A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-29 / 4. szám
JLÁNYOK a színpadon ZS. NAGY LAJOS Széllé Zsuzsa, Hodosi Klára, Csiba Anikó, Zöld Viola és Kázmér Ilona a színpadon. O O 0 Vajon mi történik egész évben a hárommillió korona költséggel épült s berendezett és nemrég (1974- ben) átadott, tehát lényegében vadonatúj vydronyi (hodosi) kultúrházban? Voo-e remény orra, hogy megtérül a hatalmas befektetés, ha nem is anyagiakban, hanem a szellemi értékek gyarapodásában, a kulturális színvonal emelkedésében? Jól kihasználják-e a közösség, a társadalom teremtette lehetőségeket? Kázmér Sándor hnb-elnök szerint jól. Igazi kulturális munkáról csak azóta lehet beszólni, amióta ez a kultúrház megvan. Miről is lehet hát beszélni? Mindenekelőtt a Patócs Lajos által vezetett, tizenhat tagú citerazenekarról, amely a maga nemében talán legjobb a járásban. A tizenhárom tagú férfi éneklőcsoportról, amely közös fellépéseket szervez a zenekarral. Az irodalmi kör munkájáról. Ez a kör íróolvasó találkozókat szervez (legutóbb pl. Szitási Ferenccel és Zirig Árpáddal), a hangoshíradó- és az agitációs körről, amely a aratás alatt nyolc, a választások előtt hét műsort adott ### Az elmúlt napok, hetek tanácsülésein országunk minden városában, községében a helyi nemzeti bizottságok, a CSKP XV. kongreszszusa és a választási program által kitűzött feladatok teljesítésének, a feladatok és a munka megosztásának megbeszélései szerepelnek. A helyi nemzeti bizottságok ilyenkor emlékeznek meg a múltról, a nehézségekről. Ma is vannak természetesen gondok. De mennyire mások ezek, mint a negyedszázaddal ezelőtt. Ma az építés lázában ég a város és a falu. Üj lakótelepek épülnek. Fejlődik a közművesítés. JBővül az üzlethálózat. Egyre több bölcsődét, óvodát, iskolát adnak át rendeltetésének. Ennek ellenére még nagyon sok feladat vár megoldásra. A nemzeti bizottságok felnőttek fel-Balódi Viola a helyi hangosarvbeszélőben. És nem utolsósorban szólni kell a Valóság Irodalmi Színpadról, amely 1975 januárjában alakult s amelynek munkájára még visszatérünk. Szerződésük van a MATESZ-szel és a Thá'liával, a Szőttessel és az Ifjú Szívekkel. A múlt évben nyolc volt a „behozott“ műsorok száma. A tavalyi év második felében erősen megcsappant a közönség érdeklődése a színházi bemutatók iránt, erre egyelőre nincs mogyarázat. adataihoz, mindinkább a városok és falvak gazdájává válnak. Nem hiszem, hogy a sok emlékező között akadna akárcsak egy is, aki meg merné kockáztatni az állítást, hogy a helyi nemzeti bizottságokat valami lírai viszony fűzi az emberekhez. Nem, ehhez túlságosan sokat bíráltuk — mondjuk ki őszintén: szidtuk is — szóban is írásban a helyi nemzeti bizottságokat, különösen a kezdeti botladozások idején. Jogosan kifogásoltuk nemegyszer, hogy a szocialista közigazgatás a kapitalista közigazgatás számos bürokratikus elemét örökölte. Közelebb A falu ifjúsága kéthetente rendez táncmulatságot. A zenét saját zenekaruk szolgáltatja. „Csiribiri, csiribiri bojtorján, lélek száll le lajtorján“ A színpadon öt lány Weöres-verseket mond. Szépen, játékosan, ahogy az illik is a Weöres-versekhez. Az utolsó próbák egyike folyik a színpadon, jól begyakorolt mozdulatok, s a szövegmondásban sincs már elakadás. Amolyan apró kis csoda történik, mintha valóban lélek, a költészet lelke szállna le a dísztelen színpadra, a lányok átszellemült játéka percekre magára bűvöli a tekintetemet. Láttam már a hodosi lányokat a matuskovói (taksonyi) kultúrház színpadán. Akkor egy másik műsort mutattak be s méltán nagy sikert arattak a nem nagy számú, de hozzáértő közönség előtt (a könyvterjesztők 10. országos szemináriumán). Nem akarom én most itt agyba-főbe dicsérni ezt a kis együttest, nem is lenne célravezető, hiszen műsorukon van még javítani valló. Valamivel najárunk hát az igazsághoz, ha az embereknek a nemzeti bizottságokhoz való viszonyát inkább prózainak nevezzük. Sőt — mint egyik ismerősöm mondja — személytelennek, mert furcsa módon e kapcsolat bürokratikus személytelenségén sokszor az sem változtat, hogy az ügyét intéző ember már nem a kalapja karimáját gyürkészve áll a hivatali asztal elé, hanem tegezi, Janinak, Ferinek, Pistának szólítja az asztal mögött ülő saját fajtájából való nemzeti bizottsági vezetőt. Harminc év távlatából visszatekintve már tisztábban láttunk, azt gyobb visszafogottság nem ártana, a harsányság csak kevés műnek használ. De azt el kell hogy mondjam: nagyon rokonszenves kibontani s tolmácsolni a közönségnek. S emellett valamennyien szép hanganyaggal rendelkeznek. Artikulációjuk tiszta. — Hetente kétszer próbálunk — mondta Balódi Viola, az irodalmi színpad (és a kultúrház) vezetője. A lányok valóban nagyon szorgalmasan, odaadóan gyakorolnak. Pedig nem ez az egyetlen feladatuk, hiszen diákok, tanulniok is keli. Egyébként — folytatjo — ez már a harmadik műsorunk. A címe: Nem létező fókuszok. Egy Weöres-versből vettük. A február ötödikén megrendezésre kerülő járási fesztiválra készülünk vele... Első műsorunk egy József Attila — összeállítás volt „Az utca és a föld fia" címmel. A második, amit Taksonyban is bemutattunk, egy Fábryműsor, omit a CSEMADOK KB felhívására állítottunk össze. Tizenegyszer léptünk fel vele itthon és a járás különböző falvaiban, öt taggal kezdett az irodalmi színpad együttese, ma velem együtt tízen vagyunk... Ehhez még csak azt keli hozzátenném, hogy mind a három műsort Balódi Viola állította össze. Szeretettel és hozzáértéssel. — Minden vágyunk az — mondja — hogy eljussunk az idei Jókai-napokra. — És ezt miért mondja ilyen szomorkásán? — Mert csak akkor lenne kilátásunk, hogy eljutunk Komáromba, ha megvalósul az, amiről a múltkori szemináriumon is szó volt, tudniillik, hogy az irodalmi színpadokat több kategóriába osztják színvonaluk szerint s a legjobbak minden kategóriából eljutnak a kerületi, illetve az országos vetélkedésre. Tudvalévő, hogy ebben a járásban több jó színvonalú irodalmi színpad is működik... Az irodalmi színpadi fesztiválok szervezői azóta remélhetőleg már el is végezték a szóban forgó kategorizálást, s akkor a hodosi lányok egyik legfőbb gondja is megoldódik. .. Az üres teremben ismét felcsendülnek a jól ismert sorok: „Csiribiri, csiribiri zabszaima, két csillag közt alszom ma." Az irodalmi színpad vezetője sugárzó arccai mutat a színpadra. Úgy nézem, elégedett. A lányok visszamosolyognak. —zsélyi— PRANDL SÁNDOR felvételei is tudjuk, miért voltak zökkenők, miért volt úgy, ahogy volt. Azért, mert ezeknek az egyszerű emberekből lett vezetőknek ki kellett járniuk a demokrácia iskoláját. Mert az érintkezés joviális külsősége önmagában még nem jelenthette a demokratizmus igazi alapjait. Mert a szocialista demokrácia szélesítéséhez egész államunk fejlesztésére a nemzeti bizottságok önállóságának és felelősségének növekedésére, a helyi és országos érdekek azonosságának felismerésére és egyeztetésére volt szükség. Mindez pedig része egy fejlődési folyamatnak, amelynek még nem értünk a végére. Még nem vagyunk a csúcson, de visszapillantva az emúlt harminc esztendőre így is látható, hogy utunk felfelé ível. ÖLLÉ FERENC UTUNK FELFELÉ ÍVEL *