A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-12-03 / 48. szám

sunk ban rekorderedménynek számított. Elnökségem néhány esztendeje alatt ismertem fel, hogy nehéz az emberekkel bánni. Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy meg lehet találni az utat a szívükhöz. 1970-ben a járási pártbizottság kinevezett a járási mezőgazdasági termelési igazgatóság vezetőjének. Egy szövetkezet irányítása után 114 efsz és négy állami gazdaság vezetését bízták rám. Kellő tapasztalat híján kerestem a választ a hogyanokra és miértekre. Amit szülőfalumban tapasztaltam, jellemző volt a járás mezőgazdaságára is. Idegenkedés az újtól. Túlzott óvatosság a beruházásoknál. A földek termőképességének növelésére és a fiatal káderek nevelésére kevés gondot fordítottak. Ezt a gondot mégcsak tetézte a termelés tagoltsága. A kis szövetkezetek többségében gyenge, csak a mának élő gazdálkodás folyt. Meg kellett változtatni a nagyüzemi gazdálkodás képét járásunkban. A járási pártbizottság támogatásával sikerült jó munkaközösséget kialakítanom az igazgatóságon. Járásszerte lényegesen megjavult az irányítás. Az idősebb káderek mellé felnőttek a fiatalok. Nagy szövetkezeteket hoztunk létre. Ma a járás területén 21 szövetkezet és két állami gazdaság van. Az ötödik ötéves tervidőszakban ugrásszerűen fejlődött a járás mezőgazdasága. A mezőgazdasági össztermelés több mint 40%-kal, az árutermelés több mint 48%-kal emelkedett. Mindez együtt járt a lényeges jövedelememelkedéssel. Az ugrásszerű fejlődés magyarázata: egyre több műtrágyát, takarmánytápot, beruházást stb. igényelnek szövetkezeteink. Persze, a színvonal még mindig nem olyan, mint amilyen lehetne az adott termelési feltételeket figyelembe véve.

Vonaton, autóbuszon, Rimaszombat utcáin, üzleteiben és éttermeiben magyarul és szlovákul folyik a szó. Emlékszel gyermekkorunk bugyiklalai (Bidikovany) autóbuszára? Nagybalogig hozta a szlovákokat. Nagybalogtól Rimaszombatig szlovákokkal együtt a magyarokat. Gömörország évszázadok óta közös szülőföldje, szőkébb hazája magyaroknak és szlovákoknak.

Olyan faluban nevelkedtem, ahol felfelé két kilométerre Meleghegy (Teply Vrch) már szlovák község. Az emberek, szlovákok és magyarok mindig jó barátságban éltek egymás mellett. Maguk kezdeményezték a gyermekcseréket. Gyermekeik kölcsönösen tanultak magyarul és szlovákul. Fiatal korom óta barátkozom más nemzetiségűekkel. Legénykoromban Meleg-hegyen és De-rencsényben (Driencany) sokszor megfordultam. Futballmérkőzéseken, bálokon. A bugyikfalai kőbányában is dolgoztam. Nyolcadik éve töltöm be a járási mezőgazdasági termelési igazgató tisztét. Mindenki tudja rólam, hogy magyar nemzetiségű vagyok. De még nem fordult elő, hogy megsértettek volna a nemzetiségemben. Azt sem éreztem soha, hogy a szlovák falvakban nem becsülnének kellőképpen. Sok-sok szlovák és sok-sok magyar ember szólít Lajcsinek. Semmi csodálkoznivaló nincs ezen. Ez a járás a szülőföldem ... A szabad időm kevés, de a „Daloló Balogvölgyön" mindig részt veszek. Szülőfalumban történik, hazahúz a szívem. A Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyre is eljárok. Tagja vagyok a CSEMADOK-nak. A Hetet is olvasom. A feleségem rendszeresen vásárolja. Szeretem a munkám, járásomat, szülőföldemet. Ha keresztül-kasul bejárom, mindig azon töröm a fejem, hogyan léphetnénk tovább. Az ember ugyanis egyre többet akar s egyre nagyobb célok elérésére vágyik.

MACS JÓZSEF

KAPUNYITÁS - IDÉNY UTÁN

A szalagot Ján Mikulás a járási pártbizottság első titkára vágta át s ott volt darabka János a jnb alelnöke is

— Nekünk a természet megadott

mindent, ami az élethez szükséges. Községünk határában sík szántóföldek terülnek el, ahol megterem minden: gabona, kukorica, burgonya,

cukorrépa. A felszabadulás előtt hatalmas táblákon még dohányt is termeltek itt. De vannak itt 400—500 méteres dombok is. Ezek az északról és nyugatról érkező hideg szelek ellen jó védelmet nyújtanak a községnek, a környező erdők tucatnyi vadat, százféle erdei gyümölcsöt, gombát kínálnak. A napsütötte domboldalakon — a krónika szerint már több, mint 800 éve — szőlőtőkék sorakoznak, a kaszálókon gyümölcsfák kínálják édes terhüket. Jó helyen lakunk mi, jó helyet választottak őseink a községnek!

így beszélnek Ipolynyéken (Vinica) az emberek akik ugyancsak elégedettek, és egy kicsit büszkék is szülőfalujukra. De örömükbe azért egy kis bánat is vegyül, és ha valaki megkérdezné tőlük, mi az, ami hiányzik nekik, bizonyára egyöntetűen mondanák; nincs vizünk. Értvén ez alatt a folyóvizet mert annak bizony szűkében vannak. Az Ipoly öt kilométerre kanyarog innen, a községen keresztül folydogáló Egres pataknak pedig csak éppen a medre eléggé tágas de száraz lábbal akárhol át lehet kelni rajta. Nem úgy 30—40 évvel ezelőtt. Volt itt víz bőben, lehetett fürödni, halászni. Nem volt ritkaság az 1—2 méteres víz sem, felfogták a vízimalmok gátjai. Az akkori árvizeket pedig még ma is emlegetik az idősebbek. A legutolsó igazi árvíz 1948 augusztusának egyik éjszakáján volt, elöntötte a fél községet.

Ma már csupán vékony csermely csörgedezik a mederben, mintha elapadtak volna a források a hegyek oldalában, a völgyek mélyén. Hiánycikk a víz, „idegenbe” kell járni ha valakinek egy kis lubickolásra szotytyan kedve.

Illetve: csak kellett! Egy szerencsés véletlen folytán ugyanis vízhez jutott a község. Októberben (jócskán a fürdőidény befejezte után) átadták az új strandfürdőt, amelyet 21 fokos, többféle betegségre is hasznos, ivásra is alkalmas vízzel töltötték föl.

— Hogyan történt a csoda? — kérdezem Michal Lekyrt, a hnb elnökét.

— Tiszta véletlen, hogy rábukkantunk erre a forrásra. Választási programúkban néhány éve szerepel egy új óvoda építése, annak részére kerestünk egészséges ivóvizet. Legnagyobb meglepetésünkre azonban 162 méteres mélységben termálvízre bukkantunk. Először bosszantott a váratlan ajándék, de aztán megvigasztalódtunk ha nem ivóvíz, jó lesz úszkálni benne. így született meg a strandfürdő gondolata, terve s ez sok utánjárás eredményeként valóra is vált.

Igaz, nem volt könnyű a megvalósítás. Csaknem kétmillió koronát terveztünk erre a beruházásra. Elsőszakasza a községfeljesztési és szépítési akcióban készült el. Jó munkát végzett a helyi gazdálkodási üzem építőcsoportja, Szabó István vezetésével. Nagy segítséget kaptunk a helybeli Béke Egységes Földművesszövetkezettől és a Bucina 05-ös üzemétől. Természetesen a lakosság is jócskán végzett társadalmi munkát. Igen jelentős az a segítség, amit a galántai Gép- és Traktorállomás nyújtott a csővezeték félkilométeres lerakásával.

— Mi készült el eddig, s mit szándékoznak a közeljövőben megoldani?

— Most a 25 X 12,5 méteres medencét adtunk át a hozzá tartozó öltözőkkel, mellékhelyiségekkel. Kutat fúrtunk az ivóvíz biztosítására, tereprendezést hajtottunk végre. Jövőre szeretnénk megkezni a gyermekmedence építését és kerítésre is szükség lesz. A vendéglátóipari szolgáltatásokról a Jednota gondoskodik majd, már meg is kezdte az erre szolgáló épület alapjainak lerakását. Egyelőre a beindulásig ennyit szeretnénk megvalósítani, távlati terveink persze sokkal merészebbek. Most az a fontos, hogy elkészült az első medence, és hogy jövőre üzemelni kezdhet a strandfürdő. Nagy szolgálatot tesz majd ez nemcsak a község, de a környék lakóinak is. S nem csupán azért, mert a közelben nincs hasonló létesítmény, de azért is, mert vize többféle betegségre, gyomorbántalmakra, bélbetegségekre, gyomorsavtúltengésre, anyagcserezavarokra ellen hasznos.

Régen óhajtott, nagyon szükséges létesítmény ez a strandfürdő. Ideális környezetben, a majd 400 méter magas őrhegy lábánál, szőlőskertek, présházak szomszédságában fekszik. A fürdőzést itt össze lehet kapcsolni a természetjárással, szőlő és borkóstolással. S éppen ezért, aki egyszer ellátogat Ipolynyékre, a nagykürtösi járás legnagyobb községébe és megkóstolja annak természet adta „nedveit”, minden bizonnyal szívesen tér vissza oda máskor is.

Szöveg és kép: BÖJTÖS JÁNOS

A medence szigetelését új eljárással bratislavai vállalat dolgozói végezték

3