A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-30 / 17. szám
Nincs, pontosabban szakemberek — statisztikusok, szociológusok — körében sem találtam elfogadható alapul — támpontul szolgáló adatot ingázók számáról. Ezrek? Tízezrek? Százezrek? Találgatások. Van, aki hétjegyű számot ,,saccol". Ez is elképzelhető. Maja Gardosová, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének fiatal dolgozója az ingázók „rétegen belüli csoportjairól" beszél. így ismerkedem meg a szakkifejezésekkel de a vártnál lényegesen kevesebb, szegényebb, „anyaggal" szolgál intézetünk. — Az egylaki ingázók vannak többségben. Ezek reggel mennek, este Jönnek. A kétlakiak hétvégén, kéthetente találkoznak a családdal. Van még egy jelentős csoport, a vándormunkásoké. Heteket, hónapokat töltenek távol — zömével szerelők, építők. Munkájuk mindig máshová szólítja őket.. . Sürgetően aktuális lenne már behatóan, tudományos alapossággal foglalkozni ezzel a jelenséggel — fűzi hozzá, úgy értem, kicsit mentegetődzésül is. * * * Az ingázás életmód. Egyéniséget, jellemet formáló — alakító életmód, számtalan más vetülettel, kihatással, össztársadalmi jelenség, mert szerény becsléssel is százezrekről van szó. S nemcsak arról, hogy ezeknek az embereknek a szabad idejük rövidül meg o naponta vonaton, autóbuszon eltöltött egykét-három órával. (Tapasztalatból tudom, ezt az időt nehéz „okosan", célszerűen, hasznosan eltölteni.) Nemcsak plusz megerőltetést jelent az utazgatás. Megfigyeltem, a huzamosabb ideje ingázókra valamiféle nyomott, fáradt, fásult kedélyállapot is jellemző. Pedagógusok erősítettek meg egy másik feltevésemben: különösen serdülőkorban több súlyos problémájuk van az ingázó szülők gyermekeivel, mint általában. S két elszomorító adat, lengyel felmérések eredménye: az egyazon szintű munkakört betöltő alkoholisták és öngyilkosok között is túlsúlyban vannak a huzamosabb ideje ingázók. A válásba torkollt házasságokról számos felmérés készül, de egyikük sem próbálja ebből a szemszögből vizsgálni a jelenséget, pedig bizonyára itt is közrejátszik az ingázó életmód. Pályaudvarok álom-gyötört arcú, hunyorgó hajnalai. Fekete munkósvonatok. Tolongó zsúfoltság, érdes hangú félszavak, köszönés vagy káromkodás, sporteredmények, az esti krimi visszhangjai „Ki volt a gyilkos? Engem elnyomott az álom!'1, zsíros kártyapartik húszfilléres alapon, kedélyborzoló vagány-szöveg .. . — Talán megharagudott az asszony — tűnődik mellettem egy gyűrött arcú, harmincéves forma férfi. — Azt mondtam, elég, már aludni is kell...! Kaján röhögés. „Valid be, hogy már nem bírsz... no hisz majd keres mást..." Tétován szégyenkező, zavart félmosoly. — Hová? — Gyetván dolgozom. — Losonci? — Rappi vagyok. Rapp hét-nyolc kilométerre van Losonctól. Barátja, aki ott dolgozik, hordja be minden reggel kocsival az 5,08- kor induló személyhez. 6,12-re ér Gyetvóra, fél hétre munkahelyére, a gépgyárba. Ha nincs késés. 16,23-kor indul egy vonat visszafelé. Rendszerint fél hét után ér haza, lakóhelyére. Napi három óra. Átlagos? Nem tudom, van aki többet, van aki kevesebbet utazik. — Nem tudna közelebb munkát találni? — Talán ... De megszoktam, nem is keresek rosszul, a kollektíva is jó. Ki miért vállalja az ingázás gyötrelmeit? Erre sincs általános érvényű válasz. Jobb kereseti lehetőségek? Számtalan esetben, de mégsem jellemző. Megfelelő munkalehetőségek híján? Az esetek nagy részében, de ez sem egyértelmű indok. El kell fogadnom. H. Pál noteszomba jegyzett válaszát: „Mert így hozta a sorsunk. .." Utánanéztem ugyanis és kiderült, nem kéne alkalmi ismerősömnek Gyetvára utazgatnia, Losoncon is el tudna helyezkedni a szakmájában, fizetése sem lenne kevesebb. Mindezt ő is tudja; a gépgyár hirdetése sárgán virít az állomás peronján .. . * * * Megértem, hogy városaink munkaerőigényei nagyobbak annál, ami lakosaik számából adott. A környező falvakból (15—20 kilométeres körzet) történő ingázást majdnemhogy természetesnek tartom. Losonc környékén folytatott vizsgálódásaim egy ellentmondásos, mármár paradox jelenségre is fényt derítettek. Egyetlen példa: a városból csaknem 700 ember jár a szomszédos Fülekre dolgozni. Fülekről ugyanakkor 300—400-an Losoncra. S Losoncra nem csak fülekiek járnak — a losonciak sem csak Fülekre. Az ország más vidékeit járva meggyőződhettem arról, hogy ez sem helyi jelenség. Akaratlanul is felötlik a kérdés: beszélhetünk-e felsőbb szintű munkaerő-szervezésről?! • * * Milyenek az ingázók? Mint ahogy nincs (statisztikai értelemben vett „átlagember", ugyanúgy megválaszolhatatlan ez a kérdés is. Milyenek az ingázók? Mint minden ember, s mégis könnyen, „messziről” felismerhető jegyeket hagy rajtuk életmódjuk. Vizsgálódásaim során teleírt jegyzetfüzeteimben lapozgatva néhány érdekes, elgondolkoztató „jellemző" rajzolódik elém. Még szabályt erősítő kivételnek is csak elvétve akad munkahely, ahol ne dolgoznának „földiek" — ugyanabban a faluban lakó (onnan származó) munkások. Sőt, ipari nagyüzemeinkben, elsősorban a nehéziparban, ahol az ingázók száma is nagyobb, egyes munkaterületekre, szakmákra csoportosulnak az egy vidékről jött dolgozók. Az ostrava-karvinái bányavidéken még ma is egy-egy tárna környékén, egy csoportban, brigádban találjuk a csallóköziek, nógrádiak, gömöriek zömét. Jellemző lehet az is, hogy a segédmunkásoknak 85—87, a szakmunkásoknak már csak 50—55, a vezető beosztásban dolgozóknak alig 1—1,5 százaléka ingázó. S végül két, az ingázókat dicsérő, tényszerű jelenség. A társadalmi, közösségi munka terén, szerényebb lehetőségeik, rosszabb körülményeik ellenére, az ingázók általában az aktívabbak. Ennek oka bizonyára az egymáshoz való szorosabb kötődésben csírázik. Ezzel rokon az az ugyancsak ellentmondásos, de örvendetes tény is, hogy a gondatlanságból eredő üzemi balesetek okozói, elszenvedői között is ők vannak kevesebben. » « • Ingázók. Gyakran értetlenül szemlélem ide-odautazásukat, úgy érzem, sokszor feleslegesen vállalják az ezzel járó nehézségeket, gyötrelmeket, az álmatlanság vörös csípését szemükön, a fáradtság bénító ólomsúlyót izmaikban, ahogy szisszenve riadnak, amikor el-elbóbiskolva zötyögő vonatokon fejük nekikoccan a kopott ülések támláinak. De van ebben a meg nem értésemben egy nagy adag, őszinte tisztelet is. Ez a legkevesebb, ami nekik kijár. PALHAZY JÓZSEF Kontár Gyula felvétele 4
