A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-30 / 30. szám
HÍRADÁSTECHNIKA és műszaki színvonal Hazánkban talán nincs is háztartás, amelyikben ne találnánk meg az alkalmazott elektronika valamely termékét. Az elektronikai, s különösen az elektroakusztikai termékek iránt egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg világszerte, ami érthető, hiszen, ma már lakásunk tartozékai és dj^zei is ezek a berendezések. Ezért nem meglepő, hogy a székesfehérvári Videoton híradástechnikai gyár termékeiből rendezett kiállítást mind Prágában,-mind pedig Bratislavában (a szlovák fővárosban június 20. és 27. között) nagy figyelem kísérte. Kiállítási sétámon elkísért Borbély Béla, a Videoton prágai képviseletének munkatársa, aki értékes információkat közölt az egyes termékekről. A kiállítás tervezői és berendezői a legkülönfélébb igényeket is szem előtt tartották, gondoltak a vevők minden rétegére. Láthattunk olcsó, úgynevezett „tinédzserrádiókat" és -magnetofonokat, és magas műszaki színvonalú — igaz, ennek megfelelően borsos árú — készülékeket egyaránt. A látogató először is a Saturnus rádiócsaláddal ismerkedhetett. A három készülékből álló sorozat első darabja a Roma de Luxe rádió. Ennek a készüléknek továbbfejlesztett változata — a sztereovételre is alkalmas — Saturnus 1. A család harmadik tagja a Saturnus 2, amely az előbbitől apróbb módosításokkal különbözik. A Saturnus-családhoz egy lemezjátszó is tartozik, amelybe Tesla gyártmányú, kristálytűs hangszedőt építettek. Kísérőm külön felhívja figyelmemet a gyár egyik új termékére, a Capri sztereo táskarádióra. Tetszetős a külalakja, URH sávja kétnormás —egyaránt használható a CCIR és az OIRT sávban. A Lada és a Zsiguli személygépkocsi-tulajdonosok körében bizonyára jól ismert az RD—3602 autórádió, amelyet a gyár a Zsiguli-program keretében szállít a Szovjetuniónak. A legigényesebb vásárlókat is kielégíti a „mitológiai” neveket viselő rádió- és hangfalcsalád. A kisebb teljesítményű Orfeusz sztereo készüléket paraméterei alapján joggal tekinthetjük világszínvonalú berendezésnek. A nagyobb teljesítményű készüléket Prométheusznak keresztelték el a tervezők. Védjeggyel látták el a könyv alakú, a „könyv" bordájába épített Musical Enciclopedia hangdobozt. Térfogata mindössze 3,5 köbdeciméter, több változatban gyártják, az egyes változatok teljesítménye 20 W-tól 90 W-ig terjed. A hangdoboz még néhány lépésnyi távolságról is könyvnek tűnik. Mivel az ilyen nagy teljesítményű hangdobozok térfogata egyébként tízszer nagyobb (30—40 köbdeciméter), érthető a védjegy és a tengeren túlról megnyilvánuló érdeklődés is. Borbély Béla szerint a jelenleg gyártott mennyiség többszörösét is minden gond nélkül értékesíteni tudnák a külföldi piacokon. A televíziók közül a közönséget elsősorban a Munkácsy Color Secam—Pal rendszerű készülék érdekelte. (A Secamrendszer francia találmány, ezt használják a szocialista országokban is, az NSZK-ban kifejlesztett Pal-rendszer a nyugat-európai tőkés államokban használatos.) A készülék — a kiállításon bemutatott másik színes tv-hez, a Star Colorhoz hasonlóan — még hagyományos képernyővel készült, Borbély Béla azonban megjegyezte, hogy a jövő esztendőtől kezdve a Videoton áttér az olcsóbb és tartósabb, úgynevezett „sávképernyős” (inline típusú) színes televíziók gyártására. Figyelmet keltett a szenzorkapcsolós hullámsávváltójú (érinamelyet Csehszlovákiában is árusítanak. A kazettás magnók közül elsősorban az MK 42-t említhetném, amely iránt Svédország érdeklődik: tárgyalások folynak a magnó licenszének eladásáról. A hordozható tv-készülékek közül a 16 centiméteres képátlójú Mini-vidi keltett feltűnést. 12 voltos autóakkumulátorról is üzemeltethető, akárcsak a pasztellszínű, műanyag burkolatú, tetszetős kivitelezésű Tünde készülék. A Videoton és Tesla között egyre bővül a kooperáció: a Tesla integrált áramköröket, kondenzátorokat, képcsöveket szállít székesfehérvári partnerének, a Videoton pedig ezt szenzoregységes kapcsolókkal, gramo-magnetofonba szerelhető „alapmagnókkal" viszonozza. Gede András, a Videoton vezérigazgatója a kiállítás megnyitásakor megjegyezte: — Remélem, hogy ez a kiállítás elősegíti a csehszlovák és a magyar híradástechnikai ipar szorosabb együttműködését. OZOGÁNY ERNŐ (Gyökeres György felvételei) VIDEOTON RT BUDAPEST REGI KOROK ORVOSTUDOMÁNYA INDIA 2. ORVOSOK ÉS TÖRVÉNYEK Az indiai orvosok — akárcsak egyiptomi vagy mezopotámiai kollégáik — úgy tudták, hogy tudományuk isteni eredetű, ezért kezdetben nem is lehetett nagyon különválasztani a -papokat az orvosoktól. Később természetesen a két „mesterség“ mégiscsak önállósult, ám ez nem jelentette azt, hogy a betegségek eredetéről alkotott indiai elképzelések alapvetően módosultak. Továbbra is úgy hitték, hogy a betegségeket bizonyos istenek és démonok okozzák, s végső soron ezeknek a túlvilági lényeknek a jóindulatán múlik, hogy a beteg meggyógyul-e, ezért a racionális gyógymód nem tudta teljesen kiszorítani a theurgikus „műveleteket“. Az indiai orvostudomány az úgynevezett brahmán korszakban (i. e. 800 — i. sz. 1000) érte el csúcspontját. E kor orvostudományára három dolog jellemző: 1. jól képzett és nagy tiszteletnek örvendő orvosok gyógyítanak, 2. az orvosi etika magas szintre jutott, 3. komoly szakirodalom áll az orvosok és a tanárok rendelkezésére (Csaraka, Szusruta és Vághbata könyvei). Akárki nem lehetett orvos. A tanár olyan fiatalokat fogadott tanítványul, akik előkelő származásúak voltak; rendben volt a látásuk, egyenes volt a testtartásuk; jellemük szilárd volt, határozottak voltak és tisztelettudók. Ezek a diákok — egy tanár 4—6 diákot taníthatott — tizenkét éves koruktól tizennyolc éves korukig tanulták a gyógyítás tudományát. Az oktatás megkezdése előtt a fiatal tanítványt beiktatták: a diákot néhány napi böjtölés után megfürdették, kopaszra nyírták; vörösbarna leplet adtak rá és csak így járulhatott (ajándékokkal megrakodva) tanára elé, aki az ünnepség során három ízben tejet és vajat öntött a tűzbe, közben imádkozott és áldást osztott. A diák ezalatt hátulról a tanár ruháját fogta, majd a tűzbe dobta ő is a maga áldozati tárgyait és végighallgatta a tanár intelmekkel teli szónoklatát, amelyből megtudhatta, hogy mindenben engedelmeskednie kell tanárának. Ezzel véget is ért a beiktatás, s kezdődhetett a tanítás, feltéve persze, hogy kedvező volt a csillagok állása, nem villámlott odakinn, nem rengett a föld vagy épp nem gyászolták az uralkodót. Ellenkező esetben ugyanis nem volt szabad tanítani, nehogy a diák más eseményekre figyeljen. Mit tanult a diák? Először is azt, hogy a gyógyítás fontos dolog, az orvosi hivatásra komolyan és alaposan fel kell készülni. A tanárok nagy súlyt helyeztek az etikára való nevelésre, s az embernek néha az az érzése, mintha Indiában ismerték volna a görög orvosok esküjét, jóllehet a hellén hatás Indiában nem mutatható ki. Előírás volt, hogy az indiai orvos csakis szép öltözékben, lehajtott fővel jöhetett a beteghez, és iránta a legnagyobb tapintattal kellett lennie. A tanítvány azt is időben megtanulta, kiket nem szabad gyógyítania. Először is a kegyvesztett embereket, akikre a király haragudott, azután a különböző nyomorékokat, őrülteket és halálos betegeket, akiken úgy se lehetne segíteni. Nőket csak abban az esetben gyógyíthatott, ha férjük is jelen volt. A bűnözőknek sem adhatott gyógyszert, ezért megtörtént, hogy egy sebesült vadász belehalt sebeibe, mert mint „állatgyilkos“ szintén bűnözőnek számított, noha magáért a vadászásért nem büntették. Az indiai orvosok anatómiai ismeretei meglehetősen szerények voltak, mivel törvény tiltotta, hogy a halottakat alaposabban tanulmányozzák. Ennek ellenére a sebészet területén érték el a figyelemre leginkább méltó eredményeket. Feljegyzések tudósítanak róla, hogy protéziseket készítettek a hiányzó végtagok pótlására, hogy olykor felnyitották a hasüreget és összevarrták a beleket, hogy művi úton eltávolították a húgyköveket, hogy igen gyakran hajtottak végre plasztikai műtéteket is stb., stb. Mindenesetre érdekes, hogy a diákok a nagy kézügyességet igénylő sebészeti eljárásokat nem embereken gyakorolták, hanem különböző tárgyakon: az operáló kés használatát a dinnyén, a sebek kezelését és kötözését agyagból vagy fából készült, emberformájú babákon. A foghúzást, akárcsak az érvágást elpusztult állatokon tanulták. A sebészeti beavatkozások eredményességét csak növelte, hogy gondot fordítottak a tisztaságra, és arra is: hogyan töltse a beteg az operáció utáni napokat-heteket, ami mai szóhasználattal annyit jelent, hogy az indiai orvosok fontosnak tartották az utókezelést is. — ez — (folytatjuk) 22