A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-29 / 4. szám
Tavaly decemberben rendezték meg Balassagyarmaton a XII. Madách Imre Irodalmi Színpadi Napokat. A seregszemlén tizenhat irodalmi színpad mutatkozott be Magyarország különböző városaiból, falvaibái. Tőlünk a kosicei (kassai) Szép Szó Irodalmi Színpad vett részt a seregszemlén. Már hagyománnyá vált, hogy a balassagyarmati fesztiválon fellépő csoportok a szocialista országok irodalmának színpadi bemutatására vállalkoznak. Az idei rendezvényen részt vevő együttesek a bolgár irodalommal ismertették meg a közönséget. Határozottan mondhatjuk, hogy a magyarországi színpadok irodalmi öszszeállításukkal átfogó képet nyújtottak a bolgár nép kultúrájáról, történelmi múltjáról és jelenéről. Ebben látom a seregszemle rendezőinek —■ főleg a Mikszáth Kálmán Művelődési Otthonnak —, valamint a seregszemlén részt vevő amatőr csoportoknak egyik fő erényét. A fesztiválon bemutatkozó csoportok magas művészi színvonalon készültek fel a bolgár irodalom bemutatására. Műsoruk változatos és sokszínű volt. A nézők találkozhattak a bábjátékkal, a pantomimmai és pódiumjátékkal, a vígjátékkal és a tragédiával. A kaposvári Fonómunkás Kisszínpad például Rodopei rekviem címmel drámai etűdökre épülő pódiumjátékot mutatott be. Műsorukat Vértes Elemér rendező Hriszto Botev, Anton Dancsev, Joszif Bradati, Gancso Sztoev, Ivan Pejcsev, valamint Juhász Ferenc műveiből állította össze. A szereplők szuggesztív erővel tükröztették a XIX. századi bolgár nép szabadság iránti vágyát. Bár előadásukban a zenei betétek ellaposodtak, nem adták meg eredeti bolgár ízét, formabontó előadásuk így is elérte hatását. Ugyancsak hatásos volt a székesfehérvári Videoton Színjátszó Csoport tízegynéhány perces előadása. Változások c. műsorukat Hriszto Botev művei-Andrássy Tibor: Körben (kombinált technika) bői állították össze. Alaposan kidolgozott előadásuk az ötszáz esztendős török hódoltságban szenvedett Bulgária történelmének egyik hiteles epizódját villantotta fel. A balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad Mese a lépcsőről című műsorával (irodalmi összeállítás Hriszto Szmirnenszki műveiből) szintén a bolgár nép múltbeli tragédiáját mutatta be. A csoport tagjai fejlett színpadkultúrával rendelkező, tehetséges amatőr színészek. A makói Parázs Színpad humoros bolgár népmeséket dolgozott fel. A színpad tagjai fiatal diákok, a gyermekszínjátszás mesterei. Műsorukban művészien ötvöződött a zene, a mozgás és a színpadi előadás. (A csoportot érdemes lenne meghívni a hazai Dunamenti Tavasz c. fesztiválra.) A seregszemle legkellemesebb meglepetése talán a budapesti Perem Színpad volt. Níkolaj Hajtov: Dózsa c. humoros pódiumjátékát mutatták be. Műsorukkal nem véletlenül nyerték el a hozzáértő és művelt közönség tetszését. Előadásuk minden szempontból kidolgozott volt. A siker titka: az ötletes színpadkép, az eredeti zene, a hibátlan mozgás s a művészi előadás. Éless Béla rendező és a csoport tagjai egyaránt jelesre vizsgáztak. Végezetül még egy tanulság. A Balassagyarmaton fellépett csoportok tagjai között egyaránt találhattunk diákokat, fiatalokat és idősebbeket, értelmiségieket, munkásokat és szövetkezeti dolgozókat. S amint azt a műsorfüzetből is olvashattuk, az irodalmat nem önmagáért vállalják, hanem világnézeti nevelő hatása miatt. Jelentős nevelő munkát végeznek városon és falun, fiatalok és idősek között. Évente ötvenszer, százszor is közönség elé lépnek, közönség előtt játszanak. Játszanak az üzemek dolgozóinak, támogatást kapnak az üzemek dolgozóitól. Ez is feltétele az eredményes munkának. CSAKY KAROLY EGY ANTOLÓGIA MARGÓJÁRA (CSANDA SÁNDOR: MAGYAR NAP 1936—1938, Madách 1976) 1936. március 3-án új lap indult: Magyar nap címen, mindjárt első oldalán újszerű, kiáltó keltette fel az olvasó figyelmét: Fegyverbarátságot kötünk az olvasóval. Mint kiderült, nem újságírói „fogás” volt a cikk, (melyet a lap főszerkesztője, Kálmán Miklós írt) és szokatlan címe, sokkal több rejlett mögötte. Európa fölött fekete árnyak terjesztették ki halálos rémületbe ejtő szörny-karjaikat. S ezek az árnyak egyre nőttek. Németországban hatalomra került Hitler; Olaszország már a nyílt agreszszió útjára lépett (az abesszin háború); Spanyolországban is gyülekeztek a pusztítani kész felhők. Európa történelmének abba a szakaszába lépett, amikor már előre vetette árnyékát a későbbi nagy dráma, a második világháború. De a veszéllyel azonban a haladó erők is akcióba léptek, azzal a nem titkolt céllal, melyet már 1933 elején, közvetlenül a fasizmus németországi „legális” győzelme után a francia, a lengyel, a német kommunisták így hirdettek meg; „Alakítsuk meg a proletár ellenállás legyőzhetetlen egységfrontját!” Ma már tudjuk, hogy a gigászi élethalálharc megkezdődött. S e harcnak nemzetközileg fontos eseménye volt a Komintern VII. kongresszusa, 1935 nyarán. Valahol itt kell keresnünk a Magyar Nap születésének, létrehozásának indító okait. Ebben kell keresnünk a mércét, mely mérheti súlyát, nyújthatja történelmi jelentőségét. Haladó hagyomány e lap, mely rendkívül nehéz körülmények között jelenhetett meg — naponként. Hivatalosan nem nevezhették a CSKP lapjának, de szellemében a párt irányítása érvényesült. Csanda Sándor, az antológia összeállítója joggal hívja fel a figyelmet egy nem mellékes mozzanatra: míg pl. a Kassai Munkást — 1918 után — a Magyarországról emigrált kommunisták élesztették újjá, addig „a Magyar Napot már az új államban felnevelkedett kommunista és baloldali értelmiségiek”. Kiknek a nevével találkozhattak a leggyakrabban az olvasók az Ostravában szerkesztett lap hasábjain? A baloldali, kommunista írók, művészek közül Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Lőrincz Gyula, Ilku Pál, Sellyéi József, Berkó Sándor, Vadász Ferenc a főszerkesztő Kálmán Miklós nevével, Ferencz Lászlóval, Betlen Oszkáréval, Szekeres Györgyével, Vass Lászlóéval és Nágel Endréével, mint felelős kiadóéval. Lőrincz Gyula tervezterajzolta a lap címbetűit. Ez az antológia képet kíván adni egy korról, mely a Magyar Napot életre hívta, a lapról, mely naponta tájékoztatta olvasóit a világ aktuális problémáiról — politikai cikkekben, riportokban, szépirodalmi alkotásokban, a kultúra és társadalom kapcsolatából adódó problémákról. Ezzel már jeleztük is azokat a fő fejezeteket, melyek helyet kapnak Csanda Sándor válogatásában, s amelyek egykor ténylegesen is igen fontos szerepet töltöttek be. Ügy gondoljuk, hogy e tematikai felosztásból leginkább érdeklődésre számot tarttó — érthető módon — az első, a politikai rész, hiszen ennek volt feladata foglalkozni a fasizmus növekvő veszélyével, vagy a Henlein vezette német, a hlinkás szlovák és az Eszterházy—Jaross-féle magyar reakciós-fasiszta szervezkedéssel, az antiszemita-nacionalista demagógiával. S megvolt a lapnak a külpolitikai irányelve is, melyet nem csekély mértékben determináltak a német- és olaszországi, majd a spanyolországi események. De a politikai-tematikai rész azért is kerül reflektorfénybe, mivel a szépirodalmi művek egy része az egyes alkotói életműveket bemutató kötetekből ismert. Viszont itt kölcsönhatásban kapnak egy más, az eredetihez hasonló hangsúlyt. Valóban — önkényes — kiragadott példaként említjük: Lőrincz Gyula: Dózsa-Derkovits, Fábry Zoltán: A Rákócziak harcának mai értelme (Üzenet Kassán át), Forbánth Imre: Garcia Lorca, Látomás és őszi dal 1938 című cikkeit, illetve költeményeit, hogy ezekhez hozzá illesszük a közismert Fábry-írást: Szlovenszkói küldetés: 1938. Ezzel a közös célkitűzést, az egy célra irányultságot a műfaji sokféleségben kívántuk érzékeltetni. Ezek együtt akartak hatni az olvasóra, akivel — mint jeleztük — bevezető cikkében a főszerkesztő egy nagy cél, az antifasizmus érdekében kötött fegyverbarátságot. A kézről ír, mely parolázni is tud, dolgozni is, építeni is, de amelyik — ha kiütik a szerszámot belőle — fegyvert is tud markolni. A Magyar Nap — népfront-lap volt; fórum volt. Az összefogás, a visszhangadás fóruma, hiszen Magyarországról és Romániából — mint erről Varga Rózsa néhány éve megjelent kötetében (Keressétek, ami összeköt) — számot ad — csakhamar érkeztek a visszhangok. Tehát céltudatos orientálásról volt szó. S bizonyára nem járunk messze az igazságtól, ha azt írjuk: ha nem szüntetik meg a lapot, 1938 októberében, közel járt volna jelentőségéhez, nemzetköziséghez — abban, mit a Korunk jelentett. S ha Fárby Zoltán évekkel előbb azt írhatta le, hogy a „Korunk — történelem”, nem kevésbé érvényes ez a Magyar Napra is. Hogy micsoda nehézségekkel kellett a szerkesztőknek és munkatársaknak megküzdeniök — erről bizonyára még élő kortársak tudnak a legigazabban és leghitelesebben vallani. Naponta megjelentetni egy lapot, szervezni, orientálni, a közeli és távoli szempontokat figyelembe venni... S mindezt úgy, hogy szem előtt tartsák — kimondatlanul is — Kálmán Miklós megfogalmazását: „Miért Magyar Nap? A köztársaság magyar népének mindennapi életét, sorsküzdelmét fogjuk kévébe kötni, és kiteríteni a csehszlovákiai magyar rögökön. Mindennapunkat: küszködésünket és viaskodásunkat, bizodalmunkat és örömeinket...” A Magyar Nap az európai antifasiszta népfront-mozgalomban vállalt kiemelkedő szerepet. Ma ezért időszerű — legalább egy antológiányi kötettel — felhívni rá újra a figyelmet. KOVÁCS GYŐZŐ
