A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-03 / 48. szám
KAPCSOLATAINK JÓZSEF ATTILÁVAL József Attilát — aki 40 évvel ezelőtt: 1937. december 3-án tragikus körülmények közt halt meg — a szlovákiai magyar olvasók jól ismerik. Az „ucca és a föld fia”-ként fellépő költő csodálatos irodalmi pályát futott be. Az irodalomtörténetírás a két világháború közötti magyar líra legkiemelkedőbb alakjának s a magyar nyelvű szocialista köjtészet világszínvonalú képviselőjének minősíti őt. Lírája mely a magyar költészet fő vonulatát (Balassi — Csokonai — Petőfi — Ady) tetőzi be — szoros kapcsolatot tart a legjobb magyar és európai hagyományokkal, úgyszintén a népköltészettel és az új művészeti áramlatokkal (expresszionizmus, szürrealizmus). A mi tájainkon és városainkban József Attila nem járt. Abban az időben, amikor a Bartha Miklós Társaság tagjaként csehszlovákiai magyar értelmiségi fiatalokkal (Balogh Edgárral, Vass Lászlóval, Szalatnai Rezsővel) kapcsolatba került, szeretett volna Bratislavába utazni és — mint ezt Szalatnai állítja — ott esetleg hosszabb időre megtelepedni. Szalatnainak beszélt arról a barátságról is, amely bécsi tartózkodása idején (1925—26-ban) egy fiatal bratislavai lányhoz, Arányi Babához fűzte. Baba egy kereskedelmi iskolai tanárnak volt a lánya, és ifjú éveiben nagy zene tehetségnek ígérkezett. Érdekes pozsonyi vonatkozása van az 1937. október 6-án írt Még ne utazz el című versének: Még ne utazz el Sárikám, Pozsonyba, hanem maradj velem, Ne hagy el, ahogy itt hagyott osonva verseim közt a másik szerelem ... Németh Andor tudomása szerint a költő ezt egy Pozsonyba férjhez ment nőismerőséhez írta, aki akkoriban meglátogatta őt. Súlyosbodó betegsége miatt József Attila 1937 októberében sem juthatott el Csehszlovákiába, amikor a Szép Szó szerkesztői előadókörúton vettek itt részt. Két hónap múlva bekövetkezett tragikus halála miatt nem kerülhetett sor a Stósz-fürdőn való üdülésre sem, melyet Győry Dezső nekrológja szerint Anton Straka biztosított volna számára. A meghiúsult stószi üdülésről megemlékezik Fábry Zoltán is, aki Az Üt szerkesztőjeként levelező kapcsolatban állt a költővel. Az Üt mellett még más csehszlovákiai magyar lapok is (Kassai Napló, A Mi Lapunk, Munkás, Indulás, Magyar Nap stb.) közöltek József Attila-verseket. Három verse (Lebukott, Párbeszéd, Kurucok beszélnek) először a csehszlovákiai magyar sajtóban jelent meg; ezeket a kolto 1931-ben Az Ütba küldte de ott akkor csak a Lebukott jelenhetett meg, s az is csak csonkítottan és a szerző neve nélkül; a másik két verset Fábry csak 18 év múlva tudta közöltetni az Üj Szó 1949. január 1-i számában. Az Üt, amely a Moszkvai Proletárírók Szövetsége magyar csoportjának 1931-ben platformtervezetét folytatásokban közölte, nem hozta le azt a részt, melyben a József Attiláról szóló igazságtalan minősítés van. Abban a levélben, melyet a költő 1931. szeptember 3-án Fábryhoz írt, részletesen kifejti a platformtervezetről a nézetét. Ez a levél egyébként fontos dokumentum a párttal való kapcsolata szempontjából is. Mivel József Attila a csehszlovákiai magyar írók és olvasók előtt ismert volt, verskötetei is visszhangot keltettek nálunk. Fábry a Döntsd a tökét, ne siránkozz című kötetről írt lelkes méltatást, Az Üt 1931. augusztus 20-i számában, Egri Viktor pedig a Medvetánc-ról készített elismerő kritikáját két folyóiratban is megjelentette (a Magyar Figyelőben és a Magyar Írásban 1936-ban). A költő tragikus halála a csehszlovákiai magyar közvéleménybe nagy megdöbbenést váltott ki. Az újságokban és folyóiratokban nekrológok és a halál körülményeiről és a temetésről szóló közlemények jelentek meg. A következő hetekben és hónapokban pedig Szlovákia-szerte több emlékestet rendeztek a költő tiszteletére. József Attilát a cseh és szlovák irodalomhoz is értékes kapcsolatok fűzik. Rendszeresen eljárt azokra a baráti összejövetelekre, amelyeken a budapesti csehszlovák követség kultúrattaséja, Anton Straka neves magyar írókkal találkozott. Itt beszélték meg a csehi és szlovák költők magyar nyelvű antológiájának kiadását, amely aztán 1936-ban Budapesten és Bratislavában is megjelent (Cseh és szlovák költők antológiája). A versek fordításában — Illyés Gyulával, Szabó Lőrinccel és másokkal együtt — József Attila is részt vett. Jirí Wolkertől hat verset (köztük a Ballada a fűtő szemeiről címűt és a Sírfelirat-ot), Petr Bezructól és Jozef Horától kettőt-kettőt, Jaroslav Bednártól, Frantiáek Kubkától és A. M. Pisától pedig egy-egy verset fordított le. Straka péntek-estjein találkozott néhány csehszlovákiai íróval, így Jozef Horával, Emil Boleslav Lukáécsal és Hana Gregorovával. E. B. Lukáé 1938-ban közölte az első szlovák nyelvű József Attila-fordítást, megemlékezések jelentek meg a költőről. Az 1943-ban kiadott Na brehu ciernych vöd című szlovák nyelvű magyar lírai antológiában hat verse van. Természetesen szerepelt volna abban a cseh nyelvű antológiában is, melyet a modern magyar költészetből Anton Straka és Anton Hartl szerettek volna kiadni 1938—40 nehéz éveiben. Straka hagyatékában egy, Hartléban pedig négy versének fordítása maradt fenn. önálló József Attila-kötetek szlovák és cseh nyelven 1945 után jelentek meg. A közel száz verset tartalmazó szlovák kötetet (Nie ja volám, 1956, 1964) Ján Smrek, a cseh kötetet pedig (S cistym srácom, 1959) a Kamii Bednár, Ladislav Hradsky és Vilém Závada alkotta együttes fordította. Meg kell említeni még két olyan nagy terjedelmű és nagy jelentőségű antológiát, melyek szlovák nyelven mutatják be a magyar költészetet; az elsőben (Valentin Beniak: Vecerná blyskavica, 1957) József Attilának 49, a másodikban pedig (E. B. Lukác: Spoved Dunaja, 1976) 10 verse van. TURCZEL LAJOS JÓZSEF ATTILA: Kopogtatás nélkül Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól rr\eg, szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma. A kancsóba friss vizet hozok be néked, cipődet, mielőtt elmégy letörlöm, itt nem zavar bennünket senki, görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod. Ars poetica Költő vagyok — mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne mz^éji-folyó csillaga. 'Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás — fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők — mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mi kocsmán, az érteimig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku — én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón e század: rám gondol, szántván a paraszt: engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! Nagy csönd a csönd, néked is szólok, ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek, melegben levehetsz nyakkendőt, gallért, ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is, hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok. Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél. 11
