A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-15 / 16. szám
A CSEHADOK ÉLETÉBŐL fáUyabordtzftl MEGBECSÜLÉST ÉRDEMLŐ KULTÚRMUNKÁSOK MOTTÖ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY örömére játszottam rajta eleinte, aztán felötlött bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha mások is tudnának citerázni, gondoltam megtanítok másokat is, de nem tudtam, hogyan is kezdjem el. Nagyon sokat gondolkodtam, hogyan tudnék rábírni egypár fiatalt, vagy akár idősebbeket is, hogy tanuljanak és játsszanak velem együtt, míg egy közbejött esemény megoldotta a problémákat. 1972-ben a helyi iskola igazgatója megkért, hogy lépjek fel a kultúrházban megtartott Petőfi - .esten, amelyen az iskola tanulói adtak műsort, és játsszak el a citerán néhány megzenésített Petőfi-verset. Az este befejeztével, odajött hozzám egy kislány és megkért, hogy tanítsam meg őt is citerázni. Nagy örömmel és kedvvel vállaltam természetesen, és így kezdődött a citerajáték megszerettetése a falu népével. Nagyon örültem, hogy átadhatom tudásomat a fiatal nemzedéknek, hogy lémával jár. A munkatársaim és a képviselőtársaim szeretnek és megbecsülnek. A 30 tagú éneklő csoport és citerazenekar vezetésén kívül a CSEMADOK helyi szervezetének elnöki teendőit is ellátom. Ez minden, ami betölti az életemet, és úgy érzem, hogy tudásomat és erőmet maximálisan felhasználom, hogy amit vállaltam, a lehető legjobban el tudjam végezni és mindennap megelégedetten térhessek pihenőre, azzal a tudattal, hogy a mai nap sem telt el hiába, céltalanul. Munkámban persze nem vagyok egyedül, nagyon sokat segít a helyi szervezetnek mind a 160 tagja. Nem is tudnánk ilyen jó eredményeket elérni, ha például a 8 tizenkétéves kislány nem járna el lelkesen a próbákra, amiért ezúton mondok köszönetét nekik. A férfi éneklő csoport tagjai is kitesznek magukért, minden héten hiánytalanul megjellenk a próbákon és jó kedvvel énekelik a szebbnél szebb Munkámban nem vagyok egyedül Engedjék meg, hogy köszönetét mondjak a szerkesztőségnek és a CSEMADOK járási titkárságának, hogy engem is a járás legjobb kultúrmunkásai közé soroltak, akik önként vállalják ezt a munkát és így kívánnak hozzájárulni a csehszlovákiai magyar kultúra fejlesztéséhez. Megpróbálom néhány sorban felvázolni azt a munkát, amit a szabad időmben meg tudtam valósítani Hódos községben. Hogy mi késztetett erre a munkára? ... Tanyavilágban születtem, tízéves koromban tanultam meg játszani citerán, amit nagyon megszerettem és többé nem tudtam elszakadni ettől a régi szép hangszertől. A magam és családom fennmarad ez a szép hangszer a falunkban, és továbbra is felcsendül egy-egy házban a citeraszó. Persze nem ment mindjárt a kezdet kezdetén minden olyan simán, ahogy elképzeltem, de fáradságot nem ismerve sikerült összekovácsolnom egy lelkes kis citerazenekart, amelynek ma már 16 tagja van. Ezenkívül egy 14 tagú férfiénekkart is megalakítottunk az utóbbi időben és együtt lépünk fel. Nagyon sok szabad időm nincs, ugyanis a hodosi helybeli Dukla földművesszövetkezet tagjaként az építőcsoportban dolgozom, azonkívül 1963-tól a hnb képviselője és tanácsának tagja vagyok, s ez a tisztség is éppen elég gonddal, probPatócs Lajos népdalokat, magyar nótákat. Külön ki kell emelnem a Serfőző családot, ennek minden tagja részt vesz csoportunk munkájában, szívvel-lélekkel zenélnek, énekelnek. Továbbá a már több mint hetven éves Madi Benő bácsit sem hagyhatom ki: két unokájával jár el a próbákra, fellépésekre. Miért csinálom mindezt? Miért áldozom fel szinte minden szabad időmet a falu kulturális felemelkedése érdekében? Erre csak azt tudom válaszolni, hogy csak csinálom, mart szép és jó az e munka, és amikor színpadra lépek a csoportunkkal, az olyan jó érzés, hogy azt pénzzel nem lehetne megfizetni; ezt pénzért nem lehetne csinálni. Nagyon örülök, hogy mindezt így csinálhatom, és hogy hazánkban ilyen lehetőségeink vannak kultúránk ápolására és fejlesztésére. Ügy érzem, munkámat megbecsülik nemcsak községünkben, hanem járási szinten is. Tavaly a CSEMADOK járási titkársága és a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Járási Népművelési Központ is nagyon szép kitüntetésben részesített, amiért ezúton is szeretnék köszönetét mondani. Legnagyobb eredménynek tartom, s ez büszkeséggel töltt el, hogy 1975-ben bejutotttunk a „Tavaszi szél vize áraszt...” népdalverseny járási döntőjébe és az erős mezőnyben becsülettel helytálltunk. Minden erőmet és tudásomat igyekszem arra összpontosítani, hogy csaportunk még magasabb szintre emelkedjék. Nagyon örülünk és szívesen eleget teszünk minden meghívásnak, hiszen ezek a fellépések élményt és nemes szórakozást jelentenek a számunkra. Végezetül szeretnék köszönetét mondani a helyi nemzeti bizotságnak és a szövetkezet vezetőségének azért a sokrétű segítségért és támogatásért, amelyet kultúrcsoportunknak mindig nyújtottak és a bizalomért, amit irántam tanúsítottak. PATÓCS LAJOS TÖBB AZ ÖRÖM BENNE Nagy megilletődéssel olvastam a szerkesztőség megtisztelő levelét, melyben felkér, hogy számoljak be tevékenységemről a Hét olvasóinak. Megpróbálom sokéves kulturális tevékenységemet röviden összefoglalni. Szülőfalumban, Bodolón (Budulov) 1949-ben alakult meg a CSEMADOK helyi szervezete, amelynek egyik alapító tagja s 1968-tól elnöke vagyok. Nálunk a családban valahogy hagyományos a kultúra, a kulturális munka szeretete. A közösség érdekében dolgozni csak szívből, önszántából lehet, mivel egyetlen fizetség érte az elismerés, az emberek tisztelete és szeretete. És jól esik, ha felsőbb szerveink is felfigyelnek munkánkra, megbecsülik azt. Az önkéntesen vállalt feladatokat igyekeztem mindig a legjobb tudásom szerint teljesíteni, nem sajnálva időt és fáradságot, pedig sokszor késő éjszaka kerülök csak haza. Közben mint édesanya családi kötelességeimnek is eleget kellett tennem. Még szerencse, hogy családom megértő, minden igyekezetemben támogatott. Fiaim szintén a szervezet aktív tagjai. Megértést tanúsított munkám iránt 1968-ban elhunyt férjem is. Arra a kérdésre, hogy megéri-e. igennel kell válaszolnom. Én legalábbis így érzem. Serkentenek a kisebb s nagyobb sikerek, s igyekszem másokat is megnyerni az aktív kulturális munkának. így sikerült három évvel ezelőtt 8 lelkes asszonyból és lányból éneklő csoportot alakítanunk, mely ma nemcsak községünkben, de a környező falvakban is ismert. Részt veszünk vetélkedőkön, s fellépünk nemcsak CSEMADOK- rendezvényeken, de a polgári ügyeket intéző testület munkáját is támogatjuk, műsort adunk ünnepélyes névadókon, jubileumi házassági évfordulók, öreg kommunisták köszöntése és más alkalmakból rendezett ünnepségeken is. Éneklő csoportunk először az új kultúrház átadásakor szerepelt 1975 januárjában. Ekkor volt községünk felszabadításának 30. évfordulója. Az 1 800 000 korona értékű gyönyörű új kultúrház felépítésében oroszlán része van Ádám Dezső hnbelnöknek, aki megszervezte az építést és a lakosság társadalmi munkáját. Ádám Dezső helyi szervezetüknek megalakulásától kezdve egyik legaktívabb tagja. Megértéssel támogatja a község valamennyi társadalmi szervezetének tevékenységét, a politikai, a kulturális és sportrendezvényeket egyaránt. Zajdek Antalné Eddig még mindig sikerült kötelességeimet összeegyeztetni kulturális tevékenységemmel. És nem bántam meg. Ma is sok az elfoglaltságom: húsz éve vagyok hnb-képviselő, a Nőszövetség funkcionáriusa, a községi könyvtár vezetője. (E munkám elismeréseképpen 1976-ban a Kulturális Minisztérium részéről kitüntetésben részesültem.) Büszke vagyok sokéves kulturális tevékenységemre. A CSEMADOK- szervezet igen népszerű a községben, jelenleg 116 tagja van, de állandóan bővül. Éneklő csoportunk sikeres szereplésének is nagyon örülök, és annak, hogy sok szép magyar nyelvű könyv jut el minden családba. Munkámban sokat segít a példás együttműködés a nemzeti bizottsággal, a Nőszövetség és Vöröskereszt helyi szervezetével, a magyar tannyelvű általános iskola igazgatójával, Pásztor Piroskával, aki sok segítséget nyújt szervezeteinknek. És mi az, ami néha bosszant? Talán az, hogy az emberek egy részét ugyan érdekli a szép és érdekes kulturális munka, de időbe telik míg sikerül őket megnyerni az aktív tevékenységre. Sokan túlságosan kényelmesek ahhoz, hogy részt vegyenek valamilyen rendezvényen, inkább a „házhoz jött” kultúrát, a televízió műsorát „fogyasztják”. Továbbra is igyekszem lelkesen végezni a kulturális munkát, mert több az öröm benne, mint a keserű pillanat. Örülök az elismerő leveleknek is, mert az elismerés mindenkinek jól esik. Vannak bizonyára községünkben is olyanok, akik nem értékelik kellőképpen a CSEMADOK-szervezet tevékenységét, de ez nem veszi el a kedvemet, mert mindig is voltak csak otthon ülő, a közösség érdekében dolgozni nem hajlandó vagy nem tudó emberek. ZAJDEK ANTALNÉ 6
