A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-25 / 9. szám

retnénk „beoltani" a magyar népi ha­gyományokat, valamelyest kivonni őket a beat vonzása alól. A műsor második részében népdalokat, nótákat, népsze­rű táncdalokat adunk elő. Első ízben január 27-én léptünk fel Kosúton, az utolsó fellépésünkre pedig itthon, Ga­­lántán kerül sor március 24-én. Zelinka István irodájában elég gyak­ran csöng a telefon. Akik ide telefo­nálnak, azok között — ennek magunk is tanúi voltunk — jócskán vannak olya­nok, akik köszönetüket szeretnék tol­mácsolni. Hogy miért? A gimnázium harmadikos-negyedikes diákjai délutánonként természettudomá­nyi előadásokat tartanak a környék ál­talános iskoláiban, hogy ilymódon is felkeltsék a tanulók érdeklődését e tan­tárgyok iránt. Nos, ezeket az előadáso­kat szokták megköszönni, az előadó diákokat szokták megdicsérni az általá­nos iskolák igazgatói, tanítói. Mert a galántai gimnázium eredményei nem­csak a főiskolákra, egyetemekre felvett tanulók jelentős számában mutatkoznak meg. Ha csak a tavalyi évet vesszük, a matematikai olimpia kerületi vetélke­dőjében — a C kategóriában — a gim­náziumot képviselő diák lett az első, akárcsak a fizikai olimpián, a B kate­góriában. — Eredményeink — mondja Zelinka István — a szakkörök, elsősorban a ter­mészettudományi szakkörök munkájá­nak is köszönhetők. Az iskola diákjai egyébként nemcsak a matematikai és I fizikai olimpián álltak helyt, tavaly­ai előtt kémiából remekelt egy „fiúnk": I tizenkettedik lett az országos döntőn. Azóta már magfizikát tanul Prágában, a Károly Egyetemen. A honvédelmi ne­velés területén is szép eredményeket értünk el: lánycsapatunk körülbelül 12 éve állandóan első a járási versenye­ken, az országos döntőn pedig a nyol-Ícadik helyezést érte el. A kerületi ver­senyekre általában a fiúk is mindig el­jutnak .A sportról csak anyit, hogy röp­­e labdacsapatunk tavaly bejutott a Gim­­báziáde döntőjébe, s ha az iskola mel­­ŕ lett elkészül a fedett uszoda, fakozato- I san azt is elérjük, hogy az iskola min­den egyes növendéke megtanul úszni. Nem hanyagoljuk el a világnézeti ne­velést sem, jelenleg két ateista körünk I is működik. Azt hiszem, valóban beszédes ered- I menyek ezek. Nem kell hozzájuk rész­hogy a férjhezmenéssel mindent meg­oldanak, „megnyerik” az egész világot. Ezek aztán elkallódnak . . . Az iskola folklór csoportjáról ugyan­csak Pukkai László tud a legtöbbet mondani, hiszen ennek is ő a vezető­je. A tizennégy éve működő csoport egyébként nemcsak az iskola, hanem már a járás kereteit is „túlnőtte”, hi­szen a CSEMADOK želiezovcei (zselizi) és gombaszögi országos rendezvényein is bizonyította tudását. Részletesebb be­mutatásra tehát nem szorul. — Milyen műsorral lépnek fel az idén? — kérdezem a csoport vezető­jétől. — Az idei műsorunk címe- „Nád a házunk teteje”. Ez nem mas, mint egy­órás folklórműsor, omelynek jelentős ne­velő funkciója is van: a fiatalokba sze­letesebb kommentár. Azoknak az alta­lános iskolásoknak pedig, akik esetleg a galántai magyar tannyelvű gimná­ziumban szeretnének továbbtanulni, fi­gyelmükbe ajánljuk, hogy az idén há­rom párhuzamos első osztály nyílik, s az előzetes jelentkezések azt mutatják, hogy kevesebb a fiú, mint amennyit fel tud az iskola venni. Pedig aki az érett­ségi vizsga után főiskolára vagy egye­temre szeretne menni, aligho találhat jobb „előkészítőt", mint a galántai ma­gyar gimnázium. Abban a reményben búcsúzunk az iskolától, hogy a jövőben a világos, tá­gas, nogyablakos tantermek is jótékony hatással lesznek az iskola eredményei­re, amelyek talán még a mostaniaknál is „beszédesebbek” lesznek. VARGA ERZSÉBET beszédes eredmények Ha egy esztendővel ezelőtt látogat tunk volna el ebbe az iskolába, a vi­gasztalan környezet láttán csupán az­zal vigasztalódhattunk volna, hogy rö­videsen felépül a gimnázium új épüle­te, s ezzel megszűnnek a mostohánál is mostohább tanításai, illetve tanulá­si viszonyok: mert tavaly — azaz az előző tanévben — még olyan tanter­mekben folyt az oktatás, amelyeket tu­lajdonképpen már semmire sem lehe­tett használni. — Sötétek és nedvesek voltak ezek a helyiségek, azt hiszem, egész Szlová­kiában egyetlen gimnázium sem volt olyan helyzetben, mint mi — mondja Zelinka István, az iskola igazgatója. Persze, ezek a szavak már az emléke­zés szavai. Hiszen ma már mindez csak rossz emlék; a múlt év októberében át­adták rendeltetésének az új gimná­ziumépület tantermi részét, tágas, vilá­gos, nagyoblakos helyiségekkel. Zelinka István igazgatóval együtt mi is remél­jük, hogy ez a javulás majd az iskola eredményeiben is megmutatkozik. Igaz, az eredményekre eddig sem le­hetett panasz. Tudjuk, hogy gimnáziumba főleg diá­kok járnak, akik az érettségi vizsga után főiskolán, egyetemen kívánják foly­tatni tanulmányaikat. Természetesen a galántai gimnáziumból is sokan jelent­keznek továbbtanulásra, az oktatási eredményeket tehát elsősorban a főis­kolákra felvett tanulók számán mérhet­jük le a legjobban Pukkai László ta­nártól, a diákok pályaválasztási tanács­adójától most arra a kérdésre várunk választ, hogyan készítik fel a gimnazis­tákat a felvételi vizsgákra, s elége­dett-e a továbbtanulók számával. — Nálunk a diákok már az első osz­tályban foglalkoznak a pályaválasztás kérdésével, a másodikban már jórészt azt is tudják, milyen pályára akarnak lépni. . . Talán mondanom sem kell, hogy ez óriási előny a felkészülés szem­pontjából. Az 1976/77-es tanévben hat-LAT06ATÄS A 25 ÉVES GALANTAI MAGYAR TANNYELVŰ GIMNÁZIUMBAN vanhárman jelentkeztek tőlünk főisko­lára, közülük negyvenkettőt felvettek. Ha meggondoljuk, hogy szlovákiai vi­szonylatban csak minden harmadik je­lentkezőnek sikerült a felvételi, meg­állapíthatjuk, hogy iskolánk ilyen szem­pontból túllépte az országos átlagot. Tudjuk, hogy például az orvosi karra nagyon sok a jelentkező, tehát ide sok­kal nehezebb bekerülni, mint mondjuk valamelyik műszaki főiskolára. Tavaly négyen jelentkeztek tőlünk orvosira, s mind a négyet felvették — persze, négy különböző helyre, mivel úgy irányítjuk a „gyerekeinket", nehogy „kiüssék" egymást. Természetesen problémáink is vannak, főleg a lányokkal, akikkel az is gyakran megtörténik, hogy egysze­rűen el sem mennek a felvételi vizsgá­ra. Sokszor kitűnő tanulók is azt hiszik, 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom