A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-09-10 / 36. szám

SÁRGARIGÓ Ütmenti csárda, illetve harmad­­osztályú étterem Somorján. Az utas, a vándor szívesen megáll a gyomor­nak .kellemes ízeket, finom ételeket kínáló vendéglőben. Mert Komárom felé utazva megpihenhet, elidőzhet, felfrissülhet, szomjat és éhséget olt­hat. Magyaros, fűszeres konyhával számol, ahol jókat ehet, ihat. Persze hamar csalódás éri. Be­megy, kezébe veszi az étlapot, és rendel. A kínálat: bableves. Különö­sen városi embernek csábító. A bab­leves ugyanis nem mindennapi étel, bár a ritkaságok közé sem sorolható. Jön a pincér, aztán jön a leves. Az első ízlelés után megállapítható, hogy itt a szakácsok nem fukarkodnak a fűszerrel. Annyi a levesben a fűszer, hogy szinte ehetetlen. Annyi benne a bors, hogy krákog, köhög tőle az ember. A bors adja az egyedüli ízt a bab­levesnek. A fűszer viszont nem ser­kenti az emésztést. Inkább gondolko­zásra késztet. Mit is eszünk tulajdon­képpen? Fűszert, hagymát,' borsot, méregerős paprikát? Minden más lehet az, amit elénk tálalnak, csak bableves nem. ízetlen, ehetetlen. A túlfűszerezett íz azt akarja feledtetni, ami a bab­levesből hiányzik. Köhögtető, szívet­­lelket szomorító, szájpadlást égető lét fogyaszt a Vendég. Bableves címén. Ez a lötty csupán az étlapon bab­leves. Mikor kihozzák s asztalra tá­lalják, már nem az. Egészen más. Nem is tudjuk, hogy mi. A rossz­­májúak szerint az ilyen levesbe nem kell semmi. A bors mindent pótol, elintéz. A gyomrot is. A második fogás sem feledteti az úgynevezett bableves ehetelen ízét. Sertéspörkölt következik. Nem rizs­­zsel, nem burgonyával, hanem galus­kával. Ugye milyen csábító étel? Ugye milyen jó hangzású? Sertés­­pörkölt galuskával. Mintha disznó­torba került volna az utas. Csakhogy a bableves sem volt az. A sertés­­pörkölt sem az. Csak a neve szerint. Ez a sertéspörkölt úgy sertéspörkölt, hogy a szakácsok pénzt akarnak csi­nálni a szalma-darabokból is. Ennek az ételnek a neve: sertéspörkölt ehetetlen szalma-darabokkal. Hús tévedésből sem került bele. Sertéspörköltnek való ösztövéres hús nincs a somorjai Sárgarigóban. Vagy ha van, mert miért ne lenne, akkor nem teszik bele. De hova teszik, dugják a vendég elől? A „sertés­­pörkölt“ ára 9,10 korona. Zaftos ga­luskát etetnek a vendéggel ennyi pénzért? Meg zsírt etetnek vele hús címén, ennyi pénzért? Másutt tepertőnek sütik ki a zsírt. A Sárgarigóban meg akarják etetni a vendéggel. Ne vesszen kárba sem­mi. Még a mócsing sem. Jobb helye lesz a vendég gyomrában, mint a szakácsok konyhájában. Szegény vendég! Szegény utas! Bosszankodsz, mérgelődsz tehetetlenül. Hiszen húst szeretnél enni, nem zsírt. Ha zsírra fanyalodsz, veszel magadnak az üz­letben. És kenyérre kened, megsózod, megpaprikázod. Ha tepertőt kívánsz, azt is kapsz a boltban. Ha azonban Sertéspörköltet akarsz enni, be kell térned a soromjai Sár­garigóba, ahol zsírt adnak sertés­­pörkölt helyett. Zsírt, zaftot eszel galuskával. Mert a Sárgarigó szaká­csai szerint a zsírban van a kalória, nem a galuskában. Éljen hát a zsír, s maradjon a hús a konyhában. Az ötlet nem rossz. A Sárgarigóban rá­jöttek, hogy az átutazó emberrel mindent meg lehet etetni. A szalma­­darobokat is. Az átutazó ember ugyanis mindent megeszik. Zsírt, hályogott, mindent. És megy tovább. Mire böfög, un­dort érez, már Dunaszerdahelyen vagy Komáromban jár. Nem tér vissza panaszkodni, méltatlankodni, rosszallását kifejezni. Inkább elviseli, hogy elrontotta a gyomrát. Hogy a zsír megülte a gyomját. És bizako­dik, reménykedik, hogy talán meg­ússza betegség nélkül. Sárgaság nél­kül. És fogadkozik, hogy többet nem megy be Somorján a Sárgarigóba, ahol mindent megetetnek a vendég­gel. Sertéspörkölt fedőnévvel a szal­­ma-drabokat is. Máshová sem tér be. A somorjai Sárgarigó szakácsai egy életre meg­­útáltatták vele a „sertéspörköltet“. Lemond erről a kedvenc ételéről. Egyék mások. Egyék az olyanok, akik a zsírt szeretik. Teljék benne kedvük. Jó étvágyat! FIGYELŐ HUMOROS ÉLETKÉPEK Sokat járok városunk Lucenec (Lo­sonc) főutcáján. Ha éppen ráérek, egy-egy sarkon kis időre megállók, elnézem a színes sürgő-forgó kaval­­kádat, amely az év minden szakában igencsak nagyszámú. Van azonban a nagy nyüzsgésben jónéhány olyan állandóan ráérő és sokat viccelődő nyugdíjas ismerősöm, akik már úgy hozzátartoznak az utca életéhez, mint fényhez az árnyék. Tőlük ismerem az alábbi humoros életképeket, ame­lyeket most továbbadok. — Hallom — mondja Laci Pistá­nak —, hogy új lakást kaptál. — Most kaptam, igen. — Szép? — Gyönyörű, háromszobás, tágas és modern! — Ott van kinn a Pionír-berki új lakótelepen? — Igen! — Hová nyílnak az ablakai? — A városra! — Egy ember aludt a ligetben a földön — újságolja Karcsi. Fölötte négy karón kihúzva egy kopott pok­róc. Egy szerelmespár rászólt: — Ember, az éjjel ott meg fog tázni! — Én nem — szólt a „sátorlakó“ — hiszen maguk vannak kint. — Az ajtó neve szaknyelven: nyí­lászáró szerkezet — tanítja egy asz­­latos, a Mier bútorgyárban a be­osztottját. — Mester úr! — kérdi a brigádos fiú —, melyik volt előbb, a nyílás vagy a zárószerkezet? A kórház szomszédságában, a bo­­gorodicki városnegyedben, egy kö­zépkorú férfi kezeit magasba emelve örvendezve kiáltja: — Üjra járok, újra járok! Egy járókelő: — Gratulálok! Sike­res volt a műtét! A férfi: — Egy frászt! Tegnap el­lopták a kocsimat! — Doktor úr! — panaszkodik az orvosi rendelőben Vili —, ha fekete kávét iszom, nem tudok aludni. — Nálam éppen fordított a hely­zet — jegyzi meg az orvos —, ha al­szom, nem tudok kávét inni. KANIZSA ISTVÁN Fred, a csimpánz egy cirkuszhoz tartozik. A városokban, amelyek­ben megfordul, alaposan körül­néz, mindent látni akar. Egy skót városkában a söröshordó fene­kére nézett: csak később jött rá, hogy nem teát ivott.. . A felvételünkön látható két fia­talember ezen a saját készítésű csónakon akarja megtenni a Balti-tengeren a Schleswigtől Kiéiig vezető 1300 kilométernyi utat. A csónak egy kőkorszaki vízijármü másolata. Csodálatos negyvenévesnek lenni — így vélekedik Marie Dubois francia színésznő. — Révbe érkezett asszony, feleség, anya vagyok és beérkezett színésznő. Még alakítha­tok fiatal nőket, s ezért nem riadok vissza attól sem, hogy egy jó szerep kedvéért idősebb legyek vagy pél­dául „hálátlan” szerepet játsszam, mint Alain Corne új filmjében is. Itt Yves Montand feleségét alakí­tom, aki — mivel férje szerelmét nem tudja visszaszerezni — gyilkos­ságtól sem riad vissza ... Herkules, az öthónapos szibériai tigris még nem kelt félelmet, úgyhogy az utcán is nyugodtan sétálhat. Fiatal kora ellenére már „állásban" van: egy mont­reali éjszakai klubban dolgozik... Egyszerűen csodálatos, hogy én kaptam meg Callas szerepét a The Creek Tycoon című filmben, hisz olyan a hangom, mint egy repedt fazék mondta Marilu Tolo olasz filmszínésznQ. A film Onasszisz életrajzi adatainak felhasználásával készül. A szé­dületes karriert befutó üzlet­embert Anthony Quinn alakítja. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom