A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-09 / 14. szám
Ipoly palást (Plásícvce) a lévai járás keleti csücskében fekvő falu. Népviselete a palóc viseletcsoportba tartozik. Ipolypaláston egészen a hatvanas évekig az egész falu népviseletben járt. Fiatalok akkor kezdtek kivetkőzni a hagyományos öltözetből, de az idősek a mai napig is hordják. Viseletűk az utolsó 70 év alatt nagyon sokat változott. A századforduló idején ruházatuk alapanyagát főleg a házi kender vagy pamutos vászon képezte. A felsőtesten kétféle vászon, vagy pamutos vászon inget viseltek. A „sípujjó* volt a hétköznapi. Ezt télen a bélelt „frakkos lajbi* alatt is viselték. Nyáron, ünnepen a mellévarrott ujjú mélyen kivágott, gazdagon ráncolt „dudlos ujjú* inget vették fel. Ennek könyökben végződő bő ujját keskeny hímzett pánt fogta össze. A dudlos ujjú ing fölé selyem vagy kasmír „ördöglakattcl* díszített lajbit (pruszlikot) vettek fel, majd a nyakba sötét színű nagykendőt, selyemkedőt kötöttek. A szoknyák alatt vászon „pontölt" és 5— 6, sőt néha 10 alsó szoknyát is viseltek. A hosszú, majdnem bokáig érő felsőszoknyáik „kefezsináros* szegéssel készültek „brüss*, brokát, vastagselyem vagy „mosó* (karton, barchet) anyagokból. Régebbi „szakácskáik* (kötényeik) fekete klottból készültek, de nagyon gyakran viselték a mintás szövött keskeny szakácskákat is. A nagylányok a hajukat a századforduló idején kontyba tűzték, a fiatalabb lányok csak „brekocsba* fonták és szalagot kötöttek a végébe. A menyecskék középen választott haját két oldalt „tupéiba* csavarták, hátul befonták és kontyba tűzték. Erre tették fel a színes szalagokkal, csipkékkel, pillangókkal gazdagon díszített „tarajos féketőt*. Lábukon fehér vagy színes, kézzel kötött mintás harisnyát, nyáron félcipőt, télen pedfg egész cipőt viseltek. Ez a viselet kb. a 20-as évekig volt divatban. Akkor maradt el a tarajos fékető, és helyébe a „három csücskő menyecskekendő*1 jött divatba. A menyecskekendő a mai napig divatban maradt, de formája többször változott. A legrégibb mojdnem az egész homlokot eltakarta és hátul hosszú, csaknem derékig érő „csücskője" volt Az utolsó forma a hatvanas években alakult ki, ez már csak a fejtetőre került, és egészen kicsi „csücskői“ voltak. A menyecskekendőre nagy ünnepeken mindig virágos mintás rojtos selyemkendőt kötöttek. A dudlos ujjú ing divatban maradt továbbra is, de ujját fehér gyolcsból varrták és „kislingelték". A pruszlikot nyakig felgombolták és a vállkendőt elhagyátk. Az ötvenes években jött divatba a kikötős blúz, amelyet brokátból varrtak és a szoknya fölött viselték. A szövött szakácskák is lassan elmaradtak és divatba jöttek a fehér selyemkötények. A szoknyák hossza fokozatosan rövidült. A 60-as években már csak féllábszárig ért. Menyasszony Paláston színesben esküdött, fejére gyöngykoszorút tettek. A férfiak vizelete nem sokat változott. A századforduló idején vászon vagy pamutosvászon inget viseltek, melynek az elejét fehér lyukas és lapos hímzéssel varrták ki, és apró színes (főleg kék és piros) gombokat varrtak rá. Bőszárú vászongatyáik alját ugyancsak széles fehér hímzés és rojtozás díszítette. Ehhez viselték a posztómellényt, és télen a posztókabátot. Ünnepeken a férfiak is hímzett fekete klott szakácskát kötöttek, amelynek egyik csücskét a derékhoz tűzték. Lábukon puhaszárú, de gyakrabban keményszárú forgathatós csizmát viseltek. A cifraszőr a téli ünnepi öltözethez tartozott, de csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak. (A vőlegények esküvő alkalmával gyakran kölcsönkérték.) A bőszárú vászongatya egészen a II. világháborúig divatban volt, azonban már a 20-as években divatba jött a priccses nadrág, majd a pantalló és a félcipő. Gyermekek Paláston zobonykában jártak, csak iskolás korukban kaptak gatyát, csizmát, a lányok pedig a hagyományos viseletét MÉRYNÉ T. MARGIT SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPVISELETEK
