A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-11 / 7. szám
,,A legnagyobb magyar mesemondó" halála után két évvel már 1906-bam megkezdődött a vármegyei, majd az országos gyűjtési akció, hogy szülővárosában a legforgalmasabb helyen, a lehető legimpozánsabb szobrot emelhessék emlékére. Az akkor lassan gyűlő pénzösszeget (18 750 arany koronát) azonban az első világháború alatt hadikölcsönbe volt kénytelen fektetni a szoborakciót magára vállaló Jókai Közművelődési — és Múzeum Egyesület. Ez az egyesület később sem mondott le a szobor felállításának gondolatáról; az államfordulat után lassan kialakuló magyar kisebbségi sorsban, a magyarság nemzeti öntudatának fenntartásában, a kultúra és az irodalom szervezésében nagy fontosságot tulajdonított a szobornak. Az író halálának harmincadik évfordulójára készülődve ismét erőre kapott a szobor elkészítésének és felállításának gondolata. A polgári köztársaság hatóságai azonban csak 1936-ban engedélyezték az országos gyűjtést a szoborra, akkor is csak egyéves időtartamra. A siker azonban így is biztos volt, kiírhatták a pályázatot, amelyen az első díjat elnyerő Berecz Gyula (1894— 1951) komáromi szobrászművészen kívül még Maok Lajos és Bán Pál pályamunkáját is díjazták. A szobor alapkövét 1937. június 20-án rakták le a komáromi Kultúrpalota (ma múzeum) udvarán, magát a szobrot pedig november 28-ám leplezték le. Az emlékezetes ünnepélyen a szoborbizottság elnöke mondott felavató beszédet. Átvételkor pedig a Jókai Egyesület elnöke emelkedett szóra; „Mély megil'letődéssel, hálával és tisztelettel veszem át Jókai Mór szobrát, azzal a fogadalommal, hogy a Jókai Egyesület mindenkor kegyelettel, féltő szeretettel, büszkén és boldogan fogja őrizni ezt a szobrot, mint a szülőváros hálájának, a csehszlovákiai magyarság szeretettnek és a magyar kultúra erejének fénylő dokumentumát...” Az emlékmű ülőhelyzetben, másfélszeres embennagyságban, vitézkötéses, zsinóros zekében (atillában) ábrázolja az írót. Egyik keze szelíd gesztussal nyúl előre, a másikkal a mellette levő kézirat-kötetet tartja. Jókait valóban remekül mintázta meg gipszből Berecz, a bronzöntő munkát pedig ugyancsak kiválóan végezték el Prágában. A városi nemzeti bizottság nemrég tekintélyes költséggel restauróltatta a szobrot, a Városi Műszaki Szolgáltató Vállalat kertészcsoportja pedig minden évben a legszebb virágokkal díszíti környékét. így kicsinosítva, megfiatalodva várja évről évre a Jókai-szobor az ide érkezőket, a sok látogatót, a magyar gimnázium ballagó diákjait, és boldogon „mosolyog", amikor újra itt vannak a Jókai-napok résztvevői. A szobor negyven év elteltével ma is olyan, mint amilyennek annak idején elképzelték: közkincs, amelyre egyforma tisztelettel és szeretettel tekint fel mindenki. TOK BÉLA ZDENÉK NEJEDLÝ 1878. II. 10 - 1962. III. 9 Zdenék Nejedlý haladó cseh tudós és közéleti személyiség Litomyšlben született. Történelmi és zenetudományi tanulmányokat folytatott. 1919- től 1939-ig a prágai Károly Egyetem nyilvános rendes tanára volt. Már az első világháború előtt tagja volt haladó szervezeteknek s mint kritikus és újságíró tevékenykedett. 1900-ban Oroszországban járt és felkereste Lev Nyikolajevics Tolsztojt. Fokozatosan eltávolodott a Cseh Haladó Párttól és az ún. Realista Klubtól. 1929-ben belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába. 1921-től kezdte kiadni a szocialista írókat (Jiŕí Wolker, Josef Hora, B. Václavek és mások) maga köré tömörítő Var című folyóiratot. Egyik alapító tagja volt az Űj Oroszországgal a Gazdasági és Kulturális Együttműködést Szorgalmazó Társaságnak és kiadta a Nové Rusko (Űj Oroszország) című folyóiratot. Elnöke volt a Baloldali Frontnak és a Szocialista Akadémiának. A Csehszlovák Köztársaság felbomlása után illegálisan a Szovjetunióba távozott, ahol kinevezték a cseh és a szlovák irodalom tanárának a Lomonoszov Egyetemen. Irt az emigráns csehszlovák lapokba és a moszkvai rádió csehszlovák adása részére. A háború utáni első csehszlovák kormányban oktatás- és művelődésügyi miniszter, később népjóléti, 1948-tól ismét oktatás- és művelődésügyi miniszter s haláláig a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke volt. Zdenék Nejedlý a cseh szocialista tudomány és kultúra egyik legnagyobb személyisége. Sokoldalú tudományos munkásságot fejtett ki a történelemtudomány, a zene- és irodalomtörténet és az esztétika területén. Számos, a nyugati és délszláv népek történetét feldolgozó műve jelent meg; zenetörténeti kutatásai közül különösen ismertek a huszita dalokról szóló írásai és Smetanáról írt monográfiája. Nejedlý azonban nemcsak a cseh zene- és prózairodalom történetével, de történelemfilozófiai kérdésekkel is foglalkozott. Kommunisták — a cseh nemzet nagy hagyományainak örökösei Í1946) című munkája a szocialista társadalmat építő új csehszlovák állam eszméinek kifejezője lett. A szocialista irodalom kialakulása területén nagy jelentőségű volt kritikusi és esztétikai tevékenysége, s lapja, a Var, amelyet 1931-től 1938-ig adott ki és amelynek kiadása 1946-ban ismét megindult. Nejedlýnek T. G. Masarykról írt monográfiái hű képét nyújtják az első világháború előtti és alatti cseh politikának és máig is értékes forrásművei ennek a korszaknak. Ugyanez érvényes a Leninről írt kétkötetes monográfiájára (1937—1938) is. Klement Gottwald találóan válaszolt a kérdésre, hogy Zdenék Nejedlý, „történelmünk és kultúránk szenvedélyes ápolója és legjobb magyarázója ... a huszitizmus történetének, újjászületésünknek, életünknek és Smetana, Jirásek, Némcová életművének legjobb ismerője . .. miért lett közeli barátja a munkásmozgalomnak, úttörője a csehszlovák —szovjet barátságnak, életrajzírója Leninnek és végül kiemelkedő funkcionáriusa a kommunista pártnak“ : „ ... Zdenék Nejedlý — bár szerette Jirásekot, Smetanát, Némcovát, bár őrzője volt nemzetünk történelmi hagyományainak — nem ezért jött át a munkásosztály táborába, hanem éppen azért, mert szerette Jirásekot, Smetanát, Némcovát és őrizte múltunk eszmei hagyatékát, azért, mert mélységében felfogta történelmünk értelmét és logikáját, azért, mert megértette, hogy a munkásosztály és a dolgozó nép ismét vezető ereje a nemzetnek s fenntartója és szaporítója annak a legjobbnak, amit a nemzet valaha is alkotott.“ A FURFANGOS DIÁK Jozef Hollý derűs vígjátékához kétszer is „hozzányúlt" a színház fennállásának 25 éve alatt, 1957-ben és 1972-ben. Sikeres volt a bemutató, s nem kevésbé a felújítás. Ezzel is dokumentálta a színház: egyik fő feladatának tartja, hogy hozzáférhetővé tegye a magyar néző számára a cseh és a szlovák drámairodalom klasszikus és mai alkotásait. Ez is „hídverés". A furfangos diáknak — szlovák címe Gelo Sebechlebský — műsorra tűzése jó pillére volt a hídverésnek. Az előadás siker volt és szép élmény nézőnek, színésznek egyaránt. De lapozzunk egy kicsit az akkori újságokban. A Hét 1972. június 16-i számában írja Mács József: „A játéknak kitűnő volt a ritmusa, a színészek végig bírták szusszal . . . Konrád József rendező nemcsak a vígjáték adta helyzeteket tudta maradéktalanul kihasználni, de jó érzékkel válogatta össze a szereplőket is . . . A MATESZ színészei évzáró bemutatójukon kitettek magukért, s azt hiszem, hogy vidékjáró útjuk során az önfeledten nevetni, szórakozni vágyó nézők verekedni fognak a jegyekért..." (Verekedtek is!) — Az est egyik legszebb és legkiegyensúlyozottabb játékát Ferenczy Annától láttuk, akinek Karolinája színészi telitalálat - írta Szilvássy József az Új Szó 1972. május 24-i számában. Megérdemelt siker volt, Konrád József rendező és a színészek, munkatársak nagy sikere. HUSZONÖT ÉVES A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ NAGY Nagy László felvételén Ferenczy Anna (Karolina), Palotás Gabi (Potockyné) és Fazekas Imre (Potocky) a darab egyik jelenetében. SIPOSS JENŐ 15
