A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-06-11 / 23. szám

Következő számunk tartalmából:

Barsi Imre:

REMBRANDT, DÜRER, BRUEGHEL ÉS TÁRSAIK

Lovicsek Béla:

MEGVALÓSULÓ ÁLMOK

Miroslav Vélek:

NAGYRA ÉRTÉKELJÜK MAGYAR NEMZETISÉGŰ DOLGOZÓINK MUNKÁJÁT

ZÁSZLÓBONTÁS — MÁSODSZOR

PRÓZAIRÓINK

ARCKÉPCSARNOKA

Címlapunkon Kontár Gyula,

a 24. oldalon

Prandl Sándor felvételei

■>

A CSEMADOK Központi Bizottsá gának képes hetilapja. Megjele nik az Obzor Kiadóvállalat gon dozásában, 893 36 Bratislava, ul Cs. armády 35. Főszerkesztő Varga János. Telefon: 341-34, fő szerkesztő-helyettes: Ozsvald Ár pád. Telefon: 328-64. Grafika szerkesztő. Král Péterné. Szer kesztőség: 890 44 Bratislava, Ob chodná u. 7. Telefon: 328-65 Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket el intéz: PNS — Ústredná expedí cia tlace, 884 19 Bratislava, Gott waldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza, index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46.

éretném már egyszer fölülről is látni ezt a vidéket, mondjuk repülőgépből. Majd, ha egyszer sok pénzem lesz. . . Egyelőre nincs. Mert különben láttam már minden oldalról, sőt „alulról" is: többször feküdtem hanyatt a fűben s figyeltem a táj felett futó felhőket. Voltam odalent a Dolinabányában, egy teljes műszakon át néztem, hogyan „készül” a szén. S feltehetően egyszer majd itt fogom alulról szagolni az ibolyát. (Végakaratomként is felfogható.)

Ma bajos lenne hanyatt feküdni az Ipoly menti réteken, mert szeretett folyom szerfelett megáradt, víz, víz, víz, mindenütt amerre csak a szem ellát. „Igen savanyú lesz itt a széna" — mondja egyik kollégám —, az idén nem szeretnék ipolymenti tehén lenni.” A megállapítás nagy szakértelemről tanúskodik. Tehénnek egyáltalán nem jó lenni sehol sem, legfeljebb Indiában,

Ez a vidék nem szereti a várost. Úgy értem: egyik falu sem akar várossá változni. Régebben a kékkőiek szívesen nevezték ugyan falujukat, az akkori járási székhelyet, városnak, de attól Kékkő még falu maradt a javából. Most meg, hogy összekapcsolták Nagy- és Kiskürtöst, tekintettel az előbbi városias új lakótelepére, a „Szídliszkóra”, meg, hogy ez lett a járási székhely, sokan máris városként emlegetik. De eltekintve az említett telep többemeletes panelházaitól, mégis inkább nagy falu ez. Igaz, rendkívül széthúzott, szétszórt falu. Azt nem akarom mondani, hogy rendezetlen, mert még megsértődne valaki.

Aztán meg nem is ez a lényeg. A lényeg inkább az, hogy iparosodik ez a járás is, s az ipari központ épp Nagykürtös lesz. Míg a közelmúltban csak a Dolina-bánya érdemelt említést, a maga kb. 1800 bányászával, ma már szépen épül a UAZ, a Libereci Autógyár itteni üzeme is, amelynek alapkőletételénél magam is jelen voltam. Skoda típusú tehergépkocsikhoz fognak itt alkatrészeket gyártani — 1980-ban 1800 alkalmazottja lesz az üzemnek. A szakmunkásképzést a libereci anyaüzem vállalta.

És hogy még ennél a témánál maradjak: a hatodik ötéves tervidőszak végére terveznek egy új Tesla-üzemet 150 millió korona beruházással, ahol 1150 nő talál majd munkát.

Böhm József

Megáradt az Ipoly

így aztán — város ide vagy oda — akár büszke is lehetek a járásomra.

Az autóbuszmegállókon, Ipolybalogtól Szklabonyáig, minden hajnalban felparázslanak a cigaretták, s az egymást követő autóbuszok már ma is a munkások és munkásnők százait szállítják a járási székhelyre.

■

Nagykürtösön szálloda is van, elég korszerű szálló, de amióta a UAZ épül, szobát csak elvétve kaphat itt az ember. Még az olyan ember is, mint jómagam, akit pedig a portástól az igazgatóig mindenki ismer. Segíteni viszont egyikük sem tud, Segít azonban —mert

őhozzá fordulok — a párt ideológiai titkára, aki jóbarátom, ő se Nagykürtösön, hanem a közeli bányászüdülőben a Koprvnicában, szerez nekünk szállást.

A Koprvnica üdülő állítólag hat kilométernyire van Nagykürtöstől, bent az erdős Kapronca-völgyben. Útjelző tábla azonban nem mutatja, s már legalább 16 kilométert haladunk északkelet felé, félő, ha nem érdeklődünk, Zólyomban kötünk ki. Valami tanya mellett állunk meg. Három ember hadonászik cigarettájával a sötétben.

— A bá-bányászüdülő? — hökken meg a kérdéstől egyikük, s olyan erős borovicskaszag támad a leheletétől,

2

mondom. Mikszáth földjén illik szellemeskedni.

Egyébként Szklabonyán megjavították a Mikszáth-házat. Gondolom, őszre, a Mikszáth-napokra már be is rendezik az író emlékét idéző relikviákkal s ezzel kihúzzák újságíróink, e sorok írójának is, méregfogát. Ám ahogy én a „jó palócok"-at ismerem, ebben azért nem lehetek teljesen biztos.

Megkóstolom a szklabonyi csevicét, amiből már a nagy író is ivott. A Kürtös-patak hídja mellett buzog. Ize, ereje a régi. A hídtól balra csárda. Ott kitűnő brindzás galuskát főznek. A „nagy palóc” ebből még nem ehetett, lévén a csárda mindössze néhány éves.

Mikszáth nevét Szklabonyán természetesen mindenki ismeri, legjobban Kazi Jozskó, volt osztálytársam, akinek a nagyapja az író parádéskocsisa volt, édesapja már nem egyszer mesélt nekem az „írórul”, jó, ízes palócnyelven. Kazi Jozskó egyébként Mikszáth-könyveket is olvasott szlovákul. Most is szívesen beszélgetnék vele, de nem találom őt otthon.

Szklabonyáról annyit még érdemesei mondani, hogy elindult Zsély felé (Zsély meg Szklabonya felé) új házaival. Talán majd félúton találkoznak, s akkor úgy járnak, mint Kis- és Nagykürtös, egyesülnek, egyikük, helyesebben egyikük neve megszűnik. Jómagam igen sajnálnám, bármelyik veszítené is el a nevét. No, de ezen van időnk töprengeni. Az is lehet, hogy abbahagyják a terjeszkedést, hiszen „egyelőre” a termőföldre is szükség lehet.

■