A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-03-26 / 12. szám

Általában a színikritikus „sorsa" is megegyezik a nézőével: kedvelt színé­szeit többnyire csak a színpadon látott alakításaik alapján ismeri... Nos, job­bára „csupán" így ismerem hát én is Ropog Józsefet, a MATESZ komáromi együttesének jeles színészét; magán­emberként bizony vajmi keveset tudok róla. Félprofilban látom, amint beszélge­tés közben rá-rápillantok. A tartása, ahogy a karosszék sarkába húzódik la­za és elengedett. Valójában azonban tele van feszültséggel, mintha minden kérdésemre egyből, gondolkodás nél­kül „illenék" válaszolnia. És hamarosan kiderül: az élete, művészi pályafutása is hasonló ellentmondásokkal van teli. Gyerekkorától a színház érdekelte, de nem érzett magában elég adottságot és bátorságot a színészethez, így az ipraiskolában szerzett érettségije után egy gépállomáson vállalt alkalmazást. Aztán amikor már-már úgy tűnt, hogy végleg a gépészszakmában marad, egy merész elhatározással — csaknem hatszáz koronával kevesebb fizetésért — elszegődött kezdő színésznek Komá­romba ! . . . — Azon a gépállomáson valamiféle állandó hiányérzetem volt — mondja halkan, mintha szégyellné, hogy fiú lé­tére nem tudták lekötni figyelmét a gé­pek. De a színpadon tett első lépései is tele voltak egy bizonyos feszültség­gel s merevséggel. Hamarosan rádöb­bent, hogy a színpad világa sajátos fegyelmet, keménységet követel; meg­tanulta, hogy mit is jelent tájról tájra utazva egy egész szezont végigjátsza­ni. Aztán a tényleges katonai szolgálat évei következnek, de amikor leszerel, újra visszatér a színházhoz. Ekkor már egyre komolyabb feladatokkal bízzák meg. Ő játssza például Vronszkijt az Anna Karenyinóban, Tibaldot a Ró­meó és Júliában, Jó Sándort a Kormos égben, Ádámot Az ember tragédiájá­ban, a Rabló címszerepét, Cassiót az Othellóban ... és még szép számmal sorolhatnánk Ropog József sikeres sze­repeit. — Engem sohasem skatulyáztak be egy-egy típusfigurába a rendezők. A sokrétű szerepkör nagy előny egy szí­nész számára — mondja rövid tűnődés után. — Melyik a legkedvesebb szerepe? Elmosolyodik. Kamaszosan, közvetle­nül, keskenyre húzódó szemmel. — Olyan ez, mintha egy sokgyere­kes apától azt kérdezné valaki, melyik a legkedvesebb gyereke . . . Gyerekem csak kettő van, de szerepem nagyon sok volt már. Talán mindig a legfri­­sebb alakítás élményei rögződnek ben­­ne’m a legélénkebben. — A közönség általában csak a vég­eredményt: az előadást látja. Érdekes lenne azonban bepillantani a „műhely­titkokba" is! Vajon hogyan lesz egy szerepből élő figura? Arca újra komolyabbá, testtartása merevebbé válik. — Úgy, hogy az első olvasópróbától a bemutatóig igyekszem a lehető leg­többet megtudni az általam eljátszan­dó figuráról. .. Aztán türelmetlenül vá­rom azt a pillanatot, amikor a próbák valamelyikén ráérzek a szerep és az egész darab hangulatára. Ilyenkor min­den egyébről megfeledkezem és csak a játékra összpontosítok, igyekszem minél többet rögzíteni magamban eb­ből az állapotból, hogy a következő próbákon vagy előadásokon még mé­lyebbre tudjak hatolni a figura jelle­mébe. — Tudatos megközelítése ez a sze­repnek? Töprengve válaszol: — Nem tudom hamarjában mennyi­re tudatos ez a folyamat, én inkább gyakorlatinak érzem... Amikor két em­ber leül társalogni, még nem tudják pontosan, hogy mit is fognak beszél­ni.. . A színésznek is ilyen élethű hely­zeteket kell teremtenie a színpadon, mintha minden szava, gondolata ott születne a néző előtt! Tudatos megkö­zelítés helyett, inkább a szereppel va­ló azonosulást érzem fontosnak mun­kámban. Ropog József tehetségének kiváló bi­zonyítéka, hogy a MATESZ komáromi társulatából eddig talán őt bízták meg a legtöbb tévé- és filmszereppel. Ját­szott a Rakéta című filmsorozatban, a vidám történetű Kocsmároskirálynőben, a Katakombákban, a Csipetnyi érzés című mai tárgyú tévéfilmben pedig a főszerepet osztották rá. A film rende­zője úgy nyilatkozott, hogy kellemes meglepetés volt számára együttműköd­ni Ropog Józseffel s a jövőben is szá­mít játékára! Komoly elismerés ez, kü­lönösen ha számba vesszük, hogy a MATESZ színészeinek — sajnos — meg­lehetősen ritkán nyílik alkalmuk a rá­dió mikrofonja vagy film- és tévéka­mera előtt is bizonyítani tehetségüket. Afelől érdeklődöm, vajon gondolt-e már arra, hogy a jövőben milyen sze­repeket szeretne eljátszani? — Nagyon szeretem ezt a pályát, de nincs konkrét szerepálmom — válaszol­ja. — Bármilyen feladatnak örülök, amit a színházban rám bíznak. Minden szereppel, még a néhány mondatos „belépőkkel” is el lehet és el is kell mondani valamit. Színészként talán a mai tárgyú darabok izgatnak jobban, mert teljesen közvetlenül, „hétköznapi hangulatban" szólhatok a közönség­hez. — Tényleg, a közönség! Mi a véle­ménye a színház állandó tájolásáról, az előadás végén fölcsattanó tapsról? Felcsillan a tekintete. — Szinte mindenütt nagyon kedve­sen, szeretettel fogadják társulatunkat, a tájolás egyszerűen hozzátartozik szín­házunk jellegéhez. A sok utazás fá­rasztó dolog, de zokszó nélkül vállal­juk, mert estéről estére más vidéken, más közönségnek játszani egyben kül­detés is ... És mert a színház közös élmény a színész és a néző számára, a taps — szerintem — ennek az élő kapcsolatnak a kifejezője. Számomra előadásról előadásra megújuló élményt jelent! (M) KONTÁR GYULA felvételei 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom