A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-08-20 / 33. szám

BECSÜLJÜK-E VALÓBAN A NŐKET? Akiről most írok, annak a vé­leménye szerint nem minden te­kintetben. És ez a nő akármelyik lehetne, aki országunkban él. Akármilyen nevű, akármelyik or­szágrészhez tartozó. Olyan nőről van szó, aki éppen most ment férjhez, határtalanul boldog, szí­­vében-lelkében ott zsong már a családalapítás készsége. Hallja, látja, jó ma kismamának lenni, az állam gondoskodása humánus és nagyvonalú. Támogatja a gyer­meket, az édesanyát stb. Csak hát ő úgy ment férjhez, ahogy manapság nagyon sok lány — terhesen. És nem helyezkedett el mindjárt, házassága előtt vagy legelején; szerelem, boldogság fe­ledtette vele ezt az első fontos lépést, s mire észbe kapott, már késő volt, vagyis orvosilag kimu­tatható volt a terhesség. Az anya méhében alakuló em­berpalántának örül a kismama, akiben megfogant a gyermek, az újdonsült férj, a leendő családa­pa, az állam, amely családtámo­­gató humánumával az egészséges szaporulatot szorgalmazza, de nem örül a munkaadó. Orvosi véleményt kér a fiatal férjes asszonynak nemcsak az egészségi állapotáról, szíve, tüdeje normá­lis működéséről, de arról is, hogy nem állapotos-e. Pedig a terhes­ség nem betegség, soha nem is volt az, az egészséges állapotnak egyik nagyon biztos jele; a szer­vezet utódot akar hozni a világ­ra! Mégis kéri a munkaadó, kiván­csi rá, és vajon miért? Utaztatja a kismamát egyik helyről a má­sikra, munkahely után. S a kis­mama autóbuszra száll, vonatra száll, egyik ajtón is, másikon is kopogtat, s mindenütt orvosi bi­zonyítványt kérnek tőle, s min­denütt arra kíváncsiak leginkább, állapotos-e. Mert ha igen, vessen magára, a maga vagy a férje vi­gyázatlanságára, állapotos nőt nem veszünk fel. Üzemek, hivata­lok ajtaján ott függ láthatatlanul, olvashatatlanul is a tábla: állapo­tos nőt nem alkalmazunk. De ki alkalmazza, ha mi nem, ha ők nem? Ez a kimért büntetés rá, amiért korábban lett állapo­tos a szerencsétlen, még mielőtt munkaviszonyba lépett volna? Miért van hát a szigor, hogy terhes nőt nem veszünk fel? Mi­re jó, miért jó? Minden intézke­dés jó valamire. Elismerem. Ez például arra, hogy bizonytalan­ságban tartsuk a kismamát. Utaz­tassuk százkilométereket felesle­gesen. Illyés Gyula egyik nagyon szép verse jut eszembe. A címe: Szekszárd felé. De ez nem az a nő, akiről a költő azt írja: Kis vonat megy nagy domb­oldalon; terhes kicsi nő a vonaton. Nem is az a nő, akiről azt ál­lítja: Ízlik neki, lám csak, a világ; száll szemén át park és pusztaság. A mi terhes kicsi nőnk megke­seredett szájízzel buszozik, vona­tozik. Rázatja magát, s közben gondolkozik. Mert nem ért va­lamit. Eszébe jut minden, amit iskolában egyenjogúságról, a nő társadalmi szerepéről, megbecsü­léséről, nemes anyai elhivatott­ságáról és egyébről gyömöszöltek a fejébe. Sőt még arra is világo­san emlékezni kezd, amit nőnapok alkalmával hallott. Virágos, tar­ka, ünnepies szavakat arról, hogy nagylelkűek vagyunk, és mindent megteszünk a munkahelyen a nő megbecsüléséért. Igazgatók, mun' kahelyi vezetők szép köszöntőit hallja, s ugyanezek az igazgatók és munkahelyi vezetők most szi­gorral vagy ha úgy tetszik go­rombán utasítják el az éppen­­csakhogy terhes kicsi nőt, akiben a költő szavaival élve a jövő ala­kul. Jár a szeme a kedves kis anyán s azt gondolom: itt megy a hazám. Nem kell az ilyen nő. Az ilyen terhes kicsi nő. Alkalmazásáról szó sem lehet. Utazzon csak amennyit akar, koptassa el a lá­bát, veszítse el rázós utakon a magzatát, munkahelyet nem kap. Mert aki vételi tudott, viselni is tudja érte a büntetést. A mi kis nőnk abban található vétkesnek, hogy nem tartotta be az illendő­ség játékszabályát, amely szerint terhesen nem jelentkezhet mun­kaviszonyba. Tudta, mikor maradt úgy, miért nem intézkedett azonnal? Egy hónapig az orvosi vizsgálat semmit nem mutat ki. Akkor jön, amikor már kimutatható á ter­hesség? Az ilyen nő nem életre­való, tehetetlen, a számításnak mégcsak a szikrája sincs meg benne. Nem tud alakoskodni, ra­­vaszkodni. Hogyan áll majd meg a lábán? Megbotlik, felbukik az első nagyobb kőben. Vagy éppen az ilyen nő a min­den hájjal megkent? Vissza akar élni az állam humánus gondos­kodásával. Megtudta, hogy álla­potos, és most szaladgál, utazik, megy fűhöz-fához, vegyék fel, al­kalmazzák, mert ő is nő, ő is leendő kismama, az ő méhe is „termi csön­desként a gyermeket”, neki is jár az anyasági szabadság meg az ezzel járó anyagi előny. No, nem, mondja a munkaadó a Nemzetközi Nőnap és az esz­tendő valamelyik hónapja között. Nem potyázunk, kismama. Ha terhesség előtt nem jöttél, most már nem kellesz. Felvennénk, és még meg sem melegedne a he­lyed, már ki is esnél a termelés­ből. Hogy gyermeket termelsz? No jó, az azonban nem vas, nem acél, azzal nem tudjuk a munka­tervet teljesíteni. A gyermek nem százalékolható. Csupán demográ­fiai értelemben. Az egészséges népszaporulat? Az megint az állam dolga, nem a miénk, akiknek termelniük kell. Szüljön a nő, csokrot a kezébe minden évben egyszer, és min­den alkalommal, amikor gyerme­ket hoz a világra, de lehetőleg munkaviszonyba lépése előtt szüljön, ne akkor, amikor már munkahelye van, mert akkor nem lesz teljes értékű ember, alkal­mazott stb. Meg ki kezeskedne arról, hogy szülés után vissza­tér? Szegény kicsi nő. Szegény ki­csi nő. Utazó, magát rázató, dol­gozni akaró, előnyt akaró (miért ne?). Az érdekedben, illetve a nevedben és minden asszonytár­sad nevében javaslom, addig ne lépjetek munkaviszonyba, amíg nem szültetek legalább három gyermeket. Már csak azért is, hogy igazuk legyen azoknak, akik embereket alkalmaznak. MACS JÓZSEF Husi évvel ezelőtt Karen Black nem kapott volna főszerepet, talán még ki­csit sem — írja a Grazia című olasz lap — nem fe­lelt meg a hollywoodi szépségideáinak. Időköz­ben azonban a sablonos szépségek helyett az egyéniségek jöttek divat­ba s az amerikai filmesek alkalmazkodnak a változó ízléshez. így a kicsit band­­zsa Karen «Black is meg­jelenhetett a filmvásznon és csakhamar az élvonal­ba került; az öt könnyű darab című film epizódis­tájaként Oscar-díjat nyert. Az/ENSZ kezdemé­nyezésére Thaiföld északi részén sikerrel küzdenek a kábító­szerek ellen. Az ópiumot adó nö­vény helyett bab,kávé és gyógy­­növény-ül­­tetvénye­­ket létesí­tenek. {Nincs még egy színésznő, aki any­­nyit bosszankodhatna a neve leírá­sa miatt, mint Angela Covello. írták már Coppellónak, Corellónak sőt Capellónak is. Ezért az ifjú színész­nő megkérte az újságokat, hogy -­­ha már a címlapon közük a fény­képét, akkor a nevét is jegyezzék meg. Bob Marley ja­maicai szárma­zású. Erkölcste­len dolognak tartja a fésülkö­­dést, cigarettá­ról cigarettára gyújt, az állítja, hogy kilenc gye­reke van hét anyától. Csak azért mutatjuk be, mert ő az 1977-es világ­szépe, Cindy Breakspeare fiú­ja. Hogy ne mondjuk; „legé­nye". A cremonai Giuseppe Gu­­arneri egyik, 1938-ban .ké­szült hegedűje rekordáron cserélt gazdát Londonban: 105 ezer font­ért adták el. A rosszmájúak szerint ez is bi­zonyítja, hogy csökken a font értéke. . . 18 o

Next

/
Oldalképek
Tartalom