A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-26 / 8. szám
A SCOTLAND YARD fekete bárányai Ronald Mason könyvkereskedő, ha így nevezhetem, Spanyolországból havonta egyszer Londonba repült. A White House szálában találkozott mindig egy jól öltözött, tekintélyes külsejű úrral, akinek — úgy mellékesen — kezébe nyomta az Evening Standard délutáni kiadásának egy példányát. Ebben nincs semmi rendkívüli. De az újság minden alkalommal két köteg — száz-száz darab — ötfontos bankjeggyel volt ,,kibélelve". A bőkezű ajándékozó egyike volt a Soho pornokirályainak, aki ugyan koronát és jogart nem viselt soha, de lyukas cipőt sem. S aki az ajándékot kapta? Ö a Scotland Yard erkölcsrendészeti osztályának volt a felügyelője! így ment ez, szép simán, néhány esztendőn keresztül. Végül is azonban lefülelték és bíróság elé állították a Scotland Yard erkölcsrendészeti osztályának dolgozóját. Az ügyész rámutatott, hogy a felügyelő éppen attól fogadott el rendszeresen „kenőpénzeket", akit le kellett volna tartóztatnia. Hátuk közül egyik sem utasította vissza a csinos kis „haszonrészesedést". Ugyanúgy hagyta magát lepénzelni az új rendőrtisztviselő, mint a felügyelő, aki már régen dolgozott a Yardon. Az egyik fiatal rendőrtisztviselőnek lelkiismeretfurdalásai voltak, és néhány heti gyötrődés után bevallotta felettesének, hogy pénzt fogadott el az illegális pornoterjesztőktől. A főnöke meqnyuqtatta őt. hoqv ilyen kicsiség ne okozzon neki álmatlan éjszakákat. Végül mégiscsak lefülelték őket. Aki a hatvanas években, tehát akkor, amikor fellendülőben volt a pornofüzetek terjesztése, üzletet nyitott a Sohóban, csakhamar rájött, kinek a pártfogására van okvetlenül szüksége, ha meg akar gazdagodni. Hogy elsősorban a rendőröknek kell lefizetnie „beiratkozásként" ezer fontot. Ez volt a tarifa. Később az élelmes kereskedő fizetett a védelemért, ami annyit jelent, hogy a rendőrség idejében figyelmeztette őt a készülő razziára. Számíthatott jóindulatú tanúvallomásra és jegyzőkönyvre is, ha esteleg mégis fülöncsípték. Ilyen tiszteletdíjakat minden „valamirevaló" kereskedő kész örömest fizetett az élelmes rendőröknek. A Scotland Yard fekete bárányai pártfogásukba vették a kiadókat is. Egy bizonyos William Wallace elhatározta, hogy kiad Search címen egy képes folyóiratot, mely tele lesz pucér hölgyekkel, akik partnerükkel a lehető „legizgalmasabb" pózokban láthatók. Amikor találkozott Fenwick főfelügyelővel, havi száz fontot ajánlott fel neki hallgatása és jóindulatú elnézése fejében. Az önkéntesen fizető „kereskedelmi partnereknek" egyébként sem lehetett okuk panaszra, ök nézhették át először az elkobzott pornófüzeteket a london-horborni rendőrigazgatóság pincéjében és kiválogathatták belőle az igazi „csemegét". Ezeket az „irodalmi" termékeket a nagykereskedelmi ár feléért megvásárolhatták a rendőröktől. Minden pénteken „fizetési nap" volt a rendőrség egyik irodájában, amikor minden alkalmazott megkapta az őt megillető „haszonrészesedést" egy fehér borítékban. 1973-ban szűnt meg ez a mellékjövedelem. De három évig tartott, míg végre 1976. november 9-én a londoni bíróság elé állították a vétkeseket. A porno azonban továbbra Is virágzik, s ami a fő, igen jövedelmező üzletág maradt. A Sohóban azóta is gomba módra szaporodnak az ilyen kapós „terméket" árusító üzletek. Wochenpost, Berlin SADE MÁRKI DIVATBA JÖTT Az „isteni márki“ nevét kiejteni nemrég még illetlenségnek számított. Mostanában művei reneszánszukat élik. Filozófiai párbeszédeit, novelláit, regényeit, leveleit, esszéit újra kiadják számos nyelven. Miért szerepel Sade márki neve olyan gyakran a társasági csevegésekben és a bűnügyi krónikákban? Aligha azért, mintha műveit olyan jól ismernék. Sokan azt mondják róla, hogy unalmas író. Pedig inkább azért nem lesz soha igazi bestseller, mert tragikus és megszállott író. Tragédiájában nincs megtisztulás, engesztelődés, katarzis. Benedetto Croce azt írta róla: „Kemény és bátor igazságokat mondott ki, olyanokat, amelyektől rendszerint elfordítjuk a fejünket és azt hisszük, hogy akkor nem léteznek többé“. Azért beszelnek manapság annyit nyugaton Sade-ról, azért készítenek műveiből új meg új filmeket, mert a szadizmus és a szadomazochizmus ideje ismét divatba jött. Ehhez hozzájárult Freud eszméinek elterjedése, noha Freud a szadizmus szót az erőszak szinonimájaként használta, nem hozta szükségszerűen kapcsolatba a nemi kielégülésseL Századunkban nagy szerepe volt Sade újrafelfedezésében Apollinairenek. Peter Weiss híres színműve, a Marat halála is annak köszönhető, hogy Apollinaire közzétette azt a terjedelmes dokumentációt, amelyet Cabanes doktor készített a márki életének utolsó tizenegy évéről a charentoni elmegyógyintézetben. UROKNAL, — A gringók duplán fizetnek, mister! — mondta a halász, szemmelláthatóan oz aymara törzshöz tartozó indián. ügy tűnt, a semmibe bámul, keresztűinél rajtam, aki — ki tudja, hányadik alkalommal — vagyok kénytelen ledarálni b sztereotip szöveget nemzeti hovatartozásomat illetően, jelen esetben a fuvardíj esetleges mérséklésének reményében is. Mondom, átnézett rajtam, s a maga módján elejét vette a további szócséplésnek: nagy ívben lábam elé köpte a ki tudja mióta rágott coca-leveleket. Nem, ez nem a megvetés jele volt, egyszerűen a határozottságé. Világos, jó üzletemberrel van dolgom. Az inkák, e kései leszármazottja értékének teljes tudatában nyilatkozott: ő az egyetlen, akire számíthatok, hogy bevisz a Titicoca-tó úszó szigeteinek egyikére, az uro indiánokhoz. — Az űrökhöz alkar menni? Háromszáz sóiért elviszem — mondta, s látszólag teljesen közömbös volt a számára, hogy ho^zájuttatom-e ehhez a perui mértékben nem kis keresethez, vagy pedig, s ez a drámaibb kérdés: megfosztom magamat életem egyik, rendkívülinek is mondható élményétől. A JÓSZERENCSÉRE BÍZVA MAGAMAT Itt van előttem a Titicaca, a Föld legmagasabban fekvő 8340 négyzetkilométer kiterjedésű tava, elérhető közelségben egy nem kis izgalommal járó utazás szép kalandja — még azok után is, ahogy idejöttem. Éppen tjíz nappal ezelőtt indultaim él Limából, az út szeszélyeire és nem utolsósorban a jószerencsére bízva magamat, keresztül az Andokon, La Pazba, Bolívia fővárosába tervezett céljai. A jegyzetfüzetbe akkor beírt sorok fölmentenek talán, hogy lényegtelen részlettel bagatellizáljam a Kordillerák úttolan útjait, ezért abból idéznék. „Este negyed nyolc volt, amikor megpillantottam a Titicaca tavat,.. Úgy érzem magom, mint aki dolgavégzetten letesz valamit az asztalra, aztán hátralép, hogy körülcscdáljo, de csak azt állapítja meg, hogy nem tud betelni munkája szépségével. Most iszonyúan nehéznek tűnik az egész út és tálán még egyszer nem vállalkoznék rá. Ám ahhoz képest, hogy ma úgyszólván semmit sem ettem, csupán néhány banánt, két mandarint és pár szem kekszet, nagyon boldognak és elégedettnek érzem magam." 8
