A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-04 / 22. szám
Ady-emlékest Prágában Kevesen tettek a magyar irodalom csehországi megismertetéséért és népszerűsítéséért annyit, mint Anton Straka, a kassai származású csehszlovák diplomata, aki budapesti működése alkalmával sok jelentős magyar költővel és íróval került közelebbi kapcsolatba, kötött velük barátságot — így például József Attilával, Radnóti Miklóssal stb. ö volt a kezdeményezője annak az Ady-estnek is, amelyet 1940. február nyolcadikán (ne feledjük: a cseh fővárost már a fasiszták uralták!) tartottak meg Prágában, az akkori Művészházban. Azon az esten részt vett két cseh költő és Ady-fordító: Vilém Závada és Frantisek Halas; Václav Holzknecht, a kiváló zenetudós Bartók Allegro barbaro című darabját játszotta; néhány ismert színész — többek között B. Müller és M. Epl — Ady verseket mondott, a műsort pedig József Attila A Dunánál című versével zárták — jelképesen. Az idei Ady-centenárium alkalmából Csehszlovákia számos városában is megemlékeztek a nagy magyar költőről, Prágában több rendezvény keretében is. A prágai oktatásügyi és tudományos dolgozók klubjában 1977. április 21-én megtartott emlékesten Anton Straka 37 évvel korábban lezajlott estjét is méltatták, s hogy jelentőségét még inkább kihangsúlyozzák, meghívták az akkori est még elő résztvevőit, Václav Holzknechtet, Vilém Závadát, Anton Straka özvegyét, Václav Vydra és Milos Nedbal színművészeket. Az est során Ady verseket adtak elő, Milos Sádlo gordonkaművész Kodály műveket játszott. Vilém Závada nemzeti művész arról beszélt, hogyan ismerkedett meg Ady költészetével és a Nyugat című folyóirattal. Dr. Sala Péter, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa Ady életútjáról tartott előadást. A baráti légkörben lezajlott emlékestet József Attila A Dunánál című versével zárták (akár csak 37 évvel ezelőtt). A költeményt Václav Vydra adta elő. — ez — (Szántó György felvételei) 1. (Balról jobbra) Dénes Mária, a Magyar Rádió szerkesztője, Dr. Václav Holzknecht, Dr. Rákos Péter egyetemi docens, Vilém Závada, Václav Vydra, Kerekes József, a MNK nagykövetségének kultúrattaséja 2. (Balról jobbra) Dr. Weiter Alfons műfordító, Kerekes József, Vera Straková (Anton Straka özvegye), Dr. Vladimír Straka (Anton Straka legfiatalabb fia) 3. (Balról jobbra) Dana Medfická színművésznő, Benedeki Erzsébet, a prágai Magyar Kultúra propaganda-osztályának vezetője 11 L. GÁLY OLGA versei: Mindenki élővel Mindig is szerettem szűz fövenyen járni, hol a lábam nyoma csak engem követ. Harsogó patakban kőről kőre hágni, tajtéktörte fényben villanó pisztrángot látni szenny helyett. Makacs, dárdás fűben óvatosan lépni, hímporos virágot, mohó méheket őrizni mint pásztor. Feltámadó szélben szárnyatlan lebegni, egyszerre tapintni földet és eget. Kis hangya útjába nem rúgni sorompót mindenki élővel, minden születővel s minden távozóval együtt lélegezni olyan tisztát, mélyet, mintha ez lenne az első s az utolsó. Memento Egyszer egy kéz, talán az, ímely anyám testéből kiszakított, világ testének köldökzsinórjához kötött. Egy kéz gyengéd erőszakkal megtanított kétlábra állni és járni. Egy ráncos, mégis szilárd kéz bevezetett a tudás mámorító dzsungelébe. Egy bátortalan, forró kéz kereső érintése leleplezte gyengeségemet. Durva kezek fenyegetése ráébresztett arra, hogy erős vagyok. Belém fogódzó apró kezek bizalmától biztosan tudtam: nem hiába lettem. Egy néha könnyed, néha roskasztón nehéz kéz tollat adott a kezembe. Egy könyörtelen kéz hatalmas órát tart előttem a magasba, ujja figyelmeztetőn a mutatón: ember, ki a világ köldökzsinórján lengsz — MEMENTO MORI! Gondolj a halálra, de szorítsd a kezeket amelyek tiszták, mint a hét kövön átcsorgott patakvíz, és tedd a dolgodat, míg élsz. Özvegy ég Beburkolóztál egészen arcod elé húztad hamuszínű fátyolodat te gyászba borult ég Elhagyott párod a NAP Nem is tudsz egyebet már csak zokogni könnyeid mégsem oldják a bánatot benned se bennem Ügy keseregsz mintha minden elhagyott kedves a te feneketlen tó szemeiddel sírna Tudhatnád pedig ég hisz benned is ott lakozik az öröklét titkos igéje hogy csapodár kedvű szeretőd sugaras deleje nem hunyt ki rejtezik csak valahol s gyűjti erőit egy új ölelésre S akkor te szomorú homorú ég cseppfolyós bánatodat felgyúlva elfeleded Felhőfátylaidat egy sziklaoromra akasztod a perc örömétől űzve fürge kézzel felöltöd legszebb köntösödet s könnyeid sós zamatát más nem is őrzi csak én ebben a furcsa derűben arcomat tükröző arcodra önsebeimtől fájó gúnnyal kiöltött nyelvem hegyén
