A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-15 / 16. szám
közli, hány lakás épült Losoncon az utóbbi harminchárom év alatt. Legyünk hát mi is pontosak és tömötek! A felszabadulás óta épült lakások száma 3183. S jelenleg mintegy hatszáz ember »ár még lakásra Losoncon. O Ami igaz, az igaz, amikor a város legújabb lakótelepére indultam, volt bennem valami vad elszántság: alaposan körülnézek, és ha azt látom, hogy ez a lakótelep is olyan, mint amilyeneket a fővárosban ismerek, ha ez is híján van minden ún. járulékos beruházásnak, lakótelepi létesítménynek, tehát örülnek itt az emberek ezeknek a lakásoknak, vagy az én szemem káprázik? Hát már hogyne örülnénk, hiszen ezek Losonc legkorszerűbb lakásai! így omlott össze előzetes tervem és szándékom, hogy majd alaposan megbírálom a losonci új lakótelep hibáit és hiányosságait és azok okozóit. Mert hibák és hiányosságok ugyan vannak, akárcsak a legtöbb új lakótelepen, de ezek aránytalanul kisebbek, mint a lakók öröme és boldogsága. Eltévedtem hát Losoncon, méghozzá nemcsak az új házak és lakónegyedek, hanem önmagam szándékai között is. Szerencsére — előkerültem. ZS. NAGY LAJOS Prandl Sándor felvétele o o üzleteknek, szolgáltató házaknak stb., leszedem róla a „keresztvizet". Ha jól tudom, ezt hívják előzetes elképzelésnek. Ügy is omlott össze, mint minden efféle prekoncepció. Pedig valóban nyomát sem láttam az említett létesítményeknek, sőt, olyasmi történt velem, amire egyáltalán nem számítottam: alighogy kiszálltam a kocsiból, bokáig süppedtem a vendégszerető losonci sárba. Ugyanis itt még nincsenek utcák. Utcák sincsenek, járdák sincsene^. sártenger az egész lakótelep. Maga a megtestesült ellentmondás. A lakótelep, amit egyébként Ortásnak (Rubanisko) hívnak, olyan, mint egy szép, áttekinthető, szabatosan megfogalmazott gondolati rendszer. A házak fehéren tündökölnek a tavaszi veröfényben. A háztömbök között viszont sár, sár, sár... és szemét. Sok ezer elszórt papírlap, fóliadarab, széthányt kábel- és dróttekercsek, malteros ládák, ismeretlen rendeltetésű szerszámok és gépek, a gondatlanság és felelőtlenség hulladékai. Azt kérdezem az egyik lakótól, aki vadonatúj kocsiját mossa vadonatúj la- Htása előtt: ha, tegyük fel, családi házban lakna, elviselne-e ilyen szemetet a háza körül. Jóizűt kacag és glancolja tovább a kocsiját, amit a múlt héten vásárolt. Nem is válaszol, annyira nevetségesnek találja a kérdést. — Szeret autót mosni? — kérdezem mosolyogva. Dehogyis veszi észre hangomban az iróniát, örömtől fénylő hangon válaszol: — Uram, az új kocsit ápolni szokás! A régit is, mondanám, de aztán nem szólok semmit, mert hirtelen megértem öt: egy boldog ember hajlong itt és mossa, fényezi a kocsiját, amit a múlt héten vásárolt, rögtön azután, hogy szép új lakásába költözött. Boldogsága kikezdhetetlen. S az jut eszembe, hogy laktam ám én Losoncon egy hétig albérletben, mert nem kaptam szállodai szobát. Majdnem megettek a poloskák. Nem tudom, az új telep lakói ilyen ósdi poloskás házakból költöztek-e ide, de mert ennyire örülnek új lakásuknak, még ez is feltételezhető. És mert született rosszmájú vagyok, megkérdezem Siposnét, aki az ,,E- blokk”-ban lakik és egyébként az unokahúgom: — Mondd csak, valóban annyira Az égen hatalmas füstoszlop. Apokaliptikus jelenet. Ha bibliahös lennék, leborulnék a földig és reszketve várnám a végítélet pillanatát, vagy éppen megdicsőülnék a misztikus látomástól. De mert messze vannak tőlem az égiek, s csupán az érdekel, ami idelent a földön történik — elindulok a valószínűtlen látvány felé, amúgy „füstoszlopiránt”. Röpke félóra alatt odaérek — autóval. A legmagasabb gyárkéménynél, a legnagyobb adótoronynál is hatalmasabb füstoszlop nem csak negyven kilométerről, de nagyobb távolságból is látható. Kedvez neki az időjárás, a szélcsend. Füstje aszfaltfekete, sűrű, úgy látom, kézbe lehetne fogni, hurkapálcára lehetne tűzni, mint a cukorvattát. A tűz Hogy mi ég? Nem Róma lángjai ezek. Nem kazal, nem lebombázott petróleumgyár, nem is a Vezúv, csupán hasonmása annak. Műanyaghulladék. Suttyomban csempészték ide valakik, néhány teherautóval. Aztán olajjal leöntötték, hogy gyorsan elégjen. Nehogy kideríthető legyen, honnét, kitől származik, nehogy nehéz büntetést kelljen fizetni. Aztán eliszkoltak — tudván, jónéhány tízezresre rúgna a büntetés összege s ezt a pénzt talán a fejlesztési alapból, talán a prémiumokból kéne lefaragni. A füstoszlop egyenesen, magasan gomolyog az ég felé. Mint az ártatlan Ábel füstoszlopa. Csakhogy ez a bűnösök füstje. No lám, a bibliai szabályok is változnak az idővel. Mert bizony az egy faluszélen, egy mellékút közelében ég. Már messziről is céltalannak látszik e lobogás, mert hiszen nyilvánvaló: gépet nem hajt e tűz, szalonnát nyilván nem sütnek lángjainál, közelében senki nem melegszik. Hacsak nem a jegenyék. Csakhogy ez melegedésnek éppen nem nevezhető, mert a zöld levelek gyorsan megfeketednek e rettentő hőségtől. Mi ez?! Közelebbről megnéznem nehéz, mert félszáz méternél jobban nem közelíthető meg. Égeti, perzseli az arcot, átsüt a ruhán. Persze az én arcomat pirítja és nem a tettesekét. Azok elmenekültek. Naná! Ennyi eszük nekik is volt, mert tudták: nincs az a rendőrség, nincs az a tűzoltóság, nincs az a természetvédelmi hivatal, aki ehhez engedélyt szentesítene. idővel sok minden változik. Itt van például az a számokban lassan kifejezhetetlen energiatermelés — többé kevésbé az ember javára, sőt, ha a hadiipar energiaigényeit leszámítjuk, azt lehetne mondani, hogy a huszadik századi energiatömegek egyértelműen az ember javát szolgálják. No és itt van ugye az energiatermeléssel, a fejlődéssel járó hulladéktermelés. Tetemes gond ugyebár. Egyelőre alig tudunk vele mit kezdeni — szerte a világon gondot jelent. A környezetvédelmi törvények jók, hasznosak, humánus célt szolgálnak, védik az ember, a bioszféra jövőjét. Csakhogy a környezetvédelmi törvények is kijátszhatók, esetenként megszeghetök. Ez a füstoszlop is egy ilyen bűnös törvényszegés. — k — 0 13
