A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-12-10 / 49. szám

AZ UNIVERZÁLIS EMBER Különböző munkahelyeken — gyár­ban, szövetkezetben, kisebb-nagyobb üzemben, hivatalban, esetleg szer­kesztőségben — megtalálható, fel­lelhető, észrevéteti magát, hiszen hellyel-közzel az is a célja — egye­bek közt. E rövid bevezető után rá­térek a tárgyra. Munkaértekezlet. Mindenki előtt jegyzetfüzet, ká­véscsésze, a mennyezet alatt temér­dek füst. A csoportvezető, röviden főnök, már vagy másfél órája beszél. Nem kalandozik el a tárgytól, csak a leg­szükségesebb tudnivalókat mondja el, azaz pontosan fogalmazva ismer­teti azokat a feladatokat, melyek szükségesek az új megmunkáló gép elkészítéséhez. Van, aki néhány oldalnyit sűrűn telejegyzetelt, van, aki csak kriksz­­krakszok firkálásával csapta el az időt, sőt akadt olyan is a társaság­ban, aki egyetlen betűt sem írt le. Nos, az a valaki éppen ő az, már­mint az univerzális ember, aki min­denhez ért, aki mindent tud, aki ha kell citerál készít, teknőt váj, vályo­got vet, lekvárt főz, kolbászt tölt, a leghidegebbnek vélt nőt is feloldja és elcsábítja, csinál vascsavart és fa­csavart, varrógépet és helikoptert, állítása szerint már a rákkutatásban is biztató eredményeket ért el s csak idő kérdése, hogy feltárja titkát az emberiség előtt. De ő az az ember, aki ha szüksé­ges és a helyzet úgy hozza, egy to­­jásrántottán is megvan két napig, ám ha úgy adódik, megeszik két kiló kolbászt egy ülőhelyében s megiszik rá egy vödör bort anélkül, hogy akár csak egy icipicit is megtántorodna. Egyszóval univerzális ember, nem árt neki sem jégeső, sem kemény fagy, sem tűző napsugár, benne meg lehet bízni, rá mindenben lehet számíta­ni, ha a társadalom érdeke azt kí­vánja, hogy éjfélkor keljen fel és szerezze be ezt, vagy csinálja meg azt, kapja magát és teszi a dolgát... ahogy mondja, azaz ahogy állítja. Közben a főnök befejezte az esz­mefuttatását. — Most pedig megnyitom a vi­tát — mondja s rágyújt. — Tessék, elvtársak, bátran, mindenki szóljon hozzá, mondja meg őszintén a véle­ményét ... Nehezen indult a vita. Végre a csoport egyik tagja rászánta magát: — A feladat, ami előttünk áll, igen komoly és bonyolult. Persze erős akarattal mindent meg lehet ol­dani ... Egy másik: — Túl szoros a határidő. Ha való­ban használható gépet akarunk elő­állítani, ahhoz több idő kell... A harmadik: — De, elvtársak, ha eleve így ál­lunk hozzá, semmire se megyünk. Szerintem nem megoldhatatlanok a problémák. Ha mindenki hozzálát nyomban és elvégzi a rá háruló fel­adatot, akkor nagy baj nem lehet... — így van — helyesli valaki. Rövid szünet után megszólalt a negyedik: — Nem mondhatnék el egy jó vic­cet? — Nem! — torkolta le a szom­szédja. Csend. — Tessék, elvtársak, tessék — biz­tatta a főnök a társaságot. — Senki­nek nincs több mondanivalója? A biztatásnak az lett a vége, hogy parázs vita alakult ki. Érvek és el­lenérvek pattogtak, sőt egyesek már markolászták egymás mellén a gú­nyát, kidülledt a szemük, verejtéke­zett az arcuk, ki sziszegett, ki meg ordított... csak az univerzális ember ült némán, hallgatagon, fölényes, fitymáló mosollyal az arcán, min­denki fölé emelkedve. Később a mo­solyát megvetés és undor váltotta fel, egyszer aztán hirtelen felpattant a helyéről és az asztal fölé tornyoso­­dott mint egy óriás daru. Csend lett. Az univerzális ember pedig na­gyon halkan — hogy még nagyobb súlyt kapjanak a szavai — a főnök­höz fordult: — Főnök! Ami a gép vázát illeti, nekem már megvan. Egy teljes éve, hogy bütykölgetek rajta ... Kisebb­­nagyobb részei is megvannak már, mert én már akkor elkezdtem a munkát, amikor még senkinek esze ágában sem volt, hogy ilyen gépet is meg lehet csinálni, ha úgy tetszik: alkotni. Ugyebár az előrelátó ember — mint jómagam — mindenre szá­mít ... Egyszóval vannak olyan ré­szei a szóban forgó gépnek, ami tel­jesen kész, meg olyanok is, amin ugyan kell még egy kicsit bütyköl­­getni, de csak idő kérdése és ... A főnök szeme a homloka közepé­re ugrott: — Azt akarja ezzel mondani az elvtárs, hogy képes egyedül is meg­csinálni?! — Ez csak természetes. Az előző munkahelyemen sokkal bonyolultabb problémákat is megoldottam már... Nem mondom, hogy ez a mostani feladat gyerekjáték, de nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom — felelősségem teljes tudatában —, hogy minden erőlködés nélkül meg­oldom ... Tehát vállalom ... Sző­­röstül-bőröstül, mindenestül, ahogy a csoportvezető elvtárs felvázolta előt­tünk. Vállalom ... Megoldom ... Néma csend. A csoport tagjai nem tudták hirte­­lenében, hogy röhögjenek vagy dü­höngjenek, mert hiszen a nagyképű­ségnek is van határa, meg a szemte­lenségnek is, nem beszélve mások le­becsüléséről. Hallgattak, mint a csu­ka. Ekkor a főnök felállt, végignézett a társaságon és ünnepélyes pózt vett fel: — Rendben van, elvtársam, oldja meg, csinálja meg... Arra az időre az eJvtársak szabadságot kapnak, én is kiveszem az enyémet, hiszen ezek szerint ránk itt semmi szükség... — Azzal a kijárat felé indult, a többiek meg utána szép, rendezett libasor­ban. Az univerzális ember arcáról le­hervadt a magabiztos, fölényes mo­soly, egy ideig révedező tekintettel bámult a távozók után, aztán a szí­véhez kapott és lefordult a székről. Mire visszakerült a kórházból, el­készült a gép s ott állt a csarnok kö­zepén olajszagúan, csillogón. Az univerzális ember végignézte és elhúzta a száját: — Hát ezt jól elpuskáztátok... — mondta csendesen. LOVICSEK BÉLA 18 Naomi James bátor lány Express Crusader nevű vitorlásával egyedül akarja körülhajózni a világot. Ha sike­rül vállalkozása, ö lesz az első nő, aki egyedül körülhajózza a földtekét. A Matterhorn 4478 méter magas csú­csáról repült a svájci Schwarzsee faluig Marcel Lachat karjaira erősített szár­nyakkal. Vállalkozása sikerült, de kér­dés, lesz-e bátorsága megismételni? Paola Fioretti, a húszéves római lány játssza majd az Ellopott Gioconda című tévéfilm Mona Lisáját. Az angol Osram gyár reklámcélból ha­talmas, villanykörte-alakú léggömböt készíttetett, amely világit is. Persze, nem úgy, mint az igazi villanyégö, csupán ki van világítva belülről. Űrtartalma 1587 köbméter. 1664 mérkőzés után búcsút mondott a zöld gyepnek Edson Arantes do Nasci­­mento, röviden Pelé, sok szakértő szerint minden idők legjobb labdarúgója. Az amerikai Cosmos csapat tagjaként Japánban játszott egy búcsúmérkőzést, ame­lyen ez a felvétel készült. Legeslegutoljára New Yersey-ben lépett pályára: egy félidőt a Cosmos, egy félidőt pedig egykori anyaegyesülete, a Santos mezében játszott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom