A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-22 / 3. szám
„TUDVA VAGYON, MINÉMŰ NAGY SZORGALMAT OSSÁGGAL GYŰJTÖGETIK AZ ÁNGLUSOK ÉS A FRANCIAK NEM TSAK AZ ÖNNÖN MAGOK ELEIKNEK RÉGI VERSEIKET S ÉNEKJEIKET HANEM A TAVOLY LAKOZÓ NÉPEKÉIT IS. AZ OLASZOKNAK HASONLÓ IGYEKEZETEK NEM KEVÉSBE ESMÉRETES. (...) KI NEM TUDJA, MIT KAPNAK OK A KOZ NÉPNEK SZAJABANN FOROGNI SZOKOTT REGI VERSEKENN...? EZEKET PEDIG LEG-INKÁBB ATTÓL AZ IDŐTOL FOGVA KEZDETTÉK ELŐ-KERESNI S HASZONRA FORDÍTANI, MIOLTA AZ ő SAJAT NYELVEKET, S AZONN AZ ÉKES TUDOMÁNYOKAT LATTATOSAN GYAKOROLYJÄK.“ (Magyar Hírmondó, Pozsony 1782. 5. sz.) Az utóbbi években — de már korábban is — munka közben, amikor riportjaimhoz az anyagot gyűjtöttem, sok idős emberrel találkoztam. Ezek az emberek a régi időket felidézve olykor nemcsak szóban, de dalban is „emlékeztek“ hajdan volt ifjúságukra. A dalban megszólaló emlékezéseket mindig szívesen hallgattam, s nem csupán hallgattam, de e dalokból égyet-egyet, amit arra érdemesnek találtam-hittem, le is jegyeztem. Elsősorban a szövegek miatt. Népdalok, népballadák — vagy azok számomra ismeretlen változatai kerültek így jegyzetfüzeteimbe más adatok, emlékek, szokások mellé. Ez az ösztönös és szinte csak a magam gyönyörűségére végzett „gyűjtés“ akkor kezdett izgalmassá válni számomra, amikor kezembe került Kallós Zoltán gyűjteménye, a Balladák könyve, majd a Háromszéki népballadák és a Kibédi népballadák. Hogy miért? Azon egyszerű oknál fogva, mert e három gyűjteményben levő balladák némelyike mellé oda lehetne sorolni azokat is, amelyeket például Abarán Szilágyi János bácsi énekelt, vagy Nagyráskán Popély Sándor. De oda sorolhatom azokat is, amelyeket gyerekkoromban tanultam anyámtól, amikor a „ballada“ szót még nem is ismertem. A balladát tudtam — nem a nevét. Mint néhány még ma is élő balladát tudó ember. Mint a már említett Szilágyi János, Popély Sándor, s a melléjük kívánkozó Blóga Sándor. Ezért, vagy ezen túl, ami e sorokat íratja: a balladák útja. Az a láthatatlan és kiismerhetetlen továbbító rendszer, amit könnyedén szájhagyománynak nevezünk, s amely — az alábbi példák bizonyítják — a magyar nyelvterület minden zugát besugározza. És kik vitték-hozták? S hogyan? Az első pillanatra ezek a kérdések naivaknak tűnhetnek, de mégis ide kívánkoznak. Mert az Egyszer egy királyfi amely Kallós gyűjteményben is szerepel, és Moldavában, Leszpéden talált rá, így kezdődik: Füstös, gubás legény mit gondolt magába: Felöltözött szépen inneplő gúnyába, Elindult megkérni gazdag ember lányát, Szegény gubás legény gazdag ember lányát. Mi otthon, Búcson így énekeltük: Egyszer egy királyfi Mit gondolt magába, Iraca-recece, Mit gondolt magába. Felvette magára Kocsisa gúnyáját, Iraca-recece, Kocsisa gúnyáját. Ugyanaz s mégis más. Nem másolom ide végig, mert legalább negyven versszakból áll. Búcs és Leszpéd között megítélésem szerint legalább ezer kilométer a távolság. De inkább több. Kallós Zoltán a balladáról szóló jegyzetben azt írja, hogy ez a „klasszikus vígballada. .. eléggé ismert a magyar folklórban.“ így igaz, hiszen a Csanádi-Vargyas féle gyűjteményben is fellelhető, de ezt a változatot, amit mi énekeltünk otthon, még gyűjteményben eddig nem láttam. Még meglepőbbek a távolságok — s főleg az utak! — a Rózsa Sándorról, szóló, Bakony erdő gyászba van című betyárballada esetében. Hogy hozzánk Búcsra eljutott a Bakonyból, ahhoz nem kellett nagy utat megtennie; elég volt átjutnia a Dunán. De a Háromszéki és a Kibédi balladagyűjteményben is számos változata fordul elő. Ahhoz a változathoz, amit édesanyámtól tanultam, a Háromszéki népballadák egyike áll a legközelebb. E ballada útját az bonyolítja, hogy — a gyűjtemény jegyzete szerint — „az Gacsaj Pesta nyíri betyárról szóló ballada“. Egy másik jegyzet arról tudósít, hogy „az egykori különböző betyárokról szóló balladatípusokat á romániai magyar folklórban ma általánosan Rózsa Sándorról éneklik“. Ez pedig azzal magyarázható, „hogy életfogytiglani (1878) börtönbüntetését Rózsa Sándor Somosújváron töltötte...“ Vagyis a Gacsaj Pestáról szóló ballada a Nyírségben keletkezett november közepén a Hortobágyon hallottam énekelni). Erdélyben Rózsa Sándor nevével énekelték. Kallós pl. a Mezőségben jegyzett fel egy szép változatot. .. A Nyírségből, Erdélyt megjárva érkezett volna hozzánk a Duna ide eső partjára, a Csallóköz és a Mátyusföld peremére?! S mi köze a Bakonyhoz?! Az általam ismert változathoz a Háromszéki népballadákban található 144-es sz. változat áll a legközelebb. Mi ezzel a szöveggel énekeltük: Bakony erdő gyászba van, Bakony erdő gyászba van, Rúzsa Sándor vasba van, Rúzsa Sándor vasba van. Még vasárnap délután, Még vasárnap délután, Vígan járt a lány után, Vígan járt a lány után. Utánna ment az annya, Utánna ment az annya, Sándor fiam jőj haza, Sándor fiam jőj haza. Nem megyek én már haza, Nem megyek én már haza, Elmegyek a Bakonyba, Elmegyek a Bakonyba. 12
