A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-19 / 11. szám
EGYMÁSRA TALÁLNI „Egy nemzedéket képviselünk, azt a nemzedéket, melynek nem kellett átesnie a nacionalizmus heveny fertőzésén, inkább az ismeretlenség homályával kellett megbirkóznia e szomszédságba vezető úton“ — olvashatjuk a Keleti Golf-áram című kötet elején. Forgassa e régóta várt — a jelenben fogant — kötetet a Csehszlovákiában élő magyar és nem magyar olvasó egyaránt nagy szeretettel. A közép és kelet-európai kis népek története, egymáshoz való viszonya, baráti közeledése sok-sok beszélgetésnek, olykor vitának tárgya nemcsak idehaza, de külföldi barátainknál is. Tisztán látni egymás összefonódott történelmét, irodalmát nem könnyű. Ehhez nyújt segítséget, ad eligazítást a nemesen, józanul megírt, összeállított tanulmánykötet. A nemrégiben megjelent irodalmi útirajzok elolvasása, a szerzőkkel folytatott beszélgetések után ami szembetűnő volt: nagyon sokan vagyunk akik egyazonképpen gondolkodunk, egyazon elvárásaink vannak Közép és Kelet-Európa népeivel szemben. Ezek a népek: szlovákok, magyarok, csehek, románok, szerbek, horvátok, szlovének, lengyelek, ukránok szocializmust építő baráti népek, Németh László szavával élve: „tejtestvérek“. És ami ennek a könyvnek őszinte meglátása — a baráti kapcsolatok egyre nagyobb mérvű fejlődésekor is — be kell vallanunk, még mindig nem ismerjük egymást kellőképpen. Ennek okait sokan és sokféleképpen magyarázták. Ősi beidegződések éltek és élnek bennünk, mindkét fél részéről. Bennünket, az 1950 körül születetteket felnőtté válásunk során megleptek ezek a kérdések. Talán azért is, mivel a családban, szűkebb környezetünkben sohasem találkoztunk nemzeti elfogultsággal. Nem szabad azonban elhallgatnunk a negatívumokat, sajnos a régi helytelen történelem szemlélet maradványaival néha-néha találkozunk még szerte Európában, így a baráti népek körében is. Kiváló írók, költők, történészek foglalkoztak és foglalkoznak ma is ezekkel a számunkra ma már nem „kényes kérdésként“ felmerülő problémákkal. A rengeteg név közül csak Németh László, Illyés Gyula, Emil Boleslav Lukác, Petru Groza, Ady Endre, József Attila, Balogh Edgár, Fábry Zoltán munkásságát említsük. Németh László így fogalmaz 1940- ben: „Körülbelül hét-nyolc éve, hogy a mi nyugatias magyar műveltségünk egyoldalúságát észrevettem. Ennek az egyoldalúságnak történelmi gyökere van. Buda visszafoglalása s Magyarország állítólagos felszabadulása után teljesen megsemmisültek azok a régi olasz—délszláv— magyar—lengyel, sőt cseh és román kapcsolatok, melyek mintegy keleti Golfáram melegítették a Kelet-európai kis népek életét.“ Illyés Gyula a testvériség igaz harcosa félreérthetetlenül fogalmazza meg gondolatát: „Nemzeti aki jogot véd, nacionalista aki jogot sért.“ Sorolhatnánk tovább nagyjaink gondolatait, hiszen a Keleti Golf-áram útirajzai, szellemisége erre a gondolatsorra épül. Most lapozzuk végig a könyvet a „híd“ szerepét betöltő, a kultúrák közeledését elősegítő, bátorító csehszlovákiai magyarok szellemi érzékenységével. A könyv szerkesztői Kiss Gy. Csaba és Varga Csaba fiatal irodalmárok kitűnően válogatták össze a kötet tanulmányait. A szerzők fiatalok, harminc év körüliek, mondhatjuk nemzedéktársaink — magyarországiak. Külön érdekességük, hogyan kerültek kapcsolatba a szomszéd népekkel, kultúrájukkal, szokásaikkal. Egy részüknél nem volt tudatos ez a közeledés, inkább alkalomszerű volt, utazások, találkozások, beszélgetések során alakult ki a kölcsönös megbecsülés, barátság egymás iránt. Belepillantva a tartalomjegyzékbe, olvashatunk — Bulgáriáról: Varga Csaba, Csehszlovákiáról — külön Szlovákiáról és Csehországról — Kiss Gy. Csaba: Hegyországi változatok, Gulay István: Megszólított a Sumava, Jugoszláviáról Spiró György: Ahol a félhold feküdni készül, Lengyelországról Kovács István: Hamuban csillagló gyémánt, a Német Demokratikus Köztársaságról Kulcsár Szabó Ernő, Romániáról Kosa László: Bihartól a Fekete-tengerig és a Szovjetunióról: Horváth Lajos, Györke Zoltán, Rózsa Endre. A tanulmányok egyrészt úti élményeket tolmácsolnak (Varga Cs., Horváth L., Rózsa E.) mindig kapcsolódva egy nép kultúrtörténetéhez, hol esszéisztikus, egy-egy országot kitűnően ismerő jól felkészült szerző írásából meríthetünk maradandó értéket — ezek az írások (Kiss Gy. Cs., Kosa L., Kovács I., Spiró Gy.) a legsikerültebbek. Komolyabb irodalmi tanulmánynak felel meg Kulcsár Sz. E. és Györke Z. írása. Szólni kell az írások őszinte hangneméről, arról, hogy gyorsuló hétköznapjaink olykor lemeztelenített valóságát adják, a realitást sugallják. Idézzünk Kiss Gy. Csabától: „Érdemes lenne ám itt is eltölteni néhány napot — jegyezte meg egyikük ... — Igen ám, de kevés a cseh pénzem. — Nem cseh, hanem csehszlovák — igazított ki egyik útitársam határozottan és félreérthetetlenül.“ Vagy olvassuk Gulay Istvánt: „Nemcsak felszínesen, fölényesen is utazunk! Főleg persze sorstestvéreinkhez, ide a szomszédainkhoz. Nyugatra a dicső franciákhoz, a nemrég még világ ura angolokhoz mély meghatottsággal, sőt jámbor dervisek módján megyünk.“ Mennyire elgondolkodtató, néha bizonyos tudatlanságot, elszigeteltséget tükröző mondatok ezek, úton-útfélen találkozunk velük. Kiss Gy. Csaba kitűnően ismeri a szlovák történelmet és irodalmat, biztonsággal vezeti végig az olvasót Szlovákia vadregényes tájain. A múlt erős szálai kötötték össze mindig a magyar és a szlovák történelmet. Egymás mellett éltünk, lehetetlen kettéválasztani az azonos forrásból táplálkozó kultúrákat. Bejárja a hangulatos szepességi városokat, majd megismertet bennünket Bratislavával és Kassával. Az irodalmi kapcsolatok sokszínűségükkel behálózák mindkét műveltséget. Sládkovic elbeszélő költeményének Márton a testvére, Arany János Toldi Miklósának, rokonok ők, az elnyomott nép képviselői, sorsuk közös. Madách, Mikszáth, Jókai, Krúdy művei is csak ebben a kettőségben érthetők igazán. Pavol Országh-Hviezdoslav, Jankó Král, Hurban-Vajansky, Kukuéín műveinek mondanivalója fájó, közös sorsot tükröz. Napjainkban egymás jobb megismerésére törekszik a szlovák és a magyar irodalomtudomány egyaránt, maradandó szép értékeket felvonultatva. Nem lehet eléggé értékelni Emil Boleslav Lukáé munkásságát, ő és nemzedéktársai egész életüket a szlovák— magyar kultúrkapcsolatok ápolására fordították. A legfiatalabbak közül Karol Wlachovsky és Vojtech Kondrót munkássága a modern magyar költészet és próza átültetésében kiemelkedő. Fordításaik egyre gyakrabban és egyre nagyobb példányszámban látnak napvilágot, mindannyiunk nagy örömére. Gulay István a cseh—magyar kapcsolatokat elemzi. Ezek is egészen István király koráig nyúlnak vissza, a magyar királyt Prága második püspöke, Vojtéch (Szent Adalbert) keresztelte meg. Történelmünk összefonódott, ezt jelzik a magyar jelzőjű városnevek, mint Uherské Hradisté, Uhersky Brod IV. Károly és Húsz János tevékenysége mindenki számára közismert. Jan Amos Komensky a nagy cseh tanító Sárospatakon működött 1650—1654-ig. Azt már kevesebben tudjuk, hogy 1782- től összesen hetvennégy magyar lelkész vándorolt ki és telepedett le Csehországban, ez II. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete után történt, amikor a csehek Debrecenből és Sárospatakról papokat és tanítókat kértek. De soroljuk tovább a bennünket összekötő kulturális szálakat: Frantisek Palacky történetíró Magyarországon nevelkedett, szerette Berzsenyi költészetét. Reményi Ede hegedűművész Prágában a Rákóczi induló honoráriumát cseh kulturális célokra ajánlotta fel. Neruda a nacionalista uszítás idején is így ír: „Magyar! Lágyan ejtsd ezt a szót, hogy rózsaszirom lebbenjen a szóban, csalogánydal és Petőfi sóvárgó szerelme szóljon belőlem...“ Az első világháború öldöklésében Hasek, Babits, Móricz Zsigmond egyformán fogalmazták meg a kisember békevágyát. A két világháború között Jirí Wolker és József Attila nyújtanak egymásnak baráti kezet. A második világháború éveiben írja Capek: „ ... Mit tegyünk, ha oly meszsze az út az egyik nemzettől a másikhoz? Mindnyájan többnyire egyedül vagyunk.“ Néhány évvel később a baráti kéznyújtás sem maradhatott el. Kosa László Romániáról írt munkájában egymás jobb megismerésére az olvasást és az utazást ajánlja. Szülővárosa Gyula, itt kerül kapcsolatba a románsággal. Mihai Sadoveanu Balta című regénye figyelmét a román szépirodalom felé tereli. Bemutatja az olvasónak Bukarestet, Konstancát, Craiovát — közben a román emberek életével, szokásaival, hétköznapjaival, kultúrájával ismerkedünk. Az első román nyelvemlék, amely a Halotti beszédhez hasonlítható, a XVI. századból ismert. Moldva nagyon szegény része volt Romániának. A parasztság nagy része még 1930 körül is faekével szántott; 1907-ben itt robbant ki Európa utolsó parasztfelkelése, ezt Liviu Rebreanu örökítette meg regényében, a Lázadásban. A két nép összeakaszkodásából rengeteg vér fakadt, maradjon ez intő példának mindkét fél számára — írja Kosa. A soknemzetiségű Romániában, ahol mintegy kétmillió magyar, (a lakosság kb. 10 %-a) 400 ezer német él s kisebb csoportokban élnek még szlovákok, szerbek, tatárok, ukránok stb. — a népek igaz, testvéri megbékélése a cél, példákért nem kell messzire nyúlni: Hunyadi János seregében együtt harcoltak magyarok és romá-SZABÓ GYULA: Béke (fametszet) nők, Bemnek voltak román katonái; a háború utáni időkben pedig Petru Groza politikája és a legutóbbi években a békés szocialista építés ad biztosítékot e vonal erősítésére. Spiró György Jugoszláviával foglalkozik, csodálja a pompás dalmát tengerpartot s az ország sokszínűségét. Elemzi a kulturális kapcsolatokat, a nagy író, Krleza mellett egész sor fiatallal ismerkedünk. A vajdasági magyarok tudományos központja a Hungarológiai Intézet. Nálunk is ismert a Híd és a Létük folyóiratok kitűnő színvonala, központi lapjuk, a Magyar Szó. Nem érthetünk viszont egyet a szerző azon fejtegetéseivel, amikor a jugoszláviai magyar irodalmat a délszláv kultúrába sorolja. A gazdag magyar kapcsolatokat felmutató Lengyelországról Kovács István ír. Kritikusan szól a magyarlengyel barátságot mélyebb emberi tartalom nélkül szajkózókról, kihasználókról. Egy gyakorlati, egymást közelről megismerő kapcsolat, barátság az igazán tartalmas. Varsóban működik a Magyar Kulturális Intézet. Nemes célt szolgál, a két baráti ország kapcsolatainak elmélyítését. A fiatal lengyel történész-irodalmár nemzedék egyik képviselője Jerzy Robert Nowak, a magyar—lengyel kapcsolatok kitűnő szakértője, de sorolhatnánk tovább a barátság legifjabb hirdetőit. TRUGLY SÁNDOR 14
