A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-14 / 19. szám
ZÖLD BANKÓ, PIROS TOJÁS A sógorasszony, Vlaszta be sem ereszt a házba, míg meg nem ígérem, hogy nem locsolom meg vízzel. — Már háromszor átöltöztem — mondja később poharazgatás közben. — Legalább tőled elvárom, hogy ne „áztass" el. Nem „áztattam el", csak kölnit használtam. Pedig lánykorában nemcsak hogy vízzel alaposan meglocsolták, de még Észak-Morvaországban, ahol korábban laktak, a legények vesszőkorbáccsal meg is korbácsolták, csapkodták meg a lányok lábaszárót. A menyecskének készülő lánynak állnia kellett a verést, mert egyébként hamar elterjedt a hír a faluban, hogy „kényeske”, sírás, nem való asszonynak. De mikor is volt már az? Van annak már vagy tíz éve, hogy hazajöttek. Itt meg már a vizet sem szívleli. Mondja is a bátyám, Tibor, hogy itt még ebben is szerencséje van Vlasztának, kölnivel locsolják meg s nem verik végig korbáccsal a lábaszárát. Laci bátyám is átjött a szomszédból, az állami gazdaságban dolgozik, vezető beosztásban. Közösen elevenítjük fel a régi húsvétokat. Negyvenvalahány éves ember, az ő gyerekkorában nem sokban különböztek a húsvéti szokások a maiaktól. Időben felkeltek és még hajnalban a reggeli mise előtt végiglátogatták a szomszédokat, rokonokat. Templom után jöttek aztán a többiek: a locsoló legényeinek húgai, nővérei meg a vele egykorú lányok. — Tán csak annyiban üt el ez a húsvét a régitől — mondja —, hogy valamikor őszintén tudtunk örülni a piros tojásnak, meg annak is, ha egy-egy koronát kaptunk. Most meg, ha a gyereknek öt koronát adnak, hát el sem veszi, vagy ha zsebre is vágja, meggondolja, hogy legközelebb menjen-e. A piros tojást meg falhoz vágják. Ilyesmivel aztán már nem tömik a zsebüket. Kell a hely a nagyobb címletű bankóknak. Gondolkodóba ejt Laci bátyám szava, hiszen mindez az én gyermekkoromban, sőt még 5—8 évvel ezelőtt is így volt, amikor magam is locsolkodni jártam. Valóban ünnep volt a húsvét. Ilyenkor kaptam mindig új tavaszi ruhát, félcipőt, felöltőt. Verseket tanultunk kedvtelésből, örömmel, és a piros tojást féltőbb gonddal dugtuk zsebre, mint a pénzt. Ma meg látom az egyik rokon szülőt, hogy szinte „bele veri" a gyerekbe a „Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam ,.." versikét, mondva: „Mit mondasz, ha beállítasz valakihez? Még azt hiszik majd, hogy nem törődünk veled, hogy buta vagy. Még ezt a pár sort sem tudod megtanulni!" Ez se sokat ér. A gyerek csak nem tudja a verset. Végül azzal fenyegeti az apja, hogy nem engedi majd öntözködni, ha nem fújja kifogástalanul a mondókát. Az apa igyekezete végül úgyis hiába való: az udvaron még mormolja magában a versikét a gyerek, de beérve a szobába csak köszön egy „csókolom”-ot s legtöbbször (mit tesz a műszaki haladás!) aerosolos dobozból borítja be kölnifelhővel a ház asszonynépét. Aztán csak áll nagy banbán, számítgatva magában, megérte-e pazarolni a drága kölnit (mert már ebben is versenyeznek a szülők, hogy ki milyen — lehetőleg eredeti francia — kölnivel látja el gyerekét), piros- vagy zöldhasú bankók ugornak-e a markába. És mérgesen jön ki, ha csak csokoládé nyuszit kap. Dél körül kerül elő a Peti gyerek. Harmadikos, a szomszéd faluba buszozik iskolába reggelente. így jelenti be a jó hírt az anyjának: — U nagymami 300 koronát kaptam. Az anyja csehül válaszol neki: — No vidís!... Peti kiüríti a zsebeit. Néhány csokoládé nyuszit dob az asztalra, majd számolni kezdi a pénzt. Több mint hétszáz korona a végösszeg, pedig néhány helyen még nem is volt. Kevesli. De nem is késlekedik. Veszi gyorsan a fiaskót, amiből még alig fogyott el egy gyűszűnyi kölni, kapja a kerékpárt, irány a másik falu, megy Vierkáékhoz. Akváriumot akar venni meg kalitkát a papagájoknak. Még legalább kétszáz koronára van szüksége, hogy legyen a tervéből valami. Indulok én is haza, ebédre. Útközben még mindig sok gyerekkel találkozom. Járják sorra a házakat. Alig vannak kívül a kapun, máris megnézik, hogy mit dugtak a zsebükbe. Számolják a pénzt, mennyi kell még, hogy megvehessék ezt vagy azt, amit elterveztek. Én meg azon gondolkodom, hogy mi maradt meg a húsvétból. Igaz, nálunk Ipolybalogon soha nem voltak különösebb népszokások. Még piros tojást is csak néhány helyen adtak. Nekem mindig is az tetszett, hogy a húsvéthétfő még ma is úgy-ahogy összeköti az embereket. Rokonok, ismerősök találkoznak, felkeresik egymást. S amire manapság egész évben alig van idejük, elbeszélgetnek egymással, gondjaikról, bajaikról, örömeikről és sikereikről, vagyis emberileg közelebb kerülnek egymáshoz. De mennyi már a pózolás ezekben a locsolkodással kapcsolatos közeledésekben is. Sokan csak illendőségből, mondhatni kényszerűségből mennek el egyikmásik rokonhoz, ismerőshöz. Letudják gyorsan a locsolást, mert hát azért minden szokáson mégsem tehetik túl magukat, le sem ülnek, még csak illendőségből sem hajtanak fel egy pohárkával — „Hisz tudjátok, kocsival vagyok!" — aztán rohannak tovább, mert otthon már várják őket, kocsikázni, kirándulni készül a család... ZOLCZER JANOS TARKA-BARKA GONDOLATOK AZ EMBERRŐL AZ AUTÓS Dagadt fejjel, horpadt hassal, Mankóval biceg az úton lassan ... Két keréken szedte a kanyart „iksz“-szer, Most be kell érnie egy lábbal s gipszszel! A BEKÉPZELT AUTÓS őszülő férfi Fiat-tal Esedezik egy fiatal lánynak: — Mondd, miért szeretsz, drága?!.. — Mert magának nincsen párja, Maga pont nekem való!... — És elhiszi a ló!... El ám, mert nem érzi, Hogy a „drága“ csak a kocsit nézi!... A MAGÁNYT választó Csak a saját terhét hordja, Befelé sírva dézsányi könnyet... Ha részt vállalna máséból is, Majd meglátná, úgy minden könnyebb! A FILOZOFÁLÓ Lenni fűből, fából, sok kis érből, Nyögni a csóktól, félni a vértől... S a halálba, mint egy örök körbe BehuLlni mindörökre ... kovács József Kis hangszóróra hasonlít ez a készülék, amely karóraként felcsatolható. Lehetővé teszi a süketnémáknak, hogy „beszélgessenek" egymással. A kis készüléken Morsejeleket lehet lekopogtatni, amelyeket a beszédtárs a maga készülékén felvesz, s a jeleket lehallgatva beszélget a „leadóval". Kényes témához nyúlt Sergio Nasca olasz rendező a Gli abuleti című filmben: a Szicíliában uralkodó erkölcsi tradíciókhoz. A film arról szól, hogy epy fiatal lány gyermeket vár, s a otrónytól reszkető család akarata ellenére sem hajlandó elvetetni a magzatot. A lány szerepét a rendező Monica Guerritoréra bízta. A Nickelodeon cirnü amerikai film forgatási szünetében készült ez a kép a Papirhold kis hősnőjéről, az ezúttal is fiúruhát viselő Tatum O’Nealröl és partnernöjéröl, Jane Hitchcockról. A filmben egy másik ismert filmszinész, Búrt Reynolds is játszik. Egy újságiró megkérdezte a kislányt, nem jön-e zavarba, ha ilyen nagy sztárokkal szerepel. Tatum azt felelte: inkább a sztároknak kellene zavarba jönniük, hogy olyan színésznővel játszanak, aki már tizenegy évesen Oscar-dijat kapott... A rejtélyes macska sárgászöld szeme Delfinek idomításával kevés ember foglalkozik a világon. Angliában bizonyos S. Gallacher o legismertebb, akit állandóan kísér farkaskutyája. A delfin és a kutya nagyon megbarátkozott, és nagyokat játszik a medence szélén. A kutyát egyáltalán nem zavarja, hogy a játékos delfin minduntalan lefröcsköli. furcsán, titokzatosan néz ránk. Tudjuk, hogy ez a különös teremtmény szereti az éjszakai életet, mindig a maga útjain jár, és mindig a talpára esik. Egy kísérlet bebizonyította, hogy a macska szeme a hangokra is reagál. Valószínűleg hazataláló képessége is ezzel függ össze. 18
