A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-25 / 9. szám
SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK A košicei (kassai) járás délnyugati részén fekszik Chorváty (Horváti). Népviseletét az idősebb korosztály a mai napig megőrizte. Régen itt is a kender- illetve lenvászonból készült ruhák alkották a viselet alapját. A pendely — kendervászonból készült ing, melyet az asszonyok legalul viseltek, alsó ruhanemű. Szűk mellévarrott ujja rövid, könyékig érő. Az ing hossza különböző, voltak térdig érő és ennél rövidebb ingek is. A lajbicska — kerek kivágású, patyolatból varrott pruszlik; derékig ért, mindig a pendely felett viselték. „Szorító" helyett hordták. A lajbicskát hímzés díszítette. A „drukkot“ virágmintákat rózsaszín, vagy halványkék fonallal varrták ki. A kerek kivágást is cakkozás szegélyezte. A lajbicska egyébként mindig fehér színű volt. A négy alsószoknya hat szélből készült. A félfodros szoknyát ráncolták és keskeny gallért varrtak rá. A szoknya nyílását „hasíték"-nak nevezik. Az alsószoknya alján „slingolás" van. A körberáncolt félfodros felsőszoknyát nem rakták le végig ráncokba. A bő, fodros aljú szoknya bokáig ért. Anyaga és színe — a kor és állapot szerint változott. A szövet, batiszt és a karton anyag volt a legelterjedtebb. A piros, a rózsaszín, a zöld, a barna és a kék volt a legkedveltebb szín. A „leketöt“ (blúzt) grenadin, ritka lózsás, batiszt vagy féldelin anyagokból varrták. Ezeket a vékony, átlátszó anyagból készült blúzokat főleg a fiatalok kedvelték, mert a szépen kihímezett lajbicska kilátszott alóla A lekötőt szabásminta után varrták, az ujja mandzsettában végződött, háta szoros és sima volt. A „szálóka" ugyancsak szabásminta után készült blúz, de az ujja nem végződik mandzsettában, — hanem bő, derékban slingelt fodorral szegélyezik, s ellentétben a lekötővei nem kötődik a szoknyába. Télen „birítós" meleg vastag anyagból készült, kockás mintájú kendőt vagy kávésszínű, esetleg világosdrapp „haraszt" (belinder) kendőt kötöttek az asszonyok a hideg ellen. ünnepen fekete, bő, egyenes szabású hosszú kötényt viseltek. A kötőt színes horgolással, hímzéssel díszítették körben. Hétköznap színes (fekete, rózsaszín, kék) karton kötényt hordtak. Munkába vastagkötőt, vászonsurcot öltöttek, melyet házivászonból szabtak. Fejviselet. A lányok ünnepen mindig kendő nélkül jártak. A hajukat simán hátrafésülték, lezsírozták, zsinórral lekötötték. Hátul „varkocsba" fonták, s rendszerint színes (piros, rózsaszín, fehér) pántlikát kötöttek a végébe. Munkába, hétköznap delin, karton vagy fehér, kivarrott és keményített patyolat kendőt viseltek. A menyecskék „kerekkontyot" csavartak a csontfésű köré két oldalról, mert a hajat két ágba fonták, ebbe „galont" pántlikát fontak, s a kontyot ezzel kötötték meg. A kontyra régebben „fejkető" került. Ezt patyolatból varrták és fodros slingolással díszítették. Később a kontyra „neccet" tettek. Az asszonyok a neccre és a fejkötőre is mindig kendőt kötöttek, (ünnep alkalmával selyem, szövet vagy „minór" díszítésű, kivarrott kendőt.) Lábbelijük a keményszárú, hátulvarrott, magassarkú patkós csizma volt, később a magasszárú fűzőscipő. Gyermekviselet a „bundzsi" és a „pepe-felkető". JÓKAI MÁRIA
