A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-28 / 21. szám
A RÉGI PRÁGA REJTELMEIBŐL Dalibor lovag hegedűje Ha az ember bizonyos ideig Csehországban él, előbb vagy utóbb felfigyel egy nálunk ismeretlen szállóigére, hogy: a kényszer tanította meg Dalibort hegedülni. Kíváncsi voltam, vajon mi rejtőzhet Dalibor híres hegedűjének históriája mögött. A sok kérdezett közül azonban, bár valamennyien hallottak erről a legendáról, igen kevesen tudtak kérdéseimre aprólékosan válaszolni. Pedig az öreg Jiráseken kívül K. Chalupa, P. Bilianová és nemrégiben V. Cibula, hogy csupán néhány nevet említsek, Horymír lovag, Ben Bezálel rabbi és a Ungelt törökjének kalandjain kívül Dalibor lovag tragédiáját is feldolgozták. A XV. században, II. Ulászló király uralkodásának éveiben Csehországban igen áldatlan állapotok uralkodtak. A király, aki egyben a magyar trónt is birtokolta, többet tartózkodott a kikapós menyecskék és mulatós magyar főurak között, mint a hivatalnokmodorú cseh urak körében. így aztán minden várúr és rablólovag úgy értelmezte és úgy is gyakorolta a jogot és a törvényt, hogy abból neki legyen haszna. Északon, Litomérice vidékén élt akkortájt a ploskovicei várban Ploskovicei Ádám úr, akinek kegyetlenségéről rémtörténeteket meséltek. Jobbágyait kiszipolyozta, állatsorban tartotta őket, sőt fiatal, szép feleségét is ütötte, verte ... Egy napon aztán betelt a szenvedések pohara. Ádám úr jobbágyai fellázadtak, cséphadaróikkal szétverték a várúr szolgahadát. Ö maga csak úgy tudta megmenteni életét, hogy pecsétes okmánnyal igazolta jobbágyainak felszabadítását, akik aztán zsoltárok éneklése közepette vonultak át a szomszéd vár urához, az emberségéről és igazságosságáról ismert Kozojedi Dalibor lovaghoz. Az ő birtokán telepedtek le, s a rossz nyelvek szerint a daliás és szépséges lovag lakosztályában keresett és talált menedéket Ploskovicei Ádám úr bájos felesége is. A mesék és mondák ilyenkor rendszerint véget érnek s egy ismert mondattal végződnek, hogy most is élnek, ha meg nem haltak. A történelem azonban — még a szájhagyományok szerint is — kegyetlenebb a mesénél. A kétszeresen megalázott ploskovecei várúr bosszút esküdött, s pecsétes okmány ide, pecsétes okmány oda, parasztlázítás vádjával feketítette be az országbírónál a szomszédvár urát. A prágai főurakat a jobbágylázadás kísértete ugyancsak megrémítette. Rögtön cselekedtek. Katonaságot küldtek Dalibor lovag ellen. A zsoldosok Kozojed várát felperzselték, a jobbágyokat részben elhajtották, részben kiszolgáltatta egykori uruknak. A délceg Dalibor lovagot pedig, mint a fennálló rend halálos ellenségét, vasra verve hurcolták Prágába, s ott a várnak a Szarvasárok felett magasodó tornyába zárták, melyet már ősidők óta börtönnek használtak. Kihallgatások, kínzások: spanyol csizma, izzított tövis-korona, és kisebbfajta kerékbetörések tették változatosabbá a rab Dalibor szürke börtönnapjait. Ilyenkor félholtan összetörve és vérbeborulva cipelték vissza cellájába a szerencsétlen foglyot, akinek a porkoláb aranyhajú lánya csempészett be cellájába némi enni- és innivalót. Ám egy borongás őszi napon új porkoláb vette át az uralmat a börtönben, aki sem a kincstáriból, sem pedig a sajátjából nem volt hajlandó a raboknak ételt adni. Rokonok, ismerősök, sőt ismeretlen jótékony kodók hordták ezután könyöradományaikat a börtön bejárata elé. Dalibor lovagnak nem volt senkije. Amióta a régi porkolábot eltávolították, megízlelte mi az éhség. Megkérte a porkolábot, szerezzen neki egy hegedűt, hadd feledje az éhséget, kínjait... És eljött a nap, amikor Dalibor kezébe vette a hegedűt. A hegedű pedig szólt, panaszkodott, sírt, s aki hangját hallotta együtt sírt vele. Rövid időn belül a környék lakói tömegesen tódultak a torony közelébe, hogy hallhassák Dalibor lovag hegedűjátékát, hogy gyönyörködjenek a szebbnél szebb melódiákban, hogy együtt sírjanak a hegedű négy húrjával. Majd hozták az ételt, italt. A lovag már nem éhezett és népszerűsége napról napra növekedett. Akik hegedűjátékát hallották, lassan már bűnösségében is kételkedni kezdtek. Egyre kérdezgették, hol és mikor tanult meg Dalibor lovag ily szépen hegedülni. A porkoláb pedig csak a vállát vonogatta s így felelt: „A kényszer tanította meg Dalibor lovagot hegedülni.“ Aztán leesett az első hó, s a hegedű elnémult. Néma csend honolt a toronybörtön környékén. Még a porkoláb sem mutatkozott. Harmadnapra végül is előbújt s elmesélte, hogy Dalibor lovag már nem él, hegedűje is kettétörött. Az urak ugyanis féltek Dalibor lovag egyre növekvő népszerűségétől és mind a fellázadt jobbágyok szellemi vezérét kerékbetörették. A tornyot, börtönét elnevezték Dalibor-toronynak, ez a neve a mai napig is. BARSI IMRE 12 A dohányt már géppel ültetik A szövetkezetnek kevés legelője van. Birkából sem tartanak sokat 3ó kedvvel, v
