A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-19 / 46. szám
A Népművelési Intézet, CSEMADOK KB, a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, a Szlovákiai frók Szövetsége és az Ipolysági Vnb az SZSZK Kulturális Minisztériumá nak meg bíiásából október 13—14-én kétnapos konferenciát rendezett Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából. Nagy szeretettel és elfogódott tisztelettel adózunk az ünnepi Ady-év alkalmából Ady Endre emlékének, mert a csehszlovákiai magyarság — Fábry Zoltán életműve rá a tanú — mindig is Ady Endre örökösének vallotta magát. Gazdag örökségre pillanthatunk viszsza: történelmünk arról tanúskodik, hogy kultúránk a szocialista igazságért folytatott forradalmi harcok s az azt követő megpróbáltatások idején is mindig számottevő szószólója volt a haladás és a nép ügyének, s a vakság és nacionalista gyűlölködés viharaiban is megtalálta az internacionalista közeledés útját és feltételeit. Kezdetben nem állottak mögöttünk tömegek: Ady Endre forradalmi láza dobogott a szívünkben, az Eszme állott mögöttünk, és a Cél világította meg az utunkat, mert tudva tudtuk, hogy a szocialista társadalom alapvető vonásai közül élesen és jellegzetesen domborodik ki a szocialista kultúra feladata — azé a kultúráé, amely nem a kiválasztottaké és kiváltságosaké, hanem a nép, a dolgozók, a dolgozók egészének a tulajdona, s amely társadalmi, nemzeti, nemzetiségi megkülönböztetés nélkül mindenkit egyaránt megillet. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségei, tehát a csehszlovákiai magyarság is, az állam szerves, megbonthatatlan egészében tartoznak. Létünk alapfeltétele a valahova tartozás, s mert rólunk van szó, akik az országhoz, a szocialista államhoz és közösséghez tartozunk, s mert a szocialista államról és közösségről van szó, amelyhez tartozunk, ezen a ponton önkéntelenül és törvényszerűen idézetül kívánkozik a kisebbségi élet egyik legavatottabb klasszikusának, Ady Endre közvetlen szellemi örökösének, az erdélyi Gáli Ernőnek a figyelmeztető megállapítása: „A puszta nemzetiségi lét nem cél és nem érték.“ Bizonyára így igaz: értékké csakis azáltal válik, ha nemzetiségi sajátosságai és léte tudatában, szocialista viszonyok között és a lehetőségek maximális fokán vállalja közösségi küldetését. Másképpen nem is lehetséges: az ember, a szocialista társadalom alkotó embere sohasem rekedhet meg s még kevésbé tetszeleghet egy erejét lekötő, bénító pózban. Megmérettünk, s hogy könnyűnek ne találtassunk, kimondatott: a puszta nemzetiségi lét nem cél és nem érték. De — a kortárs Gérard Klein szavaival élve — fogalmazhatunk élesebben, önmagunkba nézőbben is: „Szerencsétlen az, akit egy szó — a tulajdon neve — gúzsba köt, s tükörként használja azt.“ A csehszlovákiai magyarság keletkezése pillantától mindig és következetesen kereste, kutatta történelmi küldetésének lehetőségeit a közösségi élet és a közösségi kultúra kialakításában. A lényeghez érkeztünk. Közösségi élet nélkül nem létezik közösségi kultúra, s a csehszlovákiai magyarságnak csakis a szocialista közösségben nyílhatott lehetősége arra, hogy a lassú feledésből és közönyből életre menthesse már-már felmorzsolódó, a múltban enyésztre kárhoztatott, haladó jellegű és tartalmú kulturális hagyományait, a múltban százfelé szétforgácsolódott erőit, s ezáltal a csehszlovákiai szocialista kultúra szerves részévé váljék. Kettős kötéssel és kötődéssel. Kettős kötéssel — a múltban oly gyak-A konferencián részt vett az SZSZK Kulturális Minisztériumának küldöttsége dr. Rácz Olivér miniszterhelyettes vezetésével, Benyó Máté az SZNT alelnöke, Benyó Pál, a Magyar Népköztársaság bratislavai alkonzulja, továbbá dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára. ran hangoztattuk, vallottuk, hirdettük ezt a tételt, amelyet a jelen igazolt s a jövő számon kér tőlünk — kettős kötődéssel: a csehszlovákiai hazai szocialista kultúra megbonthatatlan közösségéhez és az egyetemes szocialista magyar kultúra egészéhez egyaránt. A ma emberét kifejező gondolat és tett egységének erejével, mert az eszme hat az emberre, s mert a tett több az elméletnél. Ady Endre igazával, a szellemi képességek, szakadatlan növelésével és a folyamatosság szakadatlan vállalásával, s mindezt — nem lehet eléggé és elégszer hangsúlyozni: a lehetőségek maximális színvonalán. Ehhez az embernek nem szükséges naponta kothurnuszt öltenie, mindössze annyi szükséges, hogy vállalja Ady Endre igazát, hogy a kor embere megértse az adott kort, amelyben él, s jelen akarjon lenni a kor nagyszerű történéseiben. Mert az ember azért született a világra, hogy meghódítsa a világot, az ember azért él a földön, hogy élvezze a jót és a szépet, amely bennünk van és nem kívülünk, mert az élet az ember két keze munkája és az ember teremtő gondolatai által válik teljességgé. Ezért ma az ünnep és emlékezés. Emlékezni általában annyit tesz, mint ünnepelni. Ám vannak az emberek és népek életében korszakok és évfordulók, amelyek többet jelentenek ünnepnél és megemlékezésénél, mert nemcsak a múlt megbecsülése a céljuk és ünnepi feladatuk, hanem az élet egyenlegének megvonása, jelentéstétel a ma és számadás a számonkérő jövő előtt. Az előd Ady Endre előtt, akinek minden sorában, minden írásában az életért folyó harc dobogott. Emlékeznünk kell, mert az emlékezés és tapasztalat megóv a tévedésektől és a felelőtlenségtől, megőrzi a történelem formálásának folyamatosságát, s ami A kétnapos tanácskozáson dr. Turczel Lajos Ady életéről és munkásságáról, dr. Milan Pisut egyetemi tanár a szlovák—magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok keletkezéséről, dr. Rudolf Chmel, dr. Karol Tomis a szlovák—magyar kulturális kapcsolatok mai helyzetéről, dr. Ján Ponican nemzeti művész Ady Endre munkásságának történelmi hagyományaink okulásainak egyik legfőbb forrása a minden titkok, az igaz élet titkainak tudója, Ady Endre volt. Általa tanultuk meg, hogy az élet nem kívülünk van, hanem bennünk és általunk dobog. Ezer eséssel, ezer jajjal megtanultuk tudomásul venni, hogy az élet olyankor is megköveteli a ránk kirótt adót, amikor a történelmi korszakoknak és a napról napra megújuló reggeleknek rossz kedvük van, amikor az égbolt fáradt ködöktől terhes, amikor az ember az összes kothurnuszos hősök közül csak az egy Bánk bánt tudná szívére ölelni és megérteni, sóhajjal sóhajtva utána az örök emberi tépelődés örök szépségű szavait: „Mint vándor a hófúvásokban, úgy lelkem ingadoz határtalan kétségek között, s eszem egy nagy óceánban lebeg, veszejtve minden csillagot.“ De Ady Endre óta azt is tudjuk, hogy nincsen a világon olyan dolog, aminek ne az ellentéte határozná meg az értékét: viharét a virágillatú szélcsend, zúzmarás hidegét meghittre fűtött, csendes kis szobák vagy a halk szavú szeretet, epesztő szomjúságért az éltető ital vagy az első csók. Veszejtve minden csillagot mi csak az egy csodacsillag, Ady Endre vörös csillagának az útját követtük, mert ez az út arra tanít, hogy az alkotó embernek véges erői tudatában is a legmagasabbra kell törnie, a tökéletesség felé kell törekednie, mert — s ki tudhatná ezt jobban, mint a csehszlovákiai magyarság? — annak, aki a jövőt építi, az egyszer már elért -magaslat holtpontján megállania nem szabad. Mi, Ady Endre szellemi örökösei literátus nemzedék vagyunk és emlékező nemzedék vagyunk. Ismerjük a felforrósodott talaj és az üveges fénnyel csillogó égbolt minden lázát és minden lüktetését, és tudjuk, hogy a szív örvényeit csak a szellem mélységei a szlovák irodalomra gyakorolt hatásáról tartott előadást. A konferencia résztvevői tizenharmadikán este rangos irodalmi műsorban gyönyörködhettek, amelyen hazai és magyarországi művészek mutatták be Ady Endre műveit magyar és szlovák nyelven. Az alábbiakban dr. Rácz Olivér megnyitó beszédét közöljük. egyenlíthetik ki. Ismerjük a szó erejét, de azt is tudjuk, hogy a tett több az elméletnél, s mi a tetté nemesedett gondolat alkotó erejével kívántunk és kívánunk ma is Ady Endre örökébe lépni. Ady Endre forradalmi lázával, de az önismeret szigorú józanságával, a magatartás megtartó erejével. Az internacionalista gondolat erejével, amiért Adyt annyiszor megkövezték, akik nem látták és nem akarták felismerni, hogy Ady ujjmutatásai mögött a kor végzete sötétlik és Ady verssoraiban a kor ítélete lebeg. Keserű ítélet volt egy olyan korban, amikor a karok és rendek unszolására nemzeti hiúságunk arra ösztönzött, hogy mindent szépnek, a legszebbnek lássunk önmagunkban — egy olyan korban, amikor a harcos kis öregúr, a kor egyik legkimagaslóbb esztétája, a kiváló Gyulai Pál mérges pennája is ilyen tévsorokat vetett papírra: „Nagyság csak a múltban található. A magyar irodalom múltba néző jellegű. Amikor ezzel szakít, önmagával szakít.“ Ady nem rettent vissza a szakítástól ama véres őszön, amikor a balta a fák gyökerére tétetett, s amikor a kortárs Krúdy Gyula, az Ady Endrére gyönyörű szívdobbanással felfigyelő Krúdy Gyula nem átallotta a legsúlyosabb, legkönyörtelenebb igazságként megszövegezni: „A legszebb hazugságokról kell lemondanunk, amelyekkel századokon át önmagunknak bókoltunk. Üj történelmet kell írni.“ Üj történelmet kell írnunk. Ezért zeng ma világszerte az ünnepi, jubileumi Ady-év, ezért idézzük ma Ady Endrét, a költőt, aki a magyar jakobinus dalát írta, a költőt, akinek hőse, ama Barla diák, ott maradt a dúlt falvak között, s miközben zúgva nyargalt a hősi sereg a reszkető, bérces Erdélyen által, Barla maradt, rótt, szántott, álmodott — egy kis szláv lánnyal. Üj történelmet, emberi történelmet kell írnunk, Barla deákról és — számos utódairól és boldog ivadékairól. Egy immár klasszikus hagyomány új, korszerű továbbfolytatóiként. Dolgozni akarunk, mert az élet szépsége a munka és alkotás, és mi az élet teljességét akarjuk, úgy, ahogyan Ady Endre álmondta a mi számunkra, eljövendő, új nemzedékek számára. Mert Ady emberszívekhez szólt és ifjú szívekben élt, fiatalok szívében, akik akkor még nem éltek, de ő látta őket az eljövendő idők méhében megszületni és felnövekedni, hogy férfiakká és asszonyokká érjenek, hogy alkossanak, dolgozzanak és kacagjanak, hogy táncoljanak és daloljanak, hogy műveljék a szépet és a jót, és csordultig igyák az élet minden serlegét és minden örömét, és új ifjúságot neveljenek, új emberöltőt, amely nem ismeri meg soha többé a nyomort, a tüdővészt, a vérszegénységet és a tömeghalált. Az eljövendő emberöltőkhöz szólt, amelyek nem bolyonganak többé vakon és elesetten, nem szűkölködnek többé kenyérben és tejben és cipőben és tudásban és anyanyelvi kultúrában és mindabban — mindabban, ami egyetemesen és oszthatatlanul mindannyiuké. Ügy, ahogyan ő, Ady Endre álmodta, hirdette és akarta, örökül hagyva ránk óvó, máig érő, szívünkbe hangzó örökszép üzenetét: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, az Élet él és élni akar!“ ADY ENDRÉRE emlékeztek 7
