A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 1-2. szám
Ľ_„. wald állami díjas érdemes művész már gyermekkorában elkötelezte magát az igazságnak és ugyanakkor a szépnek is. Az uradalmi gépmester fia nem született kastélyban, mégis jobban érzékelte a szépet a kastély termeinek falán díszelgő művészi alkotásokban, mint a kastély lakói. Tehetsége kiforrott; egyre biztosabb kézzel rajzolt, festett, és ugyanakkor egyre szilárdabb elhatározással kapcsolódott be a munkásmozgálomi tevékenységbe. Szóval, tollal, tettel és ecsettel szolgálta az igaz ügyet egész életén át. Művészetét soha nem választotta el világnézetétől. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulójának tiszteletére a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének Gorkij utcai kiállítótermében megrendezett legutóbbi kiállítása is világnézetét és társadalmi elkötelezettségét tanúsítja. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Csallóközi Múzeumban megelőzően megrendezett kiállítása, amelyről annak idején a Hét is részletesen beszámolt, túlsúlyban voltak a szemet és lelket gyönyörködtető, lírai hangvételű alkotások, míg a mostani kiállításán látott tusrajzai az Októberi Forradalom és a polgárháború hőseit, a munkásokat, parasztokat, vöröskatonákat és tengerészeket, a „legyőzhetetleneket” villantja elénk szinte már stilizált egyszerűséggel. Lőrincz Gyula hitvallása ez a rajzsorozat a marxista művész és politikus világnézeti meggyőződésének tolmácsolása. A Nagy Október hősei éppúgy, mint Lőrincz Gyula többi hőse — a kosúti agrárproletárok és Dózsa lázadó parasztjai — elszántan haladnak előre, tudva tudván, hogy az eszmének, amelyért harcolnak, győznie T // LEGYOZHETETLENEK kell és győzni fog. Forradalmi elszántságot sugároz az arcuk, kiolvasható a végső győzelembe vetett hit a tekintetükből. Szuggesztív erejűek ezek a rajzok: emberek, lássátok, ilyen volt a Nagy Október, ilyenek voltak azok az oroszországi proletárok, akik véget vetettek a cári önkénynek, akik megdöntötték a kizsákmányoló burzsoá rendszert, megvédték a forradalmat, a forradalmi vívmányokat, a szovjethatalmat, a világ első szocialista országát a „belső ellenségtől" és a külső intervencióval szemben. Lőrincz Gyula rajzai nem portrék, a nagy tömegből villant fel egy-egy jellegzetes arcot, mozdulatot, magát az elszántságot, hogy „ez a harc lesz a végső” ... Lőrincz Gyula művészi és társadalmi elkötelezettsége belső meggyőződéséből fakad. Már hogy ne tudná művészi eszközökkel érzékeltetni a kizsákmányolás ellen a jobb, emberibb életért harcolók elszántságát, amikor fiatal kora óta ő maga is részt vett sztrájkokban és tömegtüntetésekben, élesztve s ébren tartva a forradalom tüzet azokban, akiknek arca ugyanazt fejezte ki, mint Október hőseié. A proletár internacionalizmus eszméje így süt át ezeken a dacos vonásokon, ezeken a csak a leglényegesebbre leredukált, de annál nagyobb kifejező erővel rendelkező rajzokon. Nem líraiak, de zordon szépségűek ezek a rajzok, a művész mélyről fakadó meggyőződésének s egyben emberségének vallomásai a sorsának alakítását a saját kezébe vevő tömegről és emberről, mintegy kiteljesedése egy érett művész életművének. — os — A szerző és Prandl Sándor felvételei EGY SZERELEM TÖRTÉNETE A társulat az első öt színházi idényben jobbára klasszikus műivek előadásával aratott nagyobb sikereket. Játszott ugyan kortárs szerzőktől is jónéhány darabot, de igazi átütő sikert a mai tárgyú drámák közül az Egy szerelem története című Arbuzov-darabbal aratott. Az eredetileg Irkutszki történet címen híressé vált darabot Munka István rendezte s egy kicsit hattyúdala is volt ez a rendezés 1962 tavaszán, hiszen következő munkáját, Jirásek Lámpásának színpadra állítását már nem tudta befejezni: a színház első rendezője még ugyanennek az évnek őszén távozott az élők sorából. Az akkori kritika megfelelően méltatta a bemutató sikerét. Fonod Zoltán így írt 1962. március 10-én az Üj Szóban: „A közelmúlt egyik legjobb darabjának és rendezésének mondhatjuk a MATESZ-ban színre került Arbuzov-drámát... Kiváló darabot és jó előadást láthatott a bemutató közönsége.” Szabó Béla a Hét 1962. március 25-i számában így méltatta a bemutatót: „A komáromi Magyar Területi Színház együttese dicséretre méltó gonddal vitte színre Arbuzov Irkutszki történetének költői és mélyen emberi mondanivalóját, A bemutató igazi ünnepi légkört teremtett a zsúfolt színházban. Az együttes töretlen szépséggel adta vissza a szerző költői elképzeléseit. Nagy érdeme van ebben Ferenczy Anni hitelesen művészi alakításának. Műnk István ötletes rendezése elősegítette a kiváló előadás hatalmas sikerét.” „Az Egy szerelem története átlagon felüli előadás, s véleményünk szerint nemcsak a bemutató közönsége előtt aratott nagy sikert, hanem a tájelőadások is ezt tanúsítják majd” — írta az Űj Ifjúság 1962. április 4-i számában Klimits Lajos. Igaza lett, a darab mindenütt siker volt, a fővárosban, ugyanúgy, mint HUSZONÖT ÉVES A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ NAGY a trnavai színházi fesztiválon és mindenütt, ahol csak játszottunk. A szlovák kritika is részletesen foglalkozott -a bemutatóval. Nos, ennek a sikernek immár több mint tizenöt éve... Azóta is szeretettel játszottunk Arbuzov-darabokat. A képen Fazekas Imre (Szergyuk apó) és Gombos Ilona (Larissza) a darab egyik kedves jelenetében. SIPOSS JENŐ NAGY LÁSZLÓ felvétele 15
