A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-17 / 50. szám
A magyar nép történelméről a legőszintébb és legmegrázóbb sorokat nem történetírók műveiben, hanem költeményekben olvashatjuk. Azoknak a költőknek — Balassinak, Berzsenyinek, Petőfinek, Adynak — verseiben, akiktől önismeretet tanulunk; és természetesen azoknak a névteleneknek a verseiben is, akik végső formát adtak népdalainknak és népballadáinknak. Kevés nép merített ilyen tiszta forrásból. De azt is tegyük hozzá: kevés nép meríthetett ilyen tiszta forrásból. Mi e kevesek közé tartozunk. A magyar zene történetének kétségtelenül legnagyobb pillanata volt, amikor egyszerre ketten is — Bartók Béla és Kodály Zoltán — vállalkoztak arra a feladatra, hogy bekapcsolják a magyar zenét az európai zene vérkeringésébe. Előbb azonban azt kellett tisztázniuk, miért magyar és mitől- magyar a magyar zene. Bartók Béla kezdetben — Liszt és Brahms nyomán — a cigányzenében, a magyar nótákban és a népies műzenében kereste a gyökereket — talán mondani sem kellene: eredménytelenül. Kodály Zoltán ugyan kikerülte ezeket a buktatókat, de mindkettőjüknek Vikár Bélával kellett találkozniuk, hogy a helyes utat megleljék. Kodály Zoltán pályakezdése közismert. Kecskeméten született 1882. december 16-án. Hároméves korában kerül Galántára, gimnáziumi tanulmányait viszont már Nagyszombatban végzi. A zene szinte születésétől fogva jelen van életében: a szülői házban rendszeresen összejönnek a család barátai egy kis „házimuzsikálásra“, Galántán pedig első ízben találkozik a magyar népzenével. Zenei tehetsége korán megmutatkozik — első műveit, köztük egy misét és egy nyitányt, 15—16 éves korában komponálja — ennek ellenére nem kap rendszeres zenei képzést, aminek talán az is a magyarázata, hogy a fiatal Kodály még nem tudja eldönteni: mivel foglalkozzék a továbbiakban. 1900-ban kerül Budapestre, s itt két felsőfokú intézménynek is a hallgatója lesz. A Zeneakadémián zeneszerzést tanul, s bölcsészkaron pedig a tanári pályára készül. Végülis két diplomát szerez, sőt 1906-ban A magyar népdal strófaszerkezete című doktori értekezésének sikeres megvédése után bölcsészdoktorrá avatják. Ekkor már megjelent első népzenei vonatkozású közleménye (az Ethnographiában) Mátyusföldi gyűjtés címmel. Megismerkedik Bartókkal, akivel életre szóló barátságot köt. Nem túlzás, ha azt állítom: a zene történetében nincs több példa rá, hogy két kongeniális művész ilyen hosszantartó, szívélyes és zavartalan baráti viszonyban lett volna egymással. Bartók és Kodály szinte szószerint felosztják egymás közt Magyarországot és megkezdik a rendszeres gyűjtést. K°clály első hosszabb gyűjtőútja a Felvidékre vezet: 1906 és 1912 között többször is megfordul a Zoboralján, Gömörben, a Palócföldön. A Nyitra környékj falvak népdalai erős hatással vannak rá: jónéhányukkal szinte változatlan formában találkozunk a Háry János című daljátékában. (Kicsi a hordócska, A jó lovas katonának stb.) A gyűjtés azonban csak egyik része tevékenységének. Az anyagot rendszerezni: is kell, s emellett tanári feladatok is várják: 1907-ben kineve-A NÉP DALA ÉLETET HIRDET... 95 évvel ezelőtt született KODÁLY ZOLTÁN Mi azt mondjuk a népnek: — Amit tudsz, nagy érték, az ősök hagyománya, a magad lelke igaz kifejezése. Olyan érték, hogy mi, a műveltek is, tőled tanuljuk el, mert mi már elfeledtük, idegen szellemi javak utáni kalandozásainkban. Becsüld meg, erősödj benne, mert ha többre akarsz menni, csak erre építhetsz. (Kodály Zoltán) zik a Zeneakadémia zeneszerzés-tanárává. Zeneszerzőként 1906-ban Nyári este című zenekari fantáziájával lép első ízben a pesti közönség elé. Ezek azok az évek, amikor alkalma nyílik rá, hogy behatóbban tanulmányozza a modern európai zenét. Nagy hatással vannak rá a francia impresszionisták, mindenekelőtt Debussy. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt — mint ahogyan többen állítják —, hogy ő, akárcsak egy pillanatig is, impresszionista lett volna. Néhányan annyira eltúlozzák a dolgot, hogy hajlandók Kodályt Bartókkal szembeállítani, mondván, hogy Kodály a konzervatív, Bartók pedig a formabontó. Az igazság az, hogy mindketten szuverén alkotók voltak, és Kodálynál határozottan merész és előremutató megoldásokat figyelhetünk meg több nagy művében, például a Psalmus Hungaricusban, a Budavári Te Deumban stb. Kodály műveit az 1910-es évektől kezdődően rendszeresen bemutatják külföldön is. A Székelyfonó című „drámai életképét“ nem sokkal a pesti bemutató után követi a milánói, londoni, prágai, braunschweigi, nápolyi stb. bemutató. Külföldön is népszerűek táncfeldolgozásai, amelyek azonban már önálló zenekari daraboknak is tekinthetők: a Marosszéki táncok és a Galántai táncok. Kodály legtermékenyebb korszaka kétségtelenül az 1925—1940 között eltelt tizenöt esztendő volt. Ekkor születtek •— a már említett művek mellett — a Páva-változatok és a Concerto. E felsorolásból úgy tűnhet: Kodály élete csendes gyűjtő- és alkotómunkával telt. Ez azonban csak a látszat. Szerzeményei nem egyszer vihart kavartak. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején pedig 7 hónapig a Zeneakadémia igazgatóhelyettese volt, s ezért később, Horthy uralomra jutása után 2 évig nem taníthatott. A két háború közötti években népdalkutatóként is igen szorgalmasan dolgozott, s Bartók távozása után egyedül rendszerezte a hatalmas anyagot. 1945 után az idős mester korát megcáfolva aktív szerepet vállalt a magyarországi zenetanítás megreformásálásában, de talán azt is mondhatnánk: megszervezésében. A joggal világhírűvé vált „Kodály-módszer“ némileg még a Kodályszerzeményeket is a háttérbe szorította, elsősorban külföldön, annak dacára, hogy azok értékükből mit sem veszítettek. Az ötvenes években újabb művek is keletkeztek Kodály műhelyében: Kállai-kettős, Nemzeti dal, C-dúr szimfónia, továbbá Berzsenyi versekre írt kórusművek stb. Kodály Zoltán zenekritikusként is tevékenykedett egy rövid ideig; bírálatait a Nyugat (1917—18) és a Pesti Napló (1918—19) közölte. Több cikket írt a magyar nyelv tisztaságának megőrzése érdekében is. A magyar nyelv romlásáról című tanulmánya 1927-ben jelent meg. Egész életét népe szolgálatába állította: fáradhatatlanul gyűjtötte-kutatta népdalainkat (ahogy egy ízben megfogalmazta: „a mi zenei naiv eposzunkat“), új távlatokat nyitott a modern magyar zene előtt, kérlelhetetlen szigorral őrködött nyelvünk tisztaságán, de ami talán a legfontosabb: egy egész népet oktatott a zene szeretetére, mindenekelőtt pedig saját zenéjének megbecsülésére. „Jó úton járunk — írja —: az iskolás gyermekek már a nép dalain tanulják a zene elemeit; erre az alapra épülhet olyan zenei műveltség, mely nemzeti, de lelket tár minden nép nagy alkotásainak ... A sok vihartól romlásnak indult nemzet újjáépítéséhez a népzene hatalmas sarokkő. Mert a nép dala életet hirdet, el nem múló életet.“ — lacza — 25 EVES A MCÍ1AR TERÜLETI SZÜVHÁZ AZ ARANYEMBER — 1955 augusztus 4-én mutatta be a MATESZ Komáromban, Jókai Mór szülővárosában a nagy mesemondó regényének, az Aranyembernek színpadi változatát. Nagy siker volt, szabadtéren és a színházban is sok ezren tapsolták végig az előadást. Ugyanezt tapasztaltuk később más Jókai-művek színre vitelével is. A Lőcsei fehér asszony és A kőszívű ember fiai színpadi változatának sikere bizonyítja, hogy Jókai Mórt nem csupán szülővárosában, hanem egész Szlovákiában szeretik a színházlátogatók. Az Új Szó 1955. augusztus 11-i számában Jakab István így ír az előadásról: „Terézia szerepét Buday Mária játszotta. Kezdettől fogva élt a színpadon. Alakítása hiteles, meggyőző volt. Egyes jeleneteiben különösen nagy hatást tudott gyakorolni a nézőkre. Mélyen átérzett játékával. Remek alakítást nyújtott Király Dezső Ali Csorbadzsi szerepében. Nagyszerűen elevenítette meg a nyugodtságot színlelő, de bensejében állandó rettegésben élő üldözöttet s megrázóan játszotta a méregtől haldoklót. Egész lényét a szerep szolgálatába tudta állítani. Nemcsak a szerep adta lehetőségekkel élt, hanem — mint azt már tőle megszoktuk — sok egyéni színt vitt játékába, ami azt művészivé,tette.” Buday Mária, az egykori Teréza mama a kassai (Kosice) temetőben, Király Dezső a komáromi temetőben nyugszik, művészetük csak emlékeinkben él. Képünk a Senki szigetén játszódó jelenetet idézi: Király Dezső (Ali Csorbadzsi), Udvardi Anna (Timea), Buday Mária (Teréza mama), Cséfalvay Kató (Noémi) és Konrád József (Tímár Mihály). SIPOSS JENŐ Podhorsky felvétele
