A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-04 / 10. szám
A HINDUKUS ,°iiF °iKv,>''iK MEGítóDÍTÁSA Átkelés a Kazi-Deh folyón ÁTSZÁLLÁS ALKUDOZÁSSAL ÉS IMASZÖNYEGGEL 5 Fajzabad tartományi székhelyet városnak nevezik, de inkább hasonlít egy, a kö■ zépkorból itt maradt nagyobb falura. Mintha megállt volna itt az élet, olyan egyhangú, hogy minden váratlan esemény nagy szenzációt kelt. Érkezésünkkor a városnak talán valamennyi lakosa körülvesz minket, alig akarva elhinni, hogy a hegyszoroson átjutottunk ilyen hatalmas járművel. Dicsérik sofőrjeinket és gyerekes kíváncsisággal kérdezgetik, honnan jöttünk. xxx — Tisztességes polgár vagyok, három feleségem, két autóm, öt gyerekem van. Rám bízhatják magukat, biztonságosan elszállitom önöket Kazi-Dehbe — kínálkozik öntudatosan a bibliai alakra emlékeztető helyi fuvaros. git szállítási gondjaink megoldásában. — Az a másik kettő lány, nem gyerek. Eladom őket és amint mondtam, öt gyerekem lesz. — Legyen hát, ahogy akarod. De térjünk a tárgyra — pendít meg kevésbé érzékeny húrokat a parancsnok. — Két autó oda és vissza, az negyvenezer afgán — javasolja az öreg. — Húszezer. Még az is sok. — Az út nehéz és hosszú, lássák be. Harmincötezer. — Huszonegyezer. — Nagyon rossz út, veszélyes. Harminckettő. — Huszonkettő — toldjuk meg a rossz út miatt. — Útközben a hidakat is javítgatni kell, mert némelyik leszakadhat. Allah úgy legyen hozzám kegyelmes, hogy igazat mondok. — Huszonháromezer, egy afgánnal se több — jelentjük ki, és már indulunk is. petnyi hasist vesz az ujja hegyére, a nyelve alá csúsztatja, istenes ábrázatot vág, belenéz a tükörbe és elégedett. Olyan elégedett, hogy szinte irigylem. Az ismételt hasis-csipegetéssel magyarázom, hogy van mersze a púposán felmálházott és még emberekkel is jócskán megterhelt autóval utazni a hasadékos, omladozó sziklák között, amelyek alatt a mélyben sisteregve habzik a Varduzs folyó. De amíg ő békésen ízlelgeti a kábító hasist, mi résen vagyunk, hogy bármely pillanatban leugorhassunk. A veszedelmesen ingadozó autók csikorognak, nyögnek. Az alacsony fordulatszámú motor felforralja a vizet. Meleged van? Könnyű a segítség. Megállunk egy pataknál, a kocsikísérő hoszszú nyelű faéket dug a kerék alá, egy alatt. A biztonság kedvéért mi gyalog megyünk át rajtuk. Ugyanakkor megcsodáljuk a bizarr színekben tobzódó tájat. Néha zöld oázis mellett haladunk, de nagyobbrészt kősivatagon át vezet az út. Tüzvörös sziklák, a róluk lemálló finom por hatalmas kúpokká áll össze. Évmilliók múlva a sziklacsúcsokból talán csak ilyen homokdombok maradnak, a sivár sivatag pedig virágzó, termékeny földdé változik ... KÖZELEDÜNK A CÉLHOZ A Vachan-szurdok bejáratánál maréknyi házikóból álló Kazi-Deh falut még nem érintette meg a mozgalmas újkor széle. Itt csak az égig érő csúcsok változnak. Az idő és szövetségesei: a nap, a viz, a fagy kikezdik a Diófák, amelyeket még Marco Polo ültetett Kazi-Deh mellett a vizet, és addig locsolja a motort, amíg le nem hül. Szegény motor. Ilyen könyörtelen fürdőben van része naponta legalább tízszer. Ha makacskodik és a kelleténél jobban átmelegszik, a kísérő áttelepszik a sárhányóra és vígan öntözi a masinát. Egy az isten és Mohamed az c prófétája — imádkozik minden pihenő alkalmával kis imaszőnvegén az autós különítmény főnöke. Istenemre, van is miért. A kopott gumikerekeken imbolygó és jókora rakomány terhe alatt roskadozó fabárkák már régen megértek arra, hogy autótemetőbe kerüljenek, és valóban talán csak Allah segítségével vánszorognak. És az utak! Mire is vállalkoztunk, mi szerencsétlenek! Mégis haladunk, bár nehézkesen. Gyakran javítjuk az utat, hütjük a motort, rendbehozzuk a hidakat, nehogv összeroskadjanak a megrakott autók — Rendben van, de huszonnégyért. — Allah a tanúm, tönkremegyek. Tiszta ráfizetés. Nem tehetem. — Huszonnégy és baksis: cukor, liszt, cigaretta ... — Megnyílik a föld alattam. Nem keresek semmit, tönkretesznek — jajgat egyfolytában —, de hát rendben, bár csakis az őrnagy úr és a parancsnok úr kedvéért — hízeleg a hatóságnak. — Szeretnénk alkonyat előtt indulni — Huba (jó), lehet, még ha rá is fizetek morog hajlongva. Az arcáról leolvasható az elégedettség, hogy legalább egy ezressel megvágott minket. xxx Allah hatalmas, Allah oltalmaz — gajdolja Muhammad! az autó oldalán kapaszkodó kocsikísérőnk, és üveges szemekkel néz a semmibe. Időnként előveszi tükrös fedelű szelencéjét, csi— Ugyan, Ahmed, hogy beszélhetsz — Miszter! Huszonnyolc. Várjanak, bádogdobozba merít a jeges vízből és sziklákat. Időközönként eljut hozzánk, a igy, hiszen hét gyermeked van — inti igyunk egy kis teát. Beszéljük meg. Át leönti vele az átforrósodott motort. Ha völgyeket törmelékkel feltöltő kőlavinák őt a helybeli rendörparancsnok, aki sekell gondolnom a dolgot. még mindig forró, kiengedi a hűtőből robaja. 16
