A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-17 / 50. szám
SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK piros „pergállal" szegték alá, („pléhelték"). A szoknyák többnyire eleimből, szövetből, sodrott szövetből, témából, szaténból, mohárból és posztóból készültek. Az utóbbiakra apró színes virágokat is varrtak. Kedvelték a sötét színeket. A századforduló idején szoknyáikat bordóra vagy más sötét színre festett házi vászonból varrták. A női öltözethez két szél kötő tartozott. Legünnepibb a fekete klott volt; vasárnap világos kötőket, hétköznap kartonból készült kötőket viseltek. A kötőt ugyanúgy ráncolták, mint a hosszú szoknyát. A női öltözet elmaradhatatlan tartozéka volt a kétszínű gumi öv, amely rézcsattal kapcsolódott. Általában az egyik oldala piros a másik fekete színű volt, és „míder"-nek nevezték. A lányok a hajukat középen választották el és hátul két „varkocsba” fonták. A hajfonatokat „kosárba" vagy koszorúba tűzték fel. Az első világháború után simán hátrafésülték, egy ágba fonták be és a végébe szalagot kötöttek. A menyecskék a kontyra „fíketőt" tettek. Az ünnepi főkötő fehér, fodros aljú, a köznapi a fekete vagy barna volt. A főkötőre felsőkendő is került, az idősebbek fekete, vagy sötét kendőt, a fiatalok fehér hímzett kendőt kötöttek. A lábukon csizmát, kapcát viseltek. Egészcipője csak jómódúnak volt. A férfiak az első világháborúig hordták a vászongatyát és a pamutos vászoninget. A vászongatyát mindig maguk ráncolták vasárnap reggel, mielőtt templomba mentek. Ehhez fekete surcot (kötényt) viseltek. A gatyához csizmát húztak, fejükre fekete kalap került, amely mellé rozmaring ágat tűztek. Télen a fekete posztónadrágot kedvelték. A posztónadrág két ellenzős volt, s az ellenzőjébe piros kendőt is tettek. A feketeposztó kislajbit nagyon szép zsinórozással díszítették. A férfiak és a nők egyaránt hordtak télen bőrködmönt és bőrbundát. MÉRYNÉ T. MARGIT Szádelő (Zádiel) hagyományos öltözete a palóc viseletek csoportjába tartozik. A régi ruhadarabokat már csak egy-két családban őrzik. A kivetkőzés itt nagyon korán, mindjárt a második világháború után megtörtént. Ma már hagyományos öltözetben a legidősebbek sem járnak. Gyakran látni idős asszonyokat szoknya-blúzos öltözetben, de ez már nem tartozik a jellegzetes szádelői viselethez. A múlt század második felében a nők kétféle inget viseltek. A sípujjú, rövidderekú vászoninget és a bő ujjú, patyolat ingvállat. Ehhez kötényszerű vászonpendelyt („alsóinget”) viseltek, amely a derékra úgy kötődött, hogy a nyílás hátul legyen. A századforduló idejéből már a hosszú, térdig érő sipujjú vászoninget ismerjük, amelyet napjainkig pendelynek neveznek. Mindhárom inghez „lajbicskát”, szorítás mellényt viseltek télen-nyáron. Nyáron ünnepek alkalmával a lajbicska fölé fodros aljú „szállókét” vettek fel, télen pedig bélelt ujjast, erre került a „haraszkendő”, boritó lepedő vagy a gubakendő. A szállókát később a blúz váltotta fel. Szádelőben a vasalt alsószoknyákat „kabátnak” nevezték. Ebből a pendely fölé ötöt-hatot is felvettek. Felsőszoknyáikat „ruhának” nevezik. („Az egyberuha” neve slafrok.) Ot szélből varrták, leggyakrabban festőből. Gyakoriak a pettyes, „öcskés”, „zabocskás” minták. A bokáig érő szoknyák alját szélesen
