A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-15 / 2. szám

r Következő számunk tartalmából: A MŰVÉSZET PÁRTOSSÁGA PÉNTEK LÉPCSŐJÉN UTAZÁS ALGÉRIÁBAN BALLADÁK ÚTJÁN INDULÁS UTÁN '---------------------------------------------N Címlapunkon KONTÁR GYULA, a 24. oldalon PRANDL SÁNDOR felvételei r A CSEMADOK Központi Bizottsá­gának képes hetilapja. Megjele­nik az Obzor Kiadóvállalat gon­dozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 341-34, fő­szerkesztő-helyettes: Ozsvald Ár­pád. Telefon: 328-64. Grafikai szerkesztő. Král Péterné. Szer­kesztőség : 890 44 Bratislava, Ob­­chodná u. 7. Telefon: 328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket el­intéz: PNS — Ústredná expedí­ció tlace, 884 19 Bratislava, Gott­­waldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkéz­besítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. In­dex: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. A zsúfolásig megtelt Centrál kávéház ünnepi évfordulón. Tudom, valószínűtlenül hangzik, de így igaz: az elmúlt tíz eszten­dő folyamán csaknem három­száz meghívót kaptam a Vörösmarty Klub rendezvényeire. Sokan tudják és mégis kevesen: ez a klub Salán, Vág­­sellyén működik • a CSEMADOK helyi szervezete mellett. Ha csak tehettem, leutaztam a Vág menti városkába s ugyanezt tettem volna akkor is, ha a környék nem lenne szőkébb pátriám. Mert ahány klubestet ültem végig a Vörösmarty Klubban, annyiszor volt értelme az oda-vissza százhúsz kilo­méteres utazgatásnak, s ahányat el­mulasztottam, talán annyit volt okom sajnálni. A Vörösmarty Klub évtizedes Tevékenysége alatt a szélesebb köz­tudatban is példává nőtte ki magát. Tevékenysége rácáfolt a legtöbb ha­sonlóan indult klub későbbi gyakorla­tára, azon klubokéra, melyek ilyen vagy olyan fellángolásban hajdan megalakultak, dolgozni kezdtek, de ma már nincsenek, vagy csak névle­gesen vannak, mert tagjaikat elhódí­totta a televízió és a papucsban gya­korolt háziunalom számos más formá­ja. A Vörösmarty Klub példája, iga­zolása és valóságfedezete lett annak a hiteles, bár sokszor vitatott meggyő­ződésnek, miszerint vannak a népmű­velésnek, a közös művelődésnek és szórakozásnak olyan módszerei is, me­lyek az általánosnál jóval hathatósabb, eredményesebb módon tudják kielégí­teni az emberek legkülönbözőbb ré­tegeinek és korosztályainak legkülön­bözőbb művelődési és társasági igé­nyeit. Ezt elérni tekintélyes dolog. A klub vezetője Tóth Lajos. Amikor néhány nappal a klub tízéves fennál­lását ünneplő estet megelőzően leül­tem vele beszélgetni, — a régi isme­retség és barátság jogán közöltem: nem ünneplő kérdésekkel jöttem, — már csak azért sem, mert tulajdonkép­pen régi mulasztást törlesztek azzal, hogy írni szándékozom a klubról. — Hát bizony, évtizedes működé­sünk során nem nagyon kényeztetett el bennünket figyelmével a hazai ma­gyar sajtó. Pedig hát — hadd legyek szerénytelen — volt mit észrevenni azon, amit csinálunk. Én, mit klubve­zető a saját munkánk értékelésekor könnyen az önelégültség vádjába ke­rülhetek, de akár szívesen, akár nem szívesen, meg kell állapítanom, hogy a tíz-tízegynéhány esztendővel ezelőtt olyan nagy felbuzdulással in­dult hazai magyar klubmozgalom ma tulajdonképpen nem létezik. Mi pedig ez alatt az idő alatt nőttük fel ma­gunkat oda, ahol most tartunk. — Hol tartotok tehát? — Ott, hogy elmondhatjuk: hétről hétre százötven vagy még ennél is több ember programjában rendszere­sen ott szerepel egy este, amikor összejövünk, kabátunkat beakasztjuk a ruhatárba, s amikor hazamenet kivált­juk, egy kicsit ismét gazdagabbak va­gyunk, többet tudunk a világról, ön­magunkról. Szerintem ez nem kevés, engem személy szerint módfelett lel­kesít, fűt ez az eredmény, s azt se bánom, ha azt mondja valaki, hogy túlbuzgó vagyok. — Egyetértek s én is azt mondom, túlbuzgó vagy. Dicséretedre mondom, mert be kell látnom: ahhoz, hogy sok ilyen klubunk legyen, úgy látszik, túl­buzgó emberekre van szükség. Népmű­velőnek lenni felelősségteljes feladat, hiszen a népművelés a társadalmi fej­lődés egyik fontos része. — Igen. Hogy mennyire felelősség­­teljes dolog, arra igazán én is csak menetközben jöttem rá. Szerencsére még azt megelőzően, hogy a mi te­vékenységünk is ellustult, elsatnyuit volna. Ettől kezdődően vettem még ko­molyabban a feladatot. Gondolom ezért is nem hagytuk abba, amit el­kezdtünk, s megpróbáltuk még igénye­sebben csinálni. Azt is mondhatnám. ez volt az a kritikus pont, amikor a mennyiségi változás minőségi változás­ba ment át. — Ez konkréton hogyan jelentke­zett? — Úgy, hogy bekövetkezett egy fel­ismerés. miszerint nem elegendő, mór nem elegendő az, hogy egy-egy kul­turális vagy társadalmi évforduló kap­csán egymásnak tartsunk csupán elő­adásokat — mondjuk például a költé­szetről vagy c történelemről, csilla­gászatról. .. bármiről, amikor emberek élnek köztünk, akik a verset írják, akik a történelmet kutatják, akik számunk­ra hozzáférhetetlen műszerek segítsé­gével a csillagos eget kémlelik, vagy szobrászok, akik szobrokat alkotnak s erről nyilván nagyon sokat tudnának nekünk mondani, többet, hitelesebbet, mint amennyit jómagunk tudunk. Csak el kell menni utánuk, levelet kell ne­kik írni s megkérni őket, jöjjenek el, közénk a klubba, beszéljenek nekünk arról, amiről nálunk többet tudnak, ami minket érdekel. Mert az emberek­ben minden iránt él az érdeklődés, csak tudni kell a módját nemcsak az érdeklődés keilégítéséne'k, de felkelté­sének is. 2 Tóth Lajos o Vörösmarty Klub vezetője

Next

/
Oldalképek
Tartalom