A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-08 / 15. szám
Észak-Olaszországban közlekedési káoszt idézett elő a váratlanul erős havazás. Képünkön a genuai kikötő. # Hogy új tagokat toborozzon Göppingen község templomának kórusa, Erhard Friess, a templom kántora néhány tesztkérdést tett fel a község lakóinak egy hitközségi levélben. Például ilyeneket: „A fürdőkádon kívül szokott-e másutt is énekelni? Van-e tudomása arról, hogy egy órai éneklés ötszáz kalóriát épit le szervezetéből? Volna-e kedve egy kóruspróba után meghallgatni egy előadást arról, hogy mi a különbség a negyedhang és a félhang között?" Aki legalább négy kérdésre igennel válaszolt, az a kántor szerint „ideális énekestipus" és szívesen látott tagja lehet a templom kórusának. Robert Graves egyik novellájából készült A kiáltás cimü film forgatókönyve. A film első képein csodálatosan szép angol táj látható, Devonshire egyik kis községének krikettpályája. A pázsiton fehér flanellruhás férfiak sportolnak: a közeli elmegyógyintézet lakói. Egyikük betegebb, mint ahogy orvosai hiszik: gyilkosságra készül. Ezt a szerepet Alan Bates, a kiváló angol színész alakítja. # Tücsökzene. A rovarok alkotják az állatvilág legrégibb csoportját, amely a hangadással érteti meg magát. A tücskök különlegesen tehetségeseknek bizonyulnak. Legtöbb fajtájának csak a hímje énekel. Jeleik saját fajtájuk nőstényeinek szólnak, amelyek a rét hangzavarából is kihallják és megkülönböztetik ezt az éneket. A moszkvai központi lóversenypályán megrendezték az orosz trojkák hagyományos versenyét. A versenyen 18 csapat vett részt. Februárban az Amerikai Egyesült Államokban is erős viharok dúltak. A bostoni kikötőben horgonyzó hajó, amely étteremként szolgál, ugyancsak megrongálódott. O New Yorkban új telefonszolgáltatást vezettek be: a ,, horoscope-byphone"-t, azaz a telefonhoroszkópot. Elég felhívni a megadott 12 szám közül az egyiket, hogy a vonal másik végén megszólaljon egy kedves hang és elmondja a kérdező aznapi horoszkópját. A telefonhoroszkóp időtartama 58 másodperc. A horoszkópokat minden napra szakember készíti el: Jeanne Dioxon asztrológus. Az új szolgáltatás jó üzlet, ugyanis minden horoszkópot néhány másodperc reklámszöveg szakit meg. Ezekért a reklámokért a cégek annyit fizetnek, hogy abból a „jóslatok” költségeit is fedezni lehet. Egyszerű, vonzó, elegáns ékszereket készít Marcin Zaremski lengyel ötvösművész. Műveiből most két gyűrűt mutatunk be olvasóinknak: az egyik ezüstből és türkizből, a másik ezüstből és borostyánból készült. ÍRÓ IS ROZSKENYÉR Tudod fiam — kezdi J. sógorom, miután fölhörpint egy pohár otelló bort — amikor én elszegődtem arra a pusztára, azt mondja nekem az egyik komám: „Komám, ha itt kibírsz egy évet, akkor nem kell félned, akkor te elmehetsz szolgálni az ország akármelyik uradalmába" és látod, én egyhúzomban leszolgáltam ott több mint tizenöt évet. Nem mondom, többször is szerettem volna meglógni, dehát, tudod, egy beteg asszonnyal meg három gyerekkel nem lehetett könnyen ugrálni. Egyszer felmondtam, nem fogadták el rögtön, azt mondták, gondolkozzak rajta három napig. Gondolkoztam, vagyis hát inkább R. nénéd gondolkozott és már másnap visszavontam a felmondást. Perszehogy virradattól sötétedésig dolgoztunk. De nekem még az asszonyom helyett is dolgozni kellett. Mert tudod, nagyon ravasz urak voltak ott fölöttem, hogy az ég szakadna rájuk. Bevezették, hogy az asszonyoknak minden hajnalban tejet kell (röpülni, hát mivel a nénéd betegeskedett, a köpúlés is rám maradt. Egy liter író járt a köpülésért, az íróba, ha jó kedvük vót, egy csepp vajat is dobtak. Este jön a szakácsnőjük az istállóba és bejelenti: „Jóska, oszt már korán ott légy a tejes kamrában, azt üzenik az urak, mert köpülni korán kell, még befogás előtt!" Ez a szakácsné, ez, ha lehet, még rosszabb, fösvényebb vót mint az urak. De akkoriban még elég szemrevaló, fiatal teremtés vót, érdemes lett vóna vele etyepetyélni. Ott vótam hát már korán, még pirkadat előtt. Oszt köpültem. Hiszed vagy nem, egy csöppet sem vót az könnyebb munka, mint a szántás. De elég gyorsan végeztem. Gyün a szakácsné, kiméri az írót, oszt akkora vajat dob bele, mint a kisujjam körme. Mondom neki, ne marháskodj, jól tudod, hogy beteg az asszony, legalább arra gondolhatná! Erre úgy elkezdett visítozni, hogy majd a fejire borítottam a kanna írót. Másnap aztán várhatta, hogy sötétben megyek. Már a nap is fölkelt amikor beállítottam. Mire végeztem, az urak is felébredtek. Jött az egyik, ilyenkor, a reggeli pálinka után egészen jó kedve vót, hát akkora vajat dobott az íróba, mint egy kisebb alma. A szakácsné meg még őt is majd átszúrta a szemével. Látod így örültünk akkor még az írónak is, pláne ha egy kis vaj is vót benne. Meg a rozskenyérnek! Tudod, mi a tizenöt év alatt nem ettünk búzakenyeret, csak rozsból sültet. Úgy látszik, nagyon fölvilágosultak voltak egészségügyileg ezek az urak, olyanok, mint a mostani orvosok, okik azt mondják, hogy a rozskenyér jobb, mint a búzakenyér! Pedig annyi búzájuk termett, hogy alig győztük hordani a malomba. De a cselédnek csak rozskammenció járt, — legalábbis ezen a pusztán. Ök, az urak, persze annyi búzát öröltettek maguknak, hogy a végin megzsizsikesedett, meg dohosod ott, felétethettük a malacokkal. Azzal is csak nekem vót bajom, amíg az istentelen mély fisztesládából kilapátoltam, majd elszakadt a karom meg a derekam. Hát ilyen urak vótak ezek. De azér most má megváltoztak, megszelídültek. Rájuk se ismerne az ember. Még hárman élnek. Tegnap is találkoztam egyikükkel, kérdem tőle, no, doktor úr, jó vót-e a krémes? Hű, azt mondja, jobbat régen nem ettünk. Mert tudod, újév előtt begyöttek R. nénédhez, nem sütne-e nekik krémest az ünnepre — mer ők szerbek, vagyis pravoszlávok, hát újévkor ünnepük a karácsonyt. — A nénéd sütött nekik három vagy négy tepsivel. Ehettek, megnyalhatták az ujjúkat, hiszen tudod milyen jól tud sütni R. nénéd ... Most már egészen mások. Néha kijárok hozzájuk a pusztára, ezt-azt megcsinálni, árkot ásni meg efféléket, néha még pálinkával is megkínálnak. Húsvétkor tormát viszek nekik, azt mindig megparancsolják, vagyishogy megkérnek rá, azt mondják, nem szeretik a bolti tormát. így hát viszek nekik a kertünkből, van ott elég. De azt látom hogy már egyikük sem bírja soká. Segítek nekik, pedigtán meg se érdemlik. J. sógor tűnődve megemeli poharát, sokáig nézi a gyöngyöző otelló bort, aztán egyszerre felhajtja, jó éccakát köszön és hazaballag. Nem a pusztára. Haza: R. nénémhez és az unokáihoz. ZS. NAGY LAJOS „PINCÉRBECSÜLET" Kedvelt témája a humoristáknak a pincér és a mócsingos hús. Ám én mindig fanyalogva olvastam az ilyen írásokat, mondván, hogy csak kitolódok. Míg aztán velem is megtörtént hasonló eset. A minap betértem az egyik vidéki városka éttermébe. Gulyást és egy üveg sört rendeltem. A sört pillanatokon belül meg is kaptam. Kortyolgattam és vártam türelmesen a megrendelt gulyást. Közben az Új Szó vezércikkét is elolvastam. Tetszett is, okos, hasznos írásnak tartottam. S mire a rendőrségi hírek olvasásához kezdenék a gulyást is megkapom. A pincérlányka mosolyogva letette elém, s még jó étvágyat is kívánt. Néztem a tányérban párolgó gulyást, de a színe sehogyan se tetszett. Olyan volt, mint a másnapos rántottleves. Nyomban meg is kérdeztem: — Nincs itt kérem tévedés, én ugyanis gulyást rendeltem, s a gulyás színe piros, az íze kellemes, s ennek, amit ön elém tett, olyan rántottleves színe és mosogatóvíz szaga van. — Nincs kérem tévedés, ez gulyás — mondja a pincérlányka és kecsesen ellibeg a másik asztalhoz, hogy felvegye az újabb rendelést. Lehet, hogy igaza van, valami újfajta gulyást kaptam — tűnődtem magamban. Vagy talán takarékoskodnak a paprikával. A gulyás színével így meg is békéltem volna, de a sápadt lében úszkáló húsforma is gyanús volt. Villára tűzök egyet, s rágni kezdem, de mintha taplóba harapnék. Veszem a másikat, azt se birom megrágni. Forgatom a többit is, hát csupa mócsing mind. Hívom a főpincért és kérdem, hogy mi ez, amit elémtett? — Ez kérem gulyás — mondja ő is határozottan. — Valóban? — nézek rá csodálkozva, s mondom: nézze csak meg jobban, ez csupa mócsing, a leve meg mint a mosogatóvíz, ha nem hisz nekem kóstolja meg. Vagy tudja mit, inkább adja oda a szakácsnak, hogy egye meg ő, s jó étvágyat is kívánok hozzá, ezt üzenem . .. A pincér bocsánatot kért, és viszszavitte a tányér „gulyást". Én körben az asztalra tettem a sör és a gulyás árát, s átmentem a szomszédos preszszóba egy feketére. Alig ülök le, látom, hogy jön a főpincér s mondja: — A reklamációja jogos, ezért, a gulyás árát visszaadom, és szíves elnézését kérem. Amikor elment, eltűnődtem újra magamban: gulyás ide, mócsing oda, fő hogy van még néha pincérbecsület is. TOROK ELEMÉR 0 9
