A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-24 / 38. szám
y A GYERMEK ÉS A KÓRHÁZ Aligha van olyan szülő, akinek ne okozott volna gondot, szorongást, szinte tehetetlen gyötrődést, szívszorító félelmet, ha gyermeke megbetegedett. Kimondani könnyű: elmegyünk az orvoshoz, de az oda vezető út gyakran göröngyös. A korai gyermekkorban sok gyermek érez páni félelmet, ha fehér köpenyt lát. A szülők és a gyermekek jelentős hányada igazi tragédiának érzi, ha elkerülhetetlen a hosszabb-rövidebb ideig tartó kórházi ápolás még akkor is, ha a legegyszerűbb, legkönynyebb lefolyású betegségről van szó. Tagajdhatatlan, hogy a kórházi tartózkodás — a megszokott környezettől, a szülőktől való hirtelen elszakadás — okozhat lelki sérüléseket. A szakirodalom hospitalizmusnak nevezi azt a testi és szellemi nélkülözést, lelki deprivációt, amelynek kísérője lehet fejlődésbeli lemaradás, különös, szenvedélyes megnyilvánulások, ösztönszerű viselkedés, a beszédkészség romlása, sőt később jellembeli ferdeséget is. A hospitalizmus kialakulásában fontos tényező a gyermek életkora, amikor kikerül az anyai gondoskodás alól. Minél fiatalabb a gyermek, annál könynyebben alakul ki nála a hospitalizmus, jóllehet az anya nélkülözése nem eredményezi szükségképpen a tünetek jelentkezését, ha más személy szoros érzelmi kapcsolatban marad a gyermekkel és biztosítja számára az egészséges fejlődés feltételeit. Sok gyermek a hazatérés után nehezen jut vissza a megszokott kerékvágásba, szótlanná válik vagy épp ellenkezőleg: agresszív, fékezhetetlen lesz, régóta szobatiszta gyermekeknél éjszakai bevizelés léphet fel. Mindebből persze nem az következik, hogy a gyereket ne vigyük kórházba akkor sem, ha rászorul. A gyermekgyógyászok régóta tudják, azokkal a gyermekekkel nem szokott problémájuk lenni, akiket otthon okosan előkészítenek a kórházi kezelésre, akiket nem szoktak ■■■■■ az orvossal, az injekciózással ijesztgetni. Mi a szülő dolga? A betegséget, az orvost, a kórházat és a gyógyulást tudatosan, félelemmentesen, reálisan, mítoszok nélkül építse be a mindennapi életbe. A gyermek látogatásának fontosságáról, gyakoriságáról országonként, de még kórházanként is eltérő vélemények alakultak ki. Az utóbbi években pl. Angliában minden gyermekosztályon naponta van látogatás, sok helyen az anyának is biztosítanak helyet, aki ápolónő helyett gondozza beteg gyermekét. A skandináv államokban szintén szabad bejárást biztosítanak a szülőknek. Afrikában a beteg gyermek családja a kórház mellett táborozik, amíg az el nem hagyja a korházat. Nálunk általában hetente kétszer van látogatás, de egyes helyeken csak ablakon keresztül találkozhat a gyermek a szülőkkel. A találkozások, búcsúzások felkavarják a gyermek érzelmeit. A nővérek olykor alig tudják lecsillapítani, megnyugtatni a síró kicsiket. A határozatlan szülő csak fokozza a kis beteg stresszállapotát, az egész kicsi gyermek is megérzi, ha anyja könnyekkel küzd. Soha ne húzzuk a búcsúzkodás idejét, nyugodtan, határozottan, vidáman kell elköszönnünk. A kisiskolásoktól mór elvárhatjuk, hogy megértsék: el kell most válni egymástól és okosan kell viselkedniük. Soha ne áltassuk azzal a gyereket, hogy holnap már érte jövünk, ha ez nem igaz. Az úgy is bizonytalanná vált gyermek görcsösen ragaszkodik ezekhez a szavakhoz s a csalódást a szüleiben nehezebben felejti el, mint a kórházat. A hosszabb ideig kórházban kezelt gyermek rendszeres látogatása nagyon fontos, hiszen az eredményes gyógykezelés feltétele az, hogy óvjuk a gyógyulást akadályozó lelki sérülésektől, érezze, a szülőktől való elválás időleges, nem hagyják ott, szeretik, visszavárják. Dr. SZEBERÉNYI JUDIT KRIZÁN TÉN (KONTÁR GY. FELVÉTELE) Sokan idegenkednek tőle, mert temetővirágnak tartják. Szakítsunk ezzel az előítélettel: késő őszi virág - pompát kapunk érte cserébe. Természetesen nem a gyermekfej méretű, óriás virágú, az első fagyokra érzékeny krizanténokat kell beszereznünk, már csak azért sem, mert gondozásuk sok szakértelmet igényel, hanem a gazdagon nyíló, apró virágú fajtákat, amelyek között a kék kivételével jóformán minden színt megtalálunk. A virágok formája is rendkívül változatos: apró gömbök, nagy margaréták, tömveteltek és egyszerű virágúak. Szeptember közepétől, enyhe őszön november regéig nyílnak. Tavaszi vagy őszi tőosztással szaporítsuk. 30—35 cm-re ültessük a töveket jól megmunkált tápdús földbe, őszre már erőteljes bokrokká fejlődnek és bőségesen virágoznak egészen a fagyokig. Ezért egyes vidékeken dérrózsának is nevezik. Minden tavasszal jó újra telepíteni a krizánténokat, mert a háborítatlan tövek elburjánzanak, megnyúlnak, és ez a virágzás rovására megy. A levágott virágok vázában hetekig szépek. Egy-egy őszi gallyal kössük csokorba őket. ******************************* ************************ ****** * JANA KOCIANOVÁ Éppen tíz éve, az 1967-es Árvái Szinkópák táncdalfesztiválon tűnt föl először és egyből betört a csehszlovák könnyűzenei élet élvonalába az akkor „már” huszadik életévén túl járó JANA KOCIANOVA. Egyből megnyíltak előtte a rádió- és tévészereplés lehetőségei, a hanglemezstúdiók ajtói... Érdekes tréfája a véletlennek, hogy a hazai közönség tulajdonképpen még nem is tudta szívébe zárni nevét, de máris garmadával kapta a külföldi meghívásokat. 1971-ig szinte állandóan idegen stúdiókban és pódiumokon szerepelt. Utána Juraj Velcovsky zenekarába szerződött, majd egy rendkívül kedvező ajánlat segítette őt előre jutni énekesnői pályafutásában: szólistaként és háromtagú vokálkíséretének tagjaként Karel Gott hívta meg műsorába. A fél esztendőre tervezett együttműködés helyett tizennyolc hónapig szerepelnek közösen I Jana Kocianová ma a legnépszerűbb szlovákiai énekesnő — aranylemezzel és több értékes hazai s külföldi könnyűzenei fesztivál fődíjával tarsolyában. (m—) Foto: DANICA RUMANOVA 21
