A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-17 / 37. szám
Ki tudná megszámolni — hány víz fölött, hány hídon is kél át életében a magamfajta utazgató ember? De hogy hány kompon teszi meg az utat két part között, — annak már sokkal könnyebb a számbavétele, hiszen komp immár alig néhány akad csak az országban. Vágfarkasdnál ingózgat az egyik. Ügy mondják, emberemlékezet óta, pontosabban, hogy az emlékezet szerint nem is volt olyan idő, amikor itt ne járt volna a komp. Egy írásos emlék igazolja, hogy az ezerkettőszázas évek elején ugyanezen a helyen már komp közlekedett. Nem mondom, csinos egy múlt. S hogy meddig jár még a vágfarkasdi komp? Azt is mondják, hogy nem sokáig, mert állítólag itt építik fel újra a most nyugdíjazott vágsellyei öreghidat. Ám kiderül, hogy ez sem igaz, hiszen az a híd rozoga már, ócskavasnak is minőségen aluli. — A komp marad! — mondja egy kövér, jópofa ember, akit Szalay Jánosnak hívnak. Pirosra sütött felsőtestét buja, ezüstös szőrzet, meg egy divatos hózentrógli korca ékesíti. Remekül fest ebben a szerelésben, akárcsak egy vérbeli révész. Ám kiderül róla, hogy nőm az; Huszonöt év után vonult nyugdíjba a szövetkezetből. Sok az ideje, szereti a Vágót s itt most csak buzgó önszorgalomból ugrott be helyettesíteni a Karcsit, aki az ebédidő alatt beugrott a zöldségfelvásárlóba, hogy felvegye az idei termésért a pénzt. Ebben a faluban ugyanis mindenki nagyban termeli a zöldséget. Országszerte erről híresek — ha nem is emberemlékezet óta, de bizony több mint száz esztendeje. Ez az említett Karcsi a hivatásos révész, aki ezért kapja a fizetést. Nincs egyedül, hatan vannak. Kell ennyi ember, hiszen a komp éjjel nappal közlekedik. Hiogy a fizetés? Hát bizony lehetne több is, de ha számításba vesszük, hogy a nyári időszakban révészkedni egy kicsit rekreációnak is számít... S bár kétszáznegyven órát dolgoznak havonta, szabadidő azért így is bőven jut a háromműszakos szolgálatok között. S bizony, ahol ennyi a fóliasátor és ilyen jól jövedelmez, ez a szabadidő nem lehet mellékes körülmény. Ezért is gazdag község ez a Vágfarkasd. Ennyit erről. Ott töltöttem tehát egy remek nyári napot, ingázgattam a komppal a két part között. Nem potyautasként, mert hiszen a szállítás személynek, járműnek ingyenes. Megpróbálom elmondani, miért volt remek ez a nap. Többek között azért, mert Czuczor Elek bácsival is sikerült találkoznom. Sosem tudtam hogy létezik ilyen nevű ember, de amikor odajárt a parthoz egy teherkocsi s az izmos, napbarnított emberek leemeltek róla egy jólszabott, vadonatúj ladikot, akkor Czuczor Elekkel nem lehetett nem megismerkedni, ő ácsolta ugyanis a ladikot s így ki más is lett volna a vízrebocsátás ünnepi aktusának igazi ünnopeltje, mint Czuczor Elek. A férfiak, wieg jómagam is kipróbáltuk a ladikot, elmondtuk a mestermunkát megillető dicséretet s boldogabbá tettük egy nyolcvan felé közeledő vágparti vízfember boldog napját. Olyan ez a ladik, mint ha az öregapám csinálta volna — mondom az öregnek. Rámnéz s 'én félek, megbántottam, de gyorsan mondom az öregapám nevét, mert ügy gyanítom, biztosan ismerték egymás;! Ismerték. És Czuczor Elek bácsi azl; mondja: ha olyan, akkor biztosan jó ladik. Hízelgő élmény ez nekem s a legszebb adózás halott öregapám emlékének, mestersége jóhírének. Itt élte le; ő is az életét, itt a Vág mellett, együtt a Vággal, csak feljebb néhány faluval. Czuczor Elek vízimolnár volt. Az ötvenes évek elején erőszakkal szedették szét vele a malmot, mert magántulajdon volt. Ma kincset érne. Műemlékként babusgatnák, vagy rosszabb eset-SZABÓ GYULA, a művész és az ember Losonc büszkeségét, Szabó Gyula európai hírű grafikus- és festőművészt munkásságának delén, öt évvel ezelőtt 1972. május 25-én, 65 éves korában szólította el közülünk a kegyetlen halál. S nemrég június 8-ón lett volna 70 éves. E kettős évforduló alkalmából a losonci Nógrádi Múzeum Nógrádi tájak címen kiállítást rendezett, így emlékeztek meg a város nagy fiáról. Szabó Gyula Budapesten született, de féléves kora óta — a martini, prágai és párizsi éveket leszámítva — Losoncon élt és alkotott. Mint grafikus szerzett magának hírnevet, de festményei is nagy művészi értéket képviselnek. Nem kötelezte el magát egyetlen »izmusnak" sem, számos képzőművészeti irány, iskola hatása meglátszik ifjúkori alkotásain, míg kialakította — főként grafikusi munkásságában — sajátos, egyéni stílusát. Losoncon Simándy Pál és Győry Dezső oldalán a húszas években irodalmi téren is sokat tevékenykedett. Első önálló kiállítása 1930-ban volt Losoncon. Az első igazi sikert azonban az 1937-es bratislavai kiállítása hozta meg a számára. Utána állami ösztöndíjjal Párizsba ment tanulni, technikáját tökéletesíteni. A háború után művészi pályája tüneményesen ívelt felfelé. Számos itthoni és külföldi kiállítása után 1957-es bra-A „csolnakázó" tislavai kiállításán 300 alkotásának zömét már grafikai munkái tették ki. De a szakértők körében újabb olajfestményei és akvareljei is meglepetést okoztak. A siker, az elismerés új lendületet ad alkotókedvének. Rengeteget dolgozik, a festészet s a grafika minden vállfáját műveli, sokat utazik, bejárja Európát, Afrikába s Ázsiába is eljut és mindenütt jegyzetel, ír. Mert író is volt, gondolkodó és költő. Képeiben A losonci park 12 A VAGFARKASDI KOMPHAJÓ
