A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-25 / 25. szám
festi az ujjamat. Mérgemben eldobtam a két gyűrűt. A negyedik vallomásból: — A Palace kávéházban találkoztam Ondrej K.-val. Egy úgynevezett fehérarany gyűrűt kínált megvételre ezerháromszáz koronáért. Megvettem, ötszáz koronát rögtön odaadtam neki és megbeszéltük, másnap hozom a többit. A gyűrűt még aznap megnézettem egy szakemberrel. Kiderült: krómozott réz. Az ügyről tudósít a tévé bűnügyi „tízperce". A felhívás nyomán újabb kárvallottak jelentkeznek. Egyikük vallomásából : — A Mihály-kapu alatt szólított meg. Selyempapírból két gyűrűt hámozott elő és azt dadogta, hogy külföldi .. . autóbalesete volt. .. nincs pénze . .. kér ezerötszáz koronát... Ezerért megvettem a két gyűrűt. Kérdés a rendőrségen Ondrej K.-hoz (Ez annál érdekesebb, mert többnyire fordítva szokott előfordulni: a vádlott az, akinek időközben „elhomályosul" az emlékezete.) Dehogyis vettek ők aranygyűrűt Ondrej K.-tól! Igaz, átvettek valami gyűrűféleséget, de meg sem nézték, milyen anyagból van. Csak úgy zsebrevógták. Hogy is akarhattak volna tiltott úton aranygyűrűt vásárolni? Aki a „fehérarany" gyűrűt vásárolta: — De kérem, a rezet abban a hiszemben vették, hogy arany, vétettek a rendelkezés, a törvény ellen. De van még egy oka a fura viselkedésnek: senki sem szeret — még bíróság előtt sem — hiszékenysége áldozataként szerepelni. Mert az áldozatok nem sokkal kevésbé bűnösök, mint a vádlott. Mohóságuk elvakította ezeket az életben egyébként járatos és becsületes embereket. Az a hit, hogy a reális * M Másnap nem jött el a találkozóra. Akkor megtudtam, hogy naponta tizenegy óra körül a Palace környékén szokott tartózkodni és gyűrűket árulni. Főleg külföldieket szólított le az utcán. Kerestem, hiába. A rendőrségre beérkezett följelentések alapján, valamint azért, hogy Ondrej K. huzamosabb ideje nem dolgozott már, országos körözést rendeltek el ellene. A rendőrség egyébként ismerősként kutatott utána: alig néhány hónapja szabadult a fegyházból, ahol két és fél esztendős szabadságvesztés büntetését töltötte orgazdaság, lopás és közveszélyes munkakerülés miatt. Különös ismertető jele: több tetoválás. Jobb alsó karján szigony, fölötte szív. Éjjel, a Nagyállomás váróterméből állította elő az igazoltató rendőr. Egy titokzatos csomag Ondrej K. első rendőrségi vallomásából: — A gyűrűket a Grand kávéházban találtam a ruhatár felé vezető lépcsőkön, fehér selyempapírba csomagolva. Négy vagy öt gyűrű volt ott. Azt hittem, hogy arany. Csak ezeket árultam. Vallomása azonban az újabb kihallgatások során lassan-lassan módosul. A végén azt is beismeri, hogy ismerősöktől kapta a tanácsot az „arannyal" való nagyon kifizetődő kereskedésre. A gyűrűket játéküzletekben és bizsuboltokban vette. SZÍNARANY a tanúval való szembesítés után: — Van valami betegsége, ami gátolná abban, hogy dolgozzék? Válasz: — Nincs. Kiszabadulásom után mint alkalmi munkás dolgoztam. Délutánonként kártyáztam, italtoltba jártam, sok pénzt költöttem. Ki beszél már aranyról! A kerületi bíróság a napokban tartotta a tárgyalást Ondrej K, ügyében. A vádlott, egy vézna, szőke fiatalember, nagyjából fenntartotta rendőrségi beismerését, de a kárvallottak alaposan megváltoztatták vallomásukat. hogyan is gondolhattam volna, hogy fehérarany? Hiszen akkor megért volna talán hét-nyolcezer koronát is! A bíró: — Akkor miért nézette meg szakemberrel? Válasz: — Pusztán kíváncsiságból. A kárvallottak rejtélyes módon nagyvonalú lovagokká alakultak át. Csak úgy zsebből adtak kölcsön a gyűrűkre, amelyről nem is tudták, miből van. Vajon mi az oka a tanúk „pálfordulásának"! Mondhatnánk úgy is: színeváltozásának? Valószínűleg kettős. Az egyik magánforgalomban, magánosnak, magánostól tilos aranyat adni, venni. Tehát ha ők érték töredékéért juthatnak aranyékszerhez, megfosztotta őket józan ítélőképességüktől. Mindegyikük abban bízott, hogy vele nem fordulhat elő, hogy fölüljön, beugorjon egy szélhámosnak. A bíróság Ondrej K.-t — noha a kárvallottak ugyebár nem vettek aranygyűrűt tőle, sőt, igazság szerint inkább csak szorult helyzetében kisegítették őt azzal, hogy pénzt adtak neki azokért a gyűrű-szerűségekért —, a bőséges tárgyi bizonyítékok és a vádlott beismerő vallomása alapján kétévi, fegyházban töltendő szabadságvesztésre ítélte. BORZI LÁSZLÓ felvétele Dobos Teri és Karászi Teri Menyhár Ica Piri Marika és Kiss Jutka csoportjában a „Veszjolije gyevuski“ együttesben fejtenek ki tevékenységet. De például még az iskolai büfé „elárusítónői“ is elsősök: Vorák Eleonóra és Gyurász Zsófia. Vorák Eleonóráról egyébként megtudtuk, hogy kilencedik osztályos korában kijelentette: „Vagy Ipolyságon tanulok tovább, vagy sehol.“ Ez a ragaszkodás természetesen kellemesen érintett bennünket, pedagógusokat. De a „lévai trió“: Horváth Agnes, Pákozdy Magda és Vízi Márta is a továbbtanulást illetően a mi iskolánk mellett döntött. .. Az elsősökkel elbeszélgetve az iránt érdeklődöm, hogyan szokták meg az iskolát, az új környezetet, jól érzik-e magukat és miként kapcsolódnak be az iskola vérkeringésébe. Íme néhány válasz: Menyhár Ica: Talán csak az első két hét volt szokatlan, hiszen az általános iskolát a „szomszédban“, Ipolyszakállason végeztem. Itt új környezettel, új osztálytársakkal és nem utolsósorban új pedagógusokkal kellett megismerkednem. De én mindent nagyon megkedveltem itt. Szeretek ide járni és igen örülök a megtiszteltetésnek, hogy elsős létemre a nemrég megtartott évzáró taggyűlésen megválasztottak a szovjetbarát szervezet vezetőségi tagjává. Vorák Eleonóra: Nagyon jól érzem magam az Ipolysági gimnáziumban. A farnadi általános iskola tanítója, Vorák Ferenc, a nagybácsim, szintén itt járt iskolába. Ö oly nagy szeretettel és annyi szépet mesélt nekem sokszor az ipolysági gimnáziumról, az itteni diákéletről, a tanárokról, hogy én is ide kívánkoztam. Drukkoltam is egy kicsit, vajon felvesznek-e, én ugyanis az érsekújvári járásból jöttem. Igyekszem bekapcsolódni minden iskolán kívüli tevékenységbe, és Gyurász Zsófival, az osztálytársnőmmel együtt szívesen árusítom tízpercekben diáktársaimnak a tejet, kiflit, kólát és nápolyit meg mindazt, amit a büfé tart. Csala Sándor: Iskolánkban olyan sokrétű munka folyik a szokkörökben, a tömegszervezetekben, hogy a tanulás mellett — sajnos — nem mindig jut időm arra, hogy minderről tudósítsam a lapokat. Pedig nagyon szeretek az újságokba írni, mindig nagy öröm számomra, ha az Üj Szóban, a Szabad Földművesben, az Üj Ifjúságban vagy a járási lapban, a Garamvölgyében közlik egy-egy tudósításomat. Suba Viola: Naponta vonattal járok be Zalabáról és annak ellenére, hogy a mindennapos utazás kissé fárasztó, nagyon szeretek ide járni. Igen érdekel az iskolán kívüli tevékenység is. A gimnáziumban a szovjetbarát szervezet vezetőségi tagja vagyok, odahaza pedig a SZISZ-szervezet színjátszó csoportjában tevékenykedem. Legutóbb a jól sikerült szilveszteri kabaréműsorban szerepeltem. Verseket is Írogatok, igen szeretek szavalni. Legszívesebben — miért is tagadjam — nagyapám, Csontos Vilmos verseit szavalom ... Dobos Teréz: Ipolynyéki vagyok, tehát a nagykürtösi járásban van a szülőfalum. Azonban egy másik nagykürtösi járásbeli kislánnyal, a terbegeci Karászi Terivel benn lakunk Ipolyságon privát szálláson. Mi, nyékiek, hagyományosan az ipolysági gimnáziumba iratkozunk. Volt például egy kedves tanárom Nyéken, Korcsok László, akinek négy gyermeke van. Közülük három már elvégezte Ipolyságon a gimnáziumot és most mindhárom az egyetemen tanul tovább, a legkisebb pedig, a negyedik, most elsőosztályos mint én. Ügy halljuk, szeptembertől csak korlátozott számban lehet felvenni az itteni gimnáziumba diákokat a nagykürtösi járásból. Én ezt nagyon meggondolatlan intézkedésiek tartom, hiszen évről évre több tucat gyerek jelentkezett felvételre Ipolyságon a nagykürtösi járásból... Három járás — a lévai, a nagykürtösi és az érsekújvári — csaknem száz fiatalja látogatja az idén az ipolysági gimnázium három párhuzamos első osztályát. Alig néhány hónapja járnak ebbe az iskolába és máris a magukénak, második otthonuknak érzik. Jól megállják a helyüket a tanulásban és a közösségi munkában egyaránt. — stf — (Thraczky Gyula felvételei)
