A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-04 / 22. szám
A szabadságot többnyire a nyári hónapokban vesszük ki. S ennek egyszerű a magyarázata. Élvezni akarjuk a napsütést, a hús vizet és a kellemes erdei sétákat. Egyszóval: nyári szabadságunk idején friss levegőt akarunk magunkba szívni, ilyen módon is gyűjtjük az erőt a további munkához. Természetesen ma már sok a szabadságára készülődő motoros, akik hazánk legszebb tájaira és városaira kíváncsiak vagy külföldi túrára indulnak. Akárhogyan is lesz, első dolog jól megnézni autónkat, hogy rendben legyen rajta minden. Ne érhessen bennünket az úton semmilyen meglepetés. Az alapos ellenőrzésre szükség van, úgyszintén autónk lemosására is. Gépkocsink gondos lemosása közben felfedezhetünk olyan hibákat, amelyek különben elkerülték volna figyelmünket. Ez egyformán vonatkozik a karosszériára is, a motorra is. Ezért nagyon ajánlatos lenne valamelyik szombaton vagy vasárnap autónknak szentelni a napot. Az aljánál kell elkezdeni a munkát. Mégpedig úgy, hogy tökéletesen le kell mosni erős vízsugárral, s közben nézni, figyelni kell, valami nem rozsdásodott-e meg feleslegesen. Ha ezzel a munkával végeztünk, következhet a motor. A motor felületéről, a szerszámokról és még esetleg a garázs területéről persze csak úgy tudjuk eltávolítani a zsíros piszokiőltokat, hu olyan szerrel, szerekkel rendelkezünk, amelyek nemcsak feloldják a zsírt és a piszkot, hanem egyúttal konzerválnak is. Legalkalmasabb ilyen célra a Riva spray. A sprayk előnye, hogy tartalmukat a leghozzáférhetetlenebb helyekre is eljuttatják. Ezeknek a készítményeknek a használata után a por- és zsírréteg, a piszok nehezebben rakódik le. Ha a motorral is végeztünk, következhetnek a többi részek. Az akkumulátor tisztításánál gondosan ügyeljünk arra, hogy az érintkezés tökéletes legyen. Itt mindjárt figyelmükbe ajánljuk a Silento sprayt, amely megkíméli és a nedvességtől is megóvja az akkumulátort, s nagyon jól felhasználható a dinamó áramvezető elosztójához, az indító- (startoló) berendezéshez, a gyújtóberendezéshez stb. Nem ártunk vele az üvegeknek, a műanyagoknak, a fémeknek és a lakknak sem. Következő hasznos készítmény a HD spray. Védi a villamos berendezést a nedvességtől, az oxidálástól. Védi és vízmentesíti a kábeleket, a gyertyákat, az áramközvetítőt stb. A Konkor 101 spray konzerváló olaj aerosolos csomagolásban kapható, s a tartósító hatása kitűnő. Alacsony hőmérsékleten is használható. A vas és más fémek felületét megvédi a rozsdásodástól. Hatása egy évig vagy még tovább tart. Néha előfordul, hogy nem tudunk megmozdítani egy csavart, s egyszerűen azért nem, mert egy kicsit berozsdásodott. Ilyenkor nagyon jó hasznát veszik az MD spraynak, amelynek igénybevételével mindenféle károsodás nélkül meglazíthatjuk a csavarokat. Az MD spray további előnye, hogy megszünteti a fület bántó (nyikorgó) zajokat, nagyszerűen olajoz és a rozsdásodástól is tökéletesen véd. A finom kenő spray minden hozzáférhetetlennek látszó helyre eljut. Tulajdonképpen jól felhasználhatjuk minden mozgatható rész kenéséhez, így például az ajtók, a zárak, a hajtószíj stb. kenéséhez. Még szabadság előtt A motoron végzett szükséges munkák után a karosszériát vesszük kezelésbe. Vagyis hozzálátunk a mór sáshoz. Először is az egész karosszériát rendesen lemossuk, leöblítjük vízzel. Ehhez a munkához szivacsot vagy kefét használunk. Aztán Autosampon vagy Apex igénybevételével (három- vagy ötszázalékos oldat) elkészítjük a mosószert. Az Autosampon is, az Apex is megfelel a mosáshoz, sőt még a kárpitos és bőrrészek tisztántartásához is. Eltávolítják a karosszériáról a zsírt, a mosó- vagy a fényesítő szerek maradékait és minden más piszkot. Hatásuk teljesen ártalmatlan a lakkra, a gumira, a textilre, az üvegre, a fára és a műanyagra. Mindkét készítmény egyformán feloldódik hideg és langyos vízben, hideg vízben sem szemcsésedik. Ezért autónk mosásához mindig ezeket a szereket használjuk. Nemcsak megkönnyítik, de meg is gyorsítják a munkánkat. A jól megmosott autó, illetve karosszéria fénylik, ragyog. Tartós hatású a kemény vias^k és a szilikonos olajat tartalmazó Autobalsam. Rongy segítségével, a rongy egyirányú mozgatásával kenjük be vele a lakkozott részeket. Mindig kis felületet kenjünk be, aztán mindjárt fényesítsük lehetőleg flanellronggyal. Magától értetődően csak a készítmény megszáradása után látunk hozzá a fényesítéshez. Ha már fehér a színe. A készítmény a karosszéria lakkján viaszos-szilikátos bevonatot alkot, amely ragadós, vegyileg közömbös, szilárd, s nagy az ellenálló képessége a hőmérséklet ingadozásaival szemben. Védi a lakkot az oxidálódástól, az erős napfénytől és a szelektől. Tükörfényességet kölcsönöz neki. A gépkocsi mindennapi használata esetén havonta egyszer kell megmosni, kezelésbe venni a járművet. Kevesebb használat esetén a héthetenkénti mosás, kezelés is elég. A gépkocsi gumis részeit is rendbe kell szednünk. Akár az ablakok és ajtók körüli szigetelőanyagról van szó, akár a kerekekről. Erre a célra jól felhasználhatjuk a GD sprayt, amely megvédi a gumit a széltől, a levegő nedvességétől. A GD spray hatása olyan, hogy megóvja a gumit a gyors elöregedéstől, meghosszabbítja tartósságát; frisseséget, rugalmasságot kölcsönöz. A felületen színtelen réteget alkot. Ezt a sprayt benzinnel könnyen eltávolíthatjuk olyan helyekről, amelyeket a kezünkkel bepiszkoltunk. Például üvegről vagy másról. Természetesen nem feledkezhetünk meg az üveg tisztításáról sem, hiszen a jó látási viszonyok hozzátartoznak a biztonságos vezetéshez. A piszokfoltokat Dix spray segítségével távolítjuk el az üvegről. Jól hasznát vehetjük üvegek és lámpák tisztításánál, fényesítésénél. A szemüveget is ajánlatos ezzel a készítménnyel tisztítani. Az aerosolos csomagolás nagyon előnyös. Egy doboz tartalma 40 négyzetméter felületre elég. Jó tisztító hatásán kívül a Dix spray még a párásodástól is védi az üveget. Szó esett itt néhány tisztítást igénylő helyről, és az olyan tisztítószerekről, amelyek megkönnyítik munkánkat. Hol vásároljuk meg ezeket a nélkülözhetetlen készítményeket? A Drogéria szaküzletek önálló Autokozmetika részlegei minden nagyobb városban megtalálhatók. Ezekben á szakboltokban igazán nagy az autókozmetikai cikkek választéka, és mindenütt szaktanácsadók állnak a motorosok rendelkezésére. Használjuk ki tanácsukat, hogy autónkat még a nyári szabadság előtt rendbe tehessük. Mert. csak a tiszta, fényes autóval igazán öröm az utazás, a kirándulás. 22