A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-16 / 15. szám
A helyszín Terchovó, a szlovák nép legendáshírű hősének — Juro Jánosíknak szülőfaluja ... Most ellenben nem a betyárhagyományok ébresztgetésének szándéka vezetett bennünket Szlovákia egyik legszebb vidékére, a Vrátnavölgyében fekvő hangulatos kisközségbe. Gábris Hanuliak bognár mester, e régi szakma egyik utolsó művelője műhelyének altaján kopogtatunk. Ezt a műhelyt még a múlt század derekán alapította Gábris Hanuliak nagyapja, az akkori idők nagy szaktudású, messze vidéken ismert bognármestere. A szakmát először a fia, majd az unokája örökölte. Régen a műhely melletti földszintes házikóban lakott a család; ma azonban új házban laknak Hanuliakék, és így csak akkor gyúlik lámpafény a műhelyben, ha a mester itt tartózkodik, hogy vonókéssel, fejszével, reszelővei, fúróval s a többi szerszámmal, de legfőképpen apáról fiúra szálló kézügyességgel kerékké, küllőkké alakítsa a fát. Mert akárcsak egykor a nagyapa, az unoka is ért még más famegmunkáló mesterséghez, sőt, a kerékgyártást esztendők óta már csupán kedvtelésből űzi. Kedvtelésből, de annál nagyobb szeretettel. Délutánonként s főképpen szombatonként mindig itt foglalatoskodik, míg a hét többi napján — főfoglalkozásban — ácsként dolgozik. Beszélgetünk, de bármiről is essen szó, valahogy mindig az elődök is szóba jönnek. — Nagyapám eredeti foglalkozása szintén ács volt — meséli a műhely mai gazdája —, s mint az akkori mesterlegények legtöbbje, ő is bejárta az országot, hogy több keresethez és tapasztalathoz jusson. A kerékgyártást országjárás közben, utólag tanulta ki, ám annál jobban megszerette. Apám mesélte, hogy amikor az öreg hazajött és végleg letelepedett, akkor kijelentette: „Többé nem mászom háztetőre, én már csak kerekeket fogok gyártani!" És apám lett az első segédje. Miként évtizedekkel később én az apámé... Gábris Hanuliak másfél-két évig tanulta a szakmát, és mindmáig hű maradt apja műhelyéhez. Keréktalpat, küllőt, abroncsot, kerékagyat, tengelyt, kész kerekeket készítettek. Ezeket a környék gazdáinál, vásárokon értékesítették; de volt saját szekerük meg lovuk, úgyhogy eljutottak Árvába, Liptóba és a szepességi falvakba is. — Ahány szekér- vagy hintófajta van, mind ismerem — mondja a mester. — Megtanultam a méreteiket, o súlyúKERÉKGYÁRTÓ kát, hogy aszerint tudjak kereket csinálni hozzájuk. Akkor jó egy kerék, ha úgy illeszkedik a tengelyhez, mint ha egy fából faragták volna; ha könnyed futást biztosít a kocsisnak ... Ehhez a munkához jó szem, kézügyesség meg türelem kell. A legjobb alapanyag a bükk, a tölgy, a gyertyán, néhány fenyőfajta, de szükség esetén az égerfa is megteszi. Ezt kisebb-nagyobb részekre földarabolják, kiszárítják; a fa két végét leviaszolják, így válik megmunkálhatóvá. A darabokat aztán baltával, fűrésszel, vonókéssel előnagyolják. Ma ez annyiban modernebb, hogy villanyfűrész alatt, szabadkézi vezetéssel alakítják ki a nyers formát. — Ha már elkészült a keréktalp, az abroncs és a kerékagy is a befogócsapokban szorul, akkor ki kell számítani; hány küllőre lesz szükség a kerékhez — teszi le egy pillanatra a vonókést Gábris Hanuliak. — Tulajdonképpen ebben rejlik a kerékgyártás fortélya, a többi már csak gyerekjáték ... Az ember elkészíti az első mintadarabot, aztán először durva, majd finom „kopírozással" annyiszor másolja le az elkészült küllőmintát, ahány darabra szüksége van. — Ennek a régi, szép szakmának ma is van még létjogosultsága, jövője? — Nézze, a lovaskocsi egyre inkább kimegy a divatból; egyre kevesebb a lovasgazdák száma . . . Mégis szükség van még arra a néhány kerékgyártóra, aki érti ezt a mesterséget, mert küllőt vagy keréktalpat nem lehet futószalagon előre gyártani, ügyelni kell a sajátos méretekre, a felületi kidolgozásra, az abroncs feszességére, a küllők számára ... Egyszóval ha egy bognár becsülettel megcsinál valamit, azon esztendők múlva is fölismerni a mester keze nyomát. — És vajon mi lesz akkor, ha egyszer majd Gábris Hanuliak nem leli már kedvét a munkában s véglegesen leteszi a vonókést, a gyalut, a fűrészt? ... A mester mélyeket szippant cigarettájából, hosszasan eltűnődik, ragaszkodó tekintete körbefut a műhelyen, aztán kissé bizonytalanul széttárja a karját. — Egyelőre örömmel, kedvvel dolgozom ... ezen nemigen gondolkoztam még — mondja. — De úgy hírlik, hogy a hnb akar majd itt egy, a kerékgyártás munkamentét bemutató néprajzi szobát nyitni. Lehet tehát, hogy egyszer majd valóban kisebbfajta néprajzi múzeum lesz Gábris bátyó ma is példás rendben, tisztaságban tártott műhelye . .. De egyelőre él még a Hanuliakcsalád, a terchovái kerékgyártó mesterek hagyománya. (mp) PRANDL SÁNDOR felvételei 15
