A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-11 / 7. szám
DRAMA MEOTJITOJA A huszadik század egyik legnagyobb hatású színpadi szerzője, Bertolt Brecht 1898. február 10-én született Augsburgban. Fiatalon részt vett az első világháborúban, a németországi forradalom kitörésekor az augsburgi katonatanács tagja volt. A két világháború között Reinhardt, majd Piscator színházban működött rendezőként. Hitler uralomra jutásának napján elmenekült Németországból. A fasizmus réme elől menekülve bejárta Nyugat- és Észak-Európát, eljutott a Szovjetunióba és az Amerikai Egyesült Államokba is. 1947-ben .tért vissza Európába, előbb Svájcba, majd a Német Demokratikus Köztársaságba, s Berlinben telepedett le. Itt — az NDK kormányának "megbízásából — megszervezte, s egészen haláláig (1956) vezette a világhírű Berliner Ensemblet. Bár eredetileg orvosnak készült, kora ifjúságától fogva verseket is írt; több kötete jelent meg, teljes lírai életművét azonban csak halála után adták ki Berlinben — hét kötetben. Brechtről általában mint a dráma megújítójárói, a modern dráma megteremtőjéről beszélünk, s teljes joggal, hiszen szinte minden új színpadi törekvés az ő kezdeményezésére vezethető vissza. Drámaírói életműve azonban nemcsak az új felmutatása, hanem az előző korok kulturális örökségének továbbvitele is (gondoljunk csak például a Koldusoperára). Brecht nemcsak új témákat, új tartalmakat, hanem új ábrázolási módszereket, új kifejező eszközöket is keresett: a drámához lírai és epikai elemeket kevert, s újításának lényegét az epikus színház fogalommal fejezte ki. Mi az epikus színház lényege? Miben különbözik a színház epikus formája a hagyományos (drámai) formától? Mint Brecht megfogalmazta, az epikus színház nem „megtestesít", hanem elmond egy folyamatot, a nézőt nem a cselekmény részesévé, hanem szemlélőjévé teszi, nem az érzelmek útját nyitja meg számára, hanem döntéseket kényszerít ki belőle, nem élményeket, hanem ismereteket közvetít, nem szuggeszcióval, hanem érvekkel dolgozik. Míg a hagyományos formában az ember változatlan, egyik jelenet a másikat szolgálja, s a világ sem alakul, az epikus színházban az ember változik és változtat, minden egyes jelenet önmagát szolgálja, a világ pedig átalakul. Brecht tehát elsősorban a hagyományos színpad ellen lép fel, amely — a valóságot utánozva — tulajdonképpen azt akarja elhitetni a nézővel, hogy a színpad és a valóság azonos. Brecht ezzel szemben nem arra törekszik, hogy a néző beleélje magát a cselekménybe, hanem éppen ennek az ellenkezőjére: arra, hogy kívülről szemlélje a színpadon le(80 éve született BERTOLT BRECHT) játszódó eseménysort, elgondolkodjék a látottakon, s ezáltal közelebb jusson a valóság megértéséhez és megváltoztatásának szándékához. A vetített feliratokat és a lírai betéteket Brecht „elidegenítési effektusként" iktatta be műveibe, mert szerinte ezek is alkalmasak arra, hogy a nézőt kizökkentsék a beleélés hangulatából és így gondolkodásra, eszmélésre késztessék. A húszas évek elején Brecht még az expresszionizmus képviselője volt, ám 1926-ban már a marxista munkásiskola hallgatója. Szembe mer nézni a kérdéssel, miért rossz a fennálló társadalmi rendszer, s marxista módon válaszol rá: a bajok okát a tulajdonviszonyokban, a kapitalista kizsákmányolásban kell keresnünk, s ha változtatni akarunk a helyzeten, a tulajdonviszonyokat kell szétrombolni, nem pedig a társadalmat, Az anarchista lázadóból tehát kommunista ember lett. A fasizmus kirobbantotta háború ellen is mint kommunista tiltakozik - az emberi tisztaság és a humánum nevében. A Kurázsi mama és gyermekei című drámája is ennek a tiltakozásnak a jegyében született. A darab alcíme egyébként: Krónika a harmincéves háborúból. Az epikai és lírai elemekkel feltöltött dráma tizenkét év (1624-1636) történetét ábrázolja tizenkét jelenetben. Az idő múlását és a színtér változásait nem felvonások váltakozása, hanem a vetített feliratok szövege jelzi. Brecht a valósághoz hűen írja le a háborút, a szereplők beszéde is régies, mégis érezzük, hogy a Kurázsi mamában nemcsak a harmincéves háborút ítéli el a szerző, hanem az egyre közeledő második világháború előidézői felett is ítélkezik. A háborús feleket látszólag „szent", vallási célok vezérlik, a háború valóságos célja azonban a „szerzés": a harácsolás és a hódítás. A háború . igazi jellegével Kurázsi mama is tökéletesen tisztában van, ezért arra törekszik, hogy — a markotányosnő lehetőségeihez mérten — minél többet szerezzen. A háborút tehát pénzkeresési forrásnak látja, a harcok embertelenségére sohasem gondol. Van szeme, ám mégis vakon mozog a fejtetőre állított világban: nem látja, hogy a háború nem egyszerű üzlet, hanem egyszersmint embertelen üzlet is. Fiai — Eilif és Stüsszi — a háború áldozataivá válnak. A két fiú halálában azonban nemcsak a háború ténye bűnös, hanem Kurázsi mama háború szülte és háborúból élő kapzsisága is. Eilifet azalatt viszi el a verbuváló, míg Kurázsi mama üzletet köt, Stüsszinek pedig azért kell meghalnia, mert anyja túl sokáig alkudozik a váltságdíj felett. Tulajdonképpen Kattrin lánya halálának is ő az okozója. A „kalmárkodás", a szerzés ördöge még gyermekei halála után is tovább űzi Kurázsi mamát: minden holttesteken keresztül, mert „az üzlet üzlet", még akkor is, ha éppen háborúnak hívják. A darab igazi hőse tulajdonképpen nem is Kurázsi mama, hanem lánya, Kattrin: a néma, akiben minden szörnyűség közepette tovább él és tovább munkál az anyjából kiveszett emberség; jó és szelíd lány, a háborús földön is békéről és esküvőről álmodozik. Kattrin a humánum megtestesítője az elembertelenedett világban, Ady Endre szavaival élve: ember az embertelenségben. Dobolása — amellyel a darab véget ér — messzehangzó, máig hangzó tiltakozás az ártatlanokat gyilkoló háború ellen. Bertolt Brecht bizonyára nem véletlenül ragaszkodott olyan szigorúan ahhoz az elképzeléséhez, hogy a Kurázsi mamát alakító színésznő földig hajoljon a halott Kattrin előtt... VARGA ERZSÉBET BERTOLT BRECHT versei: A SZEGÉNY B. B.-röl 1. Én, Bertolt Brecht, a mélyfekete erdők fia vagyok. Anyám, mint magzatot, hozott a városokba. Ám az erdők fagya halálomig bennem vacog. 2. Aszfaltváros lett otthonom. Kezdet óta megadja a halotti szentségeket: újságokat. Dohányt. És égetett szeszt. Gyanakvó, rest vagyok, s végül elégedett. 3. Az emberekhez nyájas vagyok. Mint ők, keménykalapot hordok fejemen. Azt mondom: Furcsa szagú bestiák. De sebaj! Hiszen az vagyok én is — felelem. 4. Gazdátlan hintaszékeimbe délelőttre néhány asszonyt magamhoz ültetek. S azt mondom — kedvvel mustrálgatva őket: Olyasvalakit láttok itt, akinek föl ne üljetek. 5. Férfiakat hívok meg estidőben, „Gentleman“-nek szólítjuk egymást ünnepélyesen. Lábuk sorban felrakják asztalomra, s azt mondják: Sorsunk jobbra fordul. De hogy mikor — nem kérdezem. 6. Hajnali szürkületben, ha a fenyők csorognak, és férgeik, a madarak kezdik a napot hangosan, felhajtom a városban maradék italom, s a szivarcsikket földre hajítva, elalszom nyugtalan. 7. Mi, könnyűvérű nemzedék, erősnek hitt házak mélyén vertük föl tanyánkat. (Így építettük Manhattan Island felhőkarcolóit s az antennákat is, mulattatóit a zord Atlantióceánnak.) 8. E városokból az marad csak, mi rajtuk átzúgott, a szél. Házaink üresre zabája: a kedve is nyilván ezért jó. Tudjuk: mi átmenet vagyunk csupán, de később sem jön említésre méltó. 9. Midőn kezdődnek majd a földrengések, azt remélem: nem köpöm ki Virginiámat, habár keserű lesz a szám, én Bertolt Brecht, kit az aszfaltvárosokba hozott a mélyfekete erdőkből hajdanán anyám. Pótlás a „NÉMET HÁBORÚS KÁTÉ”-hoz A MAZOLO ÍGY SZÓL: Minél több ágyút öntünk, annál tovább tart a béke. Eszerint tehát: Minél több magot vetünk el, annál kevesebb gabona nő majd. Minél több a levágott borjú, annál kevesebb lesz a hús. Minél több hó olvad el a csúcson, annál gyorsabban apad a folyó. ÉJSZAKA VAN. A házaspárok ágyba feküsznek. A fiatal nők majd árvákat szülnek. A KUTYA Kertészem így szól: A kutya erős, okos és azért vettük, hogy őrizze a kertet. Azonban emberbarátnak nevelték. No de akkor mivégre zabái itt! 11
