A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-23 / 16. szám
A KULTÚRA MŰHELYEI A MADÁCH KIADÓNAK - S MEGELŐZŐEN ELŐDEINEK - JUTOTT AZ A MEGTISZTELŐ FELADAT, HOGY GAZDAJA ES GONDOZÓJA LEGYEN A CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR IRODALOM, KULTÚRA ÉS SZELLEMISÉG igazi Értekeinek, s a KÖNYVET, MINT AZ ÜJ SZELLEMISÉG HATÁSOS FEGYVERÉT, ELJUTTASSA AZOK ASZTALÁRA, AKIK AZ ANYAGI JÓLÉT NÖVEKEDÉSÉVEL A SZELLEMIT IS IGÉNYLIK. A Kiadó igazgatója dr. Fonod Zoltán. övele beszélgetünk. — Mi a Madách Kiadó alapvető küldetése? — A csehszlovákiai magyar szellemiség ösztönzése és támogatása mellett nem kevésbé fontos küldetésünk, hogy az egy hazában élő nemzetek legjobb irodalmi és más szellemi értékeit közvetítsük a csehszlovákiai magyar olvasóhoz éppúgy, mint a magyar nyelvterület olvasóközönsége felé. Nemes küldetés ez, mely könyvek, kiadványok formájában segíti közös céljainkat: egymás megismerését, népeink közeledését, valamint a kapcsolatok erősítését és megszilárdítását a szocialista internacionalizmus szellemében. Az elmúlt harminc esztendő tanulságaiból eredő jóleső felismerés, hogy egész lényünkkel értjük azt a boldogító igazit, mely — Illyés Gyula szavaival — így szól a szívhez: dehogy hal meg a gondolat! míg ember él a nap alatt, itt mindig híd lesz! — Hogyan ítéli meg — az eddigi tapasztalatok alapján — a kiadó jelentőségét nemzetiségi kultúránk ápolása szempontjából; — milyen a Kiadó kapcsolata a szlovákiai magyar írókkal és olvasókkal? — A társadalmi igény és elvárás évről évre növekszik. Míg a korábbi években 20—30 címszó körül mozgott a kiadó programja, addig az idei tervben már 61 kiadvány szerepel. Az ötéves terv végére pedig — ha minden jól megy — 70—75 kiadvánnyal számolunk. Kiadványaink mintegy 90—95 százaléka a csehszlovák-magyar közös könyvkiadási egyezmény keretében jelenik meg, tehát eljut a magyarországi olvasóközönség asztalára is. Ilyen értelemben a kiadó nemcsak ápolja a nemzetiségi kultúrát, hanem közvetítője is annak éppúgy, mint a cseh és a szlovák irodalom és kultúra legjobb alkotásainak. öncélú és végzetes felfogás volna, ha abba a tévedésbe esnénk, hogy lehet irodalmat teremteni, szervezni írók, alkotók nélkül. Ez teljességgel lehetetlen. Érdekünk és feladatunk ezért, hogy felkaroljunk és támogassunk minden értékes alkotást, kezdeményezést, sőt ne csak felkaroljunk, hanem buzdítsunk, ösztönözzünk is. Persze, nem minden áron, s főleg nem a minőség rovására. A mércét ma már lényegesen magasabbra kell állítanunk, mint akár néhány évvel ezelőtt is. A „kicsi, de a mienk“ időszaka lejárt, ezért nem akarjuk védeni a gyenge, erőtlen és tartalmatlan próbálkozásokat. Aligha van nagyobb bűn az olvasóval szemben, mint rossz versek, regények kiadása. Szeretnénk ettől megkímélni az olvasót éppúgy, mint irodalmunkat. S tegyem hozzá: ma már minden feltétel megvan erre. Tehetséges, új nemzedék — sőt már két nemzedék — zárkózott föl azokhoz, akik a felszabadulás után az indulás és indítás nehezét vállalták, s Fábry Zoltán szavaival élve a harmadvirágzás elindítói voltak. Ezért sem lehet ma már mentsége a fércműnek. Nem is szólva arról, hogy harminc év történelmi változásai az irodalmak olyan új zajlásait hozták, melyek a korszerűség mellett áz igényességet egyértelműen előtérbe állították. Ezzel végeredményben az igazi alkotó egyéniségeket is védjük, s védjük irodalmunkat a leértékeléstől, a devalválódástól. Nem udvarias szólam hát, ha azt mondjuk: az írók és a kiadó közötti kapcsolatot általában jónak tartjuk. Sajnálatosan — elsősorban nyomdai okoknál fogva — megnőtt az irodalom várakozási ideje, s ez nyomasztóan hat ránk még akkor is, ha az esetek többségében az eredeti alkotások elsőbbséget élveznek is. Az olvasókkal való kapcsolat ugyancsak jónak mondható. Kiadványaik iránt növekszik az érdeklődés, s ma már 800 példányon alul nem jelenik meg eredeti alkotás. Persze, jócskán vannak még fehér foltok. Nemcsak az olvasók nagyobb érdeklődésére gondolok, hanem arra a — sajnos — objektív tényre, hogy vannak még mindig olyan népkönyvtárak (a többségi magyar falvakban is!), ahonnét hiányoznak kiadványaink, a csehszlovákiai magyar alkotók éppúgy, mint a cseh és a szlovák írók magyarul megjelent művei. Tudomásul kell ugyanakkor vennünk azt is, hogy az olvasók érdeklődése megosztott. Ma már nemcsak az irodalmi alkotások iránt érdeklődnek, hanem megnőtt az igény az ismeretterjesztő, valamint a műszaki irodalom iránt is. Ezt a kiadói program megfogalmazásakor is figyelembe kell vennünk, s a lehetőségek szerint ezeknek az igényeknek is eleget tenni. — Milyen a kiadó kapcsolata a cseh és szlovák irodalom képviselőivel, illetve a két nemzeti irodalom néhány kiadójával? Milyen az a szerep, amelyet jelenleg a kiadó a két szocialista ország kapcsolatának a további javulásában betölt? — Állandó és rendszeres kapcsolatot tartunk a szlovák és cseh kiadókkal. Nemcsak kiadói programot cserélünk, hanem időről időre véleményüket is kikérjük a megjelenő művekkel kapcsolatban. Ezen kívül minden művet külön is elbírálunk, s a fordítást megelőzően azt az illetékes magyarországi kiadó is lektoráltatja. A megjelenésre szánt művet csak ezt követően fordítjuk, illetve adjuk ki. Szeretném megemlíteni azt is, hogy a kéziratokat, fordításokat, amennyiben közös kiadásról van szó, az illetékes magyar kiadó is ellenőrzi. Hasonlóképpen ellenszerkesztjük mi is azokat a műveket, melyek a mi kiadásunkban jelennek meg, magyarországi fordítótól, illetve a közös könyvkiadás alapján behozatalra kerülnek. Az elmondottakból következik, hogy közvetlen és jó kapcsolat nélkül ez a felelősségteljes munka aligha képzelhető el. A két szocialista ország kapcsolatait illetően a közös könyvkiadási egyezmény kedvező feltételeket teremt az együttműködés bővítésére. A Madách-könyvek kivitele mellett rendszeres a behozatal is. Tavaly a közös könyvkiadás keretében 130 művet hoztunk be Magyarországról, összesen 177 132 példányszámban. Klasszikus és kortárs magyar és világirodalmi alkotásokról van szó, beleértve a klasszikus orosz és szovjet irodalmat is. Ezt utóbbit a Szovjetunióból hozzuk be, s egy-egy könyv hármas koprodukciós kiadásába is belekezdjünk az ungvári Kárpáti Kiadóval, valamint a budapesti Móra Könyvkiadóval. Hajtunk kívül esik ugyan és a Szlovák Könyvnagykereskedelem bonyolítja le az ún. sortiment-könyvek behozatalát a Magyar Népköztársaságból. Évente több száz címszóról van szó, melyek kisebb-nagyobb példányszámban érkeznek hazánkba, a magyar olvasók igényei kielégítésére. Az itt működő behozatali bizottság elnöke — hivatalból — a Madách Kiadó igazgatója, így, egyfajta védnökséggel a kiadó a kereskedelemmel szemben érvényesítheti a kulturális és irodalmi igényt. A tapasztalható könyvhiány miatt keressük az útját és a módját e hiányosság megszüntetésének. Mindenképp örvendetes azonban, hogy ma már az olvasói igény kielégítése hoz időnként zavarba bennünket. — A Kiadó az utóbbi években jelentősen növelte a Versbarátok Körének és MKBK-nak a taglétszámát. Milyen szempontok szerint határozzák meg a kötelező és ajánlott sorozat köteteit? Látnak-e lehetőséget a taglétszám további növelésében? — Az MKBK-nak (Magyar Könyvbarátok Köre) jelenleg 7251 tagja van, a Versbarátokénak (VBK) 1805. A taglétszám jóformán minden különösebb tagtoborzás nélkül alakul. Feltehetően szerepet játszik ebben a gondosan megválasztott alapsorozat éppúgy, mint az a kedvezmény, melyet a sorozat tagjainak kínálunk. Mind az MKBK-nál, mind a VBK- nál arra törekszünk, hogy hazai magyar, valamint szlovák, illetve cseh mű mellett a világirodalom is a legjobb alkotásokkal képviselje magát. Ugyanez vonatkozik az ajánlott művekre is. A sorozat így szinte maga magát terjeszti, s ez mindenképpen örvendetes. A viszonylag magas taglétszám ellenére azonban további lehetőséget is látunk a bővítésre. E téren elsősorban a jobb sajtópropagandával szeretnénk eredményt elérni. — A Kiadó keresi-e a módját a magasabb, reálisabb példányszámok elérésének? A jelenlegi helyzetért csak a könyvterjesztés hibáztatható? — Nem tartom annyira aggasztónak a csehszlovákiai magyar művek helyzetét, mint ahogy azt te megfogalmaztad. Kissé elrugaszkodunk a valóságtól, amikor példányszámról hallunk. Megfeledkezünk arról, hogy differenciált érdeklődés kielégítéséről van szó, s a szlovák és a cseh könyvpiacon is jelennek meg kis példányszámú művek. Ma már egyébként elég gyakori, hogy regényekből, prózai kötetekből a hazai piacra 3—4 ezer példányszámot adunk! Ez nem lebecsülendő eredmény. Persze, a még magasabb példányszámok elérésére is van lehetőség. E téren nemcsak a kiadó vagy a könyvterjesztő, de maguk az írók is többet tehetnének. Elsősorban az író-olvasó találkozók szervezésére gondolok, mely (az Írószövetség magyar tagozata segítségével) aktívabb, átgondoltabb és eredményesebb lehetne. Nem tudom, mi az oka annak, hogy nálunk az írók még attól is vonakodnak (tisztelet a kivételnek), hogy egy-egy jelentős kulturális rendezvényen dedikálják művüket. A magyar vagy a szlovák, de más könyvpiacon is ez már régóta természetes, sőt kívánatos is. — Egy idő óta az Irodalmi Szemle már nem a Szlovákiai írók Szövetségének folyóirata, hanem a Madách Kiadóé. Érvényesül-e a magyar tagozat befolyása a Szemle szerkesztőségére? A kiadó a folyóirat eszmei koncepciójáért felel, s a lapkiadás gazdasági-nyomdai-terjesztési feltételeit biztosítja. A többi az írókra, alkotókra, s nem utolsósorban a szerkesztőségre hárul. Mivel közös érdekekről van szó, aligha hiszem, hogy ellentét volna a magyar tagozat, vagy a szerkesztőség által képviselt igények között. A folyóirat program-Madách Könyv- és Lapkiadó Vállalat 14
