A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-10-01 / 39. szám

vezet az Alpok túlsó felére. Persze, az alagúton áthajtásért borsos árat számítanak, mintegy 500 csehszlovák koronának megfelelő összeget svájci frankban. Aki sokallja, az kapaszkodjon fel 2114 méter magasba, vállaljon minden ve­szélyt, s ha mindezt megúszta, még akkor sem biztos, hogy átmehet, mert a hágó felső sza­kaszát most júliusban is gyakran lezárják. Kilo­méternyi sorban várakoznak a gépkocsik, hogy felrakják őket a vasúti szerelvényre és átszállít­ják a végeláthatatlan alagúton, ahol a sötét­ségen kívül nem lát az ember semmit. Fölfelé az út mindjárt meredek kapaszkodó­val kezdődik, telitüzdelve hajtűkanyarokkal. Csak lépésben haladok előre. Mellettem fiata­lok kínlódnak mopedekkel, a csomagtartókon elhelyezett batyukon kis svájci zászlót lenget a szél. Az utolsó település a hágó előtt Andermatt, 1444 méter magasan fekszik. Egyetlen benzin­­kútja sajnos nem működik, a kocsim műszer­falán pedig állandóan villog a piros jelző­lámpa. Fogytán a benzin. Most már vissza nem fordulok, akkor sem, ha a hágó tetejéig kelle­ne tolnom a kocsit. A házakat elhagyva, újabb meredek kapaszkodó kúszik fel a behavazott csúcsok közé, mély bevágásokkal kettéhasítva a hómezőket. A kitérőkben gőzölgő kocsik áll­nak, hűtőjükben felforrt a víz. Mellettük a se­gélykérő telefon, de az nem hűti le a vizet, így nem marad más hátra, mint egy-két órát várni, ami nem olyan nagy baj. Az olvadó hótól ned­ves az út, csúszik a kerék. Eszembe jutnak a gyermekkoromban olvasott izgalmas útleírások egy hágón átkelt expedícióról, s képzeletem­ben felmerülnek a fényképeken látott bernát­hegyi kutyák, amint kimentik a félig megfagyott embereket a hóból. Alattam szédületesen mély völgy, itt fenn fehéren havas minden, aztán lassan kiegyene­sedik az út, s feljebb kékvízű tóban nézik ma­gukat a felhők s a behavazott csúcsok. Nagyot lélegzek, a csípős szél csak úgy hasít. Itt július­ban is tél van. A tó körül néhány menedékház, ha netán a zord idő miatt itt rekednének az emberek. Keresem a bernáthegyi kutyákat, a nyakukra kötött rumoshordókkal, de csak szuvenírként árusított plüss-másukkal találkozom. A szél né­ha megkongatja a botra tűzött kolompokat az emléktárgyakat áruló sátor előtt. A kövek közöt­ti tenyérnyi helyen, ahol elolvadt a hó, zöldellő moha és néhány szál világ emlékezteit arra, hogy nyár van. Maroknyi hóval megdörzsölöm a tenyerem, megsimogatom a kocsim oldalát, ilyen magasan még nem járt, aztán utoljára elkattintom a fényképezőgép zárját és elindulok, hogy leereszkedjem az Alpok déli oldalán. Lefelé haladva a völgyben megváltozik a táj. üdezöld minden, csupa virág, forrón süt a nap, s a hideg télből lenn vagyok a mediterrán nyárban, a napfényes Itália kapujában. Airolo az első város, itt bújik ki a vonat az alagútból. Pillanatok alatt legurulnak az autók a vasúti szerelvény platókocsijairól, hogy át­adják helyüket azoknak, akik ellenkező irány­ban akarnak átkelni a Szent Gotthard-hágón. Végre ott piroslik előttem egy benzinkút. DUSEK IMRE A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN EZREK A LÁBTÖRLŐ ALATT Lapunk legutóbbi két számának ezen az oldalán egy kereken 120 ezer koronát „jövedelmező“ mackó­zás történetét mondtuk el és a vakmerő bűncselek­ményt elkövető három kasszafúró ellen indított büntető eljárás néhány részletéről számoltunk be olvasóinknak. A szocialista törvényesség védelmé­nek megszilárdítását célzó sorozatunk „bírósági tanácsadója“ — a fenti eset kapcsán, anyaggyűjtés közben — egyben arra is figyelmeztetett, hogy a páncélszekrények kirablását és a nagyobb tétben előforduló pénzlopások egyéb formáit általában a felelős gazdasági vezetők vagy pénztárkezelő dolgo­zók felelőtlensége, könnyelműsége okozza! Tanács­adónk egyben azt is javasolta: a vagyonvédelem aktuális kérdéseiről kérjünk interjút az SZSZK Fő­ügyészségén, hiszen közös vagyonunk, közös társa­dalmi tulajdonunk hull olykor szinte erőfeszítés nélkül a bűnözők ölébe ... Bizonyításképpen két-három példa: • A közelmúltban például két kasszafúró mintegy másfél órás munkával kinyitott egy tisztes nagyságú páncélszekrényt. Amikor kiszedték belőle a pénz­­kötegeket, akkor látták, hogy a régebbi évjáratú páncélszekrény háta csak úgy tessék-lássék (ponto­sabban: alkalmi csavarokkal!) vagy hozzáerősítve a vázhoz... A másfél órai bíbelődés helyett csak el kellett volna tolni a faltól, s tulajdonképpen máris szabad az út a bankókhoz. • Bűnüldöző szerveink rábukkantak már olyan esetre is — a Rajecké Teplice-i zöldségesüzletek egyikében —, hogy a boltvezető kulccsal zárható pénztárszekrény vagy egyéb „biztonságosnak“ tűnő rejtekhely híján a lábtörlő alá dugta a napi bevétel egy részét, olykor akár többezer koronás tételekben is! Egy íilinai zöldségessátor vezetője pedig a napi bevétel reggelre szánt készpénzkészlet-részét — mintegy ötszáz koronát — rendszeresen az árupolcon sorakozó ecetesüvegek közé „rejtette" ... • Ugyancsak zilinai eset: a 352-es számú üzlet vezetője önkényesen, minden biztonsági előírást megszegve bánt a napi bevétel összegével. Ha üzlet­zárás után nem a posta felé vezetett éppen az útja, úgy éjszakára egyszerűen hazavitte a húszezer ko­ronát is meghaladó pénzösszeget s azt csak másnap adta postára. Az üzletben is a megengedettnél lé­nyegesen nagyobb összeget hagyott „pénzmagnak“ a reggeli nyitáshoz... Sorozatos könnyelműsége szinte kínálta az alkalmat arra, hogy utcai vagá­nyok rajtaütésszerű rablótámadás vagy boltfosztoga­tók az éj lepte alatt minden különösebb erőfeszítés nélkül készpénzt zsákmányoljanak. Dr. VLADIMIR SPANKO, az SZSZK Főügyészsé­gének dolgozója (felvételünkön), a vagyonvédelem­mel kapcsolatos bűnügyek egyik legszakavatottabb ismerője. Több mint huszonöt éves ügyészi praxisá­ban számtalan bűnügy fordult elő. Arra kértük hát Vladimír Spanko doktor, hogy a teljesség igénye nélkül ugyan, de vizsgáljuk meg közelebbről: ho­gyan fest nálunk a vagyonbiztonság, milyen sürgős tennivalók lennének? — Elöljáróban talán érdemes lesz néhány beszédes adatot megemlíteni — kezdte beszélgetésünket. — Az 1969—72 közötti esztendőkben nagyon megnövekedett az elkövetett vagyonjogi bűnügyek száma. 1975-ig állandósult, tavaly pedig mérsékelten csökkent az effajta bűnügyek aránya. A vagyonjogi bűnözés leg­gyakoribb formái közé továbbra is, 66.4 százalékban, a szocialista társadalmi tuljadon kárára elkövetett törvénysértések számítanak. Azok a személyek, akik ellen 1976-ban a gazdasági jellegű bűnözés külön­böző megnyilvánulásai címén eljárás folyt Szlová­kiában, összesen 47 millió 758 ezer korona értékben okoztak kárt a szocialista közgazdaságnak. Tényle­gesen, a valóságban sokkal magasabb az okozott kár, mert egyelőre még számos tavaly elkövetett bűnügy vár felderítésre. Itt kell megjegyezni, hogy főképpen a kereskedelmi dolgozók körében kell meg­erősíteni a felügyelő s ellenőrző szervek munkáját. — Miként fest a helyzet a készpénzvagyon bizton­ságának területén? — Szállítás közben történt készpénzrablás vagy állami intézmény tulajdonában lévő páncélszekrény feltörése a múltban valóban ritka, mondhatnánk egyedi esetnek számított nálunk. Az utóbbi két­­három évben azonban emelkedett a kasszabetörések száma! Ügy tűnik, a bűnözők körében újra divatba jött az egykor legendás csínytevésnek számító mac­kóbontás ... Tavaly például hat valóban jelentős és több tucat kisebb készpénzrablási bűntett vagy kísérlet fordult elő Szlovákiában. A tettesek ki­­játszották vagy „ártalmatlanná tették" a köznapi biztonsági berendezéseket és a kiszemelt gazdasági intézmények, posták s takarékpénztárak páncél­­szekrényeit feltörve jelentős pénzösszegeket zsák­mányoltak. Szinte valamennyi esetben megállapítást nyert, hogy elemi vagyonbiztonsági mulasztások se­gítették elő a bűncselekményeket. — Például? — A nyomozati eljárás, a kivizsgálás során sok­szor szinte elemi vagyonvédelmi biztonsági hiányos­ságokkal találkozunk. Rendszerint például kívülre helyezik az ablakok védőrácsait s ezek néha egyet­len csavarhúzóval eltávolíthatók; feltéve persze, ha egyáltalában gondolnak védőrácsra ... Másutt nin­csenek megfelelő zárak, lakatok, a pénzt páncél­­szekrény híján faszekrényben tárolják. Előfordul, hogy megbízható ugyan a páncélszekrény, de benne felejtik a kulcsot, máskor hanyagul az íróasztalra dobják: esetleg lezáratlan íróasztalfiókban tartják. — A közelmúltban például a kosicei (kassai) kerü­leti ügyész egy fiatal bűnözőkből álló csoport ellen emelt vádat. A tettesek több kassai üzletbe hatoltak be tiltott úton, a Srobár utcai villamossági szak­üzletben pedig a páncélszekrény tartalmára „szako­sították" magukat. A tettesek egyike több napon át megfigyelte: a pénztárkezelő elárusítónők hová rej­tik a trezor kulcsát? Az akcióra kiszemelt éjszakán szinte pillanatok alatt a kulcs birtokába jutottak, a mackó kirámolása pedig már csak gyerekjáték volt... Hasonlóképpen tűnt el nagyobb mennyiségű pénz a Povazská Bystrica-i Járási Egészségügyi In­tézet páncélszekrényéből is. A pénztárt kezelő alkal­mazott íróasztalának fiókjában hagyta a trezor­kulcsokat. A tettes minden erőlködés nélkül föltörte a szóbanforgó íróasztal zárját és komótosan kinyi­totta magának az egészségügyi intézet alkalmazot­tainak fizetését tartalmazó páncélszekrényt! Aligha kell ezekhez az esetekhez bővebb magyarázat... — Milyenek az ügyészség tapasztalatai a különbö­ző betörőfogók s egyéb biztonsági felszerelések dol­gában? — Sajnos, a gazdasági vezetők részéről ebben a tekintetben sok mulasztás tapasztalható. Kevés he­lyen vásárolnak korszerű páncélszekrényeket vagy riasztóberendezéseket. Elsősorban azonban a va­gyonvédelmi biztonsági előírások hatékonyabb be­tartására kell összpontosítottabb figyelmet fordítani. Figyelemre méltó, gyakorlati tapasztalatokon ala­puló szavak ezek, hiszen a gazdasági vezetők és a nagyobb pénzösszeggel dolgozó beosztottak elsőren­dű kötelessége a különböző vagyonbiztonsági elő­írások szigorú betartása. A mindennapi tapasztalat bizonyítja, hogy sok helyen — sajnos — nem tudnak arról, ßogyan kell pénz szállítani, ki mikor köteles fegyveres vagy legalábbis „civil" kíséretet kérni, holott a közlönyökben pontosan elolvashatok az erre vonatkozó rendeletek és szabályzatok. Annál is inkább, mert az állam pénzéről, közös vagyonúnkról van szó!

Next

/
Oldalképek
Tartalom