A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-20 / 33. szám
vajnoryi repülőtér felett mint a gombák, úgy nyílnak ki a tarka ejtőernyők. — Bátor fickók — mondják elismeréssel a tóparti napozók. Eszükbe sem jut, hogy nemcsak „fickók" ugranak a magasból, hanem aszszonyok és lányok is. Az ejtőernyős sporthoz jókora adag bátorság kell. — Nem félnek leugrani abból a szédületes magasságból? — kérdezem a lányoktól. Nevetnek. Férfi kérdez ilyesmit? Tőlük a gyenge, törékeny nőktől? Gyengék, törékenyek? Nem is mondhatnám. Izmosak, rugalmasak. Bátrak. — Ezek a lányok már sokszor bebizonyították rátermettségüket —. int a tarka overallos vidám csoport felé Daniela Bisfanová-Jergusová. Másodosztályú oktatónő, a szlovák ejtőernyős válogatott tagja. Neki eddig 450 ugrása volt. Fiatal, csinos asszony. Az idén ment férjhez. — Szerencsére a férjem is kijár a repülőtérre, így aztán nincs probléma. Mert mi bizony minden szabad időnket itt töltjük. Berreg a repülőgép, nagy szélt kavar a légcsavarja. Iskolásgyerekek állják körül. Egy úttörőtábor tagjai jöttek el megnézni, milyen a repülőtér, hogyan szállnak fel a motoros s a vitorlázó gépek, és azt is, hogyan ugranak az ejtőernyősök. De már jönnek is. Tarka szerelésben, vállukon a felcsatolt ernyő. Lóg le a zsinór, „biztosan azt kell megrántani" — tanakodnak a lurkók. A kislányok is tágra nyílt szemmel nézik őket, főképp a lányokat. Azok sem félnek, vidáman csevegnek, felsorakoznak a repülőgép mellett. Hej, de korai az öröm, mégsem repülnek fel a magasba. Ehhez a sporthoz nemcsak bátorság, de türelem is kell. Egyszer erős a szél, másszor esőfelhő közeledik, vagy valami egyéb ok hátráltatja az edzést. Pedig be jó lett volna közvetlen közelről figyelni, hogyan ugranak ki a gépből, és a nagy magasságból egyre gyorsuló szabad eséssel közelednek a föld felé, aztán egy rántás, kinyílik az ernyő és simán ereszkednek le. Csalódás a gyerekek arcán, de az ejtőernyős lányokén is. — Kár, hogy nem ugorhatunk, hiszen készülnünk kell a versenyekre ... Valóban sajnálják, vagy titokban örülnek, hogy ezúttal megúszták a veszélyes kalandot? Nézem a lányok arcát, tekintetét. Nem, ezeknek a lányoknak az ugrás nem veszélyes kaland, hanem sport a javából, mondhatni szenvedély. — Imádom a szabad esést, a teljes kötetlenséget — mondja Kovács Nóra. Újvári lány, huszonegy éves. Ötödik éve űzi ezt a sportot. Hogyan került az ejtőernyősök közé? — Otthon a kertünk közel volt a repülőtérhez. Kislány koromban kijártunk nézni a repülőket. Egyik ismerősöm felesége a Honvédelmi Szövetségnél dolgozott, ö mondta meg, kinél kell jelentkezni. Jelentkeztem. Együtt kezdtük Gajdosek Tatjánával, ö is újvári. Most nincs itt, összpontosításon van. Sajnos, nekem ezúttal nem sikerült oda eljutnom. A szlovákiai válogatott ejtőernyős ugrók összpontosításáról lemaradni nyilván ok a búslakodásra. Kovács Nórának már 263 ugrása van, ő is tagja volt a válogatott keretnek. — Majd legközelebb — vigasztalja önmagát. Egy csinos, barna lány karolja át a vállát. Hela Studeniková. Kórházi laboráns „civilben". — Édesanyám eleinte nem engedte meg, hogy ejtőernyős legyek, ezért én későbben kezdtem. Egyszer aztán új lányok kerültek a kórházhoz, ketten közülük ejtőernyősök voltak. Amikor ki-16
