A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-31 / 52. szám
BHBHBHHBBi «WS HBumm Versek és nyersek Lírai utánpótlásunk fajsúlyának megállapítása céljából megtekintettük legifjabb költőink gyűjteményes kiállítását, melyet az Irodalmi Műhely összes fő- és mellékhelyiségeiben rendeztek meg „Fiaim csak gondolkozzatok és kérdezzetek" mottóval. Már beszámolónk kezdetén örömmel biztosítjuk olvasóinkat, hogy, látogatásunk eredménye megnyugtató: költői utánpótlásunk van, életképesen elégedetlenkedik és verset ír. Rímkészségünk talán fejletlenebb, mint az idősebb nemzedékké, de ritmusérzékük kétségtelen, belső legyen a ritmus vagy semmilyen, jelentette ki egyikük, olyan legyen, amely bévül lüktet a versben s ütemét az olvasó is átveszi, de ha rángatózik tőle, az már külső ritmus és fabatkát sem ér... A vers, kérdeztük tőle figyelmesen, mint a vers nem ér fabatkát sem .. . ? Nem, az olvasó, válaszolta habozás nélkül, csakis az olvasó . .. Kiállításuk megtekintése közben örömmel nyugtáztuk, hogy bennük is munkál a fejlett kétfésfelvető ösztön, mely az emberiséggel szembeni felelős költő fontos sajátja; mit kérődztök, mint a ridegmarhák?. .. kérdezi egyikük szigorúan embertársait, míg a másik fiatalos daccal vágja a társadalom szemébe idegenkedését; ne köpjetek le! Fiataljaink jól megszervezték kiállításukat, nemcsak készáruikat állították ki, hanem a félkészeket is, s a lírai nyersanyagot és a selejtet nemkülönben. Első pillantásra is nyilvánvaló, hogy hangjuk csak annyiban különbözik az előttük járó nemzedék hangvételétől, amennyiben azoké nem egyezik az övékével (kivéve néhány költőt mindkét csoportból, akiknek egyáltalán nincs hangjuk). Verseiket megvizsgálva négy alaptípus köré csoportosíthatjuk kezdőinket. Itt van elsősorban a népies analógiájára A KÉPI ES. Mindent képekben lát embert, állatot, füvet, fát, gondolatot, létet és szerelmet, szülést és fogfájást. Élő képtár, belépő nélkül, s ha kilép önmagából, születik a nyers — esetleg vers! Megszemélyesíti a sorsot és a kínt verseiben fekete madarak és meztelen testek örvénylenek, a költő éjszakát harap, gondot rág és kardot nyel olyan érzékletesen, hogy az ámuló szemlélő látja, ahogy a kard hegye kibúvik teste alfelén. Számára az emberek néha tulkok, máskor botos kölönték (halféleség), vagy papagályok, az éj süketen tátog és a halál bambán kutat a költő holmijai között, hogy elvigye az alsónadrágját. Stílusát jól érzékelteti az ifjú Kása Kenéznek alábbi remeke. szűkölés bamba még a csősz de a dögkeselyűk már köszörülik csőrüket mérgesen halk lélekbigyónk a mandulánkba bújt éppen bepisiltünk — jégverten lapulunk holt angyalok röpködnek előttünk szipogva szenved az orrunk Tovább nézelődve megállapítottuk, hogy a képies típusnak egyik válfaja A TARGYIAS. Lírai képeit tárgyak alkotják: bútorok és evőeszközök, darálók, csipeszek és kézi szerszámok, verseiben megizzad a fal, a szekrény ruhát emészt, kibicsaklik a függöny és a gyertyában zokogni kezd a bél. Dugók, hordók és csigalépcsők fecsegnek, láncok berekednek, vakolat viháncol, tárgyiasul a lét. A lét mélységének kihangsúlyozására különösen nagy gondot fordít, néha nyomósítva két tével írja, így: létt, hogy kihangsúlyozza: a lett ből származik, a lét úgy lett, hogy ő megírta. Lássuk erről Minden Genovéva versezetét! Variáció Kuckójában nyiszorog pislákol a félsz. Töprengve kivirágzik a van — piszkafa ásítoz nem kotorász. A dolgok önmagukat tapogatják. A vödör levest kér, átlényegül, mérgesen összezárja ajkát a laposfogó pártában kesereg egy pók. Varkocsom kibontja magát, tárulkozik. A tárgyak rámvakkantanak, huhognak, Pernye száll, tű szűköl, karó beszélget, lett a létt. Verselgetek. Lírai utánpótlásunknak nem kevésbé érdeke válfaja A HETYKE. Fenegyereknek is mondhatnánk. Ö kérdezte az emberiséget, hogy mit kérődzik, ő az, aki rohadtul bírja sorsot, veszettül éli a nincset, és kiélhetetlen életvágyába minduntalan bereked. Romantikus lírai szenvedélyét leginkább az egész emberiséghez intézett „Kenjetek be nyállal, ha akartok!" című memorandumából érzékelhetjük: „Természetesen mindig vagyunk. De én csak olyankor, ha kocsisrumot iszom. Ilyenkor bitangul igenlem a létet és szembeköpösdit játszom holmi halállal, bénasággal. Benőt is ilyenkor kapartam el, jól ledöngöltem fölötte a földet, megtáncoltattöm rajta Rozikát, aztán leültem a szomszéd sírra és könnyes szemmel elnéztem a tülekedő, marha embereket, akik munka után otthonukba siettek. Miért, kiáltottam feléjük, de ügyet sem vetettek rám, tovább tülekedtek a tökéletlenek. Közben Rozika gyereket szült, de akkor én már Gyomorgörccsel kártyáztam és a századik féldeci után eldaloltuk, hogy a nemi vágy szutyok és pipabagó... De mit pofázok annyit, amikor még imádságos könyvem sincs? Pedig kellene hogy legyen, mert másképp jó fiú vagyok. Például szeretem az ibolyát. És Gyomorgörcs is rendes hapsi.... mert ő is szereti — bár nem alulról — szagolni az ibolyát. Ha verset nyírok, majdnem olyan vagyok, mint ti, emberek, éppen csak, hogy ti nem sírtok verset, mert nem tudtok, nyavalyások . . . Hát kenjetek Be nyállal, ha akartok ... I“ Feltétlenül szólnunk kell még ifjaink negyedik típusáról A BÖLCSRŐL. Ennek a csodálatosan túlérett, bajszos és szakállas, torzomborz nagy csecsemőnek sikerült megfejtenie az élet értelmét, melyen ő előtte hiába fáradoztak az emberiség szellemóriásai, íme: Jegyzet az örökkévalósághoz I. Jelenünk széthull, elenyész s maholnap újra összeröffen. Elveszne idegen torokban, bár nemesedve jellemet nevel. A mához halálunk híre járul betegen, fekete menetben. S ha jajunk néha senkit nem érdekel nyugoszunk létező terekben. II. Nincséből nyílik végtelen jövő képtelenségeivel. Magunknak — bár kötőféktelen bensőjét főzni képtelen, vágtatva, létéhez közel — de lesz majd helyén értelem, bekenve kívül fentivel, megmarad, fontos végtelen. Megnyugodva távoztunk a kiállításról, líránk töretlen, utánpótlása lélegzik, virágzik és verset ír. A jövő adott hát... £5 ÉVES A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ A NÉMA LEVENTE Heltai Jenő bűbájos verses játéka a színház egyik legnagyobb közönségsikere volt az elmúlt huszonöt esztendő folyamán. De művészi siker is, ami Lendvay Ferenc kiváló rendezésén kívül nem utolsósorban annak tudható be, hogy a már ötödik évadjába lépő művészgárda időközben felnőtt, „beérett“. A darab akkor és 1966-ban történt felújítása után öszesen 160 előadást ért meg. és tálán éppen A néma levente emléke él leginkább mindazok emlékeiben, akik látták. Tallózzunk csak a kritikában. A MATESZ előadása méltó Heltai varázsos mondanivalójához — írta Egri Viktor a Hét 1957. január 27-i számában. Vagy idézzünk Simkó Margitnak a NO hasábjain megjelent méltatásából: Amit ez a lelkes és nagyon tehetséges kollektíva A néma levente bemetatóján produkált, felülmúlja akármelyik fővárosi színház előadását. Szabó Béla pedig így írt az Üj Szó 1957. január 20-i számában: „A néma levente komáromi bemutatója ezúttal bebizonyította, hogy a művészetet nemcsak szeretni kell, de érteni is kell hozzá... A bemutató, mely zsúfolt ház előtt zajlott le és közel három órán át tartott. a valóságban tündéri álomnak hatott, amely művészi varázsa révén megszabadult a perctől, órától, az idő vaskarmától. Csak a lelkes, fülsiketítő taps ébresztette rá a nézőt az időre. Megérdemelt taps volt. Aki részt vett ezen a bemutatón, annak felejthetetlen élményben volt része.“ Képünkön A néma levente érdekes jelenetét örökítette meg a fényképész: Tóth László (Agárdi Péter, A néma levente szerepében), Király Dezső (Mátyás király) és Udvardi Anna (Beatrix királyné). SIPOSS JENŐ (Podhorsky felvétele) 15
