A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-26 / 8. szám
Mielőtt bármiről is szó esnék, úgy vélem, meg kell magyaráznom a címben található és sokak számára alighanem furcsának tűnő kifejezéseket. A polimerek olyan természetes vagy mesterségesen előállítható molekulákból -- pontosabban: vegyületek, amelyek bonyolult szerkezetű makromolekulákból — állnak; a közismert műanyagok, mint például a PVC, a polisztirén, a bakelit, a szilon stb. és a kaucsukfélék, amelyeket sokáig csak természetes úton tudtak nyerni, szintén polimerek. A szabadgyökök úgynevezett szabad — „le nem kötött” — vegyértékkel rendelkező, két vagy több atomból álló atomcsoportok; jellemző tulajdonságuk, hogy igen reakcióképesek, s ezért rövid élettartalmúak. Különböző behatások — gammasugárzás, dörzsölés, vagy reakcióképességű vegyületek alkalmazása — eredményeként a polimerekben nagy számú szabadgyök keletkezik. Ezeket a szabadgyököket megfelelő módszerrel — rendszerint rádiófrekvenciás spektroszkópiával — tanulmányozva értékes ismereteket nyerhetnek a kutatók a polimerek sokféle tudajdonságáról. Dr. Szőcs Ferenc, a kémiai tudományok kandidátusa a Szlovák Tuományos Akadémia Polimer Intézetének tudományos főmunkatársa, az intézet rádióspektroszkópiai laboratóriumának vezetője. Alacsony termetű, zömök férfi, valamivel túl a negyvenen. Elmaradhatatlan, vastagkeretű szemüvege komollyá, szinte tekintélyt parancsolóvá teszi arcát. Meg is kérdezem tőle — á tréfa kedvéért természetesen: — Mondd csak, nem tartanak szigorú apának téged a kislányaid? — Nem hinném, hogy annak tartanak, mert hiszen az anyjuknak inkább szót fogadnak. Ez talán azzal is összefügg, hogy én sokkal kevesebbet lehetek velük, mint a feleségem, hiszen a tudományos kutatómunka időigényes, aki komolyan akarja, csinálni, annak ki kell használnia; minden termékeny órát, még ha sokszor a családtól; is .kell azt elrabolnia. A feleségem megérti ezt, s csak hálás tudok lenni neki ezért * :. , 1, 7 Említetted egyszer, hogy Buga doktor a földid, egy faluból valók vagytok, kíelyik is az a falu? ? — Ebed. Párkánytól, délnyugatra fekszik, a Duna partján. Sajnos olyasmit hallottam, hogy a dunai vízierőmű építése miatt a falu megszűnik létezni. Tudom, hogy ez elkerülhetetlen, de képzeld csak el, egyik napról a másikra eltűnik a szülői alud..,— Mire emlékszel vissza legszívesebben a gyermekkorodból? — A nagy lubickolásokra a Dunában. Szomorú dolog,, hogy manapság már olyan piszkos a víz, hogy az ember még csak a partra se megy le szívesen, nemhogy a vízbe ugorjék. Talán hihetetlenül hangzik, de én még ma is érzem az akkori Duna illatát — Mondj valamit a szüléidről. — Apám parasztember volt, de fiatalon meghalt: odaveszett a háborúban. Édesanyám egyedül művelte tovább a földet, majd belépett a szövetkezetbe — ez már jóval a háború befejezése után történt —, most pedig nyugdíjas. Gyakran meglátogatjúk őt Ilivel, a feleségemmel, s persze a mama is gyakori vendég nálunk. — Hova jártál iskolába? — Ebeden kezdtem, Budapesten folytattam, Komáromban érettségiztem, Bratislavában szereztem meg a diplomát. Ha jól megfigyeled, az életutam mindig a Duna mentén vezetett. Ebben én — azt hiszem joggal — valami jelképeset látok; a Duna összeköti életem egyes állomásait, azt is mondhatnám, hogy biztonságot és megnyugtatást ad; ha POLIMEREK és SZLBADGYSKÜK (Arcképvázlat egy kutatóról) történetesen máshol kellene élnem, nem a Duna közelében, nem érezném jól magamat. — Hogyan él emlékeidben a komáromi magyar tannyelvű gimnázium? — Őszintén mondhatom, nagyon jó iskola volt. 1950-ben, a megnyitás esztendejében lettem a diákja, tehát némi túlzással akár „alapító tagnak” is nevezhetném magamat. Zömmel fiatal tanárok oktattak bennünket, példás lelkesedéssel, önbizalommal és szeretettel. Némelyikük olyan fiatalnak tűnt, hogy kezdetben diákoknak véltük őket. Meglehetősen tarka volt a kép: hiszen ahány gyerek, annyi tájszólás, annyi eltérő szokás és mentalitás. De azért nagyon jól megvoltunk. — Mikor kezdte! el foglalkozni a gondolattal, hogy természettudós leszel? * Pontosan nehéz lenne megmondani. Ez valahogy fokozatosan alakult ki bennem. Az az igazság, hogy az én esetemben a sejtéstől a tudatosságig hosszú út vezetett. Általában érdekeltek a természettudományok, s állítólag jó matematikus is voltam. Az egyetemen fizikát kezdtem tanulni, s úgy a harmadik évfolyamban gondoltam komolyabban először arra, hogy a tudományos pályán szerencsét próbálhatnék. A fizikán belül közelebbről az elektronikával és a vákuumfizikával foglalkoztam, a diplommunkám során egy —• igaz szerénynek mondható — magmágneses rezonancia-spektrométert szereltem össze, amelylyel még mérni is tudtam. Az egyetem befejezése után egy évig tanársegéd voltam a tanszéken, tovább fejlesztettem a masinámat, majd valaki azzal jött, hogy a hegesztőipari kutatóintézetben „vákuumfizikust” keresnek, Jelentkeztem, felvettek, de nem sokáig voltam ott, mert időközben megalapították a polimer intézetet, s Oda meg rádióspektroszkópiához értő emberre; volt szükségük. Rám ' * *• rí* esett a választás — valamelyik professzorom javasolt —, és én 1961-ben, ismét csak „alapító tagként” az SZTA Polimer Intézetébe kerültem s azóta is ott dolgozom. — Hogy érezted magadat fizikus létedre egy kémiai intézetben? — A fizika és a kémia közel álló tudományos ágazatok, az alapvető vegyészeti dolgokkal tisztában voltam, ami meg speciális volt, azt rövid idő alatt pótoltam. Ne hidd, hogy eféle pályamódosítások, mint az enyém is, ritkán fordulnak elő. Sőt, egyre inkább gyakoriabakká válnak, ami végeredményben természetes folyamat, hiszen manapság csakis úgy képzelhető el valamirevaló előrehaladás a természettudományos kutatásban, ha bizonyos tudományágak képviselői közösen fognak hozzá a problémák megoldásához. — Ha jól értettem, te az úgynevezett „határtudományok”-ra, például a biofizikára, a molekuláris biológiára, a kvantumbiokémiára esküszöl? — Így is mondhatnám. De hogy ez nemcsak az én véleményem, arra elmondhatnék egy jellemző esetet. Vagy tizenöt évvel ezelőtt fél esztendőt töltöttem Bresszler professzor leningrádi intézetében. Bresszler professzor neves molekuláris biológus, bár eredetileg fizikát tanult az egyetemen. Az volt az elve, hogy -a konkrét ismereteknél is fontosabb a szemléletmód. Egy alkalommal frissen végzett atomfizikus jelentkezett nála, ő nagy szeretettel fogadta és beosztotta a fiatalembert — a baktériumgenetikusok közé. Amikor a fiatalember ellenkezett, azt hozva fel magyarázatként, hogy ő még soha életében egy baktériumot nem látott, Bresszler azt válaszolta: „Az a jó, kedves kolléga, az a jó, legalább nem lesznek fölösleges előítéletei.” — Hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a „szabadgyökökkel”? — A rádiófrekvenciás spektroszkópia jóvoltából. Elméletben már ismertem ezt a módszert, a polimer intézetben a gyakorlatban kellett alkalmaznom. Mivel a polimerek számos tulajdonságát — szerkezeti felépítését, húzószilárdságát, hőellenállását stb. — a szabadgyökök segítségével vizsgálni és magyarázni lehet, a szabadgyököket viszont a rádiófrekvenciás spektroszkópia módszerével tanulmányozhatjuk a legegyszerűbben, a kapcsolat világos. — Mivel töltőd a szabad idődet? — Pótolom a mulasztásaimat. Hétközben kevés időm jut arra, hogy a két kislányommal foglalkozzam, ezért a szombat és a vasárnap nagy részét velük töltöm. Szeretem a történelmet, úgy is mondhatnám, hogy a történelmi tárgyú könyvek olvasása a vesszőparipám. Figyelem a csehszlovákiai magyar irodalmat is, már csak azért is, mert számos író és költő — ha nem is évfolyam-társam, de — iskolatársam volt Komáromban. Viszont azt is meg kell vallanom, ha kétszer annyi időm volna, azt is kevesellném. — Te már közel húsz esztendeje foglalkozol a tudományos kutatással. Ennyi idő alatt bizonyára sok tapasztalatot szereztél, s talán azon is eltűnődtél, milyen is egy ideális kutató? — Véleményem szerint ideális kutató nincs, de van vérbeli, húsvér kutató, aki — hogy Wigner Jenőt idézzem — olyan, mint a parasztember : szívós, munkabíró, nem ismer csüggedést, s tisztában van azzal, hogy a munkát akkor is el kell végeznie, ha az eredmény szerény lesz. Mert sohasem tudhatjuk előre, melyik felfedezésünk válik nagyon fontossá a továbbiakban. A laikus azt képzeli, a látványos eredmények a fontosak, s közben megfeledkezik arról, hogy a kiugró teljesítményekhez a szerény eredmények során vezet az út. LACZA TIHAMÉR (Prandl Sándor felvétele)
