A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-11 / 7. szám
HALLOTTUK LVASTUK ÁTTIJK FILM Pénelopé A mondavilág tanúsága szerint Pénelopé Odüsszeusznak, a trójai háború hősének felesége volt, aki férje húszesztendős bolyongása alatt is hű maradt hozzá. Štefan Uher, a Pénelopé című új szlovák film rendezője — Alfonz Bednár forgatókönyve alapján — modern köntösbe öltöztette ezt az antik eredetű motívumot. Pénelopé, azaz a hűséges asszony alakját a filmben Malovcová, egy fekete ruhában járó, hatvanéves, vidéki asszony jelképezi. A történet során kiderül, hogy Malovcová már évtizedek óta hűséggel várja haza férjét, aki röviddel házasságkötésük után a jobb kenyérkereset reményében kivándorolt Amerikába . . . Aki ismeri a húszas-harmincas évek Szlovákiájának történetét, az tudja: Malovcová alakja a hasonló sorsú asszonyok százainak, ezreinek sorsát sűríti egyetlen figurába. Tegnap és ma találkozik ebben az antik témába ágyazott filmben, melynek sajátos, balladisztikus hangvételét nagyban segíti Stanislav Szomolányi érzékeny operatőri munkája. A film egyetlen, ám annál sokrétűbb művészi eszközökkel megfogalmazott témája — a várakozás . . . Malovcová évtizedek múltán is hazavárja még az urát; a nála albérletben lakó huszonéves restaurátorlány pedig szintúgy várakozik. Valami újra, valami olyasmire, ami nemcsak karrierjét, de egész életének további alakulását is döntően befolyásolná. Ezt az autentikus művészi eszközökkel megjelenített új szlovák játékfilmet a mozik a Dolgozók Filmfesztiváljának téli műsorában mutatták be. A főszerepek egyikét Boiidara Turzonovová játssza (a képen). m. p. KÖNYV Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások Noha Szombathy Viktor könyve, a Szlovákiai utazások, szűkebb hazánkba kiránduló, látogató magyarországi utazóknak szól, haszonnal forgathatjuk mi is, csehszlovákiai magyarok. A jó útikönyv nemcsak a vendégnek segít a tájékozódásban, de a házigazdának is mond némi újdonságot. Ez a baedeker sem csupán a Szlovákiába rokonlátogatásra, tátrai kirándulásra, nyaralásra érkező turisták Útikalauza — segítője; tudnivalói számunkra sem haszontalanok: építészeti, történelmi, néprajzi, növény- és állattani meg irodalmi műveltségünk hézagait segítenek feltölteni sokszor. S hátha épp ez a könyv serkent majd némelyeket újabb s elmélyültebb földrajzi, művészeti, történelmi — honismereti — stúdiumokra. Hátha elolvasása után nemcsak sóhajtani fogunk, mert hogy eddig aíig-alig ismertük szűkebb hazánkat, a városokat, ahol életünk zajlik, hanem e sóhajtás után tüstént nekilátunk az önművelésnek. Ami persze nem lesz könynyű munka: elegendő megbízható színvonalú könyvet aligha találunk hozzá. (Némely szlovák nyelvű kiadvány, mint például a Literárne pamiatky na Slovensku (Szlovákiai irodalmi emlékek) a magyar irodalmi emlékekről — úgy látszik — nem tud semmit, jóllehet a könyv címe nem jelez ilyesféle tematikai szűkítést: irodalmi emlékeket ígér — Szlovákia területéről.) Szombathy könyve számos szlovákiai városkát sorol fel, melyeket az ide telepített idegen mesterek, iparosok, kereskedők építettek föl. Szászok, tiroliaik, flamandok, svábok, úzok, lengyelek. S hány híres középület, palota, templom épült fel Szlovákiában olasz és német mesterek irányításával. Vagyis a mai Szlovákia területén mindig is sokféle nép végezte munkáját egymás mellett, egy-egy népcsoport, városközösség évszázadokra megtartva törvényeit, szokásait, nyelvét. Míg mások beleolvadtak a környező többségbe (pl. a Liptó területén élt gyepűőrző székelyek a szlovákságba). Szlovákiát megjárták huszita hadak, Giskra katonái, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem harcosai; csaták emlékei maradtak utánuk, erődítmények, lakóházak, templomok, eszmék. Szombathy kis útikönyvének elolvasása után talán mi is kedvet kapunk az utazásra. Hiszem azt is, hogy egy-egy jól eltöltött utazás Szombathy útikönyvével tarisznyánkban megingatja majd sokak külföld-csodáló sznobizmusát. Szép dolog ugyanis ismerni a világot, de hazánkat ismeretlenül (vagy alig ismerve) nem lehet igazán szeretnünk. — vim — Egy naptárról Ha be akarunk pillantani a magyarországi szlovákok életkörülményeibe, hagyományába, kultúrájába, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének Náš kalendár (A mi naptárunk) című kiadványát kell csak átlapoznunk, amely a Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg, Ján Šuch, a szövetség vezető titkárának szerkesztésében. A naptár 260 oldalán az olvasó gazdag, választékos és olvasmányos anyagot talál. A naptári részben 12 olyan helység (Oroszlány, Csömör, Tardosbánya, Galgaguta, Vanyarc, Dunaegyháza, Tótkomlós, Mátraszentimre, Nagybánhegyes, Öskű, Csabacsüd, Kondo ros) képe látható, ahol kisebb-nagyobb számban szlovák nemzetiségűek is élnek. Több írás foglalkozik az MSZMP és a magyar kormány nemzetiségi politikájával, annak megvalósításával, a gyakorlati tapasztalatokkal. Figyelemre méltó dr. Boros Ferenc írása a Kulturális Minisztérium Nemzetiségi Osztályáról és annak kapcsolatáról a nemzetiségi szövetségekkel. Az Érdekességek a szlovák nemzetiségi kultúra ápolásáról Magyarországon (1948—1968) című írás áttekintést nyújt az MSZDSZ keletkezéséről, a kezdeti nehézségekről, az elért eredményekről. A közelmúlt sikerei közül említést érdemel, hogy míg 1973-ban 6309 tanuló, az elmúlt tanévben 7257 tanuló tanulta a szlovák nyelvet — anyanyelvét. Ugyanebben az időben ismét bevezették a szlovák nyelv oktatását néhány olyan iskolában, ahol az több éve szünetelt. Az MSZDSZ kiadói tevékenységéről is olvashatunk a naptárban. Az 1980-ig terjedő időszakban megjelenik a magyarországi szlovákok néprajzának II. kötete, valamint „A szlovákok részvétele a 19—20. századi magyarországi munkásmozgalomban" című munka. Manga János könyve a szlovákok lakta Vanyarc jellegzetes folklórját mutatja be. 1955 után 1977-ben látott napvilágot a második irodalmi antológia „Výhonky" (Hajtások) címmel, öt nemzetiségi tollforgató műveiből adva ízelítőt. Érdemes fellapozni a naptár szépirodalmi anyagát. Emil Boleslav Luikáč fordításában olvashatjuk Ady, Illyés, József Attila, Petőfi egy-egy versét. Megszólalnak a magyarországi szlovák írók és költők is: Michal Hrivnák, Štefan Lami, Pavol Kondač valamint Alexander Kormos és Gregor Papuček. összegezésképpen elmondható: a naptár jól teljesítette küldetését, a magyarországi szlovákok életének, folklórkincsének, kultúrájának és irodalmának bemutatását. URBAN ALADAR Szabó István: Iskola a magasban „Lassan, keservesen dolgozom, olyan aggodalommal, ahogy valaha a kukorica tövét kapálgattam. És hiába hagytam ott két évtizede a szülőföldemet, a témák mégis makacsul hazaszólítanak. Ha nem vált is belőlem mintagazda, ifjúkorom örök gúzsba kötött." Mi ez a néhány sor? Curriculum vitae, remekbeszabott apró novella? öszszegezés? Egyik sem, csupán néhány sor a könyv fülszövegéről, amit a negyvenöt évesen elhunyt író élete utolsó napjaiban papírra vetett. Hogy ki volt Szabó István? Jogos a kérdés, mert a kétszeres József Attila-díjas novellista neve — már csak mindennapi csengése miatt is — nem él a köztudatban. Pedig Szabó István a magyar irodalom egyik legeredetibb hangú prózaírója. Saját életéből merített témájú rövid, szinte visszafojtott humorú írásai megkapóan bizonyítják ezt. Az író őszinte sors-vaílomása ez a könyv, mert Dobos, Fábián és más álfigurók mögött mindenütt ott rejtőzik az író, aki megszenvedte minden írását. Nemcsak írás közben, de a „történés" ideje alatt is — főleg! Nem hiszem, hogy a magyar irodalom felmutathat még sok hasonló írást, mint a Hajnalok hajnala, Jó reggelt, Otthon a szőlőhegyen . . . Azért, mert Szabó István írásaiban a világról, mindennapjairól, a paraszti munka keserveiről minden élmény úgy maradt meg, ahogy egy mélyen tiszta lelkületű, szeretetre vágyó emberben mindez rezonálhat. S aki tömör nyelvezettel, elszánt magabiztonsággal, első szám harmadik személyben ezt el is tudja mondani. -r— zolczer — A Meine-Frankfurt-i Renata Groschbachot annyira elbűvölték a restaurált régi házak, hogy személyautóját is hozzájuk „idomította". Persze, a stílus tisztasága érdekében nem kellene más városokba, illetve városnegyedekbe behajtania. # Egy tizenhat éves torinói diáklány a „nö"-ről írt kötelező házi feladatában a következőket írta: „A becsületes asszonyok a pisai ferde toronyhoz hasonlítanak: elhajlanak, de nem buknak el." # Moszkvában megkezdődött az 1980-as olimpia automatizált irányítórendszerét befogadó épület építése. Itt dolgozzák majd ki a küldöttségek elhelyezésének és a jegyek elosztásának rendjét, s itt dolgozzák fel a versenyek eredményét is. # Törökország európai területét Bulgária látja el elektromos árammal. 1978- ban - jelentette be a török kormány - az eddiginek a felére csökken a Bulgáriától vásárolt áram mennyisége, ennek következtében Isztambulnak napi 6-8 órás áramszünetre kell „berendezkednie". 8
