A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-25 / 9. szám
HÁZI SAKKOZÓGÉP. Mindig készséges, türelmes partnert kínál a szenvedélyes sakkozóknak egy amerikai cég. A géppel a következőképpen lehet játszani: A játékos felállítja az összes figurát — mindig ő játszik a fehér bábukkal, így az övé az első lépés. Kiinduló helyzetbe állítva, a gép „tudja", hogy az egyes mezőkön milyen figurák vannak. A játékos betáplálja első lépését, a számítógép pedig válaszol rá. A figurákat természetesen a játékos mozgatja. A játék során a gép elraktározza memóriájában a figurák helyzetét, ami bármikor ellenőrizhető. A beépített program megfelel a sakk szabályainak. Ha a játékos csal vagy nem tartja be a szabályokat, a számítógép „felborítja a táblát“: törli a korábbi lépéseket, visszaáll kiinduló helyzetébe, tehát a partit nem lehet folytatni. JOHN HUNTER 250 évvel ezelőtt, 1728. február 13-án született a skóciai Long Valdeawoodban John Hunter angol sebész, a kísérleti morfológia és sebészet egyik megalapozója. 1748-ban Londonba költözött és megkezdte orvosi tanulmányait. Elsősorban az anatómia és a sebészet érdekelte. 1760 és 1763 között az angol haditengerészet szolgálatában állt, mint hajóorvos. Londonba való visszatérése után belefogott a komoly tudományos munkába. 1767-ben a Royal Society tagjai közé választotta, s ugyanakkor kinevezték az angol katonai kórházak főfelügyelőjévé. ö volt a St. George (Szent György) kórház első sebésze. 1785-ben megalapította a londoni anatómiai múzeumot. John Hunter mint anatómus elsőként foglalkozott a méhlepény funkciójának kérdéseivel, a szemfesték és a szemmozgató izmok szerepével. Mint sebészt elsősorban a veleszületett sérvek problémája érdekelte. A vér természetéről, a gyulladásokról és lőtt sebekről című művében elsőként fejtette ki azt a gondolatot, hogy a vér a szervezetben védő feladatokat is ellát. Egy egész könyvet szentelt az emberi fogaknak. Hunter élesen elítélte az ún. vitalisták tanítását, mely szerint a szerves és szervezetlen anyag között egy természetfölötti erőnek kell megteremtenie a kapcsolatot. Korának sebészeivel ellentétben azt a nézetet vallotta, hogy csak ott és csak akkor kell operálni, ahol és amikor az már elkerülhetetlen. 1793. október 16-án halt meg Londonban. — ez — GYORSVONAT RIGÁBÓL. Az ER 200 jelű villanyvonatot a rigai vagongyárban készítették. A szerelvény 200 km/óra sebességgel haladhat. Egyebek között ezzel a jármüvei vett részt a Szovjetunió a Moszkvában megrendezett „Vasúti közlekedés ’77“ kiállításon. „SZABADTÜDŐS" MERÜLÉSI REKORD Fantasztikus 100 méteres merülési rekordot állított fel a francia Jacques Maillol sportbúvár a múlt év nyarán Elba-sziget mellett a Paretti-i vízen. A 48 éves búvár Sanghajban született, Marseilleben lakik és merülési kísérleteit Olaszországban végzi. Maillol 1975-ben 86 méter, majd ugyanabban az évben 9? méter merülési rekordot állított fel szabadtüdős merüléssel. A 100 méteres mélység régóta kísértette a francia sportembert, aki hosszú tréningsorozat, jógagyakorlatok után szánta rá magát erre a kísérletre. A francia sportember egy függőlegesen lehorgonyzott acélkábel mentén ereszkedett le 34 kg-os kézi ballaszt segítségével. A ballaszt a kábelen csúszott, ezt fogta a búvár. A merülés bizonyos fokozatok betartásával ment végbe az embólia veszélye miatt. A merülés és a felszállás 3 és fél percet vett igénybe. A szabadtüdős merülés során a búvárt légzőkészülék nem segítette. Teljesítményét akár a hivatásos gyöngyhalászok is megirigyelhetnék. vízlepárlás napenergiával. Évezredek óta szippantja fel a Nap az utolsó csepp harmatot is a Kara- Kum-sivatagból. Most — „kárpótlásul“ — a Nap látja el ivóvízzel az embereket. Szovjet-Közép-Ázsiában — Ovez-Sihben — napenergiával működő vízlepárló berendezést helyeztek üzembe, amely édesvízzé változtatja a sivatag keserű, ihatatlan vizét. A TÉRHATÁSÚ KÉP | 2. ■ A hologram a felvételnél használt fénnyel átvilágítva a puszta térben (nem a filmvásznon) létrehozza a lefényképezett tárgy „életnagyságú”, 180 fokos szögben tökéletes térhatású képét. (Első pillanatban úgy tűnik, mintha magát a tárgyat látnánk, csak jobban megfigyelve derül ki, hogy fiktív képről van szó.) Tehát a reprodukált hologramon jobb oldalról a tárgy jobb oldala, bal oldalról a bal oldala, felülről nézve a teteje látszik. A világhírű magyar tudóst a holográfia területén szerzett érdemei elismeréseképpen 1971- ben fizikai Nobel-díjjal tüntették ki. A holográfia két görög szó — a holos (teljes) és grafo (rögzítés — öszszevonósából keletkezett. Gábor Dénes eredeti célkitűzése az elektronmikroszkóp tökéletesítése volt. Ez a szándéka nem járt sikerrel, felfedezésével azonban nagy lehetőségek előtt nyitotta meg az utat. A holográfia segítségével — úgy tetszik — megszenkeszthetővé válik a teljes térhatású színes elektronmikroszkóp is. Gábor professzor első kísérleteinél csak átlátszó és áttetsző tárgyak képét sikerült rögzíteni, mégpedig úgy, hogy a fényforrásból kiinduló referens fényt keverték a tárgyon áthaladó fénnyel. Gábor Dénes a kísérletek során üveglapra festett szöveget használt, ennek képét rögzítette a fényérzékeny rétegre. Az üveglapot egyszínű (koherens) fénnyel világította meg. Mivel a fehér fény (a villanyégő vagy a Nap fénye) csak színszűrés és keskeny résen történő átbocsájtás után válik gyakorlatilag koherenssé, Gábor Dénes meglehetősen gyenge fényt használhatott, s ez nem tette lehetővé, hogy fényt át nem eresztő tárgyak hologramját is elkészítse. Kísérleteinek eredménye azonban előrevetítette annak lehetőségét, hogy a holográfia, előbb-utóbb, ha megfelelő koherens fényforrást találnak, széleskörű alkalmazást nyerhet. A holográfia érdekessége, hogy a fényképezéssel ellentétben nem a tárgy egy-egy pontját rögzíti a film egy-egy pontjára, hanem az egész visszavert és interferált hullámfelületet. Ennek megfelelően a hologram nem kép, hanem sötét és világos sávok összessége a fényérzékeny rétegen. Koherens fényforrás segítségével átvilágítva előtűnik a sötétből az eredeti tárgyra kísértetiesen hasonlító, tökéletesen térhatású kép. A hologram annyira pontos mása az eredetinek, hogy szemmel alig különböztethető meg tőle. Csak tapintással állapítható meg, hogy amit mi testnek véltünk — megfoghatatlan. A hologram egyik érdekessége, hogy megfelezve és a fél lemezt átvilágítva újra kialakul a térhatású kép, csak kisebb intenzitással és kevésbé élethűen. Elméletileg a hologram egy rrégyzetmilliméternyi darabkáját átvilágítva is kialakulhat az a kép, amelyet a több négyzetdeciméteres lemezre rögzített felvétel alapján tökéletesen reprodukálhattunk. Gábor Dénes kísérleteit — megfelelő koherens fényforrás híján — abbahagyta. Érdekes viszont az a tény, hogy Albert Einstein már 1919-ben bebizonyította, hogy megszerkeszthetők a nagy koherenciájú fényforrások, csak éppen senkinek sem sikerült ez. A hatvanas évek elején aztán megszülettek az első lézerek, melyek majdnem tökéletesen koherens és monokromatikus fényt bocsátanak ki, s ezzel a holográfia is elmozdulhatott a holtpontról. Gábor Dénes 1947-ben félbehagyott kísérleteit a hatvanas években az amerikai Emelt Leith és Juris Upatnik, valamint Jurij Gyenyiszjuk szovjet kutató folytatta. Az eredeti kísérleteknél a tárgyon áthaladó képhullám és a referens fény, tehát a háttérhulfám közösen tette meg az utat a fényérzékeny rétegig. Hogy már az út közben ne keletkezhessen interferencia, az amerikai tudósok félig áteresztő tükörrel kettéválasztották a lézer sugarát: a háttérhullám közvetlenül, a képhullám a háttérhullám sávján kívül eső tárgyról visszaverődve érkezik a fotolemezre. A két hullámfelület találkozása — interferenciája — rajzolja ki a hologramot. Jurij Gyenyiszjuk nevéhez fűződik az ún. vastagréteges hologram elkészítése. Ö a Lippmann-módszer felhasználásával és egy szellemes elrendezési móddal jutott el világraszóló felfedezéséhez. A fényérzékeny lemezt a fényforrás és a tárgy közé helyezte, s a lemezen áthaladó ill. a lemez mögötti tárgyról visszaverődő hullámfelület találkozásából kialakult állóhullómzás rögzíti a tárgy képét. Ez a hologram a Lippmann-fényképhez hasonlóan interferencia sávszűrőként viselkedik, ezért az eddig ismert hologramokkal ellentétben nemcsak a felvételnél használt lézerrel, hanem közönséges fehér fénnyel is reprodukálható. Hosszú ideig néhány megoldatlan probléma gátolta a holográfia elterjedését. Kezdetben csak a szilárd lézereket ismerték, emiatt csupán egyszínű hologramokat tudtak készíteni (rubinlézerrel, piros színű hologramokat). A színes fényképezés elve alapján a hologram bármely színe előállítható a három alapszínből: a kékből, zöldből és a pirosból. A hatvanas évek derekán megszülettek az első gázlézerek, amelyek segítségével — a felhasznált gáz összetételétől függően — különböző színű koherens fényt tudtak előállítani. A hélium-neon lézer vörös fényt, az argon lézer pedig kék illetve zöld koherens fényt állít elő. E kétfajta fényforrás lehetővé tette színes hologramok készítését is. A frontáttörést a felületi hologram megjelenése hozta. Ezt már nemcsak fehér fénnyel lehetett reprodukálni, de a reprodukáló fény hullámhosszát növelve a térhatású képet nagyítani is lehetett. OZOGANY ERNŐ 18
