A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-11-26 / 47. szám

JOAN GOODSELL EGY HÁZASSÁG ZSÁKUTCÁJA Hogy boldog-e a házasságom? Jól összeillünk-e férjem meg én? Ahhoz a férfihoz mentem feleségül, akire szük­ségem volt? Jó felesége vagyok neki? Most már tudom, hogy az én házas­ságomat még sikertelennek sem lehet minősíteni. Inkább valahol a csapás és a katasztrófa között van. Igen, igen, ma, miután válaszoltam a „Sikeres-e az ön házassága?" című szociológiai vizsgálat kérdéseire, már teljesen pontosan tudom ezt. Es ha lel­ki együgyüségemben 19 éven keresztül állandóan azt gondoltam, hogy én meg a férjem egy test, egy lélek vagyunk — akkor illúzióim most szertefoszlottak. Sajnos, a kérdőívnek jóformán egyik kérdésére sem tudtam helyesen vála­szolni. Sőt, helytelenül sem. Különben, ítéljék meg önök, hogy si­kerülhetett volna ez nekem. Elsorolom a kérdéseket, és önök megpróbálhat­nak maguk válaszolni rájuk. Minden­esetre a saját válaszaimat is idézem. Kérdés: Hogyan vezeti a családi ház­tartást? Válasz: A férjem és én egyformán nem helyeseljük a pazarlást: ő az enyé­met, én az övét. — Van közös érdeklődési körük? — Nincs. Az ő életének nagy szen­vedélye: a horgászás. Én pedig gyű­lölöm a véget nem érő és értelmetlen gunnyasztást a nedves vízparton. Ő olyan filmeket szeret, ahol autóverseny meg lövöldözés van, én pedig az arisz­tokratákról és a szerelemről szóló fil­meket imádom. — Könnyen megsértődik? — Mit jelent az, hogy „könnyen"? Megsértődöm, ha megkérdezem a fér­jemtől, hogy öreg vagyok-e ahhoz, hogy bikinit vegyek fel a strandra — ő pe­dig igennel válaszol! — Gyakran szidja a férjét? PÁRBESZÉD A harmincadik házassági évfordulón, a második üveg pezsgő fogyasztása közben a férj — cingár, erősen kopa­szodó — kérdez, a feleség — molett, szőkített hajú, nagy, rengő mellű — válaszol. — Mire emlékezel vissza most a leg­szívesebben? — A lánykoromra. — Sértegetsz? — Dehogy: csupán egyszerű de va­lós tényt közlők. — Igen!?... Szürke kis veréb voltál, mellettem vakarodtál ki s lett belőled valaki, az nem számít, semmit sem szá­mit? — Hm, szürke kis veréb... Ha azt mondom, hogy te meg egy fatuskó vol­tál, még hizelgek is. — Mégis hozzám jöttél feleségül. Miért, ha szabad kérdeznem, no, miért? — Életem legnagyobb tévedése volt. — Éppen ma mondod ezt? — Ma kérdezted először. Elvégre ennyi év után egyszer igazán lehet őszinte az ember. — Micsoda? Azt akarod ezzel mon­dani, hogy hazug képmutatásból állt az egész eddigi életünk?! — Te mondtad ... — Ez kész tragédia! — Ugyani Nem kell annyira mell­re szívni. — Ezek szerint a két szép gyerekünk se szerelemből született? — Nem. — Hanem? — Te apa akartál lenni, én meg anya. — Ennyi az egész? — Se több, se kevesebb. — S ha szabad kérdeznem: mikor jöttél rá, hogy nem szeretsz már? — Hiszen valamikor csak beszélget­nem kell vele. — Van-e közös életcéljuk? — Mind a ketten szeretnénk meg­gazdagodni. Ezt azonban sohasem ér­jük el, mert egymás házastársai va­gyunk. — Apróságok bosszantják az ön fér­jét? — Minden semmiség! A fürdőszobá­ban hagyott harisnya. Az elveszített gép­kocsi-kulcs. Az asztalon felejtett tele­fonkagyló. Ha a konyhában nem zárom el a csapot, és emiatt kisebb vizözön keletkezik. — Biztatja ön a férjét a munkájá­ban? — Hát persze. Gyakran megkérde­zem tőle, hogy végül is mikor kap fize­tésemelést? — Szívesen beszélgetnek egymással? — Ó, igen! Nagyon szerettünk be­szélgetni. Csak nem szeretjük meghall­gatni a másikat. — Igyekszik-e fejleszteni a férje ön­bizalmát? — Természetesen. Gyakran mondom neki, hogy minden férfi, akinek annyi esze van, mint neki, megtanulhatna reggelit készíteni és zoknit mosni saját magának. Ö viszont azt állitja, hogy még egy gyengeelméjű teremtés is el tudná sajátítani a kiégett biztosíték ki­cserélésének egyszerű tudomását. — Szívesen okolják egymást külön­féle kellemetlenségek miatt? — Igen, ezt gyakran. De sohasem vádoljuk a gyerekeket — inkább egy­más rokonait. — Van-e önökben türelem és kölcsö­nös megértés a házastársi kötelessé­gekkel kapcsolatban? — Miért, ez talán szükséges? (Ford.: Gellért György) — Az esküvőnk napján. — És előtte? — Akkor még csak sejtettem, hogy nem szeretlek. — Bestial Nem félsz, hogy megöllek? — Ahhoz te túl gyáva vagy. — Egyszerűen nem találok szava­kat ... A harminc év alatt mindig a kedvedben jártam, mindent érted meg a gyerekeinkért tettem, hányszor ki­mostam, megfőztem, kitakarítottam he­lyetted, fizetésemet az utolsó fillérig a kezedbe adtam, soha más nők után nem futkostam, még gondolatban sem csaltalak meg, te pedig... Hát nem félsz, hogy megöllek!? — Nem ... és köszönöm! — Mit? — Ezt a szép vallomást. — Milyen vallomást? — Hogy harminc év után még min­dig szeretsz. — Hogy is mondjam ... mindig is szerettelek ... komolyan ... — De soha nem beszéltél róla. — Kell arról beszélni? — Amint látod ... — Szóval te is?!... Csak félrevezet­tél, hogy kiugrasd a nyulat a bokoi­­ból? — Sikerült. — Én bolond!... Hiába: könnyebb eligazodni egy szövevényes labirintus­ban, mint kiismerni egy asszonyt har­minc év alatt még akkor is, ha a sa­ját feleségéről van szó. — De azért ami a kis szürke vere­bet illeti, nem felejtem el egyhamar. — Én sem a fatuskót. Nagyot nevettek, miközben felbon­tották a harmadik üveg pezsgőt és min­den kezdődött elölről: — Mire emlékezel vissza most a leg­szívesebben? — A lánykoromra ... LOVICSEK BÉLA Mariangela Melato, A rendőrnő és sok más olasz film főszereplője úgynevezett „karfiol­frizurával" leple meg környezetét. Mariangela Melato új filmje A kandúr. Luigi Comencini rendezi. A londoni Le Théatre Magie bábszínház rövid idő alatt világ­hírnevet szerzett, mert olyan ne­ves énekesek lépnek fel benne, mint Birgit Nilsson, Marlene Dietrich (képünkön), Edith Piaf stb. Természetesen csak mint bábok — hangjukat felvételről kapják. A bábu bábu, de a hang eredeti. Az angliai David Brightman házá­nak udvarán egy nyolc méter mély gödör keletkezett. Mélységét zsi­neggel mérték le, nem akad vállal­kozó, aki leereszkedne a fenekére. Brightman a városi elöljáróságtól vár segítséget. Közeleg a XXI. század, ami­kor az emberiség egy része a világűrben keringő városok­ban fog élni. Dr. Gerard K. O' Neil, a princetowni egyetem munkatársa így kép­zeli el a világűri várost. Peter Falk a The Cheap De- ^ tective című új filmjében ki­fogástalan öltözéket visel agyongyűrött, kopott ballon­kabátja helyett. A sorozatot egyébként veszély fenyegeti; a filmszalagon oly szerény hadnagy az újabb négy epi­zódért kerek két millió dollárt kért, de a szűkmarkú produ­cer csak másfelet akar fizet­ni .. . E pillanatban még nem döntötték el, ki enged az álláspontjából. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom