A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-12 / 10. szám
ADALÉKOK A LÓGÁS TERMÉSZETRAJZÁHOZ A „lógósnak" sokféle módozata ismert. A legtöbbjéről tudomást sem veszünk, annyira mindennaposak és természetesek. Ha netán valami mégis feltűnik olykor, akkor sem szoktunk sokat töprengeni rajta, már csak azért sem, hiszen bennünket személy szerint nem igen érint a dolog, a lógós nem a mi kárunkra és nem a mi bosszúságunkra lóg, sőt talán még arra is hajlamosak vagyunk, hogy ártalmatlan ügynek tekintsük az egészet. Rosszul értelmezett szolidaritásból, természetesen. Az alábbiakban nem lesz szó titkos dolgokról, még csak szenzációs leleplezéseket se várjon tőlem a kedves olvasó; nyilvánvaló tényeket szeretnék közzétenni, látszatra apróságokat, amelyek — meglehet — az én figyelmemet is elkerülték volna, ha történetesen nem okoznak bosszúságot nekem. * * * Azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a városi autóbuszok sofőrjeinek nehéz és felelősségteljes a munkájuk. Sohasem vettem zokon, ha néha idegesebben reagáltak a kelleténél, ha engem okoltak olyasmiért, amiről nem tehettem. Az utóbbi időben azonban — annak ellenére, hogy fenti nézetemet továbbra is vallom — egy-s-másról megváltozott a véleményem, Naponta utazom végállomástól végállomásig, alkalmam nyílik tehát arra, hogy közelebbről is szemügyre vegyem azt a furcsa jelenséget, amelyet magamban „végállomás-effektusnak" neveztem el. Hangsúlyozom, ezt a tüneményt — a dolog természetéből adódik — csak azok ismerhetik, akik a végállomáson szállnak fel és le. Az utas (helyesebben mondva: a leendő utas, hiszen most még nem utas, csak szeretne az lenni) áll a végállomáson — hóban, fagyban, esőben, szélben, tűző napsütésben stb. — és vár. Nem arra a buszra vár, amely majd csak ezután érkezik meg, egyáltalán nem. Arra a buszra vár, amely már megjött, amely tulajdonképpen indulhatna is, ha a gépkocsivezető nagyon akarná. De nem, a busz áll, Nem a megállónál persze, hanem szemérmesen félrehúzódva, mintegy jelezve, hogy még semmi közé a várakozókhoz. A naiv leendő utas azt képzeli — vagy inkább azzal nyugtatgatja magát —, hogy még nem érkezett el az indulás ideje, öt percig megy is a dolog, de aztán idegeskedni kezd, ami érthető, hiszen a sofőr kényelmesen elterpeszkedve újságot olvas, befut két másik autóbusz is, a percek meg telnekmúlnak, és még mindig semmi. A leendő utas már hajlandó volna a kompromisszumra is: jó, még ne induljon az autóbusz, de cserébe hadd szállhasson fel, hiszen már kellemetlenül esik az eső (fúj a szél, tűz a nap stb ), s mégis csak jobb ott benn ... Ám ez a vágya sem teljesül. Ekkor — végső kétségbeesésében — elszánja magát egy fondorlatos tettre: tekintetével szuggerálni kezdi a sofőröket, hogy kapjnak hajba azon, ki induljon hamarabb. Nem kapnak hajba, épp ellenkezőleg: barátion csevegnek — vagy öt percig. Na, aztán végre eljön a nagy pillanat: negyedórás várakozás után beáll a busz. Egyszeriben kiderül, hogy a sofőrnek mégiscsak sürgős a dolga. Az utolsó felszálló be sem jut egészen a busz belsejébe: a bokáját elkapta az ajtó. Idős nénike lohol lélekszakadva a busz felé, kezével hevesen integet. A busz az orra előtt gyorsít. És kezdődik az ámokfutás, az elvesztegetett percek behozása. Ami persze nem is olyan egyszerű. A sofőr szemmel láthatóan ideges lesz, nehézkesen mozgó öregeken, kismamákon (később már bárkin), tölti ki a mérgét, s az embernek egyszeriben világosság gyúl a fejében ... A lógásnak vannak szellemesebb módjai is. A színhely: egy fényképészeti szolgáltató vállalat felvevő irodája (oda szoktam hordani az előhívandó filmeket). Az eszközök — szükség van rájuk, különben nem megy a dolog —: három tábla; az elsőn ez áll: Nyitva 8—18, ebédszünet 12—14; a második tábla szövege: Nyitva 10.15—17.00; a harmadik tábla a legtömörebb: Aruátvétel. A módszer pedig a következő: „Ahogy kedvünk tartja — úgy cserélgetjük a táblákat.“ Tehát, ha nyolckor megy az ember, akkor a második tábla (Nyitva 10.15—17.00) lóg az ablakban. Ha déltájban vetődik el arra, akkor meg az első tábla van kiakasztva (... ebédszünet 12—14). Viszont ha ravaszkodik és délután megy oda, gondolván, hogy most aztán már biztosan nyitva találja a helyiséget, mérget vehet rá, hogy megismeri a harmadik táblát is. A legkirívóbb esettel azonban — eddig legalábbis — Bratislava Medzi Jarkami lakótelepének áruliázkomplexumában találkoztam. Vas-edény bolt, ahol sokminden kapható. Például az a dolog is, amit már régóta keresek, de másutt még nem láttam. Vagyis, hogy őszinte legyek, nem vagyok benne biztos, hogy az a valami abban az üzletben megvásárolható, csak feltételezem, hogy igen, mert megvenni még eddig nem tudtam — pedig két és fél hónapja szeretném. Az üzlet ugyanis zárva van. Azzal kezdődött, úgy a múlt év novemberének végén, hogy leltár miatt becsukták a boltot. Azt hittem akkor, hogy a karácsonyi csúcsforgalomra készülnek, még szurkoltam is nekik, hogy jól sikerüljön a dolog. A leltár során azonban valószínűleg nehézségek merültek föl, mert két héttel meghosszabbították a leltárát. Azon a bizonyos hétfői napon, amikor meg kellett volna kezdődnie a karácsonyi vásárnak azonban váratlan dolog történt. Az üzletet — még mielőtt a leltár befejeztével kinyithatták volna — bezárták, műszaki okok miatt. Őszintén megvallom, a mai napig nem tudom mik voltak azok a műszaki okok, hiszen az üzletben semmit nem javítottak, áru is volt bőven, tehát még csak arra sem hivatkozhattak, hogy nincs mit eladni (az én keresett holmimat is láttam — a kirakat ablakán keresztül). Mindenesetre a műszaki okokra hivatkozva zárva tartottak — több mint egy hónapon át. Úgy január közepén ismét az üzlet környékén jártam és feltűnt, hogy a megszokott tábla helyett egy másik lóg az ajtón. Közelebb mentem, gondolván, hátha valami vigasztaló szöveg olvasható rajta. Ez állt ott: Január 31-ig leltár miatt zárva. Ezen már csak nevetni tudtam (kínomban). Vajon mi a csudát leltározhatnak egy üzletben, ahol a legutolsó leltár óta egy korona értékű holmit sem adtak el, mivelhogy ki se nyitották? Most, amikor e sorokat pötyögtettem, már alaposan bennjárunk a februárban. Az üzlet — mondjam-e? — még mindig nincs nyitva. Mert bár igaz, hogy január 31-ig leltároztak, a régi tábla szerint, egy újabb tábla jóvoltából megtudtam, hogy január 20. és február 8. között is leltároznak. Töredelmesen bevallom: feladom a küzdelmet. Inkább nem kell az a bigyó, de tovább már nem figyelem a boltot. Esetleg még annyit: ha valaki netán az üzlet környékén jár és véletlenül nyitva találja, kérem tudassa velem. Szívességét előre is köszönöm: LACZA TIHAMÉR 18