A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-04 / 22. szám
A SAJTÓHIBA-történelem tényei A „sajtóhiba ördöge” (néha a „szedőgép ördögének” is nevezik) kifejezésről Ráth-Végh István azt mondja, hogy az egy 1562-ben megjelent „Missae ar missalis anatómia” című pápaságellenes könyv előszava óta élhet. A kis könyvecskében 172 oldal szöveg volt, s ahogy a nagy magyar kultúrtörténész írja „15 oldal sajtóhiba tette változatossá az olvasmányt”. Ráth-Végh így folytatja: „A kiadó kétségbeesve mentegetődzött, hogy bizonnyal az ördög keze van a dologban.” „Az átkozott sátán — írta — minden ravaszságát felhasználta, hogy értelmetlenségeket csempésszen a szövegbe, s ezáltal elvegye a kegyes olvasó kedvét az olvasástól.” Bár alig volt indokolható, hogy a sátán miért kötött volna fegyverszünetet a pápával éppenséggel erre az egy alkalomra — az elnevezés a sajtóhibán rajta ragadt. APÁRÓL FIÚRA SZÁLL? A legtöbb legendás sajtóhiba egykori élclapok „Sajtóhuba” című rovataiból lett ismertté, és a szatirikus lapok sosem jelölték a forrást... Így került a sajtóhibatörténelembe az a könyv, amelynek címlapján kiesett a szedésből egy betű, és a fordításra utalás így csonkult meg: „ordította X. X.” Betűcsere okozhatott migrént és hisztériás rohamot e színházi hír esetében: „X. kisasszony e tehén kétszer lép fel.” A betűcsere a „héten” szóban történt... Rheda Péter 1622-ben (Melotai Nyilas István Speculum Trinitalis című munkájában) szépen meg is magyarázza a sajtóhibák okát. Íme: „Minemü terhes munka légyen az könyvnyomtatás, csak az tudgya érdemlettképpen megítélni, az ki Typographiában forgolódott. Mert helyesen annyiszor az bötüket eggyeneggyen fel szedegetni, hogy tisztán és kedvessen kellyen szem eleiben az olvasásra, oly gondos és fáratságos, mintha nagy bölcs mesterséggal valamit hozhatnál ki az semmiből álló ékes nyomtatást a Papyrosra.” A KOPOTT A, E, L, R A debreceni városi nyomda — ma is büszke szép kiadványaira, nyomtatványaira — mindig is küzdött a sajtóhiba ellen. (Benda Károly—Irinyi Károly: A 400 éves debreceni nyomda című, másfél évtizeddel ezelőtt megjelent művében erről is szó esik.) Nem mindig volt persze olyan visszautasíthatatlan magyarázat a hibákra, mint Karancsi György idejében. Karancsi — a Báthori Mihály Trombita című munkájának hibáit felsoroló Errata bevezető soraiban — ezt írja: „Az nyomtatásban esett fogyatkozásokat így jobbítsd meg... Az többit az Kegyes Olvasó megjobbithattya, mivel a bötüknek elkopása miatt nem mindenütt láczik az a, e, 1, r.“ Az olvasó, a könyv tulajdonosa akkor szereti igazán az írást, ha maga javítja ki a sajtóhibákat... Vincze György debreceni könyvnyomtató 1693-ban adta ki Hódosi Sámuel egyik munkáját. Itt nincs Errata, nincs hibafelsorolás, javítás. Helyette néhány figyelmeztető sor: „Kegyes Olvasó! Minthogy az Authornak távolléte miatt e vigály és edgyügyü kis munkátskában eshettek bizonyos fogyatkozások nem tsak a bötük, hanem a talán még a sensus iránt is: Ezokáért kérlek azokat a defectusokat te balra nem magyarázd, hanem magad kegyességével jobbitsd meg, és olly Ítélettel légy, a minémüt hasonló igyedben másoktul kévánnál.” (Az, hogy a szerző nem volt jelen a szedésnél, korrektúránál, gyakran szerepel védekezésként, ha túlságosan sok a sajtóhiba. Komlós András debreceni könyvnyomtató adta ki Károlyi Péter debreceni prédikátor munkáját — az ajánlásban a szerző ugyan „szorgalmatosnak” mondja a nyomdászt, de közli, hogy a hibák, „fogyatkozások” oka az, hogy ő a munkánál nem volt jelen.) Amikor még nem volt akadémiai helyesírási szabályzat, helyesírási tanácsadó kiadványok sora, sőt egységes helyesírásról sem lehetett beszélni, a sajtóhibák egy része is ebből származott. 1645-ben Geleji Katonai István erdélyi református püspök 1645-ben kiadott „Magyar Grammatikátska” című munkájával sokat tett azért, hogy legyen magyar helyesírás — de ennek a munkának első kiadásában joggal írta: „ ... az írásban penig ez az nagy ostrombaság, hogy semmit az szónak eredetire nagy sokak nem néznek, hanem tsak az mint az a szó ki mondattatásban esik, úgy írják ki...” A magyar sajtóhiba-történet egyik régi munkása, a „Typographia” egyik szerkesztője, Sdíwartz Ármin írta „A nyomdászat íilloxérája” című cikkében: „ ... a sajtóhiba ironikus hatalma még a legvértezettebb hibacsőszt is megszégyeníti. Pabst János, a Graphische Revue Österreich- Ungarns volt szerkesztője nyolc hasábon át értekezett a sajtóhibák ellen való védekezés lehetőségéről, s nem vette észre, hogy a cikkben szemébe nevetnek gúnyos csúfságukkal a tragikus sajtóhibák... Dr. Csűrös Ferenc kollégiumi tanár A debreceni városi nyomda története című vaskos művében az objektív ítéletű tudós szemüvegén át kritizálta a régi magyar könyvnyomtatók munkáit a sajtóhibák szempontjából, de nem vette észre, hogy az ő, rendkívül nagy gonddal előállított könyve telve van sajtóhibákkal...” ELCSERÉLT BETŰK A két világháború közötti magyar sajtó állítólag a világátlagnál is több sajtóhibát termelt; ma is van jó néhány magángyűjtemény, amely újságkivágások százaival bizonyítja ezt. A Pesti Napló 1935. december 29-én cirokseprő helyett nyirokseprőt emlegetett. A Társadalmunk * című hetilap 1936. június 12-én az akkor megnyitott Luxor kávéházról mint „a lipótvárosi úri közönség kedvelt találkahelyéről” írt, találkozóhely helyett Az Est 1937. június 9-én beszámolt arról, hogy a visegrádi koronauradalom területén a turisták nagy örömére, új utakat nyitottak meg. „A turistatársadalom legközelebb nagyszabású büntető sétát rendez az új utakon keresztül” — írta a lap, pedig mindenki sejtette a különbséget a tüntető séta és a büntető séta között. Ugyanebben a lapban. Az Estben 1935. szeptember 4-én egy filmkritika megdicsér egy filmszínészt, bizonyos Harryba urat. A lap egyik hirdetéséből derül ki, hogy Harry Baur francia filmszínészről van szó ... A két világháború között az egyik késő délután megjelenő napilap, a Magyarország rádiókritikájában, 1936. április 26-án egy betűtöbblet segítségével új angol himnuszt adott a zenetörténelemnek. Azt írta: „eljátszották az angol himnuszt, a »God shave the King«-et — azaz az isten beretválja meg a királyt... Londonban évente összejönnek a világ minden tájáról a bohócok, hogy megemlékezzenek Joseph Grimaldiról, a modern bohóckodás megalapozójáról. A találkozó, persze, nem múlik el tréfás jelenetek nélkül: ez a zenebohóc például kedvenc tyúkjával lépett fel. A tyúkanyó türelmes és csendben van mindaddig, mig nem hall zenét — akkor éktelen kotkodácsolásba kezd. A képen látható kandalló alkotója azt állítja, hogy műve — bár szokatlan alakú — jól melegít és nyugodtan konkurrálhat a „klasszikus" alakú kandallókkal. Emberek és pisztolyok: Sarah Bernhardt, a nagy francia színésznő, mindig tartott a táskájában pisztolyt. Szépen díszített forgópisztolyát egy londoni árverésen 2600 fontért adták el. A másik pisztoly lan Fleming íróé volt, akinek James Bond regényeiben sokszor szerepelnek Colt-revolverek, ezért ajándékba kapott egyet a gyártól. Hiába figyelmeztetnek a tudósok, a strucctoll arra való, hogy a struccokat díszítse — nem pedig az embereket, a divattervezők nem sokat törődnek ezzel, fme: egy nyári estélyi ruha. 18
