A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-03-04 / 10. szám

fáklnhffdtzécl MEGBECSÜLÉST ÉRDEMLŐ KULTÚRMUNKASOK MOTTÓ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! Megalakulásától tagja vagyok a CSEMADOK filakovói (füleki) helyi szervezetének. A kezdet kezdetén kultúrfelelős voltam, később alelnök, majd titkár, 1969-től pedig az elnö­ki tisztséget töltöm be. Egymást vál­tották a lelkes vezetők a helyi szer­vezet élén. Többen közülük már meg­haltak, vagy elköltöztek városunk­ból vagy már nyugdíjasok. Az 1960- as években a vezetőség tagjai idő­sebb, tapasztaltabb kommunisták vol­tak. 1969-től felsorakoztak melléjük a fiatalabbak, pedagógusok, techni­kusok és az üzemek SZISZ fiataljai. Így kerültek a vezetőségbe olyan kul­­túrtársak, mint Tóth Árpád, Ágoston Tibor, Kálosi János, Simon Miklós, Bódi István, Tódor Sándor, Gulyás István, Farkas Katalin és mások, akik fiatalos lendületet vittek a ve­zetőség és az egész szervezet mun­kájába. Ezzel egyidejűleg megválto­zott kapcsolatunk a városi párt- és állami szervekkel, az üzemekkel és más intézményekkel. Erre azért is szükség volt, mert a mintegy 600 tag nagyobb része üzemekben dolgozik. Jó a kapcsolatunk az üzemi klub­bal is. ötvenkét éves vagyok. Pedagógus és népművelési dolgozó. A kétféle hivatás nem választható el egymás­tól. A pedagógus feladata kulcsfon­tosságú a szocialista nemzedék ne­velése szempontjából. A jó és becsü­­hatalmas lendülettel kezdtek hozzá az emberek színdarabok betanulásá­hoz. Az érdem mindenképpen a kez­deményezőké és a szereplőké: Ludá­­nyi Lászlóé, Tóth Sándoré, Szlosziár Pálé, Reiman Károlyé, Varga Káro­­lyé, Gyuris Józsefé, Schneider Péte­ré és másoké. Évek hosszú során át a fáklyavivő Szlosziár Pál volt. Van tehát kiktől tanulnia a fiataloknak. Nem akarom felsorolni azt a körül­belül 30 színdarabot, amelyet a fel­­szabadulás óta mutattunk be. Cso­portunkat járási és országos viszony­latban is ismerik. A Jókai-napokon minden második évben szerepel. Én magam tizenhárom éves koromban kezdtem ismerkedni a zenével. Tag­ja lettem a munkászenekarnak. Vá­rosunkban a zeneiskola jóvoltából új, fiatal zenekar alakult, amelynek Csaba Miklós lett a lelkes vezetője. Mindig szerettem a színjátszást, így szerepeket is vállaltam. Több szín­lelés tanító viszont nemcsak diákjai­nak nevelője és tanácsadója de tisz­teletnek örvendő közéleti tényező is. Elismerést érdemlő népművelési dol­gozó. A tanítói hivatás nagyon kö­zel áll a munkához. Ezzel magya­rázható, hogy országos viszonylatban is a legönfeláldozóbb és legjobb pe­dagógusok állnak a kulturális mun­ka élén. Így van ez városunkban is, ahol örvendetes módon a műszaki értelmiség is felzárkózott mögénk. A jelentős évfordulók megünneplé­sén kívül igen fontosnak tartjuk tag­ságunk állampolgári és világnézeti nevelését, az irodalom népszerűsíté­sét, író-olvasó találkozók, különféle vetélkedők.szervezését, a történelmi­­honismereti munkát, valamint az irodalmi színpadi tevékenységet. E munkaterületen mindenképpen di­cséretet érdemelnek: Ágoston Tibor, Duray Éva, Tóth Árpád, Reszutyik­­né, Kerekesné, Urbancsok Amália, ök már az iskolában igen sokat tesz­nek az irodalmi színpadi tevékeny­ség továbbfejlesztéséért. Itt kell meg­említenem Farkas Katalin nevét, aki a helyi szervezetben végez hasonló munkát. Városunkban a színjátszásnak ha­gyománya van. A felszabadulás után darabban is játszottam. Ilyenek vol­tak az Amerika hangja, Üzenet az élőknek, Fehér kór, Spanyolul tudni kell, Luxemburg grófja, Szabadság, szerelem, Ármány és szerelem stb. Ez utóbbi darabbal szeretnénk el­jutni a Jókai-napokra. Igen szép tevékenységet fejt ki a munkásdalárda, amelynek szintén kezdettől aktív tagja vagyok. Nem­csak városunkban és járásunkban szerepelünk sikerrel, de területi és országos rendezvényeken és Magyar­­országon is. Az énekkar a CSEMA­DOK helyi szervezetének megalaku­lása után kezdte el tevékenységét. Rendszeres, tervszerű és folyamatos munkát viszont csak 1969-től végez. 1975-ben részt vettünk a galántai Kodály-napokon és a számunkra na­gyon megtisztelő bronzkoszorúval tértünk haza. Énekkarunk minden egyes városi és járási ünnepségen fellép. Az utóbbi időben polgári te­metéseken is. A kórusnak jelenleg 50—55 tagja van. Olyan lelkes veze­tők irányítják a munkáját, mint Zup­­kó László, Reszutyik István, Bódi István, Ferencz József, Budai Ferenc és mások. Csak a dicséret hangján szólhatunk karnagyunkról, Csaba Miklósról, aki fáradhatatlanul, ön­zetlenül és lelkesen végzi a munká­ját, valamint két segítőtársáról, Var­ga Attila és Vágó Tibor zeneszakos tanárokról. Hogy miért mondtam el mindeze­ket, vagyis, hogy miért szentelem szabad időmet a szocialista magyar kultúra ügyének, arra röviden azt válaszolom: elsősorban azért, mert ott voltam a CSEMADOK helyi szer­vezetének megálakulásánál. Ott vol­tam és az alakuló taggyűlésen én is fogadalmat tettem, hogy a szocialis­ta magyar kultúra fáklyavivője le­szek, s mindig átgondoltan fogom végezni sokrétű politikai és népne­velői munkámat a szocialista haza­­fiság és a proletár nemzetköziség szellemében. Ezt vallottuk akkor so­kan, s ezt valljuk ma is. Azt kell ke­resnünk, ami összeköt, nem azt, ami elválasztja az egy hazában élő nem­zeteket és nemzetiségeket. Az elvég­zett munka nem volt kevés és köny­­nyű. És mindjárt hozzátehetem: még alaposabb, rendszeresebb és lelke­sebb munkára kell törekednünk. Kulturális tevékenységet hivatás­­tudatból fejtek ki. És a hivatástu­datból végzett munkáért nem várha­tok el köszönetét. Senki sem akarja, hogy „trónra” emeljék. Csupán azt akarják, hogy ne gátolják munkáju­kat. Segítségre, bátorításra és meg­becsülésre van szükségünk. Többen legyintenek, ha szóba kerülünk: ugyan, hagyd őt, elvégre a szenve­délyének él. Ez így igaz is. A szo­cialista magyar kultúra elkötelezett­je vagyok. Szeretem, amit csinálok. Szeretem az embereket, akikkel együtt élek és dolgozom. A vélemé­nyem viszont az, hogy nem mindegy sem nekünk, kultúrmunkásoknak, sem a társadalomnak, hogy kinek mi a szenvedélye. Senkit nem szeret-KOMÁR TIBOR nék megbántani, de a bélyeggyűj­tés, a jelvénygyűjtés, a barkácsolás, a szalvétagyűjtés, az autózás és a hétvégi házban való időtöltés szen­vedélye és a közösséget szolgáló hi-A CSEMADOK Zlatnú na Ostrove-i (csallóközaranyosi) helyi szervezete ak­tív tevékenységet fejt ki a községben. A színjátszó csoport 1977 januárjában Csevár László vezetésével betanulta és több községben be is mutatta a Kísér­tet házhoz jön című színdarabot. Ezzel a darabbal a színjátszók nyugat-szlo­vákiai kerületi vetélkedőjén is részt vet­tek. A szereplők valamennyien díjazás­ban részesültek. A címszerepben Cse­vár Katalin és Csevár László első díjat A Kísértet házhoz jön c. darab egyik jelenete vatástudat szenvedélye között óriási a különbség. Mint pedagógus 1950-ben ott vol­tam a magyar iskolák indulásánál. Kezdetben Füleken tanítottam, majd Radzovcéba (Ragyolcra) helyeztek át igazgatónak. A füleki járás létreho­zásakor közművelődési felügyelő vol­tam. Majd amikor a járás megszűnt, évekig úttörővezetőként tevékeny­kedtem az általános iskolában. A gimnázium és az általános iskola kü­lönválasztása óta igazgató-helyettes­ként dolgozom. Húsz éve vagyok tag­ja a pártnak, és körülbelül tíz évig voltam a pártszervezet elnöke. Je­lenleg alelnök vagyok. Körülbelül húsz éve dolgozom a városi pártbi­zottságon. Tizedik éve az alelnöki funkciót töltöttem be. A jelentős év­fordulók, állami ünnepek előkészítő bizottságának az elnökeként is tevé­kenykedem. Aktivistája vagyok a já­rási pártbizottságnak és a CSEMA­DOK járási bizottságának. Előadó­ként tevékenykedem a járási és vá­rosi pártbizottságnál, a CSEMADOK járási bizottságánál és a Szocialista Akadémiánál. Fontos feladat hárul rám a városi nemzeti bizottság pol­gári ügyeket intéző testületében. Kez­detben a névadókat és az esketési szertartásokat szerveztem. Később több mint tíz évig a temetési szer­tartásokat. Az elmondottakból látható, hogy rengeteg az elfoglaltságom. Az em­ber azonban nem érez fáradtságot, ha látja a munkája eredményét. Ha dicsérő, elismerő szót kap egy-egy jó szerepalakításért, énekkari fellépé­sért stb. Munkámat nemcsak a la­kosság méltányolja, a párt- és álla­mi szervek is értékelik. Több kitün­tetés, emlékérem, elismerő oklevél van a tulajdonomban. Büszkeség­gel töltenek el és további jó munká­ra ösztönöznek. Felmerülhet a kér­dés, hogyan lehet ennyi mindent csi­nálni, idegekkel és erővel bírni? El­sősorban azt mondom, hogy az isko­lában igen jó a kollektíva. Az igaz­gatóság megértő és segíti a munká­mat. A családomról sem mondhatok mást. Megértenek, segítenek. KOMÁR TIBOR nyert. A színjátszók kerületi versenyén második helyezést ért el a színjátszó csoport. Megállták volna helyüket a Jókai-napokon is. Most Tabi László: Spanyolul tudni kell című vígjátékát ta­nulják be. A darabot hamarosan be­mutatják. Tabi László vígjátékát a feb­ruári győzelem 30. évfordulója tiszte­letére tanulták be. A színjátszó csoport tagjai minden te­kintetben leleményesek, rátermettek. Nem éri őket meglepetés, ha rögtön­zött jelenetre vagy szavalatra van szük­ség. Az egységes földművesszövetkezet vezetői mindenben segítik a CSEMA­DOK helyi szervezetének tevékenységét. Anyagi támogatásban részesítik a köz­ség valamennyi tevékeny szervezetét. A szövetkezet jóvoltából a CSEMADOK évzáró taggyűlésén negyven könyvet osztottak szét a színjátszó csoport tag­jai és az aktív CSEMADOK-tagok kö­zött. Tervükben szerepel író-olvasó ta­lálkozók szervezése. Nemrégen Ordódy Katalin volt a vendégük. Hosszan elbe­szélgettek vele Kiküldetés című regé­nyéről. A CSEMADOK tagjai a kultu­rális munkán kívül társadalmi munkát is végeznek. MICHELBERGER NATALIA VÁCI MIHÁLY REGGELTŐL KÉSŐ ESTIG HA KELL, RÖGTÖNÖZNEK!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom