A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-14 / 19. szám

A MINŐSÉGEN A HANGSÚLY Számos aktív kultúrmunkás tevékenykedik a CSEMADOK helyi szerve­zeteiben. Szabad idejüket nem sajnálva, fáradságot nem ismerve dolgoznak. Irányítják a helyi szervezetek munkáját, vagy maguk is tevékenységet foly­tatnak amatőr művészeti együttesekben. Munkájukkal jelentősen hozzájárul­nak a szocialista magyar kultúra terjesztéséhez. A sok önzetlen kultúrmun­kás közül a legjobbak részt vesznek a CSEMADOK XII. országos közgyű­lésének munkájában. Lelkes kúltúrapártolásukkal kiérdemelték, hogy a szö­vetség legfelsőbb fórumán, a közgyűlésen, küldöttek legyenek. Szerkesztő­ségünk néhányuktól megkérdezte, hogyan készülnek a fontos tanácskozásra, és mit várnak a közgyűlés munkájától. Íme néhány vélemény: MAG MARIA A CSEMADOK XII. országos köz­gyűlése nagy és fontos esemény. Ér­tékeljük az elvégzett munkát, és meghatározzuk a következő évek kulturális feladatait. Nagy megtisz­teltetésnek tekintem, hogy részt ve-MAG MÁRIA hetek a közgyűlés munkájában. Meg­győződésem, hogy az ott szerzett ta­pasztalatok hozzásegítenek ahhoz, hogy mégi többet tegyek a szocialista magyar kultúráért. Eddigi tapaszta­lataim azt bizonyítják, hogy a gon­dosan előkészített, jól kidolgozott és tartalmas rendezvények vonzzák a közönséget. Ha még nem is dicse­kedhetünk kimagasló eredmények­kel, azt azonban nyugodtan állítha­tom, hogy tettünk és teszünk vala­mit Csákányházán. Nem is olyan ré­gen nagy sikert arattunk Tóth Mik­lós: Kutyaszorító című háromfelvo­­násos bohózatával. Itt jegyezném meg, hogy vidéken egy-egy színda­rab bemutatása még mindig jelentős eseménynek számít. A CSEMADOK- tagság nőtagjaiból népi tánccsoport alakult, amely rendszeresen részt vesz járási táncünnepélyeken. Az ál­lami ünnepek, a jelentős évfordulók megünnepléséhez kulturális műsor­ral járulunk hozzá. Célunk a kultú­ra terjesztése, a hagyományok ápo­lása, a lakosság hasznos szórakozta­tása. A legutóbbi választás tisztele­tére például kiállítást rendeztünk ré­gi munkaeszközökből, népi haszná­lati tárgyakból. A CSEMADOK XII. országos közgyűlésének jelentőségére népdalesttel hívtuk fel a figyelmet. Ennek előkészítésében sokat segítet­tek a vezetőség tagjai: Tóth Ferenc­­né, Tóth Endréné, Kovács Istvánná, Szaniszló Béla és Tóth Sándor. Re­mélem, hogy az országos közgyűlés­ről gazdag tapasztalatokkal térek haza. VOLCSKÓ GYULA Számomra a közgyűlés jó iskolát jelent. Meghallgathatom küldött-tár­saim beszámolóját, tanulságot, ötle­teket vihetek haza. Ügy tekintet a CSEMADOK XII. országos közgyű­lésére, mint kulturális életünk leg­magasabb szintű munkaértekezleté­re. Községemben, a járásban igyek­szem majd hozzájárulni az ott el­fogadott határozatok megvalósításá­hoz. Nem lehetünk elégedettek bizo­nyos elavult munkaformákkal, mód­szerekkel. Bízom abban, hogy a XII. országos közgyűlés pontosan körvo­nalazza, hogyan, milyen új munka­­módszerek felhasználásával dolgoz­zunk tovább. A közgyűlésen elfoga­dott határozatok iránytűként szol­gálnak majd tevékenységünkhöz, a­­melynek legfőbb célja, hogy a szo­cialista kultúra szeretetére neveljük a magyar dolgozókat. Nekünk, a CSEMADOK tagjainak a kultúra frontján kell megtennünk mindent, hogy a CSKP XV. kongresszusának határozatait megvalósítsuk. Ugyan­akkor sokat kell tennünk azért is, hogy erősítsük a szocialista tudatot és a testvéri barátságot a szocialista tábor országainak népeivel. A törté­nelmi és kulturális múlt megisme­résére is törekednünk kell. Az egy hazában élő népek, nemzetek és nemzetiségek barátságának elmélyí-VOLCSKÖ GYULA tése is napi feladatunk. Szándéko­san hagytam utoljára a Csehszlová­kiában élő magyarok hagyományai­nak, népművészeti értékeinek ápo­lását, mert ez legfontosabb teendő­ink közé tartozik. Ezekkel a gondo­latokkal indulok a CSEMADOK XII. országos közgyűlésére Hosszúszóról, a rozsnyói járásból. TAMAS ÉVA Megtiszteltetésnek veszem, hogy küldött lehetek a CSEMADOK XII. országos közgyűlésén. Bizalommal tölt el, további tettekre ösztönöz. Boldog vagyok, hogy részt vehetek a közgyűlés munkájában. A CSEMA­DOK küldetése, feladatai nem isme­retlenek számomra. Hivatásomnál fogva — magyar nyelvet és irodal­mat tanítok a rozsnyói gimnázium­ban — nemcsak olvasója, de tanítója és népszerűsítője is vagyok irodal­munknak, s egy kicsit talán irányí­tója is a helybeli kulturális életnek. Amit teszek, a CSEMADOK szerény munkásaként teszem. Bízom abban, hogy munkánk még összehangoltabb, még gyümölcsözőbb lesz a jövőben. A közgyűlésen szerzett tapasztalatok hozzásegítenek majd ahhoz, hogy az iskola tanítványaiból társadalmunk számára hasznos embereket nevel­jek. A közgyűlés munkájától azt vá­rom, hogy reálisan értékeli az elvég­zett munkát s nem hallgatja el a megoldatlan problémákat sem. Azt TAMÁS ÉVA kívánom, hogy a tanácskozást hasz­nát a tenniakarás, a teremtő szán­dék szelleme. Vagyis: a CSEMADOK folytassa a megkezdett munkát; le­gyen továbbra is népszerűsítője a párt irányvonalának, segítse a szo­cialista építőmunkát, törekedjen a csehszlovákiai magyar dolgozók ál­talános és szakmai műveltségének emelésére, s tegyen meg mindent a nemzetiségi kultúra ápolásáért. Ezek­nek a feladatoknak a teljesítése meg­tisztelőén szép valamennyiünk szá­mára. KOMLÓSI MENYHÉRT Harmadszor veszek részt küldött­ként a CSEMADOK országos köz­gyűlésén. Ezt negyedszázados kultu­rális munkám elismerésének tekin­tem. Szerencsés embernek tartom magam, mivel ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek kulturális igé­nyeit elsősorban a CSEMADOK elégíti ki. Az izsai helyi szervezet­ben kifejtett tevékenységemen kívül körülbelül másfél évtizede veszek részt a CSEMADOK kamámói (ko­máromi) járási bizottsága elnöksé­gének a munkájában. És most ismét küldöttnek jelöltek az országos köz­gyűlésre. Ügy érzem, az elismerés nemcsak nekem, de minden kultúr­­társamnak szól, akikkel a CSEMA­KOMLÖSI MENYHÉRT DÓK izsai helyi szervezetében sok­szor igen nehéz körülmények között szerveztünk színvonalas kulturális rendezvényeket. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövet­sége XI. kongresszusa óta jelentős mértékben kivette részét a szocia­lista ember formáláséból. A CSKP művelődéspolitikájának következetes megvalósításával a CSEMADOK jog­gal érdemelte ki a párt- és állami szervek elismerését, megbecsülését. A XII. országos közgyűléstől útmu­tatást, a szövetség tevékenységének új lehetőségeit várom. Megtartjuk az eddig bevált munkamódszereket, de új utakat is keresünk tevékeny­ségünk további kibontakoztatásához. Szövetségünk a CSKP XV. kongresz­­szusának határozatait maradéktala­nul teljesíti, joggal várjuk tehát párt- és állami szerveink részéről a további támogatást. BERECZK SÁNDOR A CSKP XV. kongresszusának ha­tározatából ránk háruló feladatokból kiindulva úgy képzelem el a CSE­MADOK XII. országos közgyűlésé­nek a munkáját, hogy megtartjuk az eddig jól bevált módszereket, ugyan­akkor javítunk kulturális munkánk minőségén. Nem változtatunk a szer­vezeti élet jelenlegi formáján, de rendszeresebbé tesszük az összejöve­teleket főleg ott, ahol ez nem min­dig sikerült, a helyi szervezetekben. Az aktívabb szervezeti élet megte­remtése érdekében javasolom má­sokkal együtt, hogy a következő öt évben a helyi szervezeteket tegyük BERECZK SÁNDOR a CSEMADOK-tevékenység központ­jává. A XI. országos közgyűlés utáni kulturális munkánk tartalma alakí­totta ki ezt a véleményemet, tagsá­gunk zöme ugyanis nem a központi és a járási szervekben, hanem a he­lyi szervezetekben fejti ki tevékeny­ségét. így van ez nálunk Nemes­­ócsán és másutt is. SZURDI ÉVA Nagy öröm számomra, hogy részt vehetek a CSEMADOK XII. orszá­gos közgyűlésén. Az ott szerzett ta­pasztalatokat Oroszkán (Pokronsky Ruskov), vagyis helyi szervezetem­ben gyümölcsöztetem majd. Küldött­ként részt venni egy ilyen közgyű­lésen kitüntetés. Jó érzés lesz majd hallani, hogyan végezzük munkán­kat, hogyan ápoljuk hagyományain­kat, hogyan térjesztjük városainkban és falvainkban a kultúrát. Nem tu­dom, mennyi az értéke falun egy­­egy irodalmi előadásnak, esztrádmű­­somak, színdarabnak. Azt azonban látom, hogy az emberek számára na­gyabb élmény egy kulturális csoport fellépése, nótaest meghallgatása, mint a nehezebben érthető, de érté­kes művészi előadás. A CSEMADOK XII. országos közgyűlésétől kulturá­lis munkánk minőségének a javulá­sát várom. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom