A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-09 / 27. szám
szabványosított méretre szabott gyalult padlódeszkaként vagy gerendaként, talpfaként, esetleg ugyancsak szabvány méretű tartóoszlopként bukkanjon elő a gépsor végén. Az egész telepen mindenütt ölnyi betűs feliratok figyelmeztetnek a másodfokú tűzveszélyre. Beszélgető partnerem kellemetlenül feszeng, láthatóan szeretné megkerülni a témát. — Nehéz, szinte lehetetlen betartani minden előírást. De ha voltak is nagyobb, többmilliós kárt okozó tűzesetek, legutóbb 1975-ben; ennek nyomai a telep északi oldalán néhány hektárnyi területen még ma is láthatók, nem olyan veszélyes a helyzet. Hogy ez a „nem olyan veszélyes" mit jelent konkrétan, azt nem tudom meg — partnerem sietve a jövőről, a vállalat terveiről kezd beszélni. Távirati stílusban: a kivitel további növelése; a hulladékanyagok további, még intenzivebb felhasználása; együttműködés a bratislavai Faipari Kutatóintézettel (ebből az együttműködésből született a bukasz nevű szabadalmazott farostlemezük); új, speciális fahuliadék-fűrészpor tüzelésű, nagy teljesítményű kazánok üzembe állítása. Engem ez utóbbi terv ragad meg a leginkább. Ha megvalósul, nagy lépést tesznek előre a környezetvédelem terén, nem lesznek már füstokádó kéményeik, azonkivül fel lehet használni rengeteg — egyelőre semmiképp sem hasznosítható hulladékot. Öuracka Emil igazgatóhelyettes A sok érdekes látnivalótól, a rengeteg adattól szinte kábultan távozom. A portán elszámolok filmjeimmel (három tekercsem üresre sikerült meghibásodott vakum „jóvoltából"). Elhagyom az üzemet. A távolból barátságosan mosolyog rám a lenyugvó nap fényében az ősi, de pompásan felújított zólyomi vár, valamikor a város büszkesége. Ma is az, de még inkább a Bucina, amely háromezer embernek ad kenyeret, s termékei révén az országhatárokon túl is ismert. PÁLHAZY JÓZSEF A szerző felvételei A SZOCIÁLIS!* 1ÖRVENYESSEG VEDELMEBEN Gondolom, találó címe lehet ez egy érdekes — a hazai és külföldi pénznemekkel olykor látványosan bűvészkedő, vakmerő „vállalkozók" számára pedig elgondolkoztató — bűnügyi történetnek, melynek végére egy közelmúltban lezajlott bírósági eljárás tett pontot. . . . Aranyeső! Népiesen ezzel a hangulatos megnevezéssel jelölik a tavasz dúsan virágzó első hírnökeinek egyikét: a forsitiát. De ezzel a kurta szócskával jelöljük azt a ritka-szerencsés helyzetet is, amikor valakihez korlátlan mennyiségben dől a pénz. Mi tagadás, az utóbbi viszonylag ritkán előforduló eset, de amint azt alábbi példánk is bizonyítani fogja — előfordul az ilyesmi is. Hadd tegyük azonban rögtön hozzá: a becstelen meggazdagodás látszólagos csillogásával, majd kellemetlen következményeivel együtt! A köztársaság nevében hozott szigorú ítélet azonban már csak végkicsengése volt a becsületes munkából élő ember fejét megszédítő aranydukátok, dollárok, silingek, dinárok, forintok, zlotik és más pénzek záporának; számunkra a történet sokkal korábban kezdődik. §§§ A múlt esztendő őszén lezajlott elsőfokú, majd pedig a januári fellebbviteli tárgyalás fővádlottja egy ötvennégy éves, rokkantsági járadékot élvező férfi — Michal Keményi volt. íratlan igazság, hogy a nyugdíj mellé, kiegészítésképpen, jól jön néhány korona . . . Keményi élelmes üzletember volt, így minden különösebb gond nélkül talált magának való boltot. A környék kertjeiben olcsó pénzen megvette a gyümölcsöt, majd azt — természetesen feláron — a piacon értékesítette. Az így szerzett anyagi javakat csupán magnak szánta további üzleti vállalkozásaihoz. Különböző for rásokból mezőgazdasági terményfölöslegeket vásárolt, amin hízósertéseket nevelt. A disznóölések különböző inyencfalatait (hurka, kolbász, disznósajt stb.) feketén, azaz engedély nélkül nyitott magónborozójában kínálta a jóétkű és jószomjú vendégek egyre bővülő körének . . . Mert talán mondanunk sem kell, hogy saját bora is volt Keményinek — olcsó pénzen vett hulladékszőlőből. Egy óvatos duhajnak ennyi fekete ügylet — és üzlet — bőven elegendő lenne ... A 22 T 159/76-os bírósági akta főszereplője azonban sokkal merészebb volt annál, minthogy ennyi nyugdíjpótlékkal beérje. Ismeretséget keresett (és talált is) a Csehszlovák Dunahajózási Vállalat kormányosai között. Vavrinec Putz és Kassa Béla hajlandónak mutatkoztak arra, hogy hajóikon tetemes mennyiségű aranydukátokat és más országok pénzeit csempésszék be hozzánk. Dollár-, siling- és aranydukát-vásárlás céljából Keményi fokozatosan 1 125 000 koronát — nem sajtóhiba kérem: egymillió százhuszonöt ezer koronát! — és nyolc ezer forintot adott a két hajósnak. Ez a csere-bere csempészdi kereken nyolc esztendeig tartott, s ezalatt Putz és Kassa legalább 3510 silinget, 6000 amerikai dollárt és 1720 darab aranydukátot szállítottak megrendelőjüknek... Minden üzlet csak akkor eredményez, ha jövedelmez is valamit... Keményi ismerte ezt a szabályt a gyakorlatban is, így az Ausztriából és az NSZK-ból kapott dollárokat és az aranyérmék kereken három negyed részét Ladislav Nelischernek „passzolta" tovább. Történetünknek ez az új figurája civil foglalkozását tekintve taxisofőr volt; egy baleset után ellenben megvonták a hajtási jogosítványát s azóta különböző ügyeskedésekből tartotta el magát. A Nyugatról érkező aranyeső vámhatóságaink beavatkozása révén egy váratlan pillanatban megcsappant, pontosabban kiszikkadt. Vámtisztjeink, határátlépés előtt, a két kormányos egyikénél 180 ezer korona készpénzt találtak. A vétkes még azon az estén, Keményi pedig egy nappal később már vizsgálati fogságban ült. A szakemberek egy röpke, előzetese számítás szerint már akkor megállapították, hogy Keményi mintegy 725 ezer korona értékben vétett nemzetgazdaságunk s devizatörvényeink ellen. §§§ Keményi és a tetten ért hajókormónyos letartóztatásával az ügy távolról sem zárult le . .. Ellenkezőleg, csupán most kezdett valóban bonyolulttá válni. Hoszszas nyomozati eljárás után került csak a vaskos iratköteg az ügyészségre, ahol történetünk eddig ismert személyeinél lényegesen több egyén ellen látták indokoltnak a vádemelést. A nyomozórendőrök már az első tanúvallomások megtétele után számos új tény ismeretének birtokába jutottak. Kiderült például, hogy Nelischer, az egykori taxisofőr nemcsak Keményitől vásárolt aranydukátokat, hanem Teodor Casnytól, a bratislavai Pokrok élelmiszerbolt volt üzletvezetőjétől is. Ez az élelmes kereskedő nem számolt el teljes terjedelemben az üzlet napi bevételével, hanem a pénz egy részén idegen valutát vásárolt. Fő szállítói jugoszláviai „turisták" és egy osztrák állampolgár: Matias Fischer voltak. Casny nem volt válogatós, dinár és lei, siling és dollár, leva és forint, aranydukát és csehszlovák korona egyaránt érdekelték . . . A vizsgálati eljárás során kiderült, hogy az egykori üzletvezető négy esztendő alatt csupán Fischernek több mint egymillió korona készpénzt adott, amiért legalább háromezer aranyérmét kapott cserébe! Az érméket Casny fokozatosan Nelischernek adta tovább . . . s ezzel új emberek, új összegek kerülnek napvilágra ... és a becsületes embernek az eset puszta olvasásától is szédülni kezd a feje, hátmég ha maga elé képzeli a szóban forgó pénzhegyeket és aranyhalmokat .. . Az aranyeső ekkor már egyre dúsabban zuhog, szinte csermellyé, aranypatakká válik és a változatosság kedvéért most egy ideiglenesen Ostravában élő, lengyel állampolgár; Emil Marmula tenyerébe csurog . . . Marmula Nelischerrel áll kapcsolatban, akitől 1 855 000 — egymillió nyolcszázötvenöt ezer — korona értékben 6000 dollárt és legalább 3530 darab aranydukátot vásárol. Szándéka szerint, mindezt át akarta csempészni Lengyelországba . . . A bratislavai vámtisztek és a nyomozószervek közbelépésével ez az elképzelés csupán szándék maradt. §§§ Természetesen, az eset főszereplőihez a kisebb epizódfigurák egész sora szövődik még, a könnyebb megérthetőség érdekében azonban róluk nem szólunk. Nyomozószervi és bírósági szakértők véleménye szerint az évekre nyúló, tartós aranyeső Keményinek és bűntársainak királyi gazdagságot — nemzetgazdaságunknak pedig milliós tételekben számítható károkat okozott. A vizsgálati eljárás teljes felgöngyölítéséhez ezért a nyomozótisztek részéről valóban az aranyásók türelméhez, a kincskeresők nyugalmához volt szükség. Fáradozásuk eredményéről, a bírósági tárgyalásról és az eset általános érvényű, tulajdonképpen mindenkire vonatkozó tapasztalatairól majd lapunk jövő heti számában szólunk. (Folytatjuk) Prandl Sándor felvétele KMREBI MtBSniI AMOTESÖ 17
