A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-22 / 17. szám
á 4 (150 éve, 1828. április 16-án halt meg a nagy spanyol festő, Francisco Jósé Goya y Lucientes) Kétségtelenül a sors kegyeltje volt. Ha negyvenöt éves korában hal meg, ma talán senki sem emlékezne a nevére. De neki 82 esztendő adatott, s ezzel a lehetőség is, hogy túl az életút felén remekműveket alkosson. Jósé luzano y Martinez (1710-1785) tanítványaként kezdte, Zaragozában, 14 éves korában. A mester a templomok festésére és díszítésére „specializálta" magát, s hosszú időn át Goya is ezzel foglalatoskodott, előbb Zaragozában, majd pedig Madridban. A fővárosban már jól megy a sora, tehetségét megbecsülik, szerencsés házasságot köt (felettesének és mesterének, Francisco Bayeunak húgát veszi feleségül), s 1776-ban megbízzák, hogy a királyi gobelin gyár számára kartonokat fessen. A nyolcvanas évek elején felhagy az időtrabló és fárasztó templom-festéssel, annál is inkább, mert anyagi helyzete ezt lehetővé teszi. A szentek helyett inkább világi előkelőségeket örökít meg, hercegeket, grandokat, grófnőket — szinte egyik napról a másikra kedvelt és divatos portréfestő lesz. Még azt is megengedheti magának, hogy egyszerű származása ellenére világfiként mozogjon az előkelő társaságban. Különcködéseiről, szerelmi kalandjairól számtalan könyvet írtak (annál kevesebbet művészetének lényegéről); tudjuk, hogy sok időt töltött az arénában torreádorként, és még többet mindenféle előkelő hölgyek ágyában - csábítóként; a rendőrséggel gyakran került összetűzésbe. Mindez azonban csak külsőség, másodrangú regényírók számára csemege. Goya kezdetben a spanyol festészet hagyományait szeretné tovább fejleszteni. Portréi őszinték, realisztikusak, nyoma sincs az idealizálás szándékának. Idővel azonban rádöbben arra, hogy az őszinteség nem elegendő; a kort, a kortársakat nemcsak ábrázolni kell, de óhatatlanul el kell mondani róluk a véleményünket is, nem szabad visszariadni még a gúnyolódástól sem. A kor - az 1790-es évek időszaka - egyébként is tragikomikus: egy félkegyelmű a király; felesége, a ravasz Mária Lujza fűvelfával megcsalja, sőt odáig megy, hogy legkedvesebb szeretőjét, Manuel Godoyt kinevezteti miniszterelnöknek, s aztán ők ketten korlátlanul uralkodnak az országban. Elburjánzik a korrupció, a pénz egyre romlik; Godoy közben óriási vagyont harácsol össze, s nincs olyan busásan jövedelmező tisztség, amit meg ne kaparintana. Nemcsak miniszterelnök, hanem a királyi tanács tagja, külügyminiszter, a Királyi Akadémia elnöke, kormányzó, a közutak legfőbb intézője, a természettudományi múzeum, a fűvészkert, valamint a kémiai intézet és a csillagászati obszervatórium igazgatója. Emellett főtengernagy és generalisszimusz. Aligha meglepő ezek után, hogy az ország állapota mindinkább katasztrofálissá válik, s a helyzetet csak súlyosbítja, hogy a szomszédos Franciaországban győz a forradalom, s ez nem kis nyugtalanságot okoz mind a főurak, mind pedig a néptömegek körében. Goya nagysága éppen abban van, hogy felismerte: ilyen körülmények között egy magára adó művész nem lehet közömbös, állást kell foglalnia, véleményt kell mondania. Ez idő tájt - 1790-1793 között — születnek híres rézkarcai, melyeket a Caprichos (ötletek) cím alatt gyűjt egybe. Meghökkentő, furcsa és groteszk képek ezek. Karikatúrák és látomások. Senkit sem kímél, még a leghatalmasabbakat is bátran kifigurázza; nincs számára szent és sérthetetlen dolog: pellengérre állítja a képmutatást, o harácsolást, az egyházat, az előkelők feslettségét. „A Caprichost nemcsak az eredeti szemlélet teszi csodálatos művé, hanem a remek kivitel is" - állapítja meg Baudelaire. Abban természetesen nincs semmi meglepő, hogy a Caprichost sokáig nem lehetett kiadni, s amikor végül is megjelenhetett néhány nap múltán elkobozták. Csodálkozni inkább amiatt kell, hogy Goyának nem esett különösebb bántódása. Még az inkvizíció elől is sikerült megmenekülnie. Goya öregkori műveire egyfajta szürrealista látásmód jellemző. Mindenféle torz alakokat, fantasztikus lényeket örökít meg rézkarcain (melyeket többnyire egy új technikával, az ún. foltmaratással - aquatintával — készít). „Fény és árnyék játszik ezekben a fantasztikus, groteszk szörnyképekben - írja Baudelaire. - Furcsa jovialitás! Két rendkívül megragadó lapjára jól emlékszem: - az egyik fantasztikus tájat ábrázol, ahol felhők ülnek a sziklacsúcsokon. Hol van e táj, a titokzatos Sierróban, vagy a káosz egy darabja? Ebben a pokoli színházban két röpködő boszorkány halálos küzdelme zajlik . . . Félig emberre, félig állatra hasonlítanak - a művész, rejtélyes eszközökkel, gyakorta teremt efféle figurákat -, s arcukra van írva minden ocsmányság, minden lelki fertő, amit az emberi képzelet kitalálhat." Goya látomásait nem az elmebaj szülte. Ö ilyennek látta számos kortórsa lelkét, s ilyennek a kort is, amelyben élt.-lacza -Kötetünkben riportok, versek, novellák, regényrészietek vallanak a csallóközi, mátyusíöldi, Komárom környéki, Ipoly-völgyi, Garam menti, gömöri, Kassa környéki és bodrogközi szülőföldek változó arculatáról; arról az arcról, melyen harminc eredményekben gazdag év hagyta ott nyomát, s amely Február eszméihez hűen, bizalommal tekint a jövőbe is" — írja az antológia anyagát válogató és összeállító Zalabai Zsigmond az Előszóban. A Csallóköztől a Bodrogközig című antológia tehát lényegében vallomás: vallomás Dél-Szlovákia magyarlakta tájairól, a csehszlovákiai magyarság szülőföldjéről. Vallomás e szülőföld műltjáról-jelenéről, miközben a vallomást tévő írók. költők, újságírók tekintete már a jövőt kémcímű írásainál sokkal jobb ripot tokát is alkotott már a csehszlovákiai magyar újságírás. Természetesen nem az említett szerzők ellen van kifogásom, hiszen mindhármuknak számos olyan riportja jelent meg sajtónkban, amely a felsoroltaknál színvonalasabb, sokatmondóbb, s nem utolsósorban hangulatosabb — tehát inkább helyet kaphatott volna az antológiában. Persze, ezeket a riportokat előbb meg kellett volna találni, tehát az anyagot válogató Zalabai Zsigmondnak alaposabban körül kellett volna néznie (GONDOLATOK A CSALLÓKÖZTŐL A BODROGKÖZIG C. ANTOLÓGIÁRÓL) re talán ezeknek az írásoknak az alapján is ráismerne az idegen, ha történetesen arra járna. Ezt a fejezetet színvonalban talán A végek dicsérete, az Ipoly menti képek és A Garam mentén című fejezetek közelítik meg a leginkább, bár a Garam menti költők közül az olvasó nagyon hiányolhatja például Gyurcsó Istvánt, aki Garamkövesden született, a Garam mente tehát neki is szülőföldje. Az Ipoly menti képek című fejezetben viszont Darkó István Áldott krumpliföld című novellájának közlésén vitatkozhatnánk; ez a novella ugyanis 1925-ben, tehát jóval 1948 februárja és az első felszabadulás utáni magyar szó kimondhatása előtt született; ha tehát a Gyümölcshozó februárunk valamint az Utószó a hűségről című fejezeteket elfő-VALLOMÁS A SZÜLŐFÖLDRŐL leli. arcuk a jövő felé fordul bizakodva. Örömmel, az ..ilyen még nem volt" lelkesedésével vettem kezembe a könyvet, s most. hogy végigolvastam, kissé csalódottan teszem félre. Mindenképpen többet és jobbat vártam ettől az antológiától. Igaz ugyan, hogy egy .120 oldalas összeállítástól nem szabad ..mindent" várnunk, nem kívánhatjuk, hogy az anyag válogatója teljességre törekedjék, azt azonban minden bizonnyal elvárhatjuk, hogy egy ilyen reprezentatív antológia — éppen szűkösre szabott terjedelménél fogva — minden műfajban (versben, novellában, regényrészletben, sőt riportban is) a legjobbat, a legszínvonalasabbat, tehát a legértékesebbet adja. Hogy valóban maradandó értékeket mutasson fel. Szóval, ha ilyen szemszögből vizsgáljuk az antológiát, meg kell állapítanunk, hogy nem tesz eleget elvárásunknak: mert a sok értékes, valóban sokatmondó írás mellett bizony számos olyan mű is helyet kapott benne, amelyeknek nem itt lenne a helyük. Főként a riportok hagynak sok kívánnivalót maguk után, s ez annál szembetűnőbb, mert az antológia műfajai közül éppen a riport ábrázolja a ..legdireklebb". legközvetlenebb módon a valóságot. Azt hiszem. Neumann János Téli barangolás a Csallóköz rengetegeiben, Lovicsek Béla Minden napkelte újat ígér vagy Malinák István Dinamikusan fejlődő város A Csallóköztől a Bodrogközig tQtfiad&eú /9J7 a csehszlovákiai magyar újságok és folyóiratok ,.házatáján". Az antológia legsokatmondóbb, leghangulatosabb, legszínvonalasabb része kétségtelenül a Gömörotszágról szóló fejezet, amelyben Cselényi László, Tőzsér Árpád, Bárczi István, Dénes György, Tóth Elemér és Kovács Magda írásai kaptak helyet. Ezekből az írásokból rajzolódik ki a leghitelesebb valóságkép, a dimbes-dombos gömöri szülőföld képe, amely-VARGA ERZSÉBET gadjuk az antológia keretének, meg kell állapítanunk, hogy Darkó István novellája nagyon kilóg ebből a keretből. Ha azonban elismerjük, hogy a novellának helye van az antológiában, akkor hiányolhatjuk a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom többi művelőjének az írásait, legalábbis azokét, akik ugyancsak hiteles képet alkottak a szülőföld valóságáról. Dél- Szlovákia magyarságának akkori életéről. A Gyümölcshozó februárunk és az Utószó a hűségről egyébként valóban ünnephez méltó (az antológia a februári győzelem 30. évfordulójának tiszteletére jelent meg), erőteljes kerete a szülőföldről szóló vallomásoknak! A könyv képanyagával kapcsolatban annyit jegyzőnk meg, hogy a fényképek nem jellemzőek Dél- Szlovákiára, tulajdonképpen bál hol másutt is készülhettek volna. A Csallóköztől a Bodrogközig című antológia azonban minden hiányossága ellenére is hézagpótló mű, jelentős vállalkozás (hiányosságai is bizonyára a vállalkozás nagyságából — ..egyem bér-felettiségéből" — fakadnak). Szülőföld- és nvelvszeretetre. hűségre, szülőföldismeretre. tehát önismeretre nevelni hivatott. Szorítsunk neki helyet könyvespolcunkon, s szakítsunk rá időt is. csak nyerhetünk vele. 14
